2025. feb 10.

Bohózatorkán a Játékszín színpadján – Legénybúcsú

írta: Emerald Dragon

Legénybúcsú

A Játékszín az a hely, ahova kikapcsolódni járok, klasszikus filmes és drámai művek feldolgozása mellett viszont saját darabokat is játszanak, ami kellemes meglepetésekkel szolgálhat. Többször jártam ár ott, válogatok az előadások és a színészek között, de Szente Vajk (Aranylakodalom – Játékszín; Csoportterápia, Most vagy soha!) munkásságát eddig testközelből nem volt alkalmam megszemlélni. December végén viszont jutott minden izgalomra idő és a Legénybúcsúra hatalmas elvárásokkal ültem be végül.

Simon (Nagy Sándor – Teltház, Aranylakodalom, Teljesen idegenek, Rém rendes vendég, Nagyvárosi fények – Játékszín; Pletykafészek – Veres1Színház; Az operaház fantomja – Madách Színház) boldogan készül az esküvőjére, kiválasztottja nem is sejti, hogy a legénybúcsút legjobb barátja és praxistársa, Alex (Szente Vajk – Aranylakodalom) egy kaszinó szállodájába szervezte meg. A bizalom teljesen vakká tesz mindenkit, ennek ellenére Mona (Gáspár Kata – Aranylakodalom, Nagyvárosi fények), a menyasszony időnként felhívja leendő férjecskéjét. A szállodai szobában minden készen áll, vetkőző lányt is rendelt a szemfüles Alex, valamint némi drogkölteményről is gondoskodott, hogy a partihangulat ne lankadjon le. A tervezés tökéletes, de a szobafoglalást először a gyönyörű Candy (Kárpáti Rebeka – Aranylakodalom, Hölgyválasz), majd egy fanatikus Atya (Szerednyey Béla – Mindenki engem akar! – Turya Ida Színház; Aranylakodalom, Hölgyválasz, Dominógyilkosságok, A vád tanúja – Játékszín; Macskafogó, Vesztegzár a Grand Hotelben – József Attila Színház) zavarja meg. Mindeközben Mr. Watt (Csonka András – Hölgyválasz, Rém rendes vendég, Aranylakodalom, Nagyvárosi fények – Játékszín; Skorpió – Belvárosi Színház; Ne most drágám! – Veres1Színház) és Bob (Barabás Kiss Zoltán – Hölgyválasz, Aranylakodalom, Dominógyilkosságok, Rém rendes vendég – Játékszín; Az operaház fantomja – Madách Színház) kergetik az eltűnt modellt, a londíner próbál értelmet találni a kakofón káoszban, az idilli pillanatokat pedig egy rendőrnő zavarja meg rendre, hogy több ügynek is pontot tegyen a végére.

Ez nem a Másnaposok, hanem Szente Vajk varázslatos agyszüleménye. Egy fergeteges bohózatsorozat, gondos egymásba fűzve, megkeverve és láncszemenként egy női bikini varrva belőle, mely eredetileg sálnak indult. Viszont tangának pont jó, és ez a lényeg. Mert a történetben, ami elromolhat, az el is romlik, Murphy egy mogorva kisfiúként jelenik meg a színpadon vagy egy rendőrnő ruhájába bújik, hogy aztán a püspöki felszentelésre váró pap gúnyáját ölthesse magára. Végül egy fehérnemű modell keveredik ki belő, de nem egészen ebben a sorrendben. A cselekményvezetés zseniálisan szórakoztató, a színészeket öröm nézni, ahogy zsinóron rángatja őket a rendező, és mindezt kimondottan élvezik. Mi sem bizonyítja mindezt, mint itt is megy az egymás szívatása, amely eredményeként már van olyan színész, aki kénytelen perceken keresztül nyugalmat erőltetni magára, hogy a szövegét el tudja mondani.

A Legénybúcsú borzasztóan izgalmas, minden egyes kifejezésre, szóra, hanglejtésre, de még a testtartásra és a színészek viselkedésére és a szoba berendezéseire is folyamatosan figyelnünk kell, hogy kövessük a történéseket. A pörgés nem áll le egy pillanatra sem, maximum lendületet vesz és elindul egy random irányba. A vígjátékelemekkel úgy játszik Szente Vajk, mintha erre született volna. Nagy Sándor kiváló cinkosa ebben, kettejük megőrjít mindenkit, aki színrelép. A profizmust csak Kárpáti Rebeka és Barabás Kiss Zoltán tudják megőrizni, de Szerednyey Béla is simán megvezeti a körülötte mozgókat. Csonka András önparódiája zseniálisan megnevettet mindenkit, Oláh Béla és Dobos Judit teszetoszasága és zavartsága fantasztikus helyzetkomikumokat eredményez. Kovács Panka (Aranylakodalom) kisugárzása és játéka számtalan vígjátékot juttat az eszünkbe. Varga Csanád csendjén pedig képtelenség nem mosolyogni. A végeredményt imádjuk és tapsolunk, miután szétröhögtük magunkat a látottakon.

Az első asszociációm a londíner karaktere miatt Tim Roth figurája volt a 4 szobában, melynek különlegessége, hogy a jeleneteket négy rendező instruálta. A Legénybúcsú simán olyan, amelyet el tudok képzelni abban az alkotásban, mely többször is feltűnik, ahogy a szoba összetétele dinamikusan mutálódik. Ugyanígy szegény Oláh Béla sem képes követni az eseményeket, de itt szerencséjére nem ő áll az események középpontjában, ezzel Simonnak és Alexnek kell megbirkóznia. A páros viszont szerfelett ügyesen és folyamatosan linkelve oldanak meg mindent, mintha ismét az iskolapadban ülnének. A pszichológiai jelenség itt gyönyörűen érvényesül, hogy az egy osztályba járók egymás között képesek ugyanolyan gyerekesen viselkedni, mint évtizedekkel korábban, akkor is, ha éppen nem is látták egymást túl gyakran. A duónknál ez a nehezítő tényező elmarad, ezért a frusztráltság ugyanúgy tapintható, mint a Másnaposok esetében is. De ettől nyújt tökéletes élményt, mert emberközeli és kellően bájos a cselekmény.

A komédia szántalan zseniális filmet juttat eszünkbe, a nézők szomjazzák az önfeledt nevetést és a káoszt, ami a színpadon alakul ki. A Játékszín Legénybúcsú című előadása fergeteges kikapcsolódást nyújt mindenki számára, bár a téma miatt bizonyára akadnak megkötések. A mű igyekszik megőrizni azon elvét, hogy egyáltalán nem PC, a sztereotípiák küzdelme viszont korántsem bántó, a karaktereket szeretni fogjuk és nem gúnyolódunk rajtuk. Szente Vajk alkotása a jövő és a múlt nemzedékét is képes megszólítani, nem megy át bugyuta poénok felvillantásába, a humor kellemesen pimasz és kellően dög oda, ahova szükséges. Szándékosan úgy választottam meg a megtekintés időpontját, hogy az Aranylakodalmat, mely egyfajta folytatása ennek, későbbre időzítsem.