Negyven év felett bizton merem állítani, ha az irodalom órákon Molnár Ferenc drámáival foglalkoztunk volna más regények helyett, sokkal jobban rajongtam volna a magyar művekért. Sajnos ez nem így történt, a tantervben olyan alkotások szerepeltek, melyek kimondottan unalmasok, gyerekek számára emészthetetlenek voltak, és ez nem csak az oktatás hiányossága, de a tanároké is. Szerencsére a színház immár több művel is összeismertetett, így a Játék a kastélyban című darabot tematikusan választhattam ki. Az író személye mellett a helyszín, a szereplők és a rendező is kecsegtetett a katarzis élményével.

Turai (Alföldi Róbert – Egy, kettő, három; Isteni végjáték, Igenis, Miniszterelnök úr! –Kultúrbrigád; Liliom – Budaörsi Latinovits Színház; Az utolsó óra, Diplomácia – Rózsavölgyi Szalon; My fair lady, Network – Centrál Színház) és Gál (László Szolt – Angyalok Amerikában, Futótűz, Oidipusz, 3tél, A vége, 10 – Radnóti Miklós Színház; Network – Centrál Színház) zseniális drámaíró páros, éppen egyik legújabb szerzeményük prömierjére készülnek. Az új darabban nem csak a közismert primadonna, Annie (Balla Eszter – My fair lady, Egy bizonyítás körvonalai, Fekete Péter – Centrál Színház) játszik, de pártfogoltjuk, Ádám (Puskás Samu) muzsikája is fantasztikus sikert ígér. A férfi fülig szerelmes a színésznőbe, ez pedig szárnyakat adott az ihletének. Ezért úgy döntenek, meglepik a hölgyet egy vidéki kastélyban, hogy együtt igyanak előre a medve bőrére. A terv csak némileg fut zátonyra, amikor a szomszéd szobából Annie és az ország baritonjának, Almádynak (Schmied Zoltán – Bármit mondhatsz – Rózsavölgyi Szalon; Pletykafészek, Ma este felnövünk, Büszkeség és balítélet, Nem félünk a farkastól – Centrál Színház) kéjelgő hangjaira figyelnek fel. Úgy tűnik, minden összeomlik és a helyzet menthetetlen, de Turai sosem adja fel, számára az élet könnyedén komponálható, és ezt igyekszik be is bizonyítani.

Az előadás izgalmas lehetőségeket jelent a színészek számára, hiszen több olyan helyzetet is bemutat, melyek egyszerre abszurdok és végtelenül komikusak. A kettősség mellé párosul a kínos pillanatok kényelmetlensége is, ezeket többnyire egyszerre szükséges szemléltetniük. A kihívás ezen a ponton nem áll meg, hiszen a darab drámaírókról és színészekről szól, így óhatatlanul is a ma már Inception-feelingnek nevezett jelenségbe kerülhetünk. Tehát akár percről percre is más karakter megformálása a cél, pontosabban egy olyan személy megjelenítése, amelyet a szerep szerinti színész valósítana meg. Az összetettség nem csak zseniális, de ösztönszerű képességeket igényel, így korántsem mindegy, kire mit oszt a rendező. Puskás Tamás számtalanszor bizonyított számomra, hiszen az Egy bizonyítás körvonalairól már írtam is, de a Networköt, a 2:22-t, a My fair ladyt, a Pletykafészket és a New York-i komédiát is volt alkalmam megtekinteni. A választások tökéletesen testhezállóak, a fergeteges alakítások pedig zálogai lettek a végeredménynek.

A drámaírás nem lehet könnyű, mert a kohéziót, a fordulatokat előre érdemes megtervezni, a karaktereknek élőnek szükséges lenniük, a néző érdeklődését fenntartani nem könnyű, pláne, ha több felvonással is operálunk. A kezdet, a vég, az átvezetés, a függöny, a végszó, a jelenetek váltakozása, ezeket összhangban kell tartani, bármelyik sérülése esetén könnyedén összeomolhat a mű vagy a mondanivalója. Ha nincs valamilyen katarzis, ha az öncélúságra kerül a hangsúly és értetlenné válik az alkotás, akkor bizony a bukás jut osztályrészül. Az előre gondolkodás egyik fontos mozzanata a jelen részletes megfigyelése és értékelése. Hátulütője, hogy könnyedén átcsúszhatunk a valóságból a saját képzeletünk és szemléletünk világába. Azaz a pillanat megélése helyett félretesszük azt, mint egy útravalót, és megfeledkezünk az örömről. Ezért lényeges, hogy amikor félretesszük a munkát, igazán kiélvezzük az élet nyújtotta lehetőségeket. Ez nem könnyű, ha a szakmád szerelmese és rabja vagy.

Mégis, ez a képesség számtalan helyzetben segíthet a hétköznapok átvészelésére, kivéve, ha a komponálás túlságosan mesterkélten sikerül, így azt a szereplőid nem kultiválják. Mert milyen más szórakozása is lehetne egy képzeletbeli írónak, rendezőnek, mintsem a valóságban is instruálja és alakítsa mások sorsát és tevékenységét. Erre tökéletes példa az Egy, kettő, három című, ugyancsak Molnár Ferenc darab, melyben Alföldi egy bankigazgató bőrébe bújik, miközben levezényel egy egyfelvonásos, tökéletes drámát. Ritkaság, mivel mostanában elég sok darabbal volt alkalmam találkozni, így párhuzamokat látok olyan helyeken is, ahova valószínűleg nem terveztek, csupán az ösztön és a véletlen hozta így. De ez a színház varázsa, pláne, ha a jelen művünket tekintjük, amikoris beszivárog az életünk lapjai közé is. Biztosan többen voltatok már úgy egy-egy tapasztalt helyzettel vagy megfigyeléssel kapcsolatban, hogy a kontextus ismerete nélkül érthetetlen, mulatságos, megbotránkoztató vagy éppen minősíthetetlennek bizonyultak a látottak, hallottak.

Az emberi elme egyik egyedi és furcsa tulajdonsága, hogy az ismeretlen részeket előszeretettel színezi ki. Kiegészíti azokat a mozzanatokat, amelyekről nincs megbízható tudása, azzal a céllal, hogy érthetővé váljon számára. Ez a fantázia és a pletyka alapja is, a szándéktól függően lehet ártó vagy éppen szórakoztató is. Tehát az agyunk mindig az alapján teszi mindezt, hogy milyen kapcsolódásunk van akár a személyekhez, akár a helyszínhez, akár a témához.

A valóság nem is igazán fontos ilyen esetekben, ebből adódhatnak félreértések, tévedések és persze sértődések vagy akár szakítások is. Ezek viszont nem az adott szereplőkről szólnak, hanem valójában rólunk. Azaz sok esetben egy-egy jelenet vagy annak értelmezése nem az íróról vagy a rendezőről, sokkal inkább a nézőről vagy éppen a színészről szólnak. Ez az egyik csodálatos része a színház világának, hogy többféleképpen értelmezhetők a tapasztaltak. Ezért tartottam mindig is helytelen kijelentésnek, hogy mire gondolt a költő vagy mi volt a szerző szándéka. Emiatt írok én is arról, amit bennem okoz a darab, amilyen gondolatokat ébreszt bennem, az agyam pedig eléggé könnyen kapcsol össze témákat.

Amennyiben ezeket mind figyelembe vesszük, akkor a valóság, a tapasztaltak, a látottak és hallottak nem biztos, hogy köszönőviszonyban vannak a valósággal. A helyzetek tisztázására tökéletes lehetőséget szolgáltatna a kommunikációnak nevezett eszközünk, azonban azt az adekvát szituációkban előszeretettel ássuk el. Az elzárkózás többnyire érzelmi esemény hatására történik, azaz előre értékelünk és döntünk, nem vagyunk kíváncsiak a színezetekre és a magyarázattokra. Ez különös tekintettel érvényes a párkapcsolati és a bűnügyi helyzetekre. Az utóbbi esetben kötelező, az előbbiben opció a törvényszerű megoldás, amely során a felek kifejthetik saját álláspontjukat. Amely esetben a bizonyítás alapjai néha verbális eszközökkel, néha szemléletesen is megvalósulhatnak. Tehát a kontextusból kiragadott mondatok vagy éppen látottak végül teljesen más megvilágításba kerülhetnek. Ezt a dráma is előszeretettel alkalmazza, a tévedések és a helyzetkomikumok, de még tragédiák is ezekből építkeznek. A legjobb téma viszont mindig az utcán hever, azaz az élet szolgáltatja azt. Ahogyan néha a megoldás, a magyarázat is sokkal egyszerűbb, mintsem gondolnánk.

A színpadon számtalan eszköz rendelkezésre áll, az író és a rendező briliáns elméje determinálja elsőként a darab hihetőségét és sorsát. A második réteg a színészek és a játékuk lesz. A kettő kapcsolata sok tényezőn múlik, ahogyan a végeredményt is számtalan részlet befolyásolja. De az alapok működése nélkül nem lehetséges a siker. A Játék a kastélyban csavar egyet ezen az axiómán, mikor hozzáteszi, a siker nem mindig cél, néha a hatás sokkal fontosabb. Ez láthatjuk Shakespeare Hamletjében is, ahol a színház a színházban csupán egy eszköz a nyúl kiugratására a bokorból. Viszont Molnár Ferenc egy lépéssel tovább gondolta mindezt, amely miatt a darab sikerre lett ítélve. Hiszen egyszerre dráma, szatíra, bohózat, vígjáték és kissé giccses is a mű a maga nemében. Viszont korántsem öncélúan, akárcsak a fent emlegetett Egy, kettő, három. Mindkét darab főszereplője egyfajta kihaénnem hozzáállást tanúsít és tökéletesen bizonyítják is igazukat. A pökhendiség, az arrogancia egyáltalán nem negatív, ha adekvát. Emiatt mindkét karaktert szeretjük és csodáljuk, nem megvetjük és gyűlöljük.

Mindehhez természetesen kell, hogy a szereplőválasztás hibátlan legyen. Alföldi Róbert és László Zsolt párosa között az ellentét és a harmónia ugyanolyan erős, mint Balla Eszter és Puskás Samu között. Ugyanígy az összes ütköztetés (Turai-Annie, Tura-Almády, Ádám-Almády) is működik kémiailag. De tovább megyek, Rada Bálint és Magyar Attila is tökéletes párost alkotnak a műben. Ezek nélkül az A játék a kastélyban nem működne olyan jól, mint a Centrál Színház színpadán. Viszont így a komponálás több szempontból is tökéletes eredményt hozott, a rendezők minden szinten érvényesülnek és érződik a hatásuk. Puskás Tamás koreográfiája nyomán Turai levezényel egy fenomenális és csavaros történetet, amelyben egyedül ő ismeri a pontos körülményeket. Mindenki más csak báb és örömmel vagy éppen kényszerből, de teljesítik az instrukciókat. Ezzel szemléltetve a színészi munkát és annak gyötrelmeit, küzdelmeit, majd gyümölcsét is. Azután pedig „A gép forog, az alkotó pihen”.

Színház: Centrál Színház
Link: https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/jatek_a_kastelyban  
Trailer: https://www.facebook.com/watch/?v=911257027430752
Előadás: 2025.03.22.
Darab hossza: 120 perc egy szünettel
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/jatek-a-kastalyban/directing-48754

Fotókredit: Centrál Színház – Dömölky Dániel

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány