Sidney Lumet (Hosszú út az éjszakába, A domb, Az Anderson-magnószalagok, Kánikulai délután, Network) számtalan filmjét láttam már, kiváló rendezőnek tartom, így örömömre szolgált, hogy a Kultúrbrigád műsorán egykor ráleltem a 12 dühös emberre is. A színpadi megvalósítástól nem féltem, hiszen a mű egyetlen szobában játszódik, így könnyen adaptálható. A szereposztást már első olvasatra is zseniálisnak találtam, fokozott izgalommal vártam, akkor még az Átriumban az előadást. A lécet magara helyeztem, elvárásaim voltak, de mindig úgy ülök be egy darabra, hogy nyitok az élmény felé, ennek ellenére az első látvány azonnal rabul tudott ejteni.

Egy fiatal fiú a vád szerint brutálisan meggyilkolta az édesapját. Ezen tettének szem- és fültanúja is akadt, így az amerikai igazságszolgáltatás elvei szerint kiválasztott 12 esküdtnek nincs nehéz dolga, csak meghozni az egyetlen lehetséges és adekvát döntést, mely minden kétséget kizáróan elítéli a srác cselekedetét. Hatalmas a hőség, napok óta nem látták szeretteiket, kedvenc hobbijuknak sem hódolhattak, de még a szokásaikat sem élhették meg teljesen szabadon, nem csoda hát, hogy gyorsan túl szeretnének lenni a szavazáson. Csak legyenek végre otthon, semmi értelme az időt húzni, a helyzet tökéletesen egyértelmű. A feszültséget és a rendet mégis fenntartja az elnök (Varga Ádám), amikor a kezébe veszi az irányítást. A szavazás némi érdektelenségbe ütközik, de a kívánt egyöntetű BŰNÖS kijelentés helyett egyetlen személy a NEM mellett teszi le voksát. Innentől kezdve nem számít, a pártatlanság és az anonimitás, a fülledt szobában elvek és eszmék csatája indul meg.

Császi Ádám rendezése tűpontosan elénk idézi a film élményét, mely sajnálatos módon a jelenben is teljesen aktuális. A felmerülő kérdések, a viták, az etikai problémák, a társadalmi és politikai gondok most is köztünk vannak és mindenkit foglalkoztatnak. A megosztottság és a tabuk ütköztetése fontos szerepe a színháznak, így a 12 dühös ember valójában a teljes emberiséget idézi elénk. Egyszerre elevenedik meg előttünk a számtalan különböző nézőpont és gondolkodásmód, de ezzel párhuzamosan megjelenik az egység lehetősége is, mely egyszerre ijesztő és megnyugtató is számunkra. A színészek könnyedén megszemélyesítik a karaktereket, hiszen bár mindegyik más embertípust igyekszik megmutatni nekünk, de korántsem egysíkú, változásra képtelen figurákról van szó. A darab egy tükröt tart a társadalom elé, melyben mindenki magára ismerhet, ha akar, ha nem.

Az alapvető ellentét a karaktereket megpillantva is egyértelművé válik. Akadnak jól öltözött, öltönyös alakok, de képviseli magát az értelmiségi és a munkásosztály is. Korcsoportot tekintve is vannak egészen fiatalok, középkorúak, de nyugdíjas is megjelenik az esküdtek között. Tizenkét férfi, teljesen vegyes társaság, legyen szó mentalitásról, habitusról, neveltetésről, anyagi háttérről, de a származásuk is eltérő. Ez lesz az első ütközőpont alapja, mert mindig akad valaki, aki többnek tartja magát, kiemelkedni látszik valami miatt. A nacionalizmus nem egy ritka jelenség, de a megnyilvánulási formája korántsem mindig radikális. Ugyan a rasszizmus a kor jellemrajzában egyértelműen tetten érhető, ez a darab során a bevándorlókkal kapcsolatos ellenérzetekben kristályosodik ki. Ezzel párhuzamosan képet kapunk arról is, hogy ennek árnyaltsága mennyire lényeges lehet, ha valaki véleményt nyilvánít. Hiszen attól eltekintve, hogy az általánosítás és a sztereotipizálás abszolút negatív megközelítés a független és pártatlan esküdtek számára, nem mehetünk el amellett, hogy ez nem csak a migránsokra korlátozódik.

