Ma Magyarországon bárkinek jogában áll önkezűleg véget vetni az életének. Egészen pontosan, nem tiltja és nem szankcionálja ezt egyetlen jogszabály sem. Ennek fő oka, hogy sok esetben nem is igazán tudna kit felelősségre vonni vagy éppen megbüntetni. Vagy morális és etika okok miatt nincs róla rendelkezés? Esetleg vallási meggyőződésből nem esik szó róla? Nagyon érdekes kérdéskör ez, főleg, hogy nehéz is megfogni ezt a témát egyetlen szemszögből nézve rá. Egyszerűsítve inkább tabuként kezeljük, egymásra mutogatva, hogy ki is hivatott erről nyilatkozni. Az Örkény István Színház egyik darabja, Ferdinand von Schirach Istene provokatív kérdéseket tesz fel a nézőknek, a társadalomnak, a színészeknek és igazából mindenkinek, aki hajlandó nyitottan állni a témához.

Kertész Tibor (Gálffi László – Szerelem, Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Anyám tyúkja) boldog és teljes életet élt, de 72 éves korára elvesztette a feleségét. A gyerekek kirepültek a fészekből, az unokák cseperednek, ő viszont végtelenül egyedül érzi magát a társa nélkül, és úgy dönt, exitálni szeretne. Ez azonban nem annyira könnyű, hiába fordul az OGYÉI-hez egy megfelelő adag szerért, nem adják ki neki. Az öngyilkosságához Dr. Vető Klára (Bíró Krisztina – Szerelem, A nyúl füle, Suttogások és sikolyok, The Black Rider), a család barátja és háziorvosa sem hajlandó segédkezni neki. Végső elkeseredésében Dr. Hajnal Éva (Hámori Gabriella – Solness, Lidércek, Shaxpeare, Delírium), ügyvédnőhöz fordul, hogy harcoljon a jogért, mely egyébként szerinte megilleti. Máthé Zsolt (A nyúl füle, Galilei élete, Lidércek, Shaxpeare, Delírium, The Black Rider) a házigazdája a vitaindító beszélgetésnek, mely szakértők felsorakoztatása mellett a nézőközönség véleményére kíváncsi igazán. Dr. Keller Gyula (Vajda Milán – Szerelem, Bűn és bűnhődés Suttogások és sikolyok, A várományos) és Dr. Veréb Edit (Csákányi Eszter – Boldogtalanok, A nyúl füle, Suttogások és sikolyok, A hattyú) a gyógyszerészi- és az orvosi kamara illusztris képviselői, valamint Breznay-Szalóky Antal (Csuja Imre – A nyúl füle, Galilei élete, Suttogások és sikolyok, A várományos) katolikus pap és Dr. Sárköziné Dr. Kelemen Zsuzsanna (Kerekes Éva – Romantika, Bűn és bűnhődés – Örkény István Színház; Mezítláb a parkban – Belvárosi Színház), alkotmányjogász is kifejtik véleményüket a tabunak számító témáról.

Ismét egy izgalmas tabuba sikerült belefutnom, bár ezúttal is szándékos volt a darabválasztás. A művet egy korábbi nagyon jó barátom ajánlotta nekem, aki mesélt is kicsit az előadás lényegéről. Mivel a Fehér nyuszi, vörös nyuszi is kimondottan jó élménnyel ajándékozott meg, Zacher Gábor közreműködésével, így nem hagyhattam ki az Istent sem. A halál gondolatának tabusításáról már az Egy tökéletes nap elemzése során is értekeztem. Akkor Karsai Dániel harcával ismerkedhettünk meg azon jogért, mely egyébként az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában megtalálható. Viszont Ferdinand von Schirach (Terror) drámája némileg más szemszögből igyekszik ezt bemutatni. A tárgyilagosságra jóval nagyobb hangsúly került, ezt az előadás utáni World Café rendezvénye is alátámasztotta. A mű ugyanis bevonja a nézőt is a kérdésbe, bár a megszólítás anonim módon történik, a véleménynyilvánítás ezért talán könnyebben emészthetővé válik. Ahogyan az várható volt, a nagy számok törvénye érvényesült, akadtak olyanok, akik nem tudták, mire is ülnek be. A meglepetés nem mindenkiben generált örömöt, hiszen a társadalmi beszélgetésnek ritkán lesz szereplője a halál és az exitálás lehetőségének megvitatása.

Számomra pont ezért izgalmas lehetőség nyílt arra, hogy monitorozzam a körülöttem lévők gondolatait és viselkedési mintázatát, ahogyan a kérdésekkel kapcsolatban mindenféle álláspontok kerülnek felsorolásra. Emellett szórakoztatónak találtam, hogy egyszerre több szemszögből is rálátok a témáról megnyilatkozókra, hiszen a végzettségem és szakmai tapasztalatom erre bőven adott információt. Több fogalom tisztázása volna izgalmas, amellett, hogy az első szintre mindenképpen az egyént szeretném helyezni. A saját életével kapcsolatban egyedül az egyén rendelkezhet, azaz a távozás módjának megválasztása a saját kezében van, amíg ezzel a cselekedetével mások életét valamilyen módon nem sérti. Magyarul, ha nekiszalad valakinek, leugráskor mást is megsebesít vagy autokázása során frontálisan ütközve egy családot meg nem öl. Ezek ugyanis más nyilvánvalóan minősített esetek kellene legyenek, de az elkövező nehezen lesz felelősségre vonható. Ezért van az öngyilkosságnak nevezett fogalomnak valójában több verziója is.

Az első, amikor valaki önkezével végez magával. A második, ha valakit megkér, hogy segítsen neki exitálni. A harmadik, amikor csak a módban kér segítséget, de a cselekményt továbbra is ő követi el. Kicsit világosabbá téve, az első a gyógyszer bevétele, a második, ha megkérünk valakit, injektálja nekünk a szert, a harmadik, ha a szer megszerzésében és az injektálás kivitelezésében segítséget kérünk, de az beadást magunk fejezzük be. Az egészségügy egy negyedik verziót is hozzáad ehhez, melyet mindenki ítéljen meg maga, hogy tényleg jogosan kerül be ide. Amikor az orvos vagy nővér addig növeli a szer mennyiségét, mely akár már halálos is lehet, de ebben nem biztos, akkor úgynevezett túldozirozást végez, amelynek célja az életminőség javítása, de eredménye mégis halál. Ez a felvetés és reasoning is érdekes ötleteléseket, véleményeket hozhat a felszínre, ha különböző szemszögből vizsgáljuk meg.

Ahogyan az Egy tökéletes napnál is leírtam, a halál módjának megválasztásának lehetőségéről nehezen beszélnek Magyarországon, kimondottan megosztó téma, pont ezért a végső döntést is halogatva, tabusítva van. A jogban nincs igazán megengedve se tiltva, egyedül az aktív segítséget ítélik el, de azt világszerte érvényesíthetővé teszik. Azaz, ha egy magyar állampolgárt egy olyan országban segítenek át a túlvilágra, ahol ennek a jogi feltételei adottak, akkor az asszisztáló itthon Btk. szerint büntethető lesz. A kérdéssel kapcsolatban Karsai Dániel is próbált nemzetközi szinten is állásfoglalást kérni, de a jog, köszöni szépen, nem szeretne egyetemesen nyilatkozni arról, ami valójában egyszer már deklarálásra került. A politika és a vallás ugyancsak nem hajlandóak ezekről vitát kezdeményezni, az egyik a kezét nem szeretné bemocskolni a halállal kapcsolatban, a másik dogmákra mutogat és bűnt kiált. Mindezt egyik oldal sem tudja semmivel sem alátámasztani, egyedül a szokványos, mert én azt mondtam választ szajkózzák. Minden kérdés csak kötekedés erről, illetve az élet arcul köpése. Bár finoman utaltam rá, de most azért kiemelem, hogy az eredeti művet egyértelműen úgy dolgozták át, hogy a magyar jogszabályok domborodjanak ki belőle. Mácsai Pál (Anyám tyúkja, Tóték, Csoda és Kósza) és Varga Zsófia ilyen tekintetben is alapos munkát végeztek.

A témát a társadalom felelősségi körébe szeretnék áthelyezni, de ezzel több probléma is van. Az egyik oldal, hogy a politika és a vallás nem tekintik egyenrangú félnek az egyéneket, gyermekekként kezelik őket, nem látják alkalmasnak az önálló gondolkodásra és döntésre. A másik oldal, hogy az orvosok és a gyógyszerészek is magasabbra pozicionálják magukat, a felvilágosítás helyett az ítélkezést és a lenézést választják. Hangsúlyozom, hogy ez a felsőbb, vezetői és döntési szinteken csapódik le igazán, olyanokat nem is engednek oda, akik másként vélekednének. A harmadik oldal maga a társadalom, mely egyáltalán nem egyszerű téma. Nem véletlenül tartom ezt a darabot is társadalomkritikai felhanggal felruházottnak, mert a World Café beszélgetéseken is nyilvánvalóvá vált a spektrális hozzáállás.

