A live-action adaptációkról eddig túl sok jót nem tudtam elmondani, de azért akadt néhány üdítő kivétel. Az I want to eat your pancreas című regényből készült élőszereplős verzió kicsivel az anime előtt került bemutatásra, így gondoltam, teszek vele egy próbát, hátha kellemes csalódásnak bizonyul. A drámai jellegű alkotások közül az EraseD kimondottan tetszett, tehát a Let me eat your pancreastól kevésbé tartottam, ami szerencsémre be is igazolódott.

Haruki Shigát (Takumi Kitamura – Kimi wa Tsukiyo ni Hikarikagayaku) igazából csak a könyvek érdekelték, bezárkózott a saját kis világába, ezt pedig a környezet is érzékelte. Ezért valódi csodabogárnak tartották, nem igazán álltak szóba vele. Amikor kórházba került, összeismerkedett az egyik osztálytársnőjével, amit egy totális véletlennek köszönhetett. Hiába jártak ugyanabba az osztályba, sohasem beszélgettek, ám a fiú megtalálta Sakura Yamauchi (Minami Hamabe – Ajin, Kakegurui) naplóját, mely meglehetősen furcsa címet viselt. „Az élet halálos betegséggel” – ez állt a borítón, ám Haruki egyáltalán nem vette komolyan a lány szavait, amikor elmesélte neki, hogy hasnyálmirigygyulladása van és valószínűleg hamarosan meg fog halni.
Ennek ellenére ebből a véletlenből érdekes barátság alakult ki, és rengeteget tanítottak egymásnak a fiatalok. A barátok és a rokonok nem nézték jó szemmel a kapcsolatukat, mert nem értették, mi történik a népszerű és bájos Sakura, valamint a magánakvaló, furcsa Haruki között. Ám a lány úgy dönttött, titkolja a betegségét környezete elől, hiszen egyedül a fiú viselkedett úgy vele, mintha még élő személy volna, a szülei tekintetében csak az aggódás és a fájdalom tükröződött.

„Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan” – írja Saint-Exupery, és ez válik a mű központi mondanivalójává, legalábbis a live-action verzióban. Mivel megfordítottam a bemutatásukat, így arról tudok nyilatkozni, hogy milyen eltéréseket tapasztalhatunk az animéhez képest.
Kezdetnek kiemelhetjük, hogy itt a Kis Herceg jóval nagyobb hangsúlyt kapott, már a legelején felvezetik ezt a szálat, mintegy párhuzamba állítva a fiatalok kapcsolatával. A fő különbség mégis az, hogy az élőszereplős adaptáció során egy keretbe emelik a cselekményt, azaz két idősíkon zajlanak az események.

A főszereplőnket felnőttként (Shun Oguri – Gintanama, Terra Formars) mutatják be nekünk, amint egy fontos rendezvényre készülődik, és már saját hivatása van, kedveli őt a környezete. Az iskolai könyvtárba betérve jutnak eszébe a diákévek, és Sakura. Ezzel a felütéssel kezd az anime, hogy hogyan találkoztak, miként lettek barátokká. Kettejük furcsa kapcsolata, a fiatalok egymásra hatása pedig ugyanolyan mesés, mint a Saint-Exupery mű, illetve hasonló tanulságokkal is szolgál.

A láthatatlan fonál, amely kettőjük között kialakul, teljesen szokatlan, hiszen a japán iskolákban kiváltképp odafigyelnek a diákok, hogy ne olyannal barátkozzanak, akit a többiek kinéznek, kiközösítenek. Az A Silent Voice-ban (Koe no katachi) már láthattuk, a gyerekek igencsak gonoszak tudnak lenni egymással, és egy-egy mozzanat az életükben, egy rossz döntés, elhibázott lépés miként nyomja rá a bélyegét későbbi életükre és megítélésükre. Így belátható, milyen merész ötlet Sakurától, hogy Harukival tölti az időt, illetve vele igyekszik teljesíteni bakancslistája legjavát. Ez a döntése azonban a srác mindennapjaira is kihat, őt ítélik meg rosszabbul, mert azt képzelik, kihasználja a szegény lányt, zsarolja, vagy talán jóval rosszabbat tesz vele.

