2019. okt 01.

Kik a valódi paraziták a Föld nevű bolygón?

írta: Emerald Dragon

Parasyte -the maxim- (2014)

Kenichi Shimizu neve ismerősen csenghet, hiszen animátorként részt vett a Monster, a Black Jack, a Golgo 13: Queen Bee, a Naruto Shippūden: Blood Prison és a Naruto Shippūden: The Lost Tower című alkotások készítésekor. Ezúttal rendezőként mutatta meg magát egy izgalmas és tanulságos science fiction horror kapcsán. A Parasyte -the maxim- kemény kritikát fogalmaz meg az emberi fajról, miközben látszólag egy idegen inváziót igyekszik körvonalazni. A műfaj sajátosságait maximálisan kihasználták, hogy Hitoshi Iwaaki (Neo Parasyte f, Neo Parasyte m) vízióját megelevenítsék.

Fear, and Loathing in Las Vegas: Let Me Hear

Shinichi Izumi egy középiskolás fiú, aki csak nyugodt életet szeretne a családjával. Mint megannyi ember, ő is irtózik a rovaroktól, ám ez nem fóbia, csak nem kedveli azokat. Éjszakánként zenére alszik el az ágyában – szerencséjére, ugyanis egyik éjjel egy féreg-szerű parazita próbál a fülébe mászni, de ezt a fülhallgatója megakadályozza. Shinichi nem ússza meg ilyen könnyen: a lény befúrja magát a jobb kezébe és a srác sikoltozva ébreszti a szüleit. Úgy tűnik, rémálom volt csupán, hiszen másnap semmi nyoma a parazitának. A fiú jobb keze azonban lassan önálló életre kel és Shinichinek azzal kell szembesülnie, hogy egy idegen lénnyel kénytelen osztozni a testén.

Migi (japánul jobbat jelent – szerk. megj.) küldetése kudarcba fulladt, hiszen nem sikerült átvenni az uralmat a fiú agya felett. Így furcsa, szimbiotikus kapcsolat alakul ki a parazita és áldozata között. Migi éjjelente a könyveket bújja és gyorsan megtanulja a nyelvet, valamint az életben maradáshoz szükséges információkat (valamint az éltető vért és táplálékot a fiú testéből). Shinichi pedig természetfeletti erőre, gyorsaságra és reflexekre, ítélőképességre és regenerációra tesz szert. Úgy tűnik, hogy kettejük együttműködése akár hasznosnak is bizonyulhat.

Leszámítva azt, hogy a paraziták nem egyszerű turistaként érkeztek a Földre. Elsődleges céljuknak az tűnik, hogy elpusztítsák az emberi fajt. A túlélésükhöz ugyanis táplálékra van szükségük, amely a humánokban messzemenőkig fellelhetőnek tűnik. Ezért – néhányan próbálják megőrizni az inkognitójukat, mások pedig arrogánsan gyilkolásznak – igyekeznek minél több egyedet levadászni.

259ff4c6fdefb281e53b228fe4fcdd976c0219cer1-500-281_hq.gif Szerencsére a paraziták képesek érzékelni egymás jelenlétét, így akár egyesülhetnének, össze is foghatnának, azonban a gyengébb, selejtes egyedeket előszeretettel vetik ki maguk közül. Migi emiatt nyilvánvalóan erős célpontnak számít, hiszen csupán egyetlen kart képes irányítani… Így nem csoda, hogy – elsősorban saját túlélését szem előtt tartva – paktumot köt a sráccal, mely kettejük boldogulását segítheti elő.

Hogyan képes együttműködni két faj, amelynek célja ellentétes (mégis azonos) egymással? Lássuk hát a kedvenc részemet, avagy a kritikai mondanivaló felfedezését a Parasyte-ban.

Első az alapszituáció, hiszen egy kamaszodó fiú testében változások történnek, és erre mind önmaga, mind a szülei és környezete más reakcióval él. Ugyan Shinichi 17 éves, tehát viszonylag későn érő lenne, ha erről az oldalról közelítjük meg, de egyáltalán nem tartom idegennek sem erőltetettnek az elképzelést. Például elég jól alátámasztják a kiindulópontot a srác anyjának szavait, miszerint megváltozott és nem ugyanaz, akinek ismerte.

Másodsorban jelen van az a tézis, miszerint az ember – vagy minden más faj – bizalmatlanul viselkedik az ismeretlennel szemben. Jelen esetben erősen aláhúzza ezt az a paraméter, hogy a paraziták nagy része igencsak erőszakosan viselkedik a humanoidokkal. Viszont erről az oldalról megközelítve meg egy – ezzel kapcsolatos – másik kérdéskör jelenik meg: vajon nincs-e joga minden élőlénynek az élethez. Azaz a cél minden esetben a túlélés, még ha ehhez erőszakos eszközökhöz is kell nyúlni. Egyébként saját bevallása szerint Miginek is elsődleges, hogy megvédje saját magát akár az emberek, akár fajtársai ellen is. (szerk. megj.)

