A romantikus történeteket színpadon látni kellemes élmény tud lenni, de ugyanígy egy testvérpári szeretet is fontos üzeneteket tud hordozni az emberek közti kapcsolatokról. A Budaörsi Latinovits Színház komoly és nehezen emészthető témákat szeret bemutatni a nézőközönségnek, ezért érdemes válogatni a repertoárjukból. Úgy érzem, a legjobb, ha prekoncepciók és elvárások nélkül ülünk be a színházba, ennek érdekében a kritikákat kerülöm az élmény előtt, sok esetben elspoilerezik a lényeget. A Karoline és Kasimirra azért esett a választásom, mert számomra fontos kérdéskört feszeget, valamint kíváncsi voltam Ödön von Horváth (Istentelen ifjúság – Radnóti Színház; Kasimir és Karoline – Centrá Színház, Örkény Színház, Krétakör Színház, Budapesti Latinovits Színház) munkásságára.

Kasimir (Fröhlich Kristóf – Beszélnünk kell Kevinről, Öröm és boldogság, h.ml.t, Részegek, A vágy villamosa – Budaörsi Latinovits Színház;) sofőr, azonban nem rég elvesztette a munkáját. Szerelme és párja, Karoline (Hartai Petra – Öröm és boldogság, Beszélnünk kell Kevinről, Részegek, Liliom, Az igazság gyertyái – Budaörsi Latinovits Színház; Mefisztó – Kultúrbrigád) ezzel nem különösebben törődik, ő egyszerűen élvezni szeretné az életet, hullámvasúton ülne és a legújabb látványosságot, a zeppelint élteti. A véleménye szerint egy nőnek annál inkább kell ragaszkodnia a párjához, minél sebezhetőbb, elesettebb és gyámoltalanabb az illető. Schürzinger (Chován Gábor – Öröm és boldogság, Részegek, h.ml.t, Liliom- Budaörsi Latinovits Színház) szabász egy nagyvállalatnál, az ő elmélete szerint, ha egy férfi elveszti az állását, a nő automatikusan kiszeret belőle, hiszen az anyagi biztonságra törekszik, ezért ez elkerülhetetlen. Franz (Sas Zoltán – Részegek, h.ml.t, A vágy villamosa, Liliom – Budaörsi Latinovits Színház; Antigoné – Radnóti Színház) nem hisz semmiben, csak abban, hogy az életből minden cseppet ki kell szívni, de ez ugyanígy érvényes az összes körülötte élő emberrel kapcsolatban, így folyamatosan kihasználja és manipulálja őket, hogy a legjobban kerülhessen ki belőle. Erna (Bohoczki Sára – Részegek, A vágy villamosa, Liliom - Budaörsi Latinovits Színház) elvesztette a legfontosabb személyt az életében, azóta csak tartozni szeretne valakihez, a ragaszkodás a túlélésnek záloga, így mindig a legerősebbhez csapódik és képest mindent elviselni, hogy a közelében maradhasson. Rauch (Mertz Tibor – Mellékhatás – Centrál Színház; Öröm és boldogság, h.ml.t., Liliom, Az igazság gyertyái – Budaörsi Latinovits Színház; Csókos Asszony – Miskolci nemzeti Színház) és Speer (Ilyés Róbert – Öröm és boldogság, A vágy villamosa, Beszélnünk kell Kevinről, Liliom – Budaörsi Latinovits Színház) a pénzben hisznek, szerintük azzal minden megvehető, mindenki kihasználható és utána elvethető. Számukra a világ egy bonbonoskosár, amelyből kedvükre és büntetlenül csemegézhetnek. Maria (Szőts Orsi – Részegek, h.ml.t, Liliom – Budaörsi Latinovits Színház) és Elli (Koós Boglárka – Részegek, A vágy villamosa, Beszélnünk kell Kevinről – Budaörsi Latinovits Színház) hánynak ettől az egésztől, a hideg futkos a hátukon, de vágynak az anyagi jólétre, ezért képesek akár nagyot is nyelni ennek érdekében.

A látszólagosan random válogatott emberek egy képzeletbeli búcsúban, vagy vásárban, esetleg egy szórakozóhelyen, vagy mindezen helyszínek ötvözetén bolyonganak, ahol egymással interakcióba lépve hatnak egymás cselekedeteire, gondolataira, motivációjára és döntéseire. Ödön von Horváth darabja valójában nem egy térben, nem egy időben és nem azonos korcsoporttal operál, de az illúzió tökéletesnek bizonyul, hogy szembesítsen bennünket a vágyainkkal, félelmeinkkel, ösztöneikkel és érzéseinkkel. Ami egy emberiség evolúciója során évszázadok, az ember élete során évtizedek és az egyéni kapcsolatok szintjén évek alatt játszódna le, az itt két órában tökéletesen megvalósul. Ezt segíti elő a néző, a színészek, a rendező és az író szócsöve, a kikiáltó, Takács Katalin (A vágy villamosa, Liliom, Beszélnünk kell Kevinről, h.ml.t – Budaörsi Latinovits Színház). A hangulathoz a Torzszülöttek zenekar feldolgozásai járulnak hozzá, akik nem egy jelenet során rúgnak arcon bennünket az érzelmeinkkel.

A díszlet első felütésben igencsak furcsának tűnik, de fokozatosan értelmet nyer és számtalan metafora színhelyévé lesz. Visszarepíti a generációmat a gyermekkorba, a fiatalabbakat pedig a jelenbe húzza. Meglepően változatos felhasználása a darab tetőfokain más-más értelmet nyer. A jelmezek tökéletesen sztereotipikusak, mégis tudnak időtlenek is lenni. A rendezés frappáns és egészen nézőközelivé varázsolja azt a művet, melytől igyekszünk érzelmileg távol maradni, de a menekülés tökéletesen hasztalan. Mert a Karoline és Kasimir üldöz bennünket, közénk férkőzik és bebújik a bőrünk alá, majd a tudatunkat és az érzelmeinket, emlékeinket veszi célba. Az eredmény katartikus, ami nem meglepő a Budaörsi Latinovits Színház társulatától, hanem sokkal inkább elvárt és örvendetes.

„A boldogság nem egyszerűen a kellemes pillanatok többsége a kellemetlenekkel szemben.
A boldogság inkább az, ha az ember az életét a maga egészében értelmesnek látja.”
/Yuval Noah Harari/

Nem ez az első darab itt, amelyik a boldogság kérdéskörét járja körbe, vagy érinti igencsak látványosan. Az A vágy villamosa esetében is mindenki keresi azt a biztos pontot, amelyben biztonságban érzi magát, az Öröm és boldogság pedig rámutat arra, mi a különbség a pillanatnyi és az állapot között. A Karoline és Kasimir egy újabb réteget bont ki ebből a témából, amely folyamatosan foglalkoztat bennünket. Mindeközben rámutat a kettősségre, az ambivalenciára, ami az emberiséget jellemzi. Nagyon ügyes gondolat, hogy az emberiség évezredeken keresztül arra törekedett, hogy közösséget alkosson, és az együttéléssel segítse az evolúció fejlődését, hogy kiemelkedhessen az állatvilágból, de közel két évszázad elég volt neki a társadalmi elidegenedés megteremtéséhez. Nyilvánvalóan mindez teljesen ösztönszerű, nem csak a DNS-ünk kódolja az ön- és a