2025. jan 30.

Sakkjátszma Párizs végnapján – Diplomácia

írta: Emerald Dragon

Diplomácia

A Rózsavölgyi Szalonba egyáltalán nem ajánlása alapján látogattam el először, hanem roppant mód érdekelt egy darab, melyben ráadásul két remek színész is szerepelt. A repertoárt átnézve kiválogattam idénre is pár művet, levadásztam egy-két jegyet és vártam a visszatérés lehetőségét. Maga a hely nem átlagos, sokkal közelebb vannak a színészek, más az élmény, egészen szalon- vagy kávéházas. A Diplomáciára nem csak a témája, hanem Alföldi Róbert (Egy, kettő, három; Isteni végjáték, Mefisztó – RaM-ArT Színház [Kultúrbrigád]; Liliom – Budaörsi Latinovits Színház; Az utolsó óra – Rózsavölgyi Szalon; My fair lady, Network, Játék a kastélyban – Centrál Színház) személye miatt is esett a választásom.

1944-ben járunk a háború sújtotta Párizsban. A város a németek kezén van, a francia ellenállás, a tömeg próbálja visszaszerezni az irányítást. Ezek már a világháború végnapjait idézik, az agresszor hadereje túl kevés Párizs megtartására, ugyan érkezik négy osztag, de a szövetségesek is a közelben vannak. Dietrich von Choltitz (Sztarenki Pál – Semmit se bánok – Pinceszínház) tábornok egyetlen parancsot kapott, ha a várost képtelen megtartani, pusztítsa el, nem kerülhet vissza a franciák kezébe. A megoldás egyszerű, a bombákat stratégiai pontokon elhelyezve elárasztják a várost, megsemmisítik a történelmi épületeket, elpusztítva a kultúra egy pótolhatatlan darabját. Minden készen áll, hogy végrehajtsák a tervet, a német katonák nagy része visszavonul a német állások felé. Augusztus 25. hajnala van, amikor a svéd konzul, Raoul Nordling (Alföldi Róbert) váratlanul betoppan a szállodai szobába, ahol a tábornok tartózkodik. Feladata, hogy megakadályozza az értelmetlen mészárlást és pusztítást.

A parancs az parancs és egy német tábornok végrehajtja akkor is, ha az élete múlik rajta. De von Choltitz azért ember és a felesleges halált ő sem szívleli, így kimenekíti katonáit az ostrom alól. Azonban azzal semmilyen problémája nincsen, hogy ellenséges civilek milliói veszítsék el életüket a robbanás eredményeként. Mert a tábornok egyértelműen katona és ez a kötelessége, a motivációja tiszta és érthető. A konzulnak csak arra kellene rávilágítania, hogy vajon az egésznek van-e értelme hadászati szempontból. Mert a diplomácia alapja, hogy közös nyelvet találjanak egymással és az igény találkozzon a másik szándékával. Enélkül nem fog menni.

Elindul a tánc a két karakter között, mely nyitásokból, kezdeményezésekből és zárásokból, védekezésekből, csörtékből és visszavonulásokból áll. A keringő egyfajta sakkjátszma a beszélgetés mélyén, a két szereplő között pedig zseniálisan működik a kémia. Sztarenki Pál pattogósan, ütemesen, határozottan kommunikál, parancsokat oszt, nem pedig tárgyal. Alföldi Róbert nyájasan, puhán, finoman fogalmaz, odafigyel minden szóra, amit kiejt a száján; óvatosan közöl tényeket és az ellenfelével mondat ki bizonyos állításokat. Végig irányítja kettejük beszélgetését, fenomenálisan forgatva a szavakat, mintha számtalan karddal hadakoznának. Sztarenki Pál rendezése tűpontosan pakolássza a figurákat ebben a játszmában. Minden szereplő ütemre érkezik, a hangok és a fények időzítettek, a dialógus tökéletes. Enyvvári Péter díszlete elénk varázsolja a kort, a szállodai szobát, Böhm Katalin jelmezei pedig némileg elbizonytalanítanak bennünket, hogy biztosan jó helyre jöttünk-e, mert a német egyenruha azért még ma is elég rémületkeltő. Bár az előadásról kifelé haladva némi kritikát hallottam a Wehrmachttól némileg eltérő öltözék használatáért, de szerintem a színházban az érzés és a szimbólum a lényeg, nem biztos, hogy ugyanazt nyújtaná az autentikus, steril megjelenés.

Alföldi és Sztarenki párbaja a színpadon fordulatos, könnyed, ezért imádjuk és csodálattal szemléljük a csörtéjüket. A beszélgetésük tempója hullámzik, elvezetve bennünket a mű crescendoja felé. Mindeközben számtalan eszköz mutatkozik be előttünk, ahogyan von Choltitz tábornok is dicséri Nordlingot, hogy kitűnő szónok, frappáns ügyvéd válna belőle. Azonban a konzul szerepe ennél jóval távolabbra mutat. Ahogyan történelmi ismereteink alapján tudjuk, a svédek mindig is igyekeztek semlegesnek maradni. Ízlelgetve a szót némi ellentmondást vélünk felfedezni a szándékok és a pártatlanság elve között. De ezt tegyük félre, a mozgatórugó jelen esetben az ártatlanok és a kultúra védelme, melyet korántsem lényegtelen hogyan tálalunk.

A kommunikációs arzenál, amely Nordling rendelkezésére áll, valamint tapasztalata és gyakorlata az első pillanattól borítékolná a végeredményt, de sosem szabad megfeledkezni a párbaj másik szereplőjéről sem. Két ellentétes mentalitású karakter áll egymással szemben, az egyik egy parancsorientált, kötelességtudó, hitéhez és meggyőződéséhez, hazájához hű katona, a másik egy humanitárius, békepárti munkakört betöltő figura, aki minden esetben azok oldalára áll, akik ártatlannak, védtelennek tűnnek. Nyilvánvaló részrehajlás mindkettő, morális kérdéseket feszegetve persze könnyedén mondhatjuk ki, hogy melyik oldalával értünk egyet és a voksunkat az egyetlen igazság mellé le is tesszük. De ha egy pártatlan és semleges, mindemellett adekvátan reprezentatív felmérést készítenénk, ugyancsak meglepődnénk az eredményen.

Minden ember más mentalitású, de a felszín alatt is igen különbözőek vagyunk. A diplomata feladata pedig annak felmérése és kiderítése, gondos és körültekintő tapogatódzást követően, hogy az ellenfele melyik skatulyába illeszthető bele. A kategória már csökkenti azon eszközök számát, melyek működőképesek lesznek az illetővel kommunikálva. Ilyenkor lép be a határozottság, a bizonytalanság és a blöff, mely trió tökéletesen lebontja a párbajozó védelmét, így rést találva időzített találat vihető be. Ahogyan a Diplomácia tökéletesen szemlélteti, ez egy sakkjátszma, amely során szerencsés módon betekintést nyerhetünk a játékosok fejébe is. cyril-gely-diplomacia-rozsavolgyi-szalon-original-236689.jpg Az apró gesztusokat azonban csak annyira észlelheti a néző, amennyire az ellenfél is, így óvatosan csempészték be az előadásba. Amit viszont azonnal kiszúrunk, azok a hibák, a félrement döfések, vágások és azok a gyalogáldozatok, melyeket ugyan betervezettek, de teljesen random jelentkeznek. Céljuk minden esetben az előretörés, az ellenfél elbizonytalanítása, a védelmirendszer sebezhetőségének felfedezése és a másik elméjébe férkőzés. Mert ha megtaláljuk azt a pontot, amelyet kerestünk, akkor a gombok nyomogatásának vége, a másik fél elbukott, és valószínűleg későn veszi észre az ármányt.

Az a kommunikációs eszköztár, amelyet Nordling alkalmaz tökéletesen hihető a nézőközönség számára is, egyáltalán nem könnyű rájönni, mikor blöfföl és mikor állít olyasmit, ami megmásíthatatlan tény. Azonban a svéd már a megjelenésekor elárulja magát, hogy tervvel érkezett és nem egy random, kétségbeesett próbálkozás az egész, hogy a tábornok lelkére beszéljen. Ez az ő feladata, hivatása, erre az egy beszélgetésre készült egész életében, biztosnak kell lennie a győzelemben. Ezt viszont csak úgy valósíthatja meg, ha az irányítást a felszín alatt tartja csak kézben, nem villantja ki a foga fehérjét, nem árulja el magát, hanem megfontoltan és kontrolláltan kommunikál. A reakció nem az a forma, amelyet egy ilyen tárgyalás során alkalmazni kell. Egyszerre szükséges az ellenfél szavaira, tetteire, apró mozdulataira választ találni és legalább egy lépéssel előre kigondolni a következő mondatot. Folyamatos korrigálások nélkül ez nem fog működni, ha csak csörtére vagyunk felkészülve, akkor az első golyó a koponyánkban landol, a pisztoly eltételét sosem fogjuk megélni.

A Diplomácia azért zseniális színpadi mű, tökéletes rendezés és szemkápráztató színészi játékok kavalkádja, mert mindkét főszereplő meggyőződését elhisszük és a feszültség folyamatosan fentáll. A további három karaktert alakítóival a Kultúrbrigád előadásai során már volt alkalmam találkozni. Varga Ádám és Bárdi Gergő is játszik a Holt költők társaságában, míg Sütő Andrást legutóbb tavaly év végén láthattam a 12 dühös emberben (harmadjára is). Ebben a darabban ugyan első sorban Varga Ádám játékát csodálhatjuk meg, a szerepbe könnyedén bújik bele és az átlényegülés is tökéletesnek bizonyul

Cyril Gely darabja időtálló, egyáltalán nem zavaró, hogy viszonylag rövid. Egyfajta novella hosszúságú és stílusú színpadi mű, mely egyetlen pont irányába mozog és az azt megelőző, azt előkészítő eseményeket igyekszik bemutatni. Olyan, mintha egyetlen hosszú dialógust hallanánk, bár valójában további karakterek is megjelennek a színen. Viszont ezek szerepe inkább eszköz szintű, annak ellenére, hogy az alakítások tökéletesek. A Diplomáciát olyanoknak ajánlom, akiket érdekel az emberi elme működése és a vezetés elmélete. Rengeteg eszköz használatát megfigyelhetjük egy olyan cél érdekében, ami a jelenben is megtalálja aktualitását.