Nagyon sokan hangoztatják, hogy kikérik maguknak, hogy nem felnőttként kezelik őket, legyen szó munkahelyről, családi környezetben, de a társadalom különböző színterein is. Általános vélemény szokott lenni, hogy hangot követelnek, a véleményüket meg szeretnék osztani a világgal, hatással szeretnének lenni a környezetükre. Ezért visszás számukra, ha gyermeknek, éretlennek nézik őket. De ez csak addig a pontig valósul meg, amíg az egyénről esik szó, amint a köz is előkerül és nem csak a saját bőrük a téma, sokkal szélsőségesebben nyilatkoznak meg, viszont a felelősséget kategorikusan elutasítják. Tehát, ha az a kérdés, hogy joga van-e szavazni, akkor természetesen követeli a lehetőséget. De ha mellé társítja, hogy a szavazatával felelősséget vállal a megválasztott egyén/párt cselekedetéért, akkor erre már nemet mond. Ugyanígy, a beszélgetésen elhangzott egy vélemény, hogy szerinte az egyén dönthet a saját életéről vagy haláláról, de ha ezt szavazással kérdeznék meg, nem foglalna állást, mert nem szeretne ebben a kérdéseben megnyilatkozni, nem kéri a felelősséget, hogy a jog életbelépése után mi fog történni. Alapjában véve a konszenzus is ez lett a beszélgetésben, hogy a társadalomnak először meg kell(ene) érnie ahhoz, hogy egyáltalán tudjunk erről beszélgetni. A tabukat le kell dönteni és a fiatal generációknak át kell adni a lehetőséget arra, hogy megteremtsék azt a közeget, amelyben végre nyíltan és felelősségteljesen megnyilatkozhatnak, dönthetnek, végül szabadok lehetnek.

Mindez persze egy utópia és a következtetés levonása a darab, a beszélgetések és az azzal kapcsolatos témák és kérdések analizálása után. Pontosan ezért tartom jónak az előadást és a művet, mert gondolatébresztő, vitát generáló. A workshopot pedig ezért tekintettem elsőre izgalmas lehetőségnek a további értekezésre és eszmefuttatásra, ám sajnos csalódnom kellett. Az Isten zseniálisan, több szemszögből is körbejárja a kérdéseket, melyek felmerülnek a különböző rétegekben és szintekben, hiszen jogászok, orvosok, tisztségviselők, gyógyszerészek, vallási képviselők, valamint az egyén és a közeli hozzátartozók is kifejthetik álláspontjukat. Az adok-kapok ügyesen moderált, az indulatok csak a helyükön szabadulnak el és keretek között rendeződnek is. Legalábbis annyira, ahogyan azt én elvárom a darabtól. Amennyiben valaki állásfoglalást szeretne a színészektől, az alkotóktól és a szerzőtől vagy a rendezőtől, akkor csalódni fog; amennyiben ezt a témát jól közelítik meg, a kérdés nyitott marad, hogy elgondolkodhassunk és elinduljon egy társadalmi beszélgetés róla. Erre számítottam, hogy egy moderált típusú folytatás lesz az előadás után, ahol érvelések és álláspontok, élmények és vélemények ütköznek majd. Helyette inkább egy puha és óvatos beszélgetés lett belőle, rengeteg megalkuvással és a meggyőződéses megnyilatkozások pillanatok alatt visszavonulót fújtak az egyének számára. Részemről többet vártam, kicsit filozofikusabb hangulatot, ahol a jog, az egészségügy, a vallás és a társadalom érvei érkeznek majd, és az egyén jóval nagyobb hangsúlyt kap. A társadalmi felelősség kérdése ugyan felmerült, de a saját végkövetkeztetésem továbbra sem túl biztató. Még nem nőttünk fel, hogy beszélgessünk a tabukról, bezárkózuk, ha ellentétes véleménnyel találkozunk. A provokatív megnyilvánulás nem szüli meg a kívánt hatást, gyermekként toljuk el magunktól a felelősség és a vélemény felvállalását, ha azt idegenek is hallják.

Összességében az előadás hiánypótló lenne, ha az Egy tökéletes nap nem létezne. Mégis azt mondom, hogy fontos szerepe van a jelenben és ajánlani tudom az összes embernek, mert szembesülnünk kell olyannal is, mely megosztó és komoly témákat feszeget. A hárítással szemben a gondolkodás, a tabusítással szemben a beszélgetésnek kellene megindulnia. Az Isten remélhetőleg sokáig fent marad az Örkény István Színház repertoárjában, és talán, de csak talán a tanárok lesznek annyira bátrak, hogy elvigyék rá a diákjaikat. Mert a friss generációkban látom a reményt, hogy a társadalom végre felnőtté válhasson.

Színház: Örkény István Színház
Link: https://www.orkenyszinhaz.hu/hu/musor/isten  
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=E_1KSNbbvLk
Előadás: 2025.03.25.
Darab hossza: 120 perc egy szünettel
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/isten/directing-44368  

Fotókredit: Örkény István Színház – Horváth Judit

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány