2018. okt 18.

A kollektív tudattalan esete - Ghost in the Shell: Stand Alone Complex - 2. évad

írta: Emerald Dragon

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG (TV) (2004-2005)

Nem sokkal az első sorozat vége után beharangozták a folytatást is a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexhez, a 2nd GIG-et. Ebben sem titkolják, hogy az események mögött lesz egy közös szál, sőt, rögtön az elején be is vezetik azt. Miként a Psycho-Pass esetén, itt is elmondhatom előre, hogy a második évad ugyancsak fenomálisra sikerült, és egyáltalán nem csalódtam benne anno, mikor hétről-hétre követni igyekeztem.

Annyit tudni kell, hogy ez a sorozat sokkal komplexebb felépítésű, mint az előző. Itt kicsit összefolynak azok az események, melyek a fő szálhoz köthetőek. Ugyanis egy részük, szám szerint – meglepő módon – 11 szorosan a háttértörténethez tartozik, míg vannak olyan bűnügyek, melyek csak virtuálisan érintik az alapproblémát, illetve olyanok is, melyek teljesen különállóak. Nem véletlenül kezdem így ezt az ismertetőt, a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG rögtön felütéssel indít, amely meghozza a hangulatunkat, és bedob bennünket a mélyvízbe. Nincs mellébeszélés, ott folytatjuk nagyjából (2032), ahol előzőleg abbamaradt, de nincs idő elmerülni a Section 9 újjáépülésének nehézségeiben, mert azonnal egy olyan ügybe csöppennek, mely meghatározza a hátra lévő epizódokat. De természetesen itt sem fogom kifejteni, hogy a jelenlegi évadban mit is jelent pontosan az Individual Eleven sztori.

A legfontosabb mozzanat mindenképpen az, hogy a Public Security Section 9 gyakorlatilag nem csak tiszta lappal indul, de újra ki kell vívnia magának az elismerést. Természetesen ebben a legnagyobb szerepe a diplomáciának lesz, amely teljes egészében Aramakin múlik. Azon, hogy hogyan keveri a kártyáit, hogy tud helyezkedni a miniszterelnök előtt. Azt gondolhatnánk, hogy nincs nehéz dolga, hiszen az elit osztag, melyet vezényel, igencsak hatékonyan működik, így a bizonyítás nem jelentene problémát. Azonban az előző évadból már kiderült, hogy a politikát nem feltétlenül az érdekli, hogy jól végzed-e a dolgod, hanem, hogy mennyire teszel keresztbe a különböző magas rangú hivatalnokoknak, valamint a befolyásos lobbiknak. Meg kell tanulni alkalmazkodni, illetve fel kell ismerni, mikor kell félrenézni, vagy kivonulni a képből. Hiszen rendőri, katonai egységről van szó, ergo a parancs számukra is szent. Nem szegülhetnek ellen akkor sem, ha morális problémákat vet fel az adott szituáció aktuális megoldási lehetősége. Motoko és emberei professzionálisan végzik a munkájukat, de képesek kiszúrni azt is, hogy mikor vezetik meg őket. Márpedig többször is elárulták már Aramaki egységét, így ezt hamar a szívükre veszik.

A Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG emiatt is személyesebb, sötétebb hangulatú lesz, és az előtérbe nyomulnak a politikai és etikai kérdések, problémák, melyekkel egy kormányügynökségnek dolgozó elitosztagnak szembesülnie kell. Nem mindenki szereti, ha csupán eszközként tekintenek rá, vagy bábuként pakolgatják egy virtuális sakkjátszmában. Ráadásul Motoko tisztában van vele, hogy mikor próbálja őket valaki felhasználni a saját érdekeinek érvényesítésére. Ahogy az előző évadban Aramaki, Batou és Motoko hátterére koncentráltunk, úgy most Paz és Saito is saját epizódot kaptak. A főszereplőnk viszont továbbra is az Őrnagy, és az eredeti filmhez hűen itt is elmerülünk a múltjában és eredetében. Emiatt a személyes, sötét hangvétel filozófiai irányba tereli el a 2nd GIG-et, de nem olyan könnyed, játékos formában, miként a Tachikomák elmélkedése volt a Laughing Man-ben.

Nem titkolja a sorozat, hogy a központi témája a menekült-politika, persze 2032-ben járunk, így egy olyan háború (valójában a harmadik és a negyedik világháború) után, mely csupán a képzelet szüleménye. Ettől függetlenül a problémakörök, melyeket végigjár, a politikai ambíciók, a megoldások, a félrevezetések és az igazságok leplezése, illetve -keresése akár időszerűnek is tűnhetne, de azt ne feledjük el, hogy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG 2004-ben készült. Mégis, az animék, illetve jelen esetben a sci-fi műfaj, a cyberpunk stílus egyik legcsodálatosabb sajátossága, hogy képes általános kérdésköröket olyan köntösbe öltöztetve boncolgatni, mely egyszerre lehet jellemző mindegyik korra, mégsem húzható rá egyértelműen egyikre sem.

Jelen esetben az alapproblémát az okozza, hogy Japán a világháborúk nyertese és egyeduralkodónak számít Ázsiában. Viszont ez a nagyság felelősséggel is járna, ezért pármillió menekültet fogadtak be Dejima szigetére. Itt ki is alakult egy autonóm szervezet, azonban a megítélése igencsak kettős. Egyrészt szeretnének maguknak némi függetlenséget kivívni, hiszen teljes mértékben önellátóak, másrészt gazdasági szempontból sokan élősködőknek tartják őket. Természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy akad egy olyan irányzat is, akik a menekülteket veszélyforrásnak tekintik a nemzeti integráció megőrzésével szemben. Ebből az alapszituációból indulnak ki a konfliktusok, innen próbálja a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG felvázolni nekünk, hogy milyen megoldásokra van lehetőség, illetve a másik oldalak erre miképpen reagálhatnának, milyen ellenérveket és eszközöket vet(het)nek be a saját céljaik érdekében.

Nem feledkezünk meg az alaptézisekről sem, hogy hol a határ ember és gép között, de ennél globálisabb látásmódot próbál bemutatni nekünk ez az anime. Ez pedig az egyéniség kérdésköre. Nyilván itt is komplexebb megközelítés szükségeltetik, mert egyrészt ott van a társadalom és az egyén szerepének bázisköve, de filozofikusabb értelemben a hive mind (kollektív tudat) és az egyéniség látszólagos paradoxonja is ideérthető. A Tachikomatic Days nagyon ügyesen, és igencsak tréfás hangnemben boncolgatta ezt a feloldhatatlannak tűnő ellentétet.

Hiszen a kibernetikus agyak segítségével a világháló összeköti az emberiséget, így bármikor, bárhol meg tudnak osztani egymással olyan információkat, amelyek szavak, vagy írás használatával veszthetnek a tartalmukból, már csak azért is, mert hosszabb kifejtést igényelnek, mintsem időnk és energiánk volna rá, hogy értekezést folytassuk róla. Mondhatnám úgy is, hogy a mai rohanó világban egy ilyen gyors adatcsere teljesen más szintre emelhetné a kommunikációt, és sokkal proaktívabbak, effektívebbek lehetnénk ez által. Nem szabad megfeledkezni ennek a hátulütőjéről sem, amely új betegségek megjelenéséről már az előző évadnál említést tettem.

Viszont a legfontosabb mégis az, hogy amellett, hogy kommunikálunk és információt cserélünk egymással, képesnek kell lennünk ahhoz, hogy megőrizzük saját tudatunkat is, illetve egyéniségünket. Ez bizony nem könnyű dolog, és sok esetben a társadalom próbálja rákényszeríteni az egyedre, hogy asszimilálódjon, és úgy viselkedjen, mint mindenki más, ezzel párhuzamosan viszont számon kéri rajta, hogy szürkévé válik és nincs saját, önálló gondolata. A feloldhatatlan virtuális ellentét valószínűleg abból fakad, hogy a társadalomnak csupán elképzelése van a tágabb valóságról és arra igyekszik koncentrálni, ami a saját, szeparált világában létezik. Emiatt minden, amely megpróbálja ezt az egységet megzavarni, ellenségnek tekintendő. Végtelenül egyszerű ösztönszerű cselekvésről van szó tehát, amelyre látszólag adekvát megoldás nem létezik.

A Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG részben pont erre próbál válaszokat találni, illetve, ahogyan az animék szokták, több szempontból is megközelíti, úgy mutatja be nekünk, hogy választhassunk közülük. Itt sem foglal állást egyik megoldási lehetőség mellett sem, sőt, igyekszik kihangsúlyozni, hogy melyik milyen hibát rejthet magában. Itt most lelőhetnék egy poént azzal, hogy elmondom, hogy 11 nézőpontot ismerhetünk meg, de el kell szomorítanom az olvasókat, mert nem erről van szó. Hogy az Individual Eleven hogyan kapcsolódik ehhez a kérdéskörhöz, azt szándékosan nem fogom elárulni. Ugyanis azzal gyakorlatilag az egész sorozatot le is leplezhetném, pedig rengeteg fordulatot és meglepetést tartogat a számunkra, mint az egy politikai jellegű cyberpunk krimitől el is várható.

Felejtsük el egy pillanatra az aktuális menekült-kérdést (és itt most a sorozatban felvetődőre gondolok), és lépjünk tovább egy másik problémakörre, amelyet már igyekeztem fentebb is bevezetni. A Laughing Man jelenség kapcsán már felmerült, hogy attól, hogy valakik hasonlóan gondolkodnak és cselekednek egy adott szituációban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanazon szervezethez tartoznak. Erre részben magyarázattal szolgálhat a fentebb említett kollektív tudat elmélete, amely a világhálóhoz kapcsolódó emberi agyak halmazából akár következhetne is, de nem muszáj ehhez az egyetlen elképzeléshez ragaszkodnunk. Attól, hogy hasonló, illetve közel azonos következtetésekre, döntésekre jutnak olyan emberek, akik esetleg egymással semmilyen kapcsolatban nincsenek, még nem állíthatjuk biztosan, hogy a fenti az egyetlen adekvát magyarázat. Persze nem csak véletlen egybeesésről lehet szó, szimplán maga a megoldás olyan, hogy többeknek is eszébe juthat. Ehhez azért nem kell okosnak lenni, hogy rájöjjünk, nem mindig összeesküvés elméletek rejtőznek egy jelenség mögött.

Visszatérnek a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG-be is a Tachikomák és a hozzájuk kapcsolódó gag sorozat is, azonban ezek hangvétele is sokkal komolyabbá válik, az előző évadhoz képest. Általában itt is az adott részhez kapcsolódó elmélkedéseket hallgathatunk meg, illetve néhány esetben profetikusan elénk vetítik az eljövendő eseményeket. Akadnak köztük átvezető elemek, de olyanok is, melyek mélyebb eszmefuttatásokat kezdenek meg. Egészen fantasztikus, hogy mennyire játékosan, egyszerűen képesek bemutatni nekünk olyan elméleteket, mint például az evolúció, vagy éppen teológiai kérdéseket boncolgatnak, a maguk virtuálisan naiv módján. De olyan is előfordul, hogy egy olyan mozzanatot igyekeznek aláhúzni, amire nem biztos, hogy kellőképpen odafigyeltünk az epizód kapcsán.

Az alkotók nem változtak az előzőhöz képest, az epizódokat Origa Rise-ja indítja, Steve Conte Living Inside the Shell-je pedig lezárja azokat. Ez előbbi azért fontos, mert az egyik kérdéskört pont a Rise vázolja fel nekünk, illetve vezeti elő. Fentebb utaltam rá, hogy egy rendőri, katonai szervezetnél a parancsok a legfontosabbak. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy bizony békeidőben az egyenruhásokat elhanyagolják. Ahogyan már a Kabaneri of the Iron Fortress kritikámban is próbáltam kihangsúlyozni, ennek mindig megvan a hátránya, hiszen a társadalom nem tud mit kezdeni azokkal a fiatalokkal, akik egy eszméért a kormányuknak engedelmeskedve háborúba vonult, majd összeroppant a következmények nyomása alatt. A PTSD (poszttraumás stressz szindróma) olyan probléma, mely sok esetben tökéletesen előre megjósolható, mégsem számolnak vele. Hiszen a feladat, a cél mindig szentesíti az aktuálisan felhasznált eszközt. De utólag semmi szükség rá, hogy a nappaliban díszelegjen egy véres szurony, vagy egy napalmtól füstölgő gyermekből megmaradt húskupac. Ezeket illik elrejteni, és nem beszélni róluk. Ugyanilyen egy idegroncs huszonéves fiatal is, aki nem volt képes feldolgozni a háború borzalmait. Amíg ünnepelt hős, addig kirakat arcnak megfelel, de ha olyan gondolatai vannak, mely ellentétes az eredetileg kijelölt céllal, úgy csupán egy fekélynek kell tekinteni a társadalom testén.

Azt gondolhatnátok, hogy viszonylag távolról kapcsolódik a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG témafelvetéseihez, amiről most írtam. Pedig csupán mélyebbre kell tekinteni, és oda kell figyelni a végkövetkeztetésekre. A menekült-kérdés mögött jóval több rejlik, ha tudunk olvasni a sorok között. A politikai sakkjátszmákon nem csupán azok kiszolgáltatottak, akik szemet szúrnak nekünk, hanem az előtérbe helyezett többi szereplő is gyakran tehetetlen bábunak van tekintve. Gondoljunk bele, hogy néha Aramaki is kimondja, hogy neki is bizony van felettese, így nem mindig cselekedhet belátása szerint. Az egy más kérdés, hogy hogyan értelmezünk egyes parancsokat és miként hajlítjuk meg a szabályokat úgy, hogy végül értelmesek és használhatóak legyenek. Szerencsére a Public Security Section 9 vezetőjének a kisujjában van mindez, így általában sikerül megoldaniuk a legnehezebb problémákat is, és Motoko egysége – így vagy úgy – fenn tud maradni és képes végezni a dolgát különösebb befolyásoló hatások nélkül is.

A második évad melankolikus hangvétele ellenére iszonyatosan tetszett nekem és parádésra sikerült, így mindenképpen tudom ajánlani a sci-fi, a cyberpunk rajongóknak. Pont azért, mert mélyebb és sötétebb témákkal foglalkozik, kevesebb gag-et használ, talán sokkal jobban eszünkbe juttatja az eredeti filmeket is. Bár nagyon oda kell figyelni, hogy észrevegyük a valódi üzeneteit.

Értékelésem: 10/10

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex - Individual Eleven (OVA) (2006)

Ahogyan a Laughing Man sem teljesen kitalált háttéren alapuló esemény az első sorozatban, úgy az Individual Eleven is köthető egy valós történelmi mozzanathoz. 1932. május 15-én tizenegy fiatal tiszt követett el sikeres merényletet a miniszterelnökkel szemben. Ők a császárság visszaállítását tűzték ki célul, és csodával határos módon a közvélemény olyan szorosan mögéjük állt, hogy súlyosabb büntetés nélkül megúszhatták cselekedetüket. Akadtak olyan szimpatizánsok is, akik tizenegyen elküldték levágott kisujjukat is a bíróságnak, ezzel is a kegyelem lehetőségét kérve a testülettől.

Egyébként a 2032-es történésekben akad is egy olyan eset, amelyben bemutatják az aktuális bíróság működését, ahol a Psycho-Pass-hez hasonlóan kibernetikus agyak szavazása dönti el az adott vitás kérdésben az adekvát választ, reakciót. Az automatizáció pontosan azt igyekszik kiküszöbölni, hogy érzelmekkel befolyásolni lehessen ezeket. Meglepő módon az adott anime epizódban tökéletesen működik a rendszer, bár többé nem is kerül elő.

Ezzel csak arra igyekeztem rámutatni, hogy ebben az évadban nehezebb elkülöníteni azokat a részeket, melyek szorosan kapcsolódnak a fő szálhoz. Ami nem véletlen, hiszen egyértelműen ez lehetett az alkotók szándéka is. A látszólag különálló események ugyanis erősíteni igyekeznek az alaptézist, amivel foglalkozunk. Nem egyszerű kérdés ugyanis annak eldöntése, hogy ki számít terroristának és kis szabadságharcosnak. Ezt minden esetben az adott kor politikája és társadalma, illetve az irányító erők határozzák meg, de a jövő lehet, hogy más bélyeget fog utólag rányomni a cselekményre. Nyilván több összetevős ez a probléma, de ezeket is ügyesen bemutatja nekünk az Individual Eleven.

A hive mind, a menekült-kérdések politikai megközelítése, valamint a terrorizmusról szóló eszmefuttatásokon túl erős hangsúlyt kap veteránok problémája is, ahogy azt fentebb már kifejtettem. Kicsit ezt támasztja alá az is, hogy az Individual Eleven logójában a 9, 10, 11-es számok láthatóak japán karakterekkel, mely kanjik ellenséget, végtelent és szamurájt is jelentenek. És nem kell túlságosan nagyot asszociálni ahhoz sem, hogy a 9-ről a Section 9 és a kilenc Tachikoma, a 11-ről pedig az Individual Eleven jusson eszünkbe. Egyébként ezeket a számokat lépten-nyomon felfedezhetjük, melyek kulcsokat, támpontokat nyújthatnak nekünk az események megfejtéséhez.