Confess Your Love Committee: Our love has always been 10 centimeters apart. (2017)
Visszatérünk az alapszituációkhoz, egy ezúttal a Confess Your Love Committee egyik legizgalmasabb kérdéskörét boncolgatjuk, hogy a gyerekkori barátságból vajon fejlődhet-e ki szerelem. Az Our love has always been 10 centimeters apart. (Itsu Datte Bokura no Koi wa 10 Centi Datta.) címe is utal rá, hogy azok, akik nagyon közel állnak egymáshoz, néha végtelennek is érezhetik azt a távolságot, de előfordul, hogy a kicsiny lépés megtételéhez hatalmas lelki erőre van szükségünk.
Haruki Serizawa és Miō Aida gyorsan összebarátkoztak a gimnázium első évében, ugyanakkor teljesen ellentétes személyiségvonásaik vannak. A fiú a filmszakkörbe jár, igyekszik meggyőzni a lányt, hogy lépjen be, mert kiváló főhősnő lehetne belőle a forgatásokon. De Aida visszahúzódó művésztípus, aki inkább a háttérből figyeli az eseményeket, és igencsak rajong a srácért. Haruki mindig a középpontba kerül, akkor is, ha csak a barátaival, haverjaival bolondozik, de természetesen az iskolai filmfesztiválokon is jeleskedik a darabjaival.
Aida pedig nagyon gyors felfogású, mindenki kedveli őt, mert megérteti magát a környezetével, de igyekszik kimaradni a rivaldafényből, ezért kicsit féltékeny is a fiúra, de valójában persze nem vágyik arra, hogy körülrajongják. Kettejük szerelme a levegőben lebeg az első pillanattól kezdve, azonban egyikőjük sem képes kimondani érzéseit a másiknak, így csak kerülgetik egymást, miközben egyre közelebb kerülnek a másikhoz, és a kínzóan távolinak tűnő tíz centiméter lassan csökkenni látszik.
LIP×LIP: Non Fantasy
A helyzetüket tovább bonyolítja, hogy Aidát egykor kimentette valaki a vízből, akiről azóta is álmodik, de sajnos az arcára nem emlékszik, így számára is nagy meglepetés lehet, ha sikerül találkoznia vele. Ez pedig bezavarhat az aktuális bimbózó kapcsolatukba, szerelmükbe, és nem is sejtik, hogy minél közelebb kerülnek egymáshoz, annál inkább eltávolodnak majd, ha a titokra végre fény derül.
Az Our love has always been 10 centimeters apart. elsősorban azt a szituációt igyekszik bemutatni, amelyet a The Girl Who Leapt Through Time-ban és a Tamako Love Story-ban is boncolgattak. Mi a helyzet a gyermekkori barátokkal, vajon kialakulhat-e mélyebb érzelem egyikőjükben, illetve – szerencsés esetben – kölcsönösen? Valamint kérdéses, hogy ezekkel az új érzésekkel hogyan kell megbirkóznunk, mennyire változhat meg a kapcsolatunk, tönkremehet-e a barátság vagy valami sokkal jobb fejlődhet ki belőle?
Ezek nem egyszerű kérdéskörök, mert a tinédzserek könnyedén összetéveszthetik a rajongást a vonzódással, esetleg a testi vággyal, ami valóban elronthat mindent. Azonban a legnagyobb veszély sosem ebben van, hanem ott kezdődik, ha megpróbáljuk a másikra erőltetni a szerelmünket, vagy elmenekülünk, és nem vizsgáljuk meg a saját érzelmeinket. Ha nem tudják megbeszélni egymás között, és nyíltan kezelni a témát, akkor bizony elmérgesedhet, és örök talány marad a nyitott kérdés, amiből akár valami csodálatos is kisülhetett volna.
De az újdonságokkal nem csak megküzdeni szükséges, hanem el kell fogadni azokat, ahhoz pedig a megemésztésük is elengedhetetlen. Persze könnyű azt leírnom, hogy nem szabad túlgondolni, agyonanalizálni az ilyen szituációkat, hiszen az adott helyzetben teljesen másként cselekszünk majd, amikor valaki meglep bennünket egy vallomással, mint azt esetleg előre elterveztük. Viszont azt sem tudjuk belekalkulálni, hogy a személyiségünk különböző, így a visszahúzódóbbak könnyedén elmenekülhetnek egy-egy érzelem, változás vagy kapcsolat elől, ha nehézséget, bonyodalmat érzékelnek benne. Ugyanígy a nyíltabb emberek észre sem veszik néha, hogy az egyenességükkel lerohanják a másikat, kész tények elé állítva, esetleg ezzel stresszhelyzetbe hozzák a kedvelt személyt.
Az Our love has always been 10 centimeters apart. nagyon ügyesen mutatja be ezeket az alapokat és komplikációkat, ezzel körbejárva a témát, ami a barátságból szerelem kérdéskörébe eshet. Egyáltalán nem könnyedebb darab, mint a másik film, a The Moment You Fall in Love, amelyről a múlt héten olvashattatok. A vígjáték elemek jóval kevesebb hangsúlyt kaptak, a drámaiság növekedett, ami nagyon jól áll a cselekménynek, illetve az ábrázolt szituációnak is. A természetes zavarok aranyosan és élethűen megjelenítettek, így a fokozatosan változó feszültségérzet ugyanúgy érzékelhető, mintha a főszereplők egymáshoz közelednének, majd távolodnának, pulzálva, hogy a végén aztán… - majd meglátjátok hogyan sül el.
Az alkotógárdában annyi változott, hogy a főrendező mellé Takurō Tsukada (Fate/Grand Order: Moonlight / Lost Room) csatlakozott, a dizájnereket pedig Kentaro Tokiwa egészítette ki. A művészeti dirigálást ezúttal Kouji Okamoto (Chaika - The Coffin Princess) vette át, a zene továbbra is a HoneyWorks érdeme. Ezt a kellemesen rövidke sorozatot is meleg szívvel tudom ajánlani a romantika szerelmeseinek, valamint azoknak, akik átestek már a friendzone kérdéskörén, és nem volt egyértelmű, miként keverednek ki a furcsa szituációból.
Az Our love has always been 10 centimeters apart. elsősorban azt a szituációt igyekszik bemutatni, amelyet a The Girl Who Leapt Through Time-ban és a Tamako Love Story-ban is boncolgattak. Mi a helyzet a gyermekkori barátokkal, vajon kialakulhat-e mélyebb érzelem egyikőjükben, illetve – szerencsés esetben – kölcsönösen? Valamint kérdéses, hogy ezekkel az új érzésekkel hogyan kell megbirkóznunk, mennyire változhat meg a kapcsolatunk, tönkremehet-e a barátság vagy valami sokkal jobb fejlődhet ki belőle? 
De az újdonságokkal nem csak megküzdeni szükséges, hanem el kell fogadni azokat, ahhoz pedig a megemésztésük is elengedhetetlen. Persze könnyű azt leírnom, hogy nem szabad túlgondolni, agyonanalizálni az ilyen szituációkat, hiszen az adott helyzetben teljesen másként cselekszünk majd, amikor valaki meglep bennünket egy vallomással, mint azt esetleg előre elterveztük. Viszont azt sem tudjuk belekalkulálni, hogy a személyiségünk különböző, így a visszahúzódóbbak könnyedén elmenekülhetnek egy-egy érzelem, változás vagy kapcsolat elől, ha nehézséget, bonyodalmat érzékelnek benne. Ugyanígy a nyíltabb emberek észre sem veszik néha, hogy az egyenességükkel lerohanják a másikat, kész tények elé állítva, esetleg ezzel stresszhelyzetbe hozzák a kedvelt személyt.