A diákhölgy tehát kiemeli őt a saját, biztonságos, ugyanakkor elzárkózott környezetéből, és megismerteti vele az élet másik oldalával. A fiú pedig felvállalja ezt a szerepet, sőt igyekszik Sakura kedvére tenni; nem belebonyolódni a kapcsolatba, tartani a száját, emellett megtanítja őt a könyvek szeretetére. Mindketten kockázatot vállalnak, kizökkentették a másikat a kerékvágásából, ezért felelőssé váltak egymás cselekedetéért és jövőjéért. Erről az oldalról az anime nem igazán világított rá a karakterek viszonyára. A Kis Herceg-szál ezért kevésbé volt éles, csupán egy közös emléknek, egy szépirodalmi utalásnak tűnt, amíg a filmbe bele nem kezdtem.

De nem csupán ez az egy fontos különbség vehető észre, akad egyéb olyan mozzanat, jelenet is, mely a végkifejlet felé mutat, legalábbis a Let me eat your pancreas során már az elején képet kapunk arról a város helyzetéről, ami a későbbiekben meghatározóvá válik, illetve magyarázattal is szolgál. A környezetről is több információt megtudhatunk, a mellékszereplőknek is van lehetőségük kibontakozni; a keret rész pedig rávilágít arra, miért lényeges a könyvtár, mint fő színtér, illetve milyen funkciót töltenek be a barátok. Természetesen élőszereplőkkel jóval kevesebb érzelem ábrázolható, így ez a mű kicsivel könnyedebb, játékosabb hangvételű, és a kritikus pontokon sincs olyan éles crescendo, mint az animáció esetében.

A Toho Pictures Inc. adaptációja nem csak kellemes meglepetés, de sokat hozzáad az anime cselekményéhez, így egyáltalán nem bántam meg, hogy megtekintettem. Más aspektusból foglalkozik a történettel, mást emel ki, húz alá, és a kötöttebb forma ellenére kimondottan drámai atmoszférával ajándékoz meg bennünket. A szereplők nem görcsösek, nincs erőltetett színjáték, eltúlzott gesztikuláció, ami sokszor zavarni szokott a japán live-action-ök esetében. A fordulatok ügyesen jelennek meg, a gag-ek bájosak, a sírósabb részeket nem vették bömbölősre, Sho Tsukikawa (Sensei Kunshu, Hibiki) rendező kiváló munkát végzett ezen a téren. Sugura Matsutani muzsikája tökéletesen adekvát a mondanivalóhoz, a fényképezést tekintve pedig gyönyörű képsorokkal találkozhatunk.

A Let me eat your pancreas ugyanúgy ajánlott a drámák kedvelőinek, mint az animés adaptáció, nem fogtok csalódni, ha mindkettőt megtekintitek. Mivel nem ugyanazt az esszenciát ragadják meg, ezért továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy a regényt is érdemes volna elolvasni, így valószínűleg még az idén arról is beszámolok nektek. Fontos kiemelnem, hogy csak olyanoknak ajánlom a művet, akik a halált képesek más szemszögből is szemlélni, hiszen Sakura legfőbb tanítása továbbra is az, hogy használjuk ki minél jobban azt az időt, melyet a Földön tölthetünk, ne az határozza meg a cselekedeteinket és döntéseinket, hogy meddig tartózkodunk itt, mert bármelyik pillanatban kiderülhet, halálos betegek vagyunk. Ez pedig korántsem ok a pánikra, továbbra is élni kell a lehetőségeinket.

Értékelésem: 8,5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Let_Me_Eat_Your_Pancreas_(film), https://www.imdb.com/title/tt6078840/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=si-waNgbH3I
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/kimi-no-suizo-wo-tabetai-295000.html
Kapcsolódó cikkek: I want to eat your pancreas, Kimi no suizô wo tabetai
Bluray megvásárolható: hamarosan

Smaragd Sárkány