2019. már 14.

Tabuk nélkül a Battle Angel Alita mangájáról!

írta: Emerald Dragon
Tabuk nélkül a Battle Angel Alita mangájáról!

Battle Angel Alita (1990-1995)

06-800x1143.jpgAz anime újbóli megtekintésével párhuzamosan merült fel bennem az igény, hogy a Battle Angel eredetijét, a Battle Angel Alita mangáját is olvasni kezdjem. Egy e-book bundle-t követően hozzá is jutottam az anyaghoz, így az Alita: Battle Angel bemutatójára készülve már neki is álltam a történet felfedezésének. Ebben az elemzésemben célként elsősorban azt tűztem ki, hogy bemutassam nektek a manga komplex világát, és ezzel párhuzamosan összehasonlítsam az adaptációkkal. Akik egyiket sem ismerik, érdemes elsőként azokról olvasni, hiszen a cikk spoilereket fog tartalmazni az animéről és a live-action-ről is.

img_0136.jpgIdo Daisuke Scrap Iron Cityben dolgozik, ahol igencsak ismert és befolyásos személyiség, mely többek között a múltjának és kettős életének köszönhető. A fiatalos doktor egy magánklinikát üzemleltet és egy orvos társával közösen a kiborgtestek karbantartását és javítását végzi. Mivel ez a város egy roncstelep köré épült, így munkája meglehetősen kulcsfontosságú, hiszen a legtöbben túlhajtják magukat, és nem figyelnek oda a napi ellenőrzésekre, a végtagjaik nagyon hamar tönkre mennek. Emiatt a kibernetikus módosítások a feketepiacon is elérhetőek, ami azt jelenti, hogy érdemes vigyázni az ép alkatrészekre, mert a fosztogatók lépten-nyomon erre pályáznak.

A rendőrség már évek óta nem létezik, az utolsó nagy háború óta a rendfenntartást bérsegítséggel oldják meg. A legtöbb Scrap Iron City lakos a Gyárnak dolgozik, ahogyan a Fejvadászok is, akik a bűnözők begyűjtésével és a törvény betartásával foglalkoznak. Bárki jelentkezhet erre a pozícióra, de észben kell tartania a szabályokat is. A jogsértőknek nem kegyelmeznek, a gettó felett lebegő titokzatos Zalem utasításai szerint szigorú megtorlásban részesülnek az elkövetők. A fejekért cserébe csinos összeg üti a bátrak markát, de a lőfegyverek használata a tiltott viselkedésformák közé tartozik, ahogyan a repülés sem engedélyezett.

9781632365989_manga-battle-angel-alita-deluxe-edition-volume-1-hardcover-sample2.jpgHiába a drákói szigor, a településről mindenki ki szeretne törni, és arról álmodoznak, hogy Zalemben egyszer majd szabadon élhetnek. Talán Ido az egyetlen, aki nem tör ilyen babérokra, de a pénzre neki is nagy szüksége van, hiszen a legtöbb páciense nem tud fizetni, ő pedig kötelességtudatból nem utasítja vissza a segítséget.
Egy napon a roncstelepen alkatrészek után kutat, egy működőképes női torzóra bukkan, és azonnal felismeri, milyen fontos felfedezést tett. Mivel az emberi agy érintetlen, így új kiborgtesttel ajándékozza meg a lányt. Az ébredő személyiség azonban nem emlékszik a múltjára, ezért az Alita nevet adja neki, melyhez amúgy is érzelmek fűzik. Igyekszik megóvni a fiatal nőt, ám az kíváncsi és lázadó szellem is, ezért folyton a bajt keresi. A világ pedig tele van ellenséggel, így kénytelen újabb és újabb testet készíteni Alitának, akinek képességei egyetlen kiborgtípushoz illenek csupán.

a1fwb_63i0l.jpgAz út, amelyen a lány elindul korántsem veszélytelen, az igazság- és a múltkeresés olyan titkokat fed fel, mely még Zalemben is tabunak számítanak. Alitát pedig semmi sem állíthatja meg, hogy megvédje az ártatlanokat, a hozzá közel állókat, és mindeközben kíméletlenül elpusztítson mindenkit, aki az útjába merészkedik. Kénytelen kompromisszumokat és alkukat kötni, de a céljától senki sem tántoríthatja el, akkor sem, ha ezért az életével kell fizetnie.

Yukito Kishiro mangája meglehetősen komplex történetet rejt, jóval több anyag van benne, mint amit az anime és a live-action során megismerhettünk. A kilenc kötetbe rendezett sorozat nem csupán egyetlen helyszínen játszódik, az író sokkal nagyobb szeletet mutat be az általa kreált világból, tehát részletesebben kidolgozta, mint elsőre gondoltam volna. A központban természetesen Alita (Gally) áll, illetve kapcsolata Zalemmel, de korántsem annyira erőltetett módon, mint azt a Battle Angelben láthattuk. A viszonyuk inkább olyasmi, mint a live-action első része esetében, azaz a titok a múltban gyökeredzik, és főszereplőnk egyik célja az volna, hogy kiderítse a rejtélyt.

377-23_zovjb--ba05-012.jpgAz eredeti történetben a talált kislány a Gally nevet kapja, melyet angolban Alitára kereszteltek át. Így érthető, hogy az anime miért ezt használja, de nem magyarázza meg, hogy az élőszereplős verzióban miért nem próbálták ezt is angolosítani. Viszont elég lényeges különbség, hogy az írott anyagban nincs jelen Chiren, a doktor felesége, és utalás sincs közös gyermekre. Ehelyett az Alita (Gally) név jóval triviálisabb eredetű, ami teljesen más színezetet ad Daisuke személyiségének. Sokkal misztikusabb és tragikusabb, hogy a macskáját hívták így, ezért ajándékozza neki ezt a nevet. Ez pedig részben predesztinálja is a kettőjük viszonyát az elejétől fogva. A férfi számára a kiborg elsősorban kísérlet, lehetőség a kutatásra.

2f0cec3b78e251a0c6c9866efe47a93f.jpgEz megmagyarázza, miért ad először törékenyebb testet Alitának, majd felismerve a harcos múltját, miért kaphatja meg a berserket. Az animében persze erről egy szó sem esik, ezért kiváltképp örvendetes, hogy Robert Rodriguez filmje kitér erre. Persze némileg más irányba mozdul el a sztori azzal, hogy megváltoztatták a gépezet megtalálásának körülményeit, hiszen a live-action esetében így inkább a többi manga tartalmára tettek egy elkapkodott utalást. Ugyanis a Battle Angel Alita-ban csupán apró részletek derülnek ki a kiborg eredetéről és funkciójáról. Annyi bizonyos, hogy egy különleges osztag tagja lehetett, de – SPOILER – nem mondják ki, hogyan keveredett Zalem városának szeméttelepére.

9781632366009.jpgViszont Alita kalandjaiból többet is megismerhetünk, ahogyan felfedezi azt a világot, amelybe csöppent. A karakterfejlődés ezzel párhuzamosan történik, a megismerés örömétől a szerelmen és a bosszún keresztül a múltkutatás irányába. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a kötelességtudat végig a szeme előtt lebeg, sosem hagy ott egyetlen küldetést vagy szerződést sem. Bár időnként elragadják az indulatai, de hevessége a harcos természetnek köszönhető, ahogyan arra a live-actionben is utalást tettek.

Lényeges mozzanat a szerelem is, hiszen egy tinédzser lány testében találkozunk vele először, és emberi agyának köszönhetően képes az érzelmekre is, bár nehezen tudja kifejezni azokat. Mivel elit gyilkológépnek nevelték, így érthető az is, miért válaszol ambivalens módon a férfiak közeledésére; nem tud mit kezdeni a vágyaival, nem tanították meg neki, miként flörtöljön. Ez a frusztráltság érhető tetten minden szerelmével kapcsolatban, ezért tudja őket könnyedén elengedni, ezért száll velük szembe könnyedén, és nem próbálkozik meg a romantikus kéjelgéssel sem. Ő egyszerűen egy katona, akinek nincs ideje arra, hogy eltereljék a figyelmét a céljáról és kötelességéről. Legbelül mégis képes az érzelmi kötődésre, ezért védi meg szeretteit, de nem marad mellettük, bármennyire is vágyik rá.

3a9ecd2b1082e736f9e03c2290d1b0c2.jpgEz az a pont, amin igazán kiakadtam a live-action esetében, mert Hugo (Yugo) mellett Alita egyáltalán nem az elvárt módon viselkedik. A kislányos pironkodás és szégyenlősség, a játékos flört persze belefér, egészen addig a pontig, míg ki nem derül a fiú valós szándéka. Ám számára a legfontosabb a kötelesség, és az aktuális hivatásának kellene engedelmeskedjen, miközben Hugot azért megvédi. Ám az élőszereplős verzió túlromantizálta kettejük kapcsolatát, és eljátszott a gondolattal, hogy mi volna, ha ez a szerelem valós és komoly volna. Ezzel pedig a karakter személyiségének adtak egy ellentétes töltetet. A mangában ugyanis Yugo eltántoríthatatlanul vonzódik Zalem felé, hiszen onnan származik, és a családja nyomdokaiba lépve szeretne visszakerülni oda. Alita szándékai teljesen mások, őt a múltja érdekli, és ennek eszköze, hogy a motoball bajnokságot megnyerje.

alita-deluxe-1-5.jpgA manga klasszikus stílusban készült, de a hatalmas szemek, melyet sokan eltúlzottnak tartottak a live-action esetében is, szerepet töltenek be. Könnyedén megérthető ez, ha Alita kettős természetére gondolunk. A kontraszt nagyon lényeges a japán karakterábrázolások során, de ezzel az eszközzel a horrorfilmek készítői is gyakran élnek. Nyilvánvalóan egy ártatlan lány, aki tökéletes katona, jóval erősebb hatást gyakorol a nézőre és az olvasóra, mint egy rosszarcú, sebhelyes keménylegény. Ezt a külsőt segít kiemelni a kiskutyaszem is, a kíváncsiság, a nyitottság, a látszólagos nyíltság és sebezhetőség. Ami teljes ellentétben áll a karakter zárkózottságával, feszült figyelmével, robbanékony természetével és gyilkos ösztöneivel.
A későbbi folytatásoknál némileg változtattak a rajzok stílusán, de ott sem öncélú mindez, nem csak a technika fejlődéséhez és az igényekhez igazodott a készítő, hanem a történethez aktuálisan adekvátra esett a választás.

Lényeges kihangsúlyozni, hogy bár a szerelem, a másik nemhez vonzódás jelen van, a főszereplő kislányos testet visel, de valójában teljesen aszexuális. Hiszen harci kiborg, másra nincs is igazán programozva. Az ellenfelek figyelmének elaltatása szempontjából pedig igencsak hasznos lehet a megtévesztő megjelenés. Bár nincs konkrétan kimondva, Alita érzékelhetően ragaszkodik ehhez az aprósághoz, akárcsak Motoko Kusanagi a Ghost in the Shell-ben.

baa7-450x675.jpgA kontrasztok természetesen több helyen is tetten érhetőek, gondoljunk csak a legfontosabb ellenfelekre, akik egyre nagyobb és erősebb testben kerülnek a főszereplőnk útjába, hogy próba elé állítsák a tudását és képességeit. Ebből az aspektusból is egy lényeges különbséget lehet felfedezni az írott és az adaptált alkotások között. A manga kimondottan gore jeleneteket is tartalmaz, ezeket csak az animében ábrázolják kifejezően, a live-action-ben a szélesebb közönség elérése érdekében kihagyták. Pedig ez is egy olyan mozzanat, mely a kettősséget húzza alá a kiborgnő tekintetében. Könnyek és megbánás nélkül gyilkol és semmisít meg bárkit és bármit, ami az útjában áll. Ez a disztopikus világ bizony más törvényeket tart szem előtt. Ez az a pont, ahol Zalem városa és Alita szemlélete kissé hasonlítanak egymásra, csak végletekben gondolkodnak, számukra nincsenek átmenetek.

46.pngA főszereplőnk elejétől fogva küzd azzal, hogy ki és mi is ő valójában. Ember, gép, katona, eszköz vagy individuum. Nem mindegy, hogy irányítják, használják vagy kihasználják őt, esetleg gyerekként kezelik, mert egyik változat sem elfogadható a számára. Első pillanattól fogva a szabad választás és gondolkodás, a rebellis természet jellemzi a cselekedeteit. Ahogyan fokozatosan megismerjük őt, ráeszmélünk, hogy nem csupán a felnövéstörténet szempontjából kell ezt látni, nem egy tinédzser lázadása van a középpontban, hanem ez Alita alaptermészetének köszönhető. A választ valahol a múltjában leljük majd meg, ha a többi mangába is betekintünk.

Ezek a személyiségjegyek sarkallják a folyamatos küzdelemre, a programja használatára, hogy elsöpörjön mindent és mindenkit, aki az útjában áll. Minden egyéb érzelem csupán ideig-óráig képes befolyásolni, elsődlegesen a céljára koncentrál, ezért is legyőzhetetlen a kiborgteste. „A machine needs no love”- halljuk majd az egyik karakter szájából, és ez a hozzáállás a Ghost in the Shellben is érzékelhető. A kijelentés meglehetősen elgondolkodtató, pláne, ha hozzátesszük, az igazi határ nem könnyen húzható meg a különböző kibernetikus módosítási fokozatok között.

51_gaa2ib8l.jpgHogy az egész feszültséget még inkább kiélezzék, a kibrogok harci programját a különböző küzdősportokra alapozta a Battle Angel Alita megalkotója. Azaz a bushido is fontos eleme mindennek, tehát nem csak az írott szovtver alapján cselekednek a katonák, hanem egyfajta spirituális töltetet is adtak a karaktereknek. A berserker páncél így nyer igazán értelmet, mert a hozzá nem értő kezekben ez a fegyver ugyan hatalmas pusztítást végezhet, de korántsem isteni jellegű erővel ruházza fel a viselőjét. A szellemiség nélkül nem más, mint egy légpuska, amivel a kisgyerek verebeket lövöldözik. – Aki nincs otthon az ilyesmiben, annak információ lehet, hogy a berserker harcosok minden erejüket a támadásra fókuszálják, és így védekezésképtelenné válnak.

Talán ez az, amit a leginkább hiányoltam a feldolgozásokból, hogy Alita nem egyszerűen egy kislány testébe zárt tökéletes katona, hanem egyfajta szamuráj, aki elveket is követ. A fém és az agy nem minden, a szellem, az akaraterő és a „ki” is fontos szerepet játszik abban, miként cselekszik, és hogyan győzedelmeskedhet a legnagyobb ellenfeleivel szemben. A spiritualitás pedig némileg megelőlegezi a további manga iránti kíváncsiságunkat is.

mv5bmwe2yjrjn2itywi5mi00zdrhltg1ytmtzjgxowe3ymnhztnlxkeyxkfqcgdeqxvynje2njczmdc_v1.jpgA Battle Angel Alita tehát jóval komplexebb manga formájában, mint amit eddig az anime és az Alita: Battle Angel esetében láthattunk. Ez utóbbi viszont trilógiának készült, és így valószínűleg jobban be fogja mutatni a világot. Desty Nova karaktere érdekes módon csak ez utóbbiban kerül említésre, bár kissé másféle színezetet adtak a férfi szerepének. Pedig ő a manga fő antagonistája, aki valamiképpen kapcsolódik több karakterhez és Zalemhez is. A névválasztás ezért itt is lényeges elem, hiszen tisztában vagyunk vele, mennyire odafigyelnek erre a japánok is.
A kilenc kötetes mű során megismerhettük a főszereplőnket, láthattuk felnőni és fejlődni is, ahogyan maga mögött hagyta Scrap Iron City bűntanyáit, és újra harcos vált belőle. Azt is érzékeltük, hogy sohasem adja fel, szívvel-lélekkel küzd, és képes ideig-óráig megalkudni, de az igazi szabadságát, a választás lehetőségét minden esetben megtartja. Ezzel pedig üzen az olvasónak is, hogy nem foghatja rá a környezetére és a sorsára, amit aktuálisan cselekszik, mert a felelősség áthárítása igencsak gyerekes megoldás.

alita.pngA cyberpunk kedvelőinek mindenképpen alapműnek tartom a Battle Angel Alitat, hiszen ugyanúgy alapelveket fogalmaz meg, mint a Ghost in the Shell, az Appleseed vagy éppen az Akira. Igyekeztem megmutatni, hogy Alita személye nem egyszerűen egy nagy szemű kislány, nem csak egy ösztönös gyilkológép és pláne nem szeszélyes, szerelmes kislány. A cselekedeteit szabadon igyekszik elvégezni, a döntés jogát fenntartja, és pitbullként ragaszkodik a céljához. Nem büszkeség hajtja, hanem a feladat és a kötelesség, mindamellett, hogy engedelmeskedni csak addig fog, míg az nem ütközik az alapelveivel.

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_Angel_Alita
Moly link: https://moly.hu/sorozatok/battle-angel-alita
Megvásárolható: Battle Angel Alita Deluxe Complete Series Box Set
Kapcsolódó cikkek: Battle Angel, Alita: Battle Angel

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

filozófia akció cyberpunk thriller dráma manga science-fiction élő fegyver