2025. jan 11.

A boldogságot keresve néha az örömmel kell megelégedni

írta: Emerald Dragon

Öröm és Boldogság

Január második hetében három jegyet is sikerült szereznem a Budaörsi Latinovits Színház darabjaira. Magát a helyet egy nagyon kedves barátom ajánlotta nekem, és elsőre felkeltette a figyelmemet a profi színjátszás, a választott művek színvonala és kemény témája. Alföldi Róbert (Egy nő anatómiája – Pesti Színház, Augusztus Oklahomában – Weöres Sándor Színház, A félelem megeszi a lelket – a Kultúrbrigád előadása az Örkény István Színházban, Futótűz – Radnóti Miklós Színház) rendezéseivel mindenképpen szeretnék megismerkedni, így adta magát, hogy Székely Csaba Öröm és Boldogság című drámáját is elcsípjem, nem sejtvén, mit is választottam ezúttal.

Ádám (Chován Gábor) középiskolai tanár, aki óráin – a tantestület és a szülői munkaközösség véleménye szerint – tiltott, a gyermeki fejlődés számára káros filmet is prezentál a nebulóknak. Emiatt az igazgatónő (Spolarics Andrea) hangzatos és magasztos eszméket skandálva megfeddi és kirúgja az iskolából. Magát is áldozatnak állítva be, hiszen nincs más választási lehetősége.
Dénes (Fröhlich Kristóf) a városból menekül szülőfalujába, amely számára békésnek és zárkózottnak tetszik. A huszonnyolcéves fiú új életet szeretne kezdeni, elbújva az emberek elől, így természetszerű döntése, hogy a helyi kocsmáros, Béla (Ilyés Róbert) otthonában talál menedéket, szállást és egy kényelmes munkát.
Tekla (Hartai Petra) és Judit (Pető Kata) kapcsolata zátonyra futott, kettejük habitusának különbsége nem ígér jót a párosnak. Bár egy tragédia kapcsán ez a szerelem újra lángolhatna, de az alapok már régen tönkrementek kettejük között.

A mű középpontjában öt karakter áll, a helyszín pedig Erdély, Románia. Romániai magyarok, magyar románok, meleg romániai magyarok, magyar romániai melegek. Három férfi és két nő, kapcsolatok, szerelmek, sorsok, örömök, tragédiák és némi boldogság reménye. Mindannyian másként küzdenek meg a melegségükkel, legyen szó a családjukról, a közösségről, amelyben élnek vagy éppen a munkahelyükről. Egyformán nehéz az életük, mert nem csak a környezetük és a társadalom, hanem saját maguk is másként dolgozzák fel a szexuális vonzódásukat. A saját álláspontjuk szerint mégis egyénenként azt érzik, nekik a legborzasztóbb a sorsuk ezen a világon.

Nem öt különböző szemszöget ismerünk meg a témával kapcsolatban, hét szereplő mutat be különböző élethelyzeteket, de jóval több személyiségtípust és véleményt ismerhetünk meg a közvetítésükkel. A színészek jelenetről jelenetbe csúsznak át egyik karakterből a másikba. Ezáltal betekintést nyerhetünk a vidéken és a városban élő erdélyi ember eltérő (?) attitűdjére a témával kapcsolatban. Igazgatónő, tanár, diák, fiatal felnőtt, középkorú férfi, kocsmáros, rendőr, szomszéd, jóakaró, kórboncnok, nővér, feleség, szatír és egy lelkes hölgyemény. Mindenkinek van véleménye a melegekről és a melegek társadalomra gyakorolt hatásáról.

A rendezés (Alföldi Róbert), a jelenetek szaggatottsága és időbeli ugrálása tervezett és szervezett módon valósul meg. Ahogyan a díszlet is folyamatosan lényegül át, úgy a karakterek is pont időben érkeznek meg a színpadra az új szerepükben, ruhájukban, hogy egy-egy sztereotip (archetipikus) viselkedési formát mutathassanak a nézőközönségnek. A játék néhol túlzó, mely a nyomatékot igyekszik aláhúzni, ezt pedig fokozatosan értjük meg a cselekmény kibontakozása során. Ez az ábrázolás- és megjelenítésmód, akárcsak a sokszor modoros kommunikáció tökéletes görbe tükröt fest az erdélyi magyarok helyzetéről. Ezt egészen addig érezzük így, míg rá nem eszmélünk, a görbület csupán virtuális, csak mi szeretnénk azt hinni, hogy a valóság ennél jóval árnyaltabb.

A téma kemény, Székely Csaba (10 – Radnóti Miklós Színház; Mária országa - Szegedi Nemzeti Színház; Az igazság gyertyái – Budaörsi Latinovits Színház – bemutató: 2025. február 22.) ezért a szatíra műfajával dolgozik, ami végtelenül humorossá teszi a darabot, mégis a szívünk időnként a torkunk irányába mozdul, amikor rá-rá ismerünk a jelenetek valóságtartalmára. Látszólag elképzelt szituációkat látunk, melyek folyamatosan váltakoznak, nem egy lineáris, hömpölygő drámát kell elképzelni, azonban a fantázia gyökere a szomorú realitásban keresendő. Ezért válik keserédessé a hangulat egy-egy olyan helyzet során, amely már pengeélen táncol, akárcsak a Mefisztó esetében, ahol Alföldi Róbert (Játék a kastélyban – Centrál Színház; Diplomácia – Rózsavölgyi Szalon; Egy, kettő, három – a Kultúrbrigád előadása a RaM-ArT Színházban; Liliom – Budaörsi Latinovits Színház) játssza a főszerepet. Ugyanazt a pillanatot lehet átélni Hendrik Höfgen és Albin (Az őrült nők ketrece, Stohl András) monológja esetén, mint amikor Fröhlich Kristóf (Beszélnünk kell Kevinről, Kasimir és Karoline, h.ml.t) mikrofont ragad.

A klasszikus színházi eszköztártól merőben eltér az Öröm és Boldogság arzenálja. A modern ábrázolásmód, koreográfia, a jelenetek pakolgatása, az idősíkok összekuszálódása, a közönség megszólítása, önvallomások bevitele a darabba és a zenei motívumok tökéletesen a helyükön vannak. Nincs hiányérzetünk a minimalista díszlet ellenére, mert a színészek a karakterek bőrébe bújnak és kétségünk sincs afelől, hogy az előbb boncasztalként funkcionált eszköz most egy kocsma pultja vagy éppen egy pár ágya. A jelmezek (Pető Kata) lehetővé teszik, hogy a színészeink átlényegüljenek, újabb embertípust mutatva be nekünk.

A melegség, a városi és a vidéki lét, az élethelyzetek feldolgozása minden pontján emberi, az pedig rávilágít arra, ami az érzékenyítés lényege volna. A történelem során a különböző (valós vagy virtuális) kisebbségek életére mindig rányomta valami a bélyegét, ezt hívják szaknyelven előítéletnek. A sors fintora, hogy ez proporcionálisan érvényes a különböző rétegek rétegeire is, egyáltalán nem elszigetelt jelenség. A társadalom konformista normái folyamatosan változnak, az egyén választása, hogy ezekkel mennyire azonosul, mennyire ért egyet és mennyire foglalkozik a jelenség bármely odalával. Az Öröm és Boldogság ezt húzza alá, mert nem a melegek a főszereplők, hanem különböző, szintén nehézségekkel küzdő társadalmi helyezetekbe kényszerült emberek. A tanár nap mint nap szembesül azzal, hogy a tantervet felülről diktálják, a diák a családi tagadás elől menekül vidékre, a kocsmáros a konzervatív közösség figyelő szemei elől menekül házasságba, a kórboncnok bizonytalan saját státuszának létjogosultságában, a fiatal lány pedig csak élni vágyik és boldog szeretne lenni.

A következő rétegünk az öröm és a boldogság kapcsolódása és különbsége. A címadó érzések látszólag azonosak vagy legalábbis korrelációt vélünk felfedezni közöttük. Ádám szerint az öröm az ösztönös és testi, teljesen más érzelmek vezérlik, mint a boldogságot. A boldogság egy elérhetetlen eszmének, állapotnak tűnik csupán. Dénes a boldogságot keresi és találja meg egy olyan helyen, ahol nem szabadna léteznie. Judit nem hiszi el, hogy valaha is boldog lehet, mert önmagát elfogadni is képtelen. Az önmagunk megismerése elkerülhetetlen lépés afelé, hogy boldogságot magunkénak tudhassuk. Míg az öröm egy adott helyzetre adott adekvát reakció, legalábbis racionális szemmel. Az impulzivitás és a nyugvó állapot közti ellentét a karaktereket figyelve egyértelművé válik.

Az Öröm és Boldogság játékos öniróniával közelít meg egy provokatív társadalmi problémát. A szatirikus hangnem és a túlzónak tűnő, de sztereo- és archetipikus ábrázolási módja, a karakterek szemszögeinek megjelenítés és kifejtése közelebb hozza az átlagemberhez azt, ami mellet a legtöbben elmennék, mert nem érezzük úgy, hogy foglalkoznunk kellene vele. A mű nem csak azt a réteget szólítja meg, akik elfogadóak, hanem azokat is megmozgatja, akik a homokba dugják a fejüket, kifogásokat vagy tanult rigmusokat skandálnak. Tehát elgondolkoztat, amellett, hogy végtelenül szórakoztat. A kontraszt, amely a darab témája és a színmű hangulata között feszül mindenképpen ajánlottá teszi a közönség számára. Kár, hogy pont azok nem tekintik majd meg, akiknek igazán szólna.