A következő rétegünk ugyanis a származási hely, a gettók világa, ahol a legtöbb ember számára csak a kilátástalanság jut osztályrészül. A kitörés nem csak a lehetőségek számának csökkenése miatt tűnik lehetetlennek, hiszen a helyszín kapcsolódik a pénz hiányával, ami a korai munkavégzésre sarkallja a fiatalokat. Ennek fő oka a nincstelenség, és eredménye a gyakori aluliskolázottság, többnyire. A kiemelkedési potenciál beszűkülése pedig sokak számára az egyre több műszak vállalását és a korai kiégést, kiöregedést eredményezi. Nem nehéz megérteni, miért válik sztereotipiává, hogy ez a réteg nehezebben áll ellen a könnyebb kereseti lehetőség kecsegtetésének. A feszültség korán kialakulhat, a vágy a magasabb bérezésre gyakran irigységbe fordulhat a tehetősebb embereket látva. Ez az ellentét azonban mindkét irányból generált, mert a másik oldal ugyanolyan megvetéssel és lenézéssel fordulhat a szegény negyedekben élők felé, mint azt lentről felfelé teszik. Ez egy komoly társadalmi probléma és a fenti, nemzeti elvű hozzáállással kombinálva komoly hátrányokat okozhat.

Ahogy említettem, a rasszizmussal szemben a szegény réteggel szembeni averzió sokkal inkább elfogadott és egyáltalán nem szankcionált viselkedési forma. Pedig ez is igencsak erős feszültséget generál és hátrányos helyzetbe taszítja az érintetteket. Mindez ugyanolyan előítélet, mint a nemi, bőrszíni vagy vallási megkülönböztetések. Közben megérkezünk ehhez a szinthez is, mert az összes említett probléma valójában egyben is kezelhető, mert a sokszor egymáshoz is kapcsolják őket vagy egyenlőségjelet tesznek közéjük, miközben attitűd szempontjából különbséget tesznek. Ha azt is hozzátesszük, hogy a leginkább fogékony kor a változásra, ugyanakkor a lázadásra is a tinédzserekre jellemző, akkor újabb kényes témához érkezünk. A bűnüldözés és az igazságszolgáltatás is húz egy képzeletbeli vonalat a felnőttek és a fejlődésben lévők között. Másképpen szankcionálják a könnyebben befolyásolható, még nem döntés képesnek bélyegzett generációkat, mint az érett, tudatos embereket. Ez már alapszinten egy erős nézőpontkülönbség, melyet mindkét oldalról tökéletesen ki tudnak használni. A filozófiai vita helyett egy pszichológiai elemzés sokat segítene a cselekvő- és döntéskészség megállapítása szempontjából, mert nem gondolom, hogy életkorhoz szorosan köthető, hogy az illető tisztában van-e tettei következményeivel, vagy csak megszokta, hogy nem lesz semmilyen büntetés.

A rendszerek sosem tökéletesek, az elterelés és a tanítás, felnőttként kezelés helyett gyakran választják a szőnyeg alá söprést vagy az azonnali kemény megtorlást. Az egyébként is sérült vagy éppen eltévelyedett fiatalok egymás közé zárva, amennyiben ennek megakadályozására nincsenek megfelelően kiépített hálózatok, gyakorlatilag önmagukat erősítik, azaz a pozitív változás lehetőségét nehezítik meg. Az Elfen Lied óta tudjuk, hogy az állati ösztön szerint keresünk magunknak egy nálunk elesettebbet, hogy azt bántva magunkat magasabb rendűnek érezhessük. Az önmagát erősítő folyamat újabb és újabb áldozatokat generál, miközben a kialakult rendszerben a felső vezérek, általában erőszakos úton, le is cserélődnek. Az egyetlen, ami örökös lesz, az a harc és a pusztítás, melyet nem csak levetkőzni, de feldolgozni is iszonyatosan nehéz, pláne segítség nélkül. Azonban a szociális munkások és a pszichológusok, de még az oktatók és a nevelők is prekoncepciókkal fordulnak ehhez a réteghez, legalábbis a múltban ez jellemzőnek bizonyult. Az adekvát viselkedésforma ugyanis borzasztóan összetett és energiaigényes, ezért rengeteg türelmet és időt feltételez.

A bevándorlók egy része valamiért elmenekült a hazájából, legyen szó háborúról vagy gazdaság válságról, puha diktatúráról vagy kiközösítésről, ellehetetlenítésről. Ezek hátteréről sosincs pontos információnk, csak az elbeszélések, önbevallás és a potenciális felderítés van mögötte. Egyáltalán nem mindegy, hogyan állunk a jövevényekhez, erre már az első millennium előtt is ráébredtek. Mindig is akadtak hiányszakmák, melyek elvégzésére vagy kevesen álltak rendelkezésre vagy olyan típusú munkák, amit nem szívesen végez bárki. Ettől függetlenül a migrációs jelenséggel kapcsolatban állandó előítélet, hogy a megélhetésünkre pályáznak, mert sokkal olcsóbban alkalmazhatóak.

Ezek a témakörök első blikkre merülnek fel a nézőben, aztán a szereplők egyesével kifejtik véleményüket róluk. Azonban ez egy konstruktív közeg, hiszen ez a lényege a darabnak, tizenkét esküdt konszenzusa, egy olyan ítélet, melyben mindannyian egyetértenek. Az ártatlanság vélelme nagyon lényeges hozzáállás az igazságügytől, hiszen csak a diktatúrákban lesz valaki automatikusan bűnös, annak bizonyítása, hogy az elkövető kétséget kizáróan a vádlott, az ügyészség feladata. A védelemnek nincs más dolga, mint ezeket megcáfolni, amennyiben szükséges. Bizonyíték nélkül nem ítélhető el senki, bár a régi mondás, miszerint holttest nélkül nincs gyilkosság, már az igazságügyi szakértés jelenlegi fejlettségi fokán szerencsére nem állja meg a helyét. Az esküdtek felelőssége egy izgalmas kérdés, mert nem egy isteni pozícióba kerülnek, a kötelesség mellé egy átgondolt döntés meghozása is osztályrészül jut. A törvények alapelvei kapcsán ez korántsem illuzórikus, ugyanazt várjuk el magunkkal szemben, amit másoktól szeretnénk kapni hasonló helyzetben. Így komoly teher is egyben a behívólevél, körültekintést és odafigyelést igényel. Nem vihető be a tárgyalásra a személyes averzió vagy szimpátia, de a magánügyeknek és a vágyaknak sincs keresnivalója a hivatalon belül.

Varga Ádám, Szatory Dávid, Mucsi Zoltán, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Lecső Péter, Sütő András, Gyabronka József, Lugosi György, Brasch Bence, Nyulassy Attila és Katona Péter Dániel a főszereplői Reginald Rose tárgyalótermi drámájának. Szándékosan nem nevezem meg, ki melyik oldalt személyesíti meg, mert ez a casting és az élmény szempontjából is meghatározó. A prekoncepciók a spoilerezés számlájára írhatnám, és tisztában vagyok vele, nem mindenki találkozott ezzel a művel. Mivel több alkalommal is megtekintettem az előadást, így bizton állíthatom, a gépezet itt is gyönyörűen működik, legyen szó az Átrium vagy a RaM-ArT Színház színpadjáról. Azt is megtapasztaltam, hogy olykor "beugró" színészre lehet szükség, a sztárbox például nem feltétlenül lehet jó hatással a fizikumra. Ám a Kultúrbrigád csapata igencsak sokszínű, így ezt az incidenst is tökéletesen orvosolták, hiszen több esetben is akadnak váltótársak. Bár nekem az a szereposztás a kedvencem, amelyet először láttam, nem tagadom, Makranczy Zalán választása fergetegesen adekvát.

Belekezdtem egy másik blog írásába is idén, mely szorosan kapcsolódik a műre jellemző jelenséghez. Ugyan a hatóság és a bíróság volna az a szervezet, amelynek leginkább eszköze az analízis, de a 12 dühös ember esetében ezt ragadja magához egyikőjük, hogy a konszenzus megszülethessen. Nem feladata, hogy szembeszálljon a többiekkel, az sem, hogy a saját igazáért harcoljon. Az egyetlen, amiért mindezt megteszi, hogy a saját bizonytalanságát eloszlassa. Mert amíg kétsége van affelől, hogy a vádlott biztosan az elkövető is, addig nyugodt lelkiismerettel nem hozhat ellenkező döntést. Ahhoz, hogy a támadásokat és az indulatokat lesöpörje, ugyanúgy az elemzésbe szükséges bonyolódnia, challengelnie a biznyítékokat, pedig ez valójában a védelem dolga lett volna. Ez a társadalomkritika utolsó pontja a drámában. Aki nincs pénze saját ügyvédre, az kirendeltet kap, de annak motivációja sokkal kisebb, mert gyakran alulfizetettek és a védenceik sem túl együttműködőek. Ennek oka a bizalom hiánya az igazságszolgáltatásban. Ezért lényeges a megfelelő hozzáállás az utolsó bástyán, az „ítélkező istenek” kezében is.

A 12 dühös ember mindig is a kedvenc filmjeim között lesz és örülök neki, ha időnként valamelyik társulat a műsorára tűzi. Ez a felállás számomra már alapnak tekinthető, a léc pedig magasra került, hála a színészek képességeinek és teljesítményének. Az élmény meghatározó, felettébb aktuális, és úgy hiszem még évtizedeken keresztül az lesz, ami részben szomorú. Viszont legalább van egy darab, ami erre folyamatosan felhívja a figyelmet és az előítéletek ellen egyfajta táblát emel, tükröt tart. Ez pedig nem is kell, hogy görbe legyen, elég torzak vagyunk magunktól is.

Színház: Átrium, RaM-Art Színház; Kultúrbrigád
Link: https://kulturbrigad.hu/szinhaz/12-duhos-ember/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ax4tpdQnw24
Előadás: 2023.12.23., 2024.06.21., 2024.12.23.
Darab hossza: 150 perc, egy szünettel
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/12-duhos-ember/directing-31072

Fotókredit: Kultúrbrigád – Lakatos Péter, Mészáros Csaba

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány