Hogy mennyire tudatos vagy tudattalan a darabok sorrendjének kiválasztása, nos arról azt kell mondjam, teljesen véletlenül alakult úgy, hogy az idei második színházi élményem kapcsolódik az elsőhöz. A Kultúrbrigád munkásságával sajnálatos módon csak a 2023-as évben lett alkalmam megismerkedni, amikor bejelentették, az Átrium Színház berkein belül befejezik működésüket. Ez is egy mozgatórugó volt, hogy felfedezzem a repertoárjukat, amelynek keretében egy premier darabot is elkaptam. Szerencsére a folytatás mellett döntöttek és részben a RaM-ArT Színházba költöztették többek között a Holt Költők Társaságát is.

John Keating (Bányai Kelemen Barna) irodalomtanár, aki egykor maga is a Welton Akadémián, Vermontban végezte tanulmányait. A legkiválóbb oktatási intézményként ismert falakon belül szigorú elvek alapján nevelik a gyerekeket, hogy a legjobb egyetemi lehetőséget biztosítsák számukra. Jelszavaik a hagyomány, becsület, fegyelem, teljesítmény. Az osztály, melynek tanításával megbízzák teljesen átlagos diákokból áll, akik egyszerre igyekeznek megfelelni a dogmatikus rendszer követelményeinek, és harcolnak a bennük tomboló hormonokkal, melyek a tinédzsereket lázadókká és kíváncsikká teszik.

Neil Perry (Katona Péter Dániel) világ életében azt csinálta, amit elvártak tőle. Ezért jelentkezett Weltonba és ezért fókuszál arra, hogy egyszer orvos lehessen belőle. Ami ezzel a tervvel és a valódi énjével összecseng, hogy szerfelett kíváncsi, szorgalmas és könnyedén túlvállalja magát, mégis kitűnően teljesít, az akadémia legjobb diákja. Azonban legbelül más hivatás szólítja, színész szeretne lenni, de ezt a titkot, ahogy egy másikat is, kénytelen csendben megőrizni, mert édesapja nem támogatná ezeket.
Knox Overstreet (Kenéz Ágoston) nem a legjobb tanuló, sokkal jobban érdekli a másik nem, mintsem a fejlődés. A kamaszoknál ez nem szokatlan, és szerencséjére a fiúk tanulócsoportja bent tartja az iskola falai között. Szerelme egy, a testvériskolába járó lány, Chris Noel, aki naiv bájával elvarázsolta a fiút. Ám annak pont a legnépszerűbb csatár a párja, így esélytelennek tűnik az epekedés kibontakozása.

Richard Cameron (Hajdú Tamás Miklós) a mintafiú, mindig azt válaszolja, amire kíváncsiak. Nem az egyéniség, sokkal inkább a konformitás képviselője. Seggnyalónak hívják társai a háta mögött, de szemtől szemben is bátran kimondják, bármennyire is melák. Jószívű, de legbelül kétségkívül bizonytalan és a kíváncsi gyermek belőle is kitörni igyekszik. Csak nehogy megtudják a tanárok…
Charlie Dalton (Bárdi Gergő) a feketebárány, többször is rezgett a léc, hogy kibukjon az akadémiáról. Lázadó természetű, szerfelett kíváncsi és nem gondol a következményekre. Nem tanulni szeretne, ha szabadnak lenni, csajozni, felfedezni és szárnyalni. Az iskola falai csak bezárják őt.
Steven Meeks (Márfi Márk) a színjátszás után érdeklődik, ő az első, aki lép egyet a társintézmény irányába, hogy közösen játszhasson a lányokkal. A fiú teljesen átlagos, mindenre nyitott, de egyáltalán nem emelkedik ki a többiek közül. Bármibe fog, nem feltétlenül úgy sül el, ahogyan szeretné, de ez sosem szegi kedvét.
Todd Anderson (Kovács Máté) az új diák, neki már a bátyja is a Welton falai között nevelkedett és a legkiválóbb eredményt érte el, így méltán várják el öccsétől is, hogy hasonlót produkáljon. A fiút már akkor beskatulyázták, amikor megszületett, csupán egy szám a szülei életében, akinek egy mércét el kell érnie ahhoz, hogy talán emberszámba vehessék. A család KPI-okban gondolkodik és mindenkit ezek alapján ítélnek meg. Todd nem szeretetet kapott, hanem elvárásokkal ajándékozták meg. Így ambíciói sem a sajátjai, ahogy személyiségét sem tudhatja magáénak.

Átlagos fiúk az átlagos amerikai társadalomban az 1959-es évben. Ebbe csöppen bele Keating, aki merőben új felfogással fogja meg a fiatalok érdeklődését. A megközelítése ki is váltja Nolan (Végh Péter) igazgató ellenszenvét, bár a férfi eleinte ügyesen csomagolja be a tanítása eszközeit. A dogmák és axiómák mellett megmutatja a fiataloknak, hogy van valami olyan is a tükör túloldalán, amelyre érdemes odafigyelni. A verseket nem csupán értékrendjük szerint boncolgatja és nem arról beszél velük, hogy mire gondolt a költő és ez miért fontos a társadalom számára. Sokkal inkább a gondolkodásra sarkallja őket, kimondatva velük az érzéseket, melyeket a költemények olvasása kivált belőlük. Felrázza a kis csapatot azzal, hogy megszólítja a fiúkat és komolyan kíváncsi arra, mi játszódik le bennük. Lehetőséget ad nekik az önkifejezésre és felszabadítja a srácokat saját és a szüleik, a tanáraik és a társadalom béklyóitól. Mert felismeri, az ember fejlődni született és minden generációt másképpen szükséges megszólítani.

A Holt Költők Társasága egy eszme (carpe diem) középpontja, mely a szabad gondolkodást és az önkifejezést, önmegismerést ösztönzi. Arra világít rá, hogy az élet még apró szemmel is igen rövidke, nem a másoknak megfelelést kell hajszoljuk e világon, hanem hogy minél többet kihozzunk ebből. A hedonizmus azonban itt elsősorban a szellemük tudatos fejlesztését és a kommunikáció adta lehetőségek kiaknázását is takarja. Hiszen saját magunk állítjuk be a korlátainkat, a környezetünk skatulyáit vagy elfogadjuk, vagy kitörünk belőlük. Az összejövetelek ezek megismerését, a szabadságot szimbolizálják, ahol szűrők és szégyenérzet nélkül bontakozhatnak ki a fiatalok. Miként a költők, megízlelik a mámort, amelyet a csodálatos (angol) nyelvezet bocsát rendelkezésükre, hogy a gondolataikat megfogalmazhassák, érzéseiket kifejezhessék. Ezek határok közé szorítása és formálása a felnőtt ember feladata lesz, amikor meg tudja különböztetni az elengedhetetlent a vágytól és a szükségestől.

Központban tehát, akárcsak a Galilei élete esetében, a tanulás, a fejlődés, az oktatás, a társadalmi elvárások, a dogmák, az egyén és a tudomány/irodalom szabadsága állnak. Ezúttal a huszadik század Amerikájában járunk, a lehetőségek földjén, nem pedig az inkvizíció idejében. Ám nem változott semmi, itt is a hagyomány tisztelete a legfontosabb, ami viszont útját állja a fejlődésnek és a szabadságnak. A változás rossz, a múlt értékei akkor is meg kell maradjanak, ha már elavultak és csak az idősebbek is csak azért hisznek bennük, mert mást nem ismernek. Az alaptermészetünket, a kíváncsiságot láncolják le, a lehetőségeinket bilincselik meg, a lifelong learning csak akkor erény, ha az elvárt elvek szerint cselekszünk.

A becsület egy másik fontos erény, melyet a romantikus középkori regényeken keresztül ismertünk meg és a férfiszívet könnyedén meghódították. A lovagi lét legfontosabb hitvallását a jelen korban is többször hangoztatják, még a maffiafilmekben is megjelenik. Azonban ez a szó, ez az érzés egy csapda is egyben, ahogy több kifejezést megerőszakolnak, tesznek tönkre folyamatosan. Mert ide tartozik az, hogy hűségesek vagyunk a barátságban és segítjük egymást, egy csapatot alkotunk, összetartunk, megvédjük egymást. De könnyedén belemagyarázhatjuk azt is, hogy falazunk a másiknak egy bűntény elkövetésekor vagy éppen elmondjuk az igazat akkor, ha egy hivatalos személy kérdez bennünket. Mindkettő adekvát válasznak tűnik, de a kényszerítőerő és a súlyosság bizony meglehetősen különbözővé teheti a helyzeteket. A törvények és szabályok ügyes megcsavarása a büntetéstől való félelmeinket generálja. Így akkor is megtörhetünk, ha nincs valós fenyegetés, bizonyíték vagy bűntett, csak egy eszmerendszer próbálja velünk elhitetni annak létjogosultságát.

A fegyelem ugyancsak egy nehéz témakör, mert anélkül viszonylag kaotikus volna minden. A valós célja, hogy ne csordaként viselkedjünk, odafigyeljünk másokra is, amikor valamit cselekszünk. Ám, ahogyan a huszadik század végén ezt felismerték, minden spektrálisan értelmezendő, azaz fokozatai vannak. A fegyelem nem abból áll, hogy gondolkodás nélkül végrehajtunk mindent, amire utasítást, kérést, parancsot kapunk. Annak mérlegelése a mi feladatunk marad, mert nem mindegy milyen következményekkel jár annak teljesítése. Korántsem ment fel bennünket az, hogy utasítást kaptunk, különösen akkor, ha az szóban hangzik el és írásos bizonyítéka nem születik. A fenyegetés akkor is fenyegetés, ha ügyesen becsomagolják, érzelmi zsarolással élnek. A mártír és a narcisztikus cselekedetek és kommunikációk (szándékosan nem személyiséget írok, mert ezek csak elemei egy egyén viselkedésmintázatának) előszeretettel alkalmaznak ilyen eszközöket: „mit szólna anyád, ha élne”, „meg akarod ölni édesapádat”, „nem haragszom, csak csalódott vagyok”, „de hát neked főztem”, „órákat szenvedtem, vajúdtam és ez a hála”, „amíg az én házamban vagy, azt teszed, amit mondok”.

A teljesítmény és annak értékelése a munkám során is többször előkerülő kérdéskör. Minél több embert szeretnénk egymáshoz hasonlítani, annál nehezebb dolgunk van. Így természetszerűleg adja magát a matematika és annak leginkább vitatható eszköze, a statisztika. Mert ha az egyént számokra cseréljük, megszűnik a sokszínűség és könnyedén lehet azokat egymással összevetni. Ha egy adott pontszámot kell elérnie a kettes osztályzathoz, az még édeskevés lehet, mert egy másik iskolában vagy másik dolgozatnál a határok eltérhetnek. Ezért kerül bevezetésre a százalék fogalma, amelyeket utána súlyozhatunk az életkor és a nemek függvényében. De miért állnánk meg itt, tovább bűvészkedhetünk a számokkal egyéb tényezőket is figyelembe véve. Az osztályzatok csak egy apró lépés, mert az IQ, EQ, DISC, MBTI után következhet az a szám, ami jellemezheti a társadalomban betöltött szerepet, az értékünket. Mert, ahogyan egy verset is lehet számok fogságába vetni, úgy az egyént magát is, mellyel megfosztjuk attól, ami.

Ezek az alapelvek korántsem azért veszélyesek, mert probléma van a jelentésükkel, hanem a problémát mindig az jelenti, hogy mit kezdünk az értékrendünkkel. A fegyverek sem azért veszélyesek, mert embert is lehet velük ölni, hanem azért, mert akadnak olyanok, akik ezt meg is teszik. És hogy miként kapcsolódik ez a Holt Költők Társaságához? Az eszmék nem azért kerültek megnevezésre, nem azért lettek kiválasztva és hangoztatva, hogy azzal határok közé szorítsanak bennünket. Az ember legfontosabb tulajdonsága továbbra is a kíváncsiság, a fejlődésre való igény és a tudásszomj. Ezért küzdeni nem csak tudósként lehet és szükséges, hanem a társadalom minden szintjén. A gyermek, a tinédzser, a fiatal felnőtt, a középkorú és az idősebb korosztály más és más eszméket megismerve és kénytelenül vagy szándéka szerint követve nő fel. A céljuk azonos, annak ellenére, hogy az eszközök változatosak, az ismeretanyag pedig folyamatosan változik. Ezért az oktató generáció elsődleges feladata annak felismerése, hogy mikor és hogyan kell valamit megváltoztatni, hogy a célhoz igazíthassuk azt.

Ez minden szakmán belül érvényes megállapítás, az érvágást a piócával és a vérnyomás csökkentőkkel fel kellett cserélni, ahogyan a tudomány változott, fejlődött. Ezek tagadása és a megállítása a valódi bűn, nem pedig a küzdelem azért, hogy minél többet tudjunk. Ám, sosem szabad elfelejteni, minden kölcsönösen hat és ezért nem egyoldalú a változás sem. És a célok, az axiómák megmaradnak ugyan, csak az értelmezésük és a hozzájuk vezető út változik. A Holt Költők Társaságában Keating is megfogalmazza, hogy van bátorság, van a lázadás és van a nettó hülyeség. Márpedig ez utóbbinak felismerését ugyancsak meg kell tanulnunk és figyelembe kell vennünk. Attól, hogy a sütőre nem írják rá, hogy a gyermek szárítására nem alkalmas, még nem védekezhetünk ezzel, ha megtörténik a baj. Nekem például senki nem mondta, hogy a betonra fejest ugrani veszélyes, mégsem éreztem kényszert, hogy kipróbáljam.

A Vidovszky György rendezte darab mindig aktuális lesz, legyen szó a legdemokratikusabb társadalomról és a legfelvilágosultabb korról, vagy egy konzervatív, esetleg dogmatikus, diktatórikus államról. Mert ezek a témák nem ezen múlnak, hanem az egyénen és a felfogáson. A színpadi koreográfiát mind az Átriumban, mind a RaM-ArT-ban sikerült megtekintenek, remekül sikerült megvalósítani azokat a helyzeteket, melyekkel a film megtekintése során találkozhattunk. Tom Schulman írta az eredeti mű forgatókönyvét, Peter Weir (The Truman Show) 1989-es drámájához. A filmet ma már felnövéstörténetnek hívjuk, a központi kérdéseket fentebb kifejtettem ezzel kapcsolatban. A magyar szereposztás ugyanolyan kiváló, mint Robin Williams (Jó reggelt, Vietnám!), Robert Sean Leonard (Dr. House), Ethan Hawke (Mielőtt trilógia) és Kurtwood Smith alakítása.

Bányai Kelemen Barna tökéletes könnyedséggel merül el Keating szerepében, a srácok rajongása az első pillanattól őszinte. Kovács Mátét már több szerepben és több színházban is volt alkalmam látni és mindegyikben fantasztikusan játszik. Katona Péter Dánielt elsősorban a Kultúrbrigád berkein belül szemlélhettem eddig, Neilként könnyedén együttérzünk vele, az érzelmi skáláján bolyongva újra tinédzserek lehetünk. Végh Péter és Baksa Imre hátborzongatóan hozzák az ellensúlyt a Holt Költők Társaságában. Nem szimpatizálunk velük, mégis a mű egy-egy pontján megértjük az ő mondandójukat és álláspontjukat is. A darab összeáll és bevonja a nézőt, ami elengedhetetlen a dráma élvezetéhez.

A Holt Költők Társasága örökérvényű alkotás, a jelenben is megszólítja a nézőket. Ugyanúgy, ahogy Keating tanítását, könnyedén lehet meglovagolni és félremagyarázni. A Kultúrbrigád előadását ajánlom a tinédzsereknek, de a felnőttek is erőt meríthetnek belőle a mindennapok küzdelmeihez. Mindenki számára mást fog nyújtani a darab, de hatni fog ránk és ez a legfontosabb, amit a színház elérhet.

Színház: RaM-ArT Színház; Kultúrbrigád
Link: https://ramart.hu/holt-koltok-tarsasaga/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ly7mfYOwep0
Előadás: 2025.01.09.
Darab hossza: 160 perc, egy szünettel

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány