Meglehetősen furcsa címet választottam a soron következő animének, melyről anno a Cinegore oldalán is írtam, de a gyűjtői Bluray kiadás megjelenésével a kritikámat is kissé leporoltam és némileg frissítettem. Ezúttal nem tartok belőle maratoni cikksorozatot, hanem majd néhány hetente be-beszúrom a többi évadértékelőmet is.
Ha valaki számára még ismeretlen a kawaii életérzés, akkor javaslom, kukkantson bele bátran a Higurashi no Naku Koro ni legelső epizódjába. Minden szempontból iszonyatosan aranyos, klisés, sztereotipikus hangulatba csöppenünk bele. Hatalmas szemű kisfiúk és kislányok, rövid szoknyácskák, vagy éppen édibédi cicának öltözött szereplők, hullámzó chibifigurák, bömbölő, gügyögő karakterek, önfeledt játékok, sunshine, happy-happy, joy-joy, vidám színek és háttér… Hát nincs is ennél kawaii-ibb a világon. A Higurashi – When They Cry! minden szempontból az egyik legkontrasztosabb anime, amit eddig láttam.
Azt viszonylag nehéz volna tömören megfogalmaznom, hogy mi is ez a sorozat, de remélhetőleg a cikkeim végére érve kialakul róla egy közelítőleg valós kép. Előrebocsátom, hogy tényleg tele van olyan megoldásokkal, amelyek miatt nagyon sokan nem mernek animéket nézni, ám ezen túllépve iszonyatosan szórakoztató és bizarr élménnyel gazdagodhatunk!

Eiko Shimamiya: Higurashi no Naku Koro ni

A történet egy völgy mélyén fekvő apró kis faluban játszódik, Hinamizawában. A lakói iszonyatosan kedvesek és persze – miként ilyen típusú településeken megszokott –, mindenki ismer mindenkit. Nem nagyon lehet olyasmit tenni vagy tervezni, amiről pillanatokon belül az egész helység tudomást ne szerezne. A lakók ideális harmóniában élnek egymással és a gyönyörű természettel, mely körbeveszi őket. Olyannyira, hogy teljes mell- és vállszélességgel kiállnak a közös ügyért is, amikor a városban kitalálják, hogy gátat építenének, ezzel tönkretéve az ott élők életét. Tüntetnek, petíciót nyújtanak be és ennek eredményeként végül a politikusok le is állítják az építkezést.

A történet igencsak komplex, és a fő okát elsőre nem szeretném elspoilerezni, így kissé zanzásítva írom le a cselekményt, a fő csapásvonalat követve. Történetünk kezdetén a faluba egy új diákfiú érkezik, aki az iskolában rögtön össze is barátkozik a lányokkal. Elcsábítják, hogy játsszon velük délutánonként a klubban, ahol mindenféle társast és kártyajátékot próbálnak ki, valamint új mulatságokat rögtönöznek. Természetesen a rutinos csajok már kívülről ismerik az összeset – talán a lapok meg is vannak jelölve –, így a srácnak korántsincs egyszerű dolga, ha el akarja kerülni a vesztesnek járó mókás vagy éppen véresen komoly büntetést. És itt végre el is érkezhetnénk arra a pontra, ahol a perverz, szörnyűséges horror belopózna a sorozatba, és irtózatosan halálra kínoznák a fiút. Fröcsög a vér, törnek a csontok, ropognak az ízületek, csonkolt végtagok, spriccelő vér… nyami!

Bevallom, mikor először hallottam a Higurashiról valami ilyesmire számítottam. Beteg, gore jelenetekre, slasher-típusú csonkolásokra, trancsírozott testekre. A sorozat első epizódja egyáltalán nem ezt a képet mutatta, így meglehetősen zavarba jöttem. Mindenki iszonyatosan tündérbogár, kawaii, boldog, inkább egy gyerekeknek szóló vígjátéknak, ugyanakkor – végülis – élvezhető animének tűnt. Ééés itt volt a lehetőség a kontrasztváltásra, hogy végre megérkezzen, megborzongjak, öklendezzek – vagy valami ilyesmi. A horror pedig hatalmas meglepetésemre új alakot öltött: büntetésként a lányok szegény fiút pandának pingálták ki és így kellett hazáig mennie, világnak csúfjára. Roppant mód meglepődtem, hiszen ez azért megalázó, nevetséges, és belegondolva tényleg valóságos rémálom lehetett egy diák számára így kimerészkedni az utcára…

Gondolom ez alapján nem sok horror-rajongót tudnék meggyőzni, hogy tekintse meg a Higurashit. Mindenki kawaii, aranyos, édes és vidám, tele van az anime kisiskolásokkal. A karakterek szeme hatalmas, ruhájuk csinos, kiakad a cukiság mérő. Persze akad egy poénként közbevetett információ, miszerint a gát építésének idején emberek tűntek el és az egyik testrésze sohsem került elő. Meg ugye évente egy-egy idegen eltűnik, egyet pedig megmagyarázhatatlan baleset ér, de ezért nem igazán fáj az ottlakók feje. Hiszen csak olyanokkal történik ilyen szerencsétlenség, akik anno támogatták a gát építését. Szóval… no para, nincs itt semmi gáz! Minden a legnagyobb rendben van!

Ami ezután következik, erősen sokkol, hiszen a mérőműszerünk egyszerűen szétrobban. Az anime egyik pillanatról a másikra ütemet vált, a megszokott hangulat mellett valami fantasztikusan pszichotikus, pszichopata, pszichothriller, betegesen perverz, kreatívan gore és megdöbbentően képszerű horrorba. Uramisten! Annyira zseniálisan sikerül a kontrasztot megteremteni, hogy ezzel a Shikit is majdnem maguk alá gyűrték az alkotók. A mű frappáns, egyszerűen magával ragad és többé nem ereszt. Még a felépítése is annyira ügyes, hogy az információkat csak csöpögtetve eteti meg velünk, mi pedig igyekszünk kapkodni a fejünket, hogy sikerüljön vele lépést tartanunk. Az anime minden pillanatban, minden ciklusban olyan újdonságokat csempész a történetbe, hogy jojózik tőle a szemünk. Megtekeri az agyunkat és átalakítja a világról és a Higurashiról, valamint karaktereiről addig bennünk kialakult képet. Csak pislogunk és lesünk ki a fejünkből, hogy mindez hogyan lehetséges egy animált sorozat esetében. Tömören szólva letaglózó és fenomenális. Mivel maga az alaptörténet is iszonyatos spolier volna, így úgy döntött, más irányból közelítem meg ezt a cikkírást, egyszerűen bemutatom a karaktereket és a rejtély felfedezését ezúttal teljesen rátok bízom.

Keiichi Maebara a protagonista fiú, aki úgy tűnik még friss ebben a falucskában. Társainál jóval magasabb és intelligensebb, kitűnő tanuló és emellett könnyen szerez barátokat. Zseniálisan karizmatikus egyéniség, így hamar a társaság középpontjává válik, legalábbis valamilyen formában mindenképpen. A lányok bolondulnak érte és nem csupán azért, mert az ellentétes nemet képviseli, hanem idősebb testvérként is tekintenek fel rá (amikor éppen nem szívatják meg valami pajkos csapdával).

Rena Ryugu folyton Keiichi mellett sündörög és igyekszik támogatni a fiút. Amolyan naiv kislány, aki minden édibédi (kaii ~ kawaii) dolgot, személyt, szituációt hatalmas átéléssel szeret és megszeretget (kedvenc szavajárása: „Kāii, I'm gonna take it home!” – Jujj, de éééédi, legszívesebben hazavinném! /szerk. ford./). Életvidám, játékos és nagyon kedves mindenkihez, természetesen állandóan ábrándozik, képzelete gyakran elvándorol színesebb világok irányába.

Mion Sonozaki a falu Három legbefolyásosabb Családja közül a Sonozaki-dinasztia legidősebb lánya, aki érthető módon az iskolában is magas beosztást tudhat magáénak, hiszen ő az osztályelnök is. Hasonló vezéregyéniség, mint Keiichi, így előszeretettel szivatja és rivalizál vele, mindamellett, hogy tiszteli is a srác érdemeiért. Komolyabb gondolkodású és ő a legidősebb a csoportban.

Shion Sonozaki Mion „ikertestvére”, aki rengeteg mindenben hasonlít is rá, leszámítva, hogy mindenkivel szemben sokkal kedvesebben viselkedik. Míg „nővére” szereti éreztetni, hogy ő a rangidős és ezért érettebben viselkedik, addig Shion jóval lazább és lázadóbb természetű. Persze előszeretettel „cserélnek helyet”, hogy megtréfálják barátaikat vagy másokat. Mindketten játékosak, így könnyedén össze tudnak dolgozni, hogy megtévesszék környezetüket.

Satoko Houjou egy másik nagycsalád legfiatalabb lánygyermeke. Tragikus múltja ellenére életvidám lányka és szeret játékos csapdákat állítani a többieknek. Az éles eszű Keiichi kitűnő kihívás számára, ezért gyakran választja a fiút áldozatául. Satokot mindenki kedveli, mert felhőtlen hangulatúnak és vidámnak tűnik. Igyekszik apró csínyeivel felvidítani a társaságot, a legtöbbször persze Keiichi kárára.

