Csillogó krómváz, üres tartalom - Szellemtelen páncél
Ghost in the (nut)Shell (2017)
A film bemutatóját nézve igencsak nagy dilemmában voltam, hogy miként is írok majd erről a műről. Több szempontból is problémásnak találtam a látottakat, és hamar el kellett döntenem, hogy kimegyek-e a moziból vagy végigülöm, de akkor el kell vonatkoztatnom attól, mit is látok. Végül maradtam, átkapcsolt az agyam egy objektív nézőpontra, és a friss, ropogós beszámolóm/kritikám is megszülethetett. Akkor megígértem, hogy egy rajongói verziót is olvashatnak majd a Cinegore követői, és ezt most a saját blogomon be is teljesítem. Lássuk tehát, hogyan sikerült a Rupert Sanders-féle Ghost in the (nut)Shell.
Élvezni a csendet és az ürességet - Enjoy the Silence remix
Mira Killiant (Scarlett Johansson gyönyörű fenekével) szörnyű baleset érte, amikor családjával megpróbáltak partraszállni. Menekültek voltak, és a süllyedő csónakból csak őt tudták kimenteni. Hogy életben maradhasson, egy kísérleti eljárásnak vetették alá, mely során szintetikus testbe került az agya, és így teljes test kiborggá (humán-kiborg hibrid) alakították. A különleges fegyvert aztán a 9-es szekcióhoz küldték, ahol csatlakozott Aramaki (”Beat” Takeshi Kitano) csapatához. Az igencsak befolyásos öreg diplomata pontosan tudta, mire használhatja fel a nőt, így Mira a csoport egyik vezéregyénisége lett.
Egy évvel később a kiborg testeket gyártó Hanka Robotics vezetőit terroristatámadás éri, valaki meghack-eli az agyukat és ki akarja végezni őket. A titokzatos szervezet egy üzenetet hagy okulásént: „Együttműködni a Hanka Robotics-szal egyenlő a halálos ítélettel”. Mira és Batou (Pilou Asbæk), valamint Togusa (Chin Han), Ishikawa (Lasarus Ratuere) és Ladriya (Danusia Samal) megpróbálják megtalálni a műveletek mögött rejlő irányítót, aki Kuzének (Michael Pitt) nevezi magát.
Azonban Cutter (Peter Ferdinando), aki Mira ténykedését felügyeli, nem nézi jó szemmel, hogy a csapat olyasmibe üti az orrát, amihez semmi közük. Megpróbálja a helyes irányba terelni Aramaki egységét, de ezzel veszélybe is sodorja őket. Ki tudja, milyen titkokat akar ezzel megőrizni…
Nos, a Ghost in the (nut)Shell egy igazán szemet gyönyörködtető alkotás, de erről már korábban beszéltem, így a külcsínt, a csillogást, a fantasztikus CG-t és az akciójeleneteket most nem szeretném tovább dicsérni. Térjünk át inkább a történetre, és kapcsolatára az animéhez, amiből eredetileg építkeznie kellett volna. Jelen filmünk igazi fércmunka a maga nemében, hiszen mindenfélét összeollózott, akárcsak a Pindúr Pandúrok, ebben is van minden, ami jó. Ami élvezetes is lehetne, ha nem volna egy óriási katyvasz az egész úgy, ahogyan van. Persze az izgalmas és látványos jeleneteket szépen átvette, van kiborg születés, verekedés a termooptikus álcázórendszer jótékony rejtekében a sekély vízben, valamint a gésarobot is előkerül már a legelején. Csakhogy a szexoroidok az Innocence folyamán kapnak szerepet, a vizes párbaj a Puppet Masterhez kapcsolódik, Hideo Kuze pedig a Stand Alone Complex 2nd GiG-jének alapsztorijában van. Nem is beszélve arról, hogy Dr. Olelet (Juliette Binoche) karajtere az Arise-hoz köthető, míg Dr. Dahlin (Anamaria Marinca) szintén az Innocenceben látható, Haraway néven.
Az teljesen lényegtelen, hogy milyen színészek alakítják őket, hiszen az eredeti mangában is levehető, hogy a csapat etnikailag nem egységes. Így ezen a felesleges szálon nem is indulnék el. De azért megjegyezném, hogy Gabriel a filmben egy beagle, míg az animében egy basset hound, aminek már az Innocence elemzésekor lelőttem az indokát.
Haladjunk tovább, easter eggezzük agyon a szerencsétlen filmet, ha már egyszer a sztori kavalkád, akkor legyen minden kaotikus benne. Mivel nincs rendes Puppet Masterünk, csak Kuze mozgatja a szálakat, így a szemeteskocsis jelenet teljesen okafogyottá válik, és a hacker áldozatának semmi értelme nincs, hiszen teljesen feleslegesen kommunikálnak vele. Az erőltetett kihallgatás így erősen izzadtságszagúvá válik, valójában annyi szerepe van, hogy bedobálhatják nekünk Ladriyat – aki Paz női megfelelője akar lenni –, Ishikawat – aki elpoénkodik az alkoholizmusról, pedig az eredeti műben Batou beszél a az alkoholbontó egységről, de annak ott és akkor szerepe van, hiszen az Őrnaggyal éppen arról beszélgetnek, hogy mi értelme van emberi tevékenységeket végezniük, ha egyszer nem is élvezhetik ki azokat –, valamint Togusa is bemosolyog, csak azért, mert egyébként a csapat mintha ott sem lenne. Ide tűzöm be, hogy Saitou is szerepel a filmben… az utolsó snittben látható… ha nincs kiírva a stáblistára, nem jövök rá, de így külön keresgéltem. Bormát meg keressétek bátran, én nem erőlködtem.
