Virtuális Szépség és a Sárkány – Belle
Belle (2021)
Évről évre egyre többször fordul elő, hogy nem csak egy-egy rendezvény keretében, hanem több moziban is megjelennek animék. Ezek többnyire olyan alkotások, melyek Golden Globe vagy Oscar-díj közelébe kerülnek, de időnként akadnak egyéb várományosok is. Mamoru Hosoda munkásságát az első komoly művétől figyeltem, így nagy örömömre szolgált, hogy a Belle is eljuthatott a magyar közönség elé.
Belle & Millennium Parade: U
A szociális média térhódításával több új felület jelent meg, ahol az emberek egymással kapcsolatba léphettek. A World of U egy olyan platform, mely az egyén személyiségét veszi górcső alá és egy olyan avatárt hoz létre a virtuális városban, amely leginkább jellemző a valós énjére. Így azok, akik szégyenlősebbek, itt könnyedén kibontakozhatnak, mert egyfajta anonimitás garantált a számukra.
Suzu nagyon boldog és nyílt kislány volt, ám egy tragédia során elvesztette az anyukáját. Azóta sokkal visszahúzódóbb, nem dalol annyit, mint korábban, az édesapjával is kevesebbet beszél. A gimnáziumban odafigyelnek rá, különösen egy gyermekkori barátja, Shinobu, illetve a kotnyeles, csupaszív és stratégiai koordinátor, Hiroka. Utóbbi unszolására végül ő is fellép a világháló eme szegletébe, és megszületik Bell(e), a szeplős szépség, aki varázslatos hangjával azonnal elkápráztat mindenkit. Ugyan Suzu csak önmaga szeretne lenni és édesanyja emlékére bátran dalolna, de Hironak hála egy nap alatt ötvenmilliós követőtáborra tesz szert. A lány csodálatos hangja és őszintesége mindenki szívét megérinti.
A U világában azonban szokványos szociális találkozóhely, így akadnak irigyei is, senkit sem hagy hidegen a megjelenése. Találgatások indulnak el, hogy melyik valós sztár jelent meg közöttük és rengeteg pletyka alakul ki, melyet a billentyűvirtuóz Hiro ügyesen és taktikusan kezel. Suzunak egy olyan menedzsere lesz, aki mindent a megfelelő irányba terel, hogy a lány igazi celebbé lehessen. Az első koncertjét egy furcsa jelenség zavarja meg, egy köpenyes sárkány avatár formájában, akit mindenki csak Beastnek hív, hiszen valódi szörnyetegre hasonlít. A World of U-ban működő rendfenntartók hiába próbálják elkapni a lényt, az könnyedén lefagyasztja az őt üldözőket és ezúttal is meglép.
Suzu érdeklődését is felkelti a sárkány, és megpróbálja kideríteni, ki lehet az avatar mögött és miért olyan végtelenül tragikus a kisugárzása. Ahhoz, hogy felfedje a férfi vagy fiú kilétét, először saját magát kell elfogadnia, mert önreflexió nélkül ez esélytelennek bizonyul. Szerencséjére akadnak olyanok, akik a segítségére lesznek és támogatják az eszetlen elképzelésében. A valós és a virtuális világ két fronton keresi a titokzatos Szépséget és a Szörnyeteget is.
Mamoru Hosoda (Mirai, The Girl Who Leapt Through Time, Summer Wars, Wolf Children) ezúttal is saját ötletéből írta a forgatókönyvet és rendezte az animét a Studio Chizu berkein belül. Hiroyuki Aoyamaval (karakterdizájn) már a Summer Wars-on és a Mirain is együtt dolgoztak, hozzájuk csatlakozott Nobutaka Ike művészeti vezető, aki Satoshi Kon csapatában volt egykor (Millennium Actress, Paprika, Tokyo Godfathers). Ludvig Forssell (Boy Kills World) zeneszerzőt többen is erősítették a munkálatokban, hiszen a muzsika fontos szerepet játszik a Belleben. Megjelenését és hangulatát tekintve varázslatos, szemkápráztató és bájosan érzelmes.
Kaho Nakamura: Lend me your voice
A Belle emlékeztet bennünket a Summer Wars-ra, hiszen Hosoda már azzal elkalauzolt bennünket a virtuális világba. Ezért egyes karakterek hasonlítanak és visszarepítenek az avatarok világába. Így könnyen azonosulunk a különböző személyiségek virtuális megtestesüléseivel és párhuzamot vonhatunk a viselkedésük és valós énjük között. A közösségi médiumok megváltoztatták az emberi kapcsolatokat, amíg a múlt században a levelezés és a telefon jelenthetett kapcsolatot az egymástól távol élőkkel, addig a világháló megjelenésével új, tisztázatlan platform is utat talált magának.
Ezek a site-ok először csak az ismerősök kapcsolatrendszerét igyekeztek összeterelni, később azonban egyéb lehetőségek is tért hódítottak maguknak. Amellett, hogy a marketing is meglelte a kiaknázatlan lehetőségeket, az egyéb médiumok is kapcsolódtak, hogy szeletkéket hasítsanak maguknak a haszonból. Adott volt minden ahhoz, hogy azok is ismertséget érjenek el, akik különösebben nem értettek semmihez, nem alkottak kiemelkedőt vagy nem rendelkeztek olyan háttérrel, hogy a tudásuk, ismeretanyaguk, művészetük, produktumuk, esetleg gondolataik eljuthassanak másokhoz. Ehhez elsőként a hazugságok hálója jött létre, mert az emberek megszokták, hogy amit olvasnak, az a valósággal azonos. Azután az anonimitás a csetfelületekről átszivárgott a közösségi médiába, az arctalanság pedig hirtelen bátorságot adott mindenkinek.
Persze minden éremnek legalább két oldala van, ha az élet nem számoljuk. Azaz ez a fórum lehetőség azok számára is, akik valóban maradandót és értékeset tudnak alkotni, csak a valódi életben nincs eszközük ennek népszerűsítésére. A probléma nyilvánvalóan ott kezdődik, hogy a világhálón mindenki és minden jelen van, nehéz kiválogatni a gyöngyöket a tengernyi sárból. Ráadásul azt, hogy mi gyöngy és mi sár, nem mi döntjük el, már vannak influenszerek, akik segítenek bennünket.
Hiro is egyfajta menedzsere Suzunak, és nem mondhatjuk azt, hogy nem használ fel olyan eszközöket, melyeket stratégiailag ugyan értékesnek, de semmiképpen sem morálisnak mondhatunk. Ahogyan a másik oldal is ügyesen képviselteti magát, hiszen a rendfenntartók sem tiszta szándékkal végzik tevékenységüket, de a hatalom- és kontrollmánia egy ügyes vezető segítségével bármikor kiszűrhető lenne. Kivéve, ha a platform lényege a szabad önkifejezés, mert akkor a Bábel tornya irányába is elmozdulhatunk.
A határ éppen ezért meglehetősen virtuális és vékony, sok az átfedés. Ahogyan a valós életben úgy a világhálón sem könnyű különbséget tenni a valós szándékok között. A hamis és a valós, az igazság és a hazugság csak etikailag különülnek el, a saját nézőpontjából, meggyőződéséből bárki emelhet akár intézményt is. Innentől a szerepek megfordulhatnak; köztudottan a vesztes fél a bűnös és a hibás, mert a mese elvei alapján a jó mindig győzedelmeskedik. Ez nem csak a háborúk esetén érvényes, hanem a társadalmi és a céges élet minden területén találkozhatunk a jelenséggel.
Többek között ezért is van nehéz dolga Bellnek a U világában, mert amit keres, azt számtalan rejtély, igazságok, részhazugságok, motiváció vezérelte állítások és az élet szülte nehéz szituációk árnyalják. Rendet tenni és igazságot keresni két platform összemosódott találkozásában teljes képtelenségnek tűnik, még akkor is, ha nagyon korán kelünk fel.
Kaho Nakamura: A Million Miles Away
A szépség és a szörnyeteg történet nem csak címét és a karakterek megjelenését tekintve kapcsolódik a Belle-hez. Az eredeti mese is igyekszik arra rámutatni, hogy a belső mennyivel fontosabb, mint a külső, ezt tanulja meg a két főszereplő is Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve regényében. Azonban az egész egy allegória az antropológia azon megfigyelésével kapcsolatban, hogy a belső tudatállapot egészsége vagy betegsége gyakran megjelenik külsőleg és testi tüneteket is tud okozni. Ezt hívják pszichoszomatikus kivetülésnek, az animében pedig erre nagy figyelmet fordítottak. Hiszen minden egyes karakter megjelenését torzítja a hétköznapi, megjátszott szerep mögött rejlő valós ÉN. Ekképpen jelennek meg a sárkány testén is a sebek, melyek valójában a felszín alatt szunnyadnak, ahogyan a szeplők, a szépségfoltok Bell arcán is.
A Belle ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel és rágcsál meg a háttérben, miközben elvarázsol bennünket a káprázatos látványvilága, a csodálatos történet, az avatarok kavalkádja és természetesen a főszereplő dallamai. Mamoru Hosoda eddigi legjobb alkotása ez az anime, nem véletlenül hozta a legtöbbet a mozikban. Aki teheti, mindenképpen érje el és vadássza le a művet, stream felületeken biztosan hozzáférhető még. A cyberpunk jelleg a Summer Wars-hoz képest jóval csendesebben jelenik meg a műben, de természetesen kifejtettem az ezzel kapcsolatos gondolatokat is.
Értékelésem: 10/10
Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Belle_(2021_film), https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=24058
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Iqt8tzH4c6Y
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/belle-ryu-to-sobakasu-no-hime-502920.html
Bluray megvásárolható: https://www.alltheanime.com/products/belle-deluxe-edition
Smaragd Sárkány