2017. okt 16.

Egzisztencialista, kultikus, cyberpunk anime

írta: Emerald Dragon

Serial Experiments Lain (1998)

A Serial Experiments Lain egy igazi kultikus sorozat, azoknak, akik készek olyan filmeket is befogadni, amelyek nem csak megmozgatják az agytekervényeinket, hanem olyan irányba terelik el a fantáziánkat, amelyben akár el is tévedhetünk. Habár úgy tűnhet, nehéz választ találni arra, hogy miről is szól a történet, ennek ellenére egy olyan világot teremtettek nekünk az anime alkotói, melyre rengeteg science fiction film építekezett az elmúlt évtizedek során.

Boa: Duvet

Iwakura Lain egy magánakvaló középiskolás. Igazából az egész családja zárkózott. Nincsenek szociális interakciók, nem igazán beszélgetnek egymással. Inkább sztoikusan üldögélnek otthon, semmi sem mozdítja ki az anyukát a nyugalmából. Az apuka egyetlen öröme a számítógépe, illetve a világháló. Teljesen elveszették a kapcsolatot a valósággal és ismerőseikkel. Nővére is minden nap ugyanazt teszi, nincs izgalom az életükben. Lain ezért nem igazán tudja, hogyan reagáljon arra a tragikus hírre, hogy egyik osztálytársnője öngyilkos lett. Az egyetlen, ami mégis felkelti a figyelmét, hogy a többiek mind-mind fura e-mailt kaptak a lánytól, ráadásul a halála után. Ez sem zökkenti ki apátiájából, inkább arra lesz kíváncsi, mit tartalmaz az üzenet, és mi is ez az egész internet dolog, ami már szinte általános része a hétköznapoknak. Eddig nem érdekelte az a világ, amit a virtuális valóság nyújthat számára, bár sosem idegenkedett tőle, csupán nem találta elég izgalmasnak, hogy felfedezze.

Azonban a pletyka igaznak bizonyul, hiszen első bejelentkezése után meg is érkezik a furcsa (weird ~ wired) levél, melyben a halott osztálytársnő megpróbál kapcsolatba lépni vele. Lain pedig elkezd elmerülni ebben az új világban, amelyet a számítástechnika, az internet testesít meg. Közben ráeszmél, hogy vannak dolgok, amelyeket más szemmel lát, másként tapasztal, ahogy feltárul előtte egy izgalmas és új valóság. Ezzel párhuzamosan az osztálytársnői is nyitni kezdenek felé, egy látszólagos félreértés indokán, így Lain nem csak a virtuális világhálón, hanem az igazi japán külvárosban is ismerkedni kezd a szocializáció gyakorlatával. A nyitottsága viszont nem teljesen arat sikert, mert a családja erre nem igazán reagál úgy, ahogyan a normálistól elvárjuk, inkább közönyösen veszik tudomásul a változást. Ennek köszönhetően a lány mindent úgy tud csinálni, hogy környezete észre sem veszi, szinte beleolvad a valóság és az internet szövetébe.

Ahogy haladunk előre a történetben, a néző is ráeszmél, hogy valami nem stimmel a képekkel és az információval. Egyszerűen elkezdenek szétcsúszni a darabok, amelyeket eddig egyértelműnek tekintettünk. Egy David Lynch sorozatba csöppenünk, ahol már abban sem lehetünk biztosak, amit látunk, illetve hallunk. Még a narráció is széthull, és más értelmet nyernek a párbeszédek, illetve a szituációk. Mintha észrevétlenül belecsusszantunk volna a nyúl üregébe, és egy olyan Alizt követnénk, aki nincs tisztában a saját identitásával, sem azzal, hogy mit és miért csinál. Felfedezőútra indulunk úgy, hogy nem realizálódik bennünk mindez, csak mikor pislogva körbenézünk, hogy az előbb még mintha máshol és máskor lettünk volna. Nem egy LSD trip, sokkal inkább egy merülés a pszichénkbe, az agyunk legmélyére, mert ráeszmélünk, hogy nem csak filozófiai, de egzisztenciális kérdésekbe is belenyúl a Serial Experiments Lain.

Együtt fedezzük fel a lánnyal, hogy mi a valóság, mi a virtuális világ, kik vagyunk mi, és mit akarunk a jelenben ezen a Föld nevű bolygón. Emellett elbizonytalanodunk abban, hogy készek vagyunk-e erre az élményre, be tudjuk-e fogadni mindazt, amit tapasztalunk. A kérdések megrohamozzák agyunk szürkeállományát, kétségbeesetten kutakodnak benne, válaszokat követelve az egyértelműnek tűnő problémákra.
Lain fokozatosan ismeri fel, hogy valami megváltozni látszik az életében, de azt is, hogy csupán arra volt szükség, hogy mindez tudatosuljon benne, ehhez pedig ki kellett nyitnia a szemét, a fülét pedig arra használnia, amire való: hallásra. Amit tényként kezelt, amit eddig igaznak hitt, elhalványul, és elméje lassan befogadja azt, amire eddig sohasem figyelt oda. Mint mikor az automatikus cselekvéseinkből kiszabadulva gondolkodó emberekké válunk a hétköznapok zombi-üzemmódját kikapcsolva, és a birka-effektusra nemet mondva elkezdjük értelmezni azt, amit igazából tapasztalunk, nem pedig arra koncentrálunk, amelyet az érzékeink felfogni képesek.

Lain nem csak arra ébred rá, hogy valami nem stimmel a körülötte körvonalazódó világképpel, hanem kénytelen elfogadni, eddig tökéletesen vakon élt, és nyitott szemmel járni nem feltétlenül jelenteni azt, hogy boldogabb lesz. Abból, hogy megismerjük a valóságot és igazán átéljük a jelent, megfejtjük a minket kísérő eseménysorozatokat, nem következik szorosan a meglelt igazságok szimpátiája. A teljes közöny, apátia, amelyben ezidáig a családja élt, illetve a babonás hiedelmek, melyek az ismeretlen feltérképezését jótékony tudatlanságba burkolják, mind olyan módszerek, melyek a túlélést biztosítják az olyan emberek számára, akik nem szeretnek azon agyalni, mi miért történik. Hiszen sokkal kényelmesebb egy felsőbb hatalom, vagy éppen a természet rendjének tulajdonítani, mintsem megpróbálni megfejteni a rejtélyt, amely talán olyan válasszal szolgálhat, ami valamilyen szempontból eretnekségnek számít a jelenben. Ráadásul minek is pazarolnánk rá a drága időnket, ha mindennek megvan a saját oka, akár akarjuk, akár nem. A kérdések, a társadalmi elidegenedés, a technikai fejlődés egyszerre bezáró és kinyíló lehetőségeket biztosítanak a számunkra. Azzal, hogy megszületett az internet, nem csak egy új menedék nyílt meg azok számára, akik nem szeretnének a valódi világban élni, hanem egyszerre meg is teremtődött egy olyan közösségi érintkezési forma, ami nem abból áll, hogy egymás arcába bámulva állunk egy szűk és kényelmetlen helyen. Megszűnnek az akadályok, a psziché megnyitja kapuit azoknak is, akik valami miatt ódzkodnak a társas lét közelségétől. Márpedig ahogy egyre túlzsúfoltabbá kezd válni ez a bolygó, egyre inkább keresni fogjuk azokat a pillanatokat, amikor egyedül lehetünk. Viszont az ember egyértelműen nem magányos lény, így a világháló arra is lehetőséget biztosít, hogy egyszerre lehessünk mindenkivel és mégis senkivel.

Az emberek rengeteg kérdésre keresik a választ, amióta csak öntudatra eszméltek és érdekelni kezdte őket a körülöttük elterülő végtelenség. Ahogy a tudomány egyre tágabb univerzumot ismert fel, úgy növekedett az információéhségünk is, és a megszerezni kívánt tudás óceánná duzzadt az apró tavacskából. Ennek a jelentősége csupán annyi, hogy az iskolás évek alatt leadott anyag egyre nagyobb, de az idő, ami arra szolgál, hogy elsajátítsuk, nem sokat növekedett. Ez jelenthetné a csemetéink agyának túlterheltségét is, de ugyanúgy eredményezheti, hogy felületesebbé válik a tanítás, illetve a megszerzett információ minősége. Régebben egyedül az élő-, majd az írott szó szolgált arra, hogy a tudás, melyet az emberiség felhalmozott, terjedhessen, azonban a papírforma véges kapacitását elkezdte felváltani a kollektív világháló. Elektronikus formában ugyanis gyakorlatilag MÁR végtelen adathalmaz eltárolható. Ez pedig bárki számára hozzáférhető, hiszen ne legyenek illúzióink, ami felkerül az internet szövetére, az beleivódik, kitörölhetetlenül. Bár arra már az összeesküvés elméletek kedvelői, illetve a jelenleg is mumusként előttünk lebegő és lassan testet öltő mesterséges intelligenciától rettegő elmék is kezdenek ráébredni, hogy nem teljesen igaz. Hiszen miként a könyvek és egyéb fizikai dokumentumok, úgy a virtuális információk is könnyedén törölhetők a megfelelő parancssorral. Ettől függetlenül az adatok sohasem egy példányban léteznek, hanem egyszerűen szétszórhatóak, illetve össze is szedhetőek, ha szükségünk van rájuk. És nem csak a felhőben tárolt kapacitásokról beszélek, hanem arra is utalok, hogy egy gondolat sohasem csupán egy egyénben fogalmazódik meg, hanem egyszerre több embernek is eszébe juthat. Ami csak olaj a tűzre azok számára, akik a kollektív öntudatot igyekeznek megismerni és felfedezni. A technológiai fejlődés világában pedig pontosan ezt testesíti meg a világháló, és már unásig nézhettük a Ghost in the Shell-t, a Transcendence-t, a Psycho-Pass-t, illetve az össze ilyen témájú sci-fit, mégis hideg zuhanyként ér bennünket a felismerés, hogy sohasem lehetünk egyedül. A Person of Interest is bemutatta nekünk, hogy ahol hangszóró van, ott beszélhet, ahol mikrofon, ott hallgatózhat, ahol pedig kamera, ott láthat bennünket bárki, akinek elég kíváncsisága és intelligenciája, affinitása van az informatikához. Márpedig, ha létezhet egy programot, ami képes erre, akkor gyakorlatilag bármire megtaníthatunk valamit, ami valójában nem is szükséges, hogy fizikai testtel rendelkezzen. Mivel végtelen a kapacitás, a bitenként szétszórt program ugyanúgy képes lehet a működésre, anélkül, hogy bármi is veszélyeztetné attól, hogy végképp eltöröljék.

Talán ez az, amitől most a leginkább félünk, hogy olyasmit teremt az ember, ami később nem csak elpusztíthatatlanná, de irányíthatatlanná is válik. Miként az Appleseed-ek és a Bubblegum Crisis is felhívja rá a figyelmünket, a legegyszerűbb végkövetkeztetés, amire egy racionális létforma juthat, hogy valójában az ember a leggyengébb láncszem a gépezetben. Hiszen nem csak saját magunkra, de környezetünkre is hatalmas veszélyt jelentünk, így a Föld mellett az egész humán fajt képesek vagyunk kiirtani, anélkül, hogy végiggondolnánk a következményeit. Ez pedig egy ördögi kör lesz az idők végezetéig, mert ezzel tisztában vagyunk, ergo már a saját védelmünk érdekében rendelkezünk tömegpusztító fegyverekkel, mert azok fizikai megtestesülése egy örök patthelyzetet idéz elő. Addig ugyanis senki sem mer lépni, míg ez a veszély, ez a lehetőség el nem hárul. Márpedig, ha mi, emberek rendelkezünk a tudással, hogy ilyesmit létrehozzunk, vajon miféle rettenetes fenyegetést jelenthet számunkra egy olyan idegen faj, amely kapcsolatba tud lépni velünk úgy, hogy mi még semmilyen értelmes létformával nem találkoztunk? Talán ez az egyik mozgatórugója a világűrből támadó gyilkos fajok kényszerképzetének, mert Freud nyomán csak olyannak tudjuk őket elképzelni, amilyenek mi magunk vagyunk. Miként egy kétdimenziós életforma, mi sem vagyunk képesek arra olyasmi felfogására, amit még sohasem láttunk.

Ha megnézzük a Serial Experiments Lain epizódjainak címét, utalásokat találhatunk rá, hogy aktuálisan mivel is foglalkozunk, milyen filozófiai kérdéseket boncolgatunk. Amellett, hogy egy idő után rá fogunk jönni, hogy az orrunknál fogva vezetnek bennünket, mert igazából semmi sem az, aminek látszik, senki sem az, akinek mondja magát. Nem csak a mi szempontunkból fontos ez, hanem Lain szemszögéből is, akinek egyedül kell megfejtenie a talányokat, amelyekre mi bukkanunk rá. Az ellentmondások pedig nem állnak meg itt, hiába utalnak rá a legelejétől fogva az alkotók.

Akinek a Serial Experiments Lain egy idő után filmeket juttat eszébe, ne lepődjön meg, mert bizony több rendező is alapul vette ezt az animét. Ezen túl észrevehetjük, hogy jóval megelőzi korát a gondolkodásmódjával. De vegyük csak szépen sorba azokat, amelyekre a sorozat építkezik, utal. A Windows-on kívül maximum a Linux operációs rendszerébe tekintettem eddig bele, mégis elég egyértelmű, hogy az OS, ami a Navi-kon fut, az Apple konfigurációját mutatja be, és a Macintosh géptípusokra jellemző karakterisztikát is felismerhetjük. Így nem is olyan meglepő, hogy ha leleplezem, hogy a Copland OS valójában egy ki nem adott rendszer. Emellett, ha odafigyelünk, kiszúrhatjuk, hogy a számítógép egységei között egy HAL Power 5000-es is található, ami természetesen Kubrick 2001: Űrodüsszeiájából átvett elem.

Nem csak tisztelgésekről van szó, ahogy az sem véletlen, hogy a filozófiai fejtegetések közben felvillanó képsorok kísértetiesen emlékeztet bennünket a Neon Genesis Evangelion ide vonatkozó részeire, illetve senki se csodálkozzon, ha a Mátrix című 1999-es kultfilm jelenetei visszaköszönnek neki. Természetesen fordított eseménysorozatról van szó, hiszen a Wachowskik köztudottan rengeteg egyéb forrásból merítettek, és otthon voltak a japán popkultúrában, és a képregények világában is.

coalgirls_serial_experiments_lain_04_1008x720_blu-ray_flac_260d7cf9-mkv_snapshot_18-14_2011-08-17_07-00-39.jpg Kicsit úgy tűnhet, hogy néhány ponton messzire elkanyarodtam, de ennek oka van. A Serial Experiments Lain igen komplex témákat boncolgat, így nem csak az EGO-val fogalakozik, mint a Neon Genesis Evangelion, hanem azt a kérdést is felteszi, hogy mi is az a transzcendens, mit jelentenek az istenek a jelenben (Amerikai Istenekben nem véletlenül kap kulcsszerepet a világháló), és a tudomány, a technika rohamos fejlődésével miként változik meg a klasszikus társadalmi szerkezet is. A veszélyektől rettegni természetesen értelmetlen, az egyetlen megoldás az lehet, ha megismerjük és tanulunk belőlük. Az elkerülés és a pusztítás sohasem végleges megoldás, viszont a konfrontáció sem vezet mindig eredményre. Lain pedig Neo elődjeként próbál nekünk utat mutatni, úgy, hogy filozófiai mélységekben kutat olyan eszközökkel, melyekkel mi is rendelkezünk, mégsem használjuk azokat.

Ryutaro Nakamura (Ghost Hound) rendező több igen érdekes témát szedett elő ebben az animében, mely éppen ezért meglehetősen komplex értelmezést igényel. Egyszerre foglalkozik a számítástechnika születésének történetével, összeesküvés elméletekkel, egzisztenciális, teológiai és filozófiai kérdésekkel, és cyberpunk problémákkal. Yoshitoshi Abe (Texhnolyze) és Takahiro Kishida (Baccano!, Btooom!, Noein) karakterdizájnja meglehetősen különleges és egyedi vizuális élménnyel ajándékozza meg a nézőket, melynek a Reiichi "CHABO" Nakaido zenéje erős aláfestést kölcsönöz. Az epizódok elején felzendülő Boa dal, a Duvet örök életünkre be fog vésődni az emlékezetünkbe, ahogy Reiichi "CHABO" Nakaido végefőcíme, a Tooi Sakebi is felejthetetlen élményt nyújt.

Nincs kérdés, a Triangle Staff stúdiójának Serial Experiments Lain-je egyértelműen egy alapsorozat az animék világában. Nem csak azoknak ajánlom, akik fogékonyak a science fiction vagy a cyberpunk témái iránt. Viszont annyit mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy a sorozat nem csak nehezen emészthető és nem hagy bennünket elaludni, mert megmozgatja és áthuzalozza az agytekervényeinket, hanem egzisztenciális kérdéseket is boncolgat, teológiai problémákat feszeget, és - akárcsak később a Mátrix - megpróbálja megtalálni a helyünket a megváltozott valóságban.

Reiichi "CHABO" Nakaido: Tooi Sakebi