Azt már leírtam, hogy a karakterekhez nagyjából egészen kiváló színészeket sikerült összevadászniuk, de Batoun kívül senki sem nyújt hiteles alakítást. Beat Takeshi természetesen hozza önmagát, ami azért jó, mert semennyire sem Aramaki, inkább tűnik egy titkosügynöknek, mintsem diplomatának. A pisztolyos jelenetein egy darabig eltöprengtem, de végülis a 2nd GiG folyamán kénytelen fegyvert ragadni, így teljesen nem elképzelhetetlen a szituáció, de azért erősen elrugaszkodtunk szegény öreg jellemétől.
Tehát nagyjából kevés köszönőviszonyt ápolnak az eredeti művel, a története úgy csapták össze, hogy ember legyen a talpán, aki rájön, mi köze van ennek a Ghost in the Shellhez, de hátha az üzeneteket megtaláljuk rejtve a katyvaszból főnixként kiemelkedve. Keresgéljük tehát azt, hogy látunk-e egzisztencialista jeleket, de ezt aztán mindhiába. Azon túl, hogy kicsit elmélkedünk arról, hogy micsoda felelősséggel jár, ha valakit megmentünk, aztán felhasználjuk a saját céljaink érdekébe, miközben 98 ember halálát az ágy alá seperjük a tudomány nevében, nem-nem, nincs nyoma ennek a szálnak.
Marad a ghost kérdése, tehát, hogy melyik az a pont, amitől az élőlény-, humán jellegünket elveszítve már csak irányított és jogokkal nem rendelkező androidok vagyunk. Ám látszólag ennek sincs különösebb jelentősége, bár halványan kapunk egy utalást, hogy a tetteink határoznak meg bennünket. Azonban ezt simán csak ráerőltetem a Ghost in the (nut)Shellre, mert szeretném kicsit szeretni is.
Nem kell megijedni, marad még téma bőven, van a keleti filozófia, az isten-ember elmélet, a hallhatatlanság, ezeket még keresgélhetjük, ámde mindhiába.
Egyszerűen fogták a belső tartalmat, és a nyugati ember számára közérthetővé téve, kivágták a lelket, ellopták a ghost-ot a műből. Kibelezték, megfosztották az eszenciájától és maradt a rideg váz, ami szépen csillog, meg formásan gömbölyödik, ahol kell. Azonban szexualitásában annyira funkcionális, mint Mira kiborg teste. Szép, jó, vonzó, szexi, de nem lehet megdugni, mert az igencsak fájdalmas élmény volna.
Teljesen igazságtalanoknak nem szabad lennünk, azért látható, hogy sok ponton kapcsolódunk az eredeti anyaghoz, ami pont azért baj, mert így tényleg csak az alappilléreket veszi át a film. Azonban egy érdekesség mégis akad, ami pozitívnak tekinthető vele kapcsolatban. Ugyan a szálak eléggé összekuszáltak, és több történetből láthatunk snitteket, hivatkozásokat, de a Mira Killian név valószínűleg keveseteknek esett le, sőt, inkább whitewashingnak tarthatjátok, miként a Death Note Netflixes borzalmát. Az igazság esszel szemben az, hogy a Ghost in the Shell Stand Alone Complex-ének 2nd GiG-je során fény derül az Őrnagy múltjának egy részére. Például azt az információt is megtudjuk, hogy a Motoko Kusanagi név sem bizonyosan az övé, hiszen nincs tisztában a származásával, valóban törölték egy részét az emlékeinek. Eképpen a következő alias-okat használja a művek során: Mira Killian, Motoko Kusanagi, Chroma és Fire Starter. Itt már le merem írni, hiszen valószínűleg végignéztétek a műveket. Ez nyilván a legizgalmasabb része az Őrnagy karakterének, hogy egyszerre tud a kilences szekció oldalán állni, de behatolni védelmi rendszerekbe is, ha a ghost-ja jónak látja. Komplex személyiségéről azonban a Ghost in the (nut)Shell nem értekezik, így kénytelen leszek a manga elemzése során a végére járni.
A feldolgozásért elég kár, sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a projektből, akárcsak annyival, hogy átírják a címet, vagy az eredeti alkotókat nem is emlegetik fel. Sajnos a csillogó krómváz mögött a tartalom teljesen elvész. De ha már tényleg csak egy látványos sci-fi akciófilmet akartak volna csinálni, aminél elvetik az eredeti koncepciót, de a cyberpunk jelleget azért hangsúlyozni szerették volna, akkor egy jóval erősebb zenei támogatást igényelt volna a "mű". Legalábbis én másfajta elektronikus muzsikát képzelnék el egy ilyen kaliberű "alkotás" alá.
Értékelésem rajongóként: 3/10
Forrás, információk: http://www.imdb.com/title/tt1219827/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=mlR0MD6Lp0o
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/ghost-in-the-shell-272708.html
Bluray megrendelhető: Ghost in the Shell (2017) Steelbook Blu Ray + Bonus Blu Ray [Nordic]
Smaragd Sárkány