2020. máj 27.

Félistenek küzdelme a túlélésért: Ajin

írta: Emerald Dragon

Ajin, 1. évad (2016)

Egy olyan sorozatot szeretnék bemutatni, mely bár túl van második évadán is, sajnos a lezárása több fronton is várnunk szükséges. Ugyan compilation filmek is készültek hozzá, de ott is elmaradást tapasztalhatunk. Ennek ellenére az első évadáról a blogomon is megemlékezem, hiszen kimondottan kellemes meglepetésnek tartottam. Az Ajin témája nem vámpírok, nem farkasemberek, a zombikat is hanyagoljuk, ghoul-ok sem rejtőznek Tokió városában, ezúttal a halhatatlanokról, pontosabban a félemberekről (az Ajin szó Demi-Human-t jelent) vagy félistenekről(?!) lesz szó.

Flumpool: Yoru wa Nemureru kai?

aaaabdty_xs_b3cbvqlevv7r1yupbbajjbea5xly9zq6forw6ftaapxr7xt3qmxif8j48uukmagrutta9gditdcau5zvbcogott4q0yad353pbco8qic.jpg Főszereplőnk, Kei Nagai egy ambiciózus középiskolás srác, aki az orvosi egyetemre készül. A cél érdekében képes mindent feláldozni, elsősorban szociális kapcsolatait, hiszen még legjobb barátjával, Kaitoval is megszakított minden köteléket. Egyértelműen teljesítményorientált, magolós srácnak bizonyul, akit nehéz kimozdítani az útjából. A suliban még az Ajinokról, a furcsa új tulajdonsággal rendelkező embertípusról is tanulnak. Persze a kormány kettős kommunikációt folytat ezekről a furcsa lényekről. Elsősorban azt, hogy az állam kész megvédeni az ilyen egyedeket a nép kíváncsiságától és irigységétől, ezért a halhatatlanokat internálótáborokban őrzik és kísérleteznek rajtuk megfigyelik, támogatják őket. Másodsorban pedig nyomravezetői vérdíjat tűznek ki a fejükre. Egy dologban persze mindenki teljesen bizonyos: ezek nem emberek, hanem egy új faj, ami veszélyt jelent (hiszen ismeretlen és nem képes meghalni) az egész világra.

mv5by2myodqymgmtzdlmny00nmm0lwexotqtowi2ote2m2qynwe3xkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1.jpg Kei-ben már ekkor is kétségek merülnek fel a tézissel kapcsolatban, hiszen „Nem emberek a félemberek is?” De a társadalom nagy része mindig egyetért az ilyen agymosás-jellegű elméletekben, amit a kormány kommunikál feléjük. Ami ismeretlen az veszélyes. Ami különbözik, az idegen. Amit nem ismerünk, azt el kell pusztítani, biztos, ami biztos. Rögtön az arcunkba robban a társadalomkritika. Így nem igazán meglepő, hogy Keit hamarosan baleset is éri, mely során kiderül róla, hogy ő is a halhatatlanok közé tartozik.
Ilyenkor természetesen mindenki nagyon okos körülötte és sejtették, hogy gyanús volt és mindig is tudták, hogy Kei csak és kizárólag Ajin lehet, merthogy nem emberien viselkedett. A vérdíj meglehetősen ösztönző, így a szemtanúk, iskolatársai mind ellene fordulnak. Elhanyagolt barátja, Kaito (Kai) lesz az egyetlen, aki rögtön a fiú segítségére siet, hogy elmenekülhessen a városból.

Yū Tosaki és Izumi Shimomura a kormány megbízásából indul el az új halhatatlan levadászására. Versenyt futnak a fiúkkal és a rendőrséggel, illetve a tudósokkal. Mert büntetlenül kísérletezni mindig izgalmas és előnyökkel járhat, a halhatatlanokon ugyanis nehezen értelmezhető a műhiba, ha nyoma sincs a beavatkozásnak utólag. Teljesen logikus, hogy nem lesz ettől etikai kétségük, lelkiismeret furdalásuk, mindent a nép és az állam érdekében tesznek. Nem beszélve arról, hogy vagy elpusztításukra, vagy az irányíthatóságukra kell eszközt és módszert találniuk. Talán az egyik állam még pénzt is fizetne efféle tudásért vagy hatalomért cserébe.

Nyilvánvalóan csak a fantáziám kalandozott el, hiszen a jelenlegi civilizált társadalomban ilyesmi nem történhetne meg, csak egy társadalomkritikától csöpögő sci-fiben. Mindez fikció, de ettől eltekintve nem gondolnám, hogy pozitívnak tekinthetjük a kísérletező, kínzást irányító vagy végrehajtó tudósok karakterét. Cserébe kitűnő horrorisztikus képekkel ajándékoznak meg bennünket, így lehet kicsit fészkelődni a székben. A felelősség és az etikai kérdés pedig máris új színezetet kölcsönöz az animének, hiszen némi tartalommal is felruházza az amúgy nem túlságosan szép képsorok halmazát.

De, hogy ne legyen túlságosan egységes a kép, a másik oldalon Satōt és Kōji Tanakat ismerhetjük meg, akik egyrészt nyilvántartott Ajinok, másrészt úgy döntöttek, hogy sem menekülni, sem rejtőzködni nem szándékoznak. Ők ragaszkodnak a szabadsághoz való jogukhoz, egyáltalán nem szeretnének egy koszos cellában lebilincselve feküdni, hogy egy-egy darabot kivágjanak belőlük, szurkálják vizsgálgassák őket. Ezért Satō egy tervet eszel ki, hogy ebből a kilátástalanságból kiszabadulhassanak. Mivel az általános ismeretek szerint a halhatatlanok száma meglehetősen alacsony és egymást is nehézkesen ismerik meg, így a férfi merész próbát tesz.

Vajon egy népcsoportnak szabad-e fellázadnia, ha cselekedetét nem a túlélési ösztön vezérli, hanem egyszerűen szabadságában, jogaiban gátolják? Vajon a különbözőség egyértelműen idegen és veszélyes, ezért velük szemben bizalmatlanul kel viselkedni? Bebörtönözhető, kontrollálható-e egy ilyen sporadikusan felbukkanó „mutáns” réteg? Ha nem tehetnek róla, hiszen még magukról sem tudták, hogy micsodák, akkor joguk van-e a nyugalmas élethez? Harcolhatnak-e ezért?

Ehhez hasonló kérdésköröket boncolgat Hiroyuki Seshita (Knights of Sidonia, Godzilla 1-3, Blame!) sci-fi thrillerje. Azért is kedvelem az ilyen témákat, mert előszeretettel vetnek fel olyan problémaköröket, melyek látszólag egy másik korban vagy fantáziában merülnek fel, mégis erős kritikát fogalmaznak meg az aktuális emberi viselkedéssel, valamint politikával kapcsolatban. Bár a felütő képsorok nem túlságosan szemet gyönyörködtetőek, de még informatívnak vagy izgalmasnak sem mondanám őket, az animében összességében egészen ügyesen vegyülnek a rajzolt, animált és a CGI részletek. Nem mondanám őket teljesen tökéletesnek, de szerencsére a hintázó és bólogató szereplőkön sikerült már túljutnunk. A karakterek megalkotásáért Yuki Moriyama (Godzilla: Planet of the Monsters, Godzilla: City on the Edge of Battle, Godzilla: The Planet Eater), a képi világért Hiroshi Takiguchi (The Garden of Words, Weathering With You) felelt, az animációt pedig Yasuhiro Motodara bízta a Polygon Pictures. Az alkotógárdához kapcsolódó sorozatok és filmek némileg előrevetítik az élmény jellegét. Viszont az Ajin hangulata vitathatatlanul zseniális, ehhez pedig Yūgo Kanno (Blame!, JoJo's Bizarre Adventure: Golden Wind, Psycho-Pass franchise) zenei vezetése is szükségesnek bizonyult. Emellett a flumpool nevű jrock banda Yoru wa Nemureru kai? (Tudsz aludni éjjel? – szerk. ford.) című dallama igencsak pörgős, kissé hip-hopos, de alapvetően rockos hangzású.

Mamoru Miyano: How Close You Are

Gamon Sakurai mangájából nem csupán a két sorozat, illetve a három tervezett film készült el, hanem egy élőszereplős is adaptáció is született, azonban a lezárás a mai napig várat magára. Mivel nem csak a témája izgalmas, illetve a cselekménye lebilincselő, hanem a hangulata is eltalált, így nagyon reménykedünk, hogy egyszer végére érünk a történetnek. A folytatás kimondottan erős lett, ezért különösen érdekel, mi az oka a jahalogatásnak, pláne, a film csúszásának. Addig is marad a manga, no és persze a második évad, melyről azért még értekezni fogok.