Rika Furude egy Satokoval egyidős, fiatalabb kislámy, aki a helyi szentélyt felügyeli. Nem meglepő ez, hiszen fiatal kora ellenére ő a harmadik család örököse és rangidős tagja. A szerzeteslány igazi cukorfalat, aki a Watanagashi Festival-on (Pamut Úsztató Fesztivál – szerk. vicces fordítása) is fellép rituális táncával. Ő is szeret ábrándozni, és emiatt naiv gyermek módjára értelmetlen hangutánzó szavakat dudorászik. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy Satoko legjobb barátnője, hiszen a jellemük igencsak közel áll egymáshoz.

Hogy miként képes egy kawaii anime idilli hangulatból hirtelen pszichopata, beteges trancsírozós vérfürdővé átváltozni, azt Chiaki Kontól kellene megkérdeznünk, hiszen ezt bizony ő követte el. A Higurashi no Naku Koro ni számítógépes játék (visual novel) alapján készült sorozat, illetve egész franchise épült erre a sztorira, ami egyszerre misztikus rejtélyről és természetfeletti titkokról szól. A hangulatát iszonyatosan hátborzongatóra és viccesre alakították, ebben pedig a zeneszerzőnek, Kenji Kawainak is fontos szerepe volt. Hiszen ő irgalmatlanul sok filmzenét (Ringu, Ringu 2, Death Note, Death Note: The Last Name, L change the WorLd, Gantz, Gantz II: Perfect Answer, Dark Water) szerzett, illetve természetesen animékhez is írt muzsikát (Zaion: I Wish You Were Here, Vampire Princess Miyu, Otogi Zoshi, Mobile Suit Gundamok, Mermaid Forest, Jinki:Extend, Ghost in the Shell, Ghost in the Shell 2: Innocence, Fate/Stay Night-ok). Yoko Kanno mellett ő az egyik legismertebb név a szakmában. A főcímdalt remélem fentebb meghallgattátok, Eiko Shimamiya, közkedvelt j-pop énekesnő Higurashi no Naku Koro ni című száma.

Ehhez a franchise-hoz több sorozat, illetve néhány mellékszál, valamint egy hosszabb OVA is tartozik, azokkal később foglak megismertetni benneteket. Az összes kapcsolódó animére jellemző az a fura kettősség, amelyet az első pillanattól fogva szinte tapintani lehet. Éppen ezért a grafikai megoldások inkább a fiatalabb korosztályt megcélzó művekre jellemzőek, ahogyan a karaktereink is ezt sugallják, pedig kimondottan felnőtteknek szól a történet és a mondanivaló is. Ám az egész történetívről és a boncolgatott témakörökről ezúttal egy összefoglalóban fogok majd elmélkedni, ennek fő oka pedig az, hogy azzal az összes fordulatot és lényeges csattanót lelőném, így nem sok értelme volna megnéznetek ezt a fantasztikus animációt. Amire érdemes odafigyelnetek, az a különböző szereplők viselkedésmintázatának változása az epizódok során, mert az egyik legfontosabb mozzanatnak tartom, hogy a végletekig kidolgozták azokat. Emellett a múltak és a viszonyok is folyamatosan kibontakoznak a misztikus homályból, ami a Higurashit belengi. Elsőre talán túlságosan díszesnek tűnhet a fogalmazáson, de aztán a puzzle darabjai nálatok is a helyére kerülnek, és megértitek a funkcióját.

A Higurashi no Naku Koro ni felépítését tekintve több szempontból is komplex. Nem csak az ambivalens voltára utalok ezzel, hanem a látvány, a hangok és a cselekmény is ideérthető. Mivel nem szokványos alkotás, így elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek gondolkodni, és nem zavarja őket, ha arcon csapják őket egy péklapáttal, amely többször is megismétlődik a fogyasztás során. Persze nem mindenkinek egyszerű túllépni a kawaii-on, az édibédiségen, és a sztereotípiákon, de pontosan ezek együttese emeli ki a tömegből ezt az animét. Hiszen a kontraszt nélkül igencsak unalmas és klisés volna. Ehelyett az egyik legkreatívabb sorozatnak tartom, és olyan művek között van a helye, mint a Shiki, az Elfen Lied, a Blood-C vagy a Gantz.

Oshima Hiroyuki feat. Katakiri Rekka: Why, or why not

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=6134
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=JNAedxl7hhA
Mafab link: -
Kapcsolódó animék: Higurashi no Naku Koroni Kai, Higurashi no Naku Koro ni Rei, Higurashi no Naku Koroni Gaiden Nekogoroshi-hen, Higurashi no Naku Koro ni Kira, Higurashi no Naku Koro ni Kaku ~Outbreak~
Bluray megvásárolható: When They Cry S1 to S3  Collector's Edition BLU-RAY [2018]

Smaragd Sárkány