Akadnak olyan klasszikus művek, melyeknek nagy rajongója vagyok, még akkor is, ha esetleg ma már ez cringenek számít. Guilty pleasure néven szokták az ilyesmit nevezni, de Audrey Hepburn több filmjét is szeretem többször megtekinteni. Egyik nagy kedvencem George Bernard Shaw 1912-es drámájának, a Pygmalionnak adaptációja, a My fair lady. Bár abban a filmben nem a főszereplő színész hölgy énekel, ennek ellenére zseniálisnak tartom Eliza Doolittle megformálását is. A Centrál Színházba is bekerült ez a remek darab, ráadásul Alföldi Róbert és Balla Eszter alakítják a főbb szerepeket, így nem tudtam kihagyni. Az első előadásra a filmélmény miatt mentem el, de az ismétlésnél már kettejük, valamint Magyar Attila csábított vissza a színházba.
Eliza Doolittle (Balla Eszter – Játék a kastélyban, Egy bizonyítás körvonalai, Fekete Péter – Centrál Színház) egyszerű virágáruslány, édesapja Alfred Doolittle (Magyar Attila – Fekete Péter, Játék a kastélyban, A kripli, Pletykafészek – Centrál Színház; Mamma mia! – Madách Színház) az egyetlen hozzátartozója. Azonban a szülő nem igazán törődik gyermekével, így az kénytelen hamar önállósodni, az utca népe ismeri és kedveli mindkettőjüket. Egy napon a sznob fonetika szakértő, Henry Higgins (Alföldi Róbert – Egy, kettő, három; Isteni végjáték, Igenis, Miniszterelnök úr! –Kultúrbrigád; Az utolsó óra, Diplomácia – Rózsavölgyi Szalon; Network, Játék a kastélyban – Centrál Színház); Liliom – Budaörsi Latinovits Színház) tanúja lesz a tanulatlan lány csiszolatlan beszédének és egyszerre varázsolja el az egyszerűsége, és törik össze benne valami nagyon az angol nyelv szeretetére gondolva. Szóváltásba keveredik a hölggyel, akinek a védelmére egy másik nyelvtudós, Pickering ezredes (Cserna Antal – Phil Collins – Soproni Petőfi Színház; Mit mászkál meztelenül! – Pinceszínház; Ma este megbukunk – Centrál Színház) kel. A két férfi, felismerve hasonszőrűségüket azonnal barátságot kötnek, majd az arrogáns Higginst kijelenti, bárkit meg tud tanítani az arisztokrata beszédstílusra, hat hónap alatt a koszos és neveletlen virágáruslányból is hercegnőt faragna. Eliza ráeszmél, hogy sokkal többre vágyik az utcai életnél, de a kiejtése ennek bizony gátat szab. Felkeresi a professzort, hogy leckét vehessen tőle, azonban Higgins kineveti őt. Végül Pickering ezredes alkut ajánl neki: ha valóban átformálja a lányt hat hónap alatt, áll minden költséget. A fogadást megkötik, Elizából pedig, ha törik, ha szakad, de hercegkisasszonyt formálnak. Egyikőjüktől a szép beszédet, másikójuktól az udvarias és csiszolt modort lesheti el az ifjú hölgy, ám mindez jobban emlékeztet arra, mint mikor egy kőből gyönyörű szobrot faragnak, az eszközök ehhez idomultan meglehetősen élesek és durvák. Mrs. Pearce (Pálfi Kata – 3tél – Radnóti Miklós Színház; Network, magyartenger, Nem félünk a farkastól, A kripli – Centrál Színház), Higgins házvezetőnője mindezt hol pánikova, hol nyugtatgatva, néha pedig sztoikus nyugalommal veszi tudomásul. Kérdése, hogy miként szerepel majd Eliza a professzor anyja (Borbás Gabi – Fekete Péter, Network) és a királynő (Szabó Éva – Fekete Péter) társaságában.
A My fair lady egy gyönyörű tündérmese, rengeteg bájos dallal, vidámsággal, humorral és szerelemmel. Könnyed kikapcsolódás jelent bárki számára, a karakterek ugyanis meglehetősen emberiek. Akad köztük sztereotípia és olyan is, aki belekényszerül egy olyan helyzetbe, amire nincs felkészülve. A hitvallásokat, az eszméket mindenki a saját szintjén mondja el, ami segít, hogy a korszakot megismerhesse a néző és közelebb kerülhessen a szereplők tudatához. Mivel vígjáték, így nem találunk olyat, aki ne melengetné meg a szívünket valahogyan, szerethető mindenki, akivel megismerkedünk. Olyanok is fontos tanítással szolgálnak, akik névtelenek maradnak és háttértáncosként kapcsolódnak a történetbe. Emiatt nyújt fantasztikus élményt a musical, és válik érthetővé minden korosztály számára. Puskás Tamás rendezői munkásságából már láthattatok példát az elemzéseim során. Mind a Játék a kastélybanról, mind az Egy bizonyításkörvonalairól értekeztem írásban is, de a Networköt, a Pletykafészket, a New York-i komédiát és a 2:22-t is alkalmam nyílt megtekinteni. Ez a vígjáték is tökéletesen megformált és időzített gépezet, a társulat összeszokottsága még egy kiejtett esernyő esetén is gördülékenynek és hibátlannak értékelhető. Ugyanez elmondható a frappáns díszlet megoldásáról, valamint a jelmezek sokszínűségéről is.
Eliza karaktere ambivalens, hiszen technikailag nem árva, mégis egyedül kénytelen boldogulni a világban, az édesapjára nem számíthat semmiben. Mivel a támogatólag sem áll mögötte, sokkal inkább kihasználja őt és koloncnak tekinti, így magától értetődik a kisebbségi komplexus, amely akkor tör elő belőle, amikor tehetősebbekkel akad össze. A reflexszerű védekezés, a félelem az igazságtalan büntetésről csípőből támadó némberré vedli át az amúgy jószívű teremtést. A kitörési vágy ugyan megvan benne, de az idő előrehaladtával ez árnyaltabb értelmet nyer, hiszen a társadalmi elvárásoknak szeretne megfelelni, a felzárkózást olyan eszmény érdekében teszi, ami nem a sajátja. Erről az apja példáján ismerkedhetünk meg, illetve a pillangó bábból való kikelése és a szárnyak széttárása idején realizálódik benne is a kettős érzés, valamint az önreflexió. Már máskor is értekeztem erről, hogy sok esetben nem a saját vágyainkat kergetjük, hanem egy olyat, amiről azt gondoljuk, a mienk kellene legyen. Ez részben társadalmi vagy családi elvárás, így tudattalanul próbálunk ugyan azonosulni vele, de a cél elérésekor a katarzis helyett az üresség fogad. Hiszen nem tudunk mit kezdeni az új állapottal, amelybe csöppentünk, nem vagyunk trenírozva a siker és a figyelem kezelésére.
Higgins arroganciája olyan, mint egy művészléleké, csak ő a tudására büszke, amivel eljutott egy fontos szintre. Szakbarbárnak is tekinthető, hiszen mindenkit a nyelvhasználat alapján ítél meg, és különösen kiemelten kezeli ezt a tulajdonságot. Mindenki így ismeri őt, aki magasról tekint le azokra, akik az angolt nem megfelelő alázattal használják, teszik magukévá. A nyelv varázsa számára egy szentség, érdekes volna őt a jelenbe emelni, miként reagálni az evolúcióra, mely száz év alatt lezajlott a köz- és rangos életben. Hímsoviniszta életszemlélete ma már egyáltalán nem PC, azonban egyes értékek nagyon is fontosnak tekinthetőek. Megfigyelése a férfi és a női szerepek sztereotípiáira építkezik és szorítkozik, kifejtve a véleményét arról, nem feltétlenül tekinti ezt helyesnek. Az elvárásai irreálisnak tűnhettek az 1910-es években, ma már ez megváltozott, az örök agglegény valószínűleg másként értékelni a női nemet. Mégis, az egyenlőség elve jelen van a szemléletében, ami a jelenben kicsit érthetőbb lehet. A professzor sokszínűségét tekintve Alföldi Róbert brillírozhat a szerepben, mert képes minden egyes oldalát kidomborítani a karakternek, ha kell egy percen belül több irányt is képviselhet.
„Eliza: Pickering egy utcalánnyal is úgy bánik, mintha hercegnő lenne.
Higgins: Én viszont egy hercegnővel is úgy bánok, mint egy utcalánnyal.”
Kettejük tánca valósul meg a színpadon, miként a Romantikus komédiában is éltem ezzel a hasonlattal. Nem véletlenül, hiszen ott is ilyesmi zajlik le a főszereplők között. A felkérés az utcán zajlik, akaratlanul, mert Higgins bármilyen megvetően is viselkedik a lánnyal, érezhető, felkeltette az érdeklődését. A szakmai kíváncsiság a következő találkozásnál folytatódik, egészen balettszerűvé válik a viszonyuk, a tagadás, az elutasítás és a kölcsönös lenézés mellett jelen van a tagadhatatlan kihívás és a vonzódás is, azonnal egymáshoz láncolja őket a sors. A kapcsolat folytatása sokkal inkább egy kemény csárdás, dac és sértettség, elutasítás és vágy formájában látjuk a küzdelmüket. Ez részben a feladattal kapcsolatos, de belső vívódás is érződik, hiszen bármikor feladhatná bármelyikőjük, mégis makacsul ragaszkodnak a célhoz. Egyszerre láthatjuk a férfi gőgjét és büszkeségét ütközni a nő haragjával és frusztráltságával. Mégis a táncuk egy ponton szenvedélyes tangóvá alakul, a kötődés visszafordíthatatlannak látszik. A viszonyok megfordulását jelzi a bachata és a tangó váltakozása, melyet egyetlen keringő szakít meg csupán, mielőtt a vihar újra tombolni kezdene.
Az érzelmek effajta váltakozása felettébb izgalmas és élvezetes élményt nyújt a néző számára. Az ismert dallamok, a koreográfia és az ének elvarázsolják a közönséget, együtt tapsolnak az ütemekre, minden egyes csúcspont után hálás köszönet áramlik a színészek felé. A hatáshoz viszont elengedhetetlen Magyar Attila, Cserna Antal, Pálfi Kata és Borbás Gabi játéka. Ők egészítik ki egésszé az előadást, adnak környezetet a főszereplőknek, hiszen a kontextus nélkül nem igazán volnának elevenek. Alfred P. Doolittle segít megértenünk a lány valódi helyzetét és az ellentmondást a valós és vélt vágyai között. Az édesapa őszintesége teljesen adekvát, ezzel hívja fel a figyelmet a kisember dilemmájára, mely sokkal inkább létezik mások fejében, mint a sajátjában. A szegénység ugyan negatív állapotnak tűnik, mégis egyfajta boldogságot, szabadság érzetet ad azok számára, akiknek a mindsetje elfogadja azt. Az elégedetlenség helyét átveszi a nyugalom és a türelem, hiszen nincs vagyon vagy tulajdon, ami miatt aggódnia kellene. Ezt bizonyítja minden egyes megnyilvánulása, amikor a pénz szóba kerül, bármilyen nagyobb összeg már komoly fejtörést és tervezést igényelne, azaz egy felelőségteljes magatartás iránti vágyat szülne.
Mrs. Pearce egy átjáró a két réteg között, számára a professzor egyfajta istenség, aki érinthetetlen, ám tisztában van a kihívásokkal is, amellyel a férfi küzd. Az agglegény létformát ugyan nem utasítja el, ezért segítségére siet, amikor a szociális érintkezési formák szóba kerülnek. Ugyanakkor a leányra egyszerre tekint élősködőként, helyezkedőként, mert félti a gazdáját, de ismervén Higginst, Elizát sem érzi biztonságban. Minden esetben győz a lojalitás és a végül a férfi oldalára áll, mert az ő értékeivel sokkal inkább képes azonosulni, mint a lány illuzórikus vágyaival. Ezzel a híd fokozatosan szerte is foszlik, ahogy a két karakter egymáshoz egyre közelebb kerül. Ugyanilyen szerepet tölt be az édesanya is, az arisztokrata hozzáállás sokkal közelebb áll hozzá, de a fia sznobizmusát már ő is elutasítja. Bár a lányhoz először negatívan áll és megmosolyogja az esetlenkedését, megbotránkozik a kifejezésein, fontos kiemelni, meglátja benne az embert. Emellett nagyon lényeges, hogy nőként képes kezelni, társként tekint rá, akinek több fronton is szüksége volna a méltóságra.
Az előadás pár ponton eltér az eredeti műtől, de egy helyen ezt a film is meglépi. Shaw teljesen másként viszonyult a főszereplőkhöz, ennek pedig hangot is adott a színpadra állítás kapcsán. Mivel Higgins karakterét magára szabta, így ezzel a lépéssel determinálta a My fair lady konklúzióját is. George Cukor (Philadelphiai történet, A kaméliás hölgy) 1964-es adaptációja merőben más felhangot kölcsönöz az alkotásnak. Puskás Tamás számomra legalábbis csavart egy kicsit az utolsó ponton, mellyel álomszerűbbé tette a befejezést. Így kicsit nyitott marad a fő kérdés, mely folyamatosan ott motoszkál a fejünkben, vajon a két főszereplő egymásra találnak-e, vagy a makacsságuk távol tartja őket a boldogságtól. Ezek a karakterek ma már nem számítanak PC-nek, mert sztereotipizáltak és maguk is általánosítanak. Mégis, időtállónak tartom a darabot és az előadást is. 2016. szeptember 30. óta játsszák a Centrál Színházban. Három főbb változás történt azóta a szereposztásban. Eliza Doolittle szerepét korábban a nem régiben elhunyt Tompos Kátya alakította, az uralkodóét pedig a szintén eltávozott Verebély Iván. Rajtuk kívül Endrédy Gábort és Rada Bálintot láthattuk még kiemelt szerepekben, de már másik darabokban szerepelnek.
A My fair lady számomra mindig hozza a hangulatot, amiért a színházba járok, egyszerre nevetünk és sírunk a színészekkel, dúdoljuk a dallamokat és élvezzük az előadás lüktetését. A két fő karakter belső tragédiájával nagyon könnyű azonosulni, hiszen nem egyszer gondoljuk úgy másokról, hogy hülyék, ha nem úgy gondolkodnak, mint mi. Ugyanakkor sértődötten éljük meg, ha a sikereinket elorozzák előlünk. Mindkét oldal az önérzetességről és a makacs egoról szól, csak a saját érzelmeik és álláspontjuk elfogadható számukra. A reflektáló dialógusokból egyértelmű, eszükbe sem jut eltérő nézőpont, így kikérik maguknak még a feltételezést is, mert nem értik a probléma felvetését sem. Az ambivalencia ügyesen elsimított, komikumba hajló, ezért az előadás frenetikus siker, vastaps követi minden függöny legördülését. Balla Eszter fantasztikusan énekel mindkét hangján, ahogyan Alföldi Róbert és Magyar Attila is brillíroznak a muzsikák alatt. Imádnivaló karakterek, lassan 10 éve fut már ez a darab, én csak azt sajnálhatom, hogy a későn csatlakoztam vissza a színházi élményhez. Kikapcsolódás, egy cseppnyi romantikus komédia, tündérmese és finom kritika a nemek harcáról és magunk elfogadásáról.
Színház: Centrál Színház
Link: https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/my_fair_lady
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=jma-_wxSHTM
Előadás: 2023.10.23., 2025.04.06.
Darab hossza: 165 perc szünettel
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/my-fair-lady/directing-25399
Fotókredit: Centrál Színház – Dömölky Dániel
Értékelés: 10/10
Smaragd Sárkány