A harmadik, ami nyilvánvalóan felmerül az animével kapcsolatban, hogy képes-e egyik faj a másikkal együtt élni, illetve ez a szimbiózis vagy élni-és-élni-hagyni elv nem egyszerű önzés-e. Valahol a sorozat elején fogalmazza meg Migi, hogy mindannyian egyszerű bábjai vagyunk a saját DNS-ünknek. Ezt a gondolatkört, miszerint a tovább örökítés, illetve túlélés balanszát mindig az aktuális környezet határozza meg Luc Besson filmjében, a Lucy-ban Norman professzor is kifejti.

„We protect other species because humans themselves are lonely creatures.
We protect the environment because humans themselves don’t want to go extinct.
What drives us is empty self-gratification.”

„Azért védelmezünk más fajokat, mert valójában magányos lények vagyunk.
Azért védjük a környezetünket, mert az emberi faj nem akar kipusztulni.
Amit teszünk, szimplán önzőségből tesszük.” /szerk. ford./

A negyedik az örök kérdés, miszerint az ember eredetétől fogva jóságos vagy gonosz-e, azaz milyen az alaptermészete és mi különbözteti meg az állatoktól. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy igazi kegyetlenségeket (néhány majomfaj kivételével – szerk. megj.), élvezetből, sportból ölést (ugyancsak van pár nagymacska faj, amely kilóg – szerk. megj.), illetve öngyilkosságot nagyjából csupán az ember képes elkövetni. A közbeszúrt gondolatokat ezzel ötvözve felmerül a kérdés, vajon tényleg különbözünk-e más fajoktól annyira, amennyire szeretnénk?

„There is no need for monsters!
Humans are created to be cannibals in the first place!
We’ve been like that for thousands of years!
It’s because we tried to stop all of a sudden that our numbers ballooned into billions!
The world’s gonna burst if we don’t de something!”

„Nem kellenek ide szörnyek!
Az ember eredendően kannibálnak teremtetett!
Évezredekig azok voltunk!
Csak azért szaporodtunk el ennyire, mert hirtelen ellentmondtunk ennek!
Ez a lufi, melyet világnak nevezünk ki fog durranni, ha nem teszünk ellene!” /szerk. ford./

Ahogy már említettem, az animét teletűzdelték velős kérdéssel. A sci-fi részt elvetve, a fajokat a Földön élőkre cserélve egészen realisztikus képet is kaphatunk. És azt kell mondjam, elég ijesztőt! Olyan gondolatokat feszeget a sorozat, amelyek a 21. századi értelmiségben – remélhetőleg – régóta kavarognak.

Ken Arai: Next To You

Az eredeti cím – Kiseijū: Sei no Kakuritsu (寄生獣セイの格率) – jelentésére itt is kíváncsi voltam, így segítséget kértem. Nagyon érdekes, hogy a parazita szó japánul így áll össze: 寄 = ki = gyűjtögetés, 生 = sei = élet, 獣 = jū = állat, tehát életgyűjtögető állat. A második fele, melyet angolul „the maxim”-ként fordítottak: セイ = ez is sei, csak katakana karakterekkel felírva, ami jelen esetben tulajdonnévvé változtatja, tehát = Élet, の = birtokos jelző, 格 = kaku = állapot és 率 = ritsu = arány, együtt pedig alapelvet jelent. Tehát összeolvasva, kicsit irodalmibban megfogalmazva: Parazita – Az Élet alapelvei. Ebből kiindulva már kétségeink sincsenek azokról a háttérben húzódó kérdéskörökről, illetve kritikákról, amelyeket előzőleg kifejtettem.

A zenei anyag (Ken Arai) is eléggé penge lett, nem egy langyos szerzemény, kellemesen izgalmassá varázsol minden képsort. A főcímdal a Fear, and Loathing in Las Vegas electronicore zenekar Let Me Hear című száma, mely ugyancsak jól passzol ehhez a műhöz. A látványért mondjunk köszönetet Tadashi Hiramatsunak (Darkside Blues, Ghost in the Shell 2: Innocence, Jin-Roh - The Wolf Brigade, új Evangelion filmek, The Cat Returns) és Fuminao Akainak (Teekyū), az animátorok irányításáért pedig Toshiyuki Komarunak (Initial D: Fifth Stage, MÄR, Shūkan Storyland). A rajzolóknak köszönhetően étvágygerjesztő thriller-hangulatba csöppenünk lépten-nyomon. Hiába csak animéről van szó, vitathatatlan, hogy – bármennyire is komikus néhányuk – már a paraziták gondolatától is libabőrösek leszünk.

Hogy ki is az igazi szörnyeteg a Parasyte-ban, azt hagyom mindenkinek, hogy egyedül döntse el. Mindenképpen izgalmasan kidolgozott, gyönyörű és érdekfeszítő műről van szó. Csak ajánlani tudom, ha szerettek gondolkodni is.

„I think it’s human arrogance to think we understand how other life forms feel.
There may be no other life forms that are truly a ”friend” to man.
Still, even if we can’t comprehend them, they are, without doubt, neighbors deserving of our respect.”

„Szerintem az, hogy azt hiszi az ember, hogy megérti, hogyan éreznek más fajok, merő arrogancia.
Lehet, hogy nincs is igazán olyan faj, amely teljesen barátságosan viselkedne az emberrel.
Attól, hogy nem értjük meg őket tagadhatatlan, hogy velünk élnek és megérdemlik a tiszteletünket.” /szerk. ford./

Daichi Miura: It's the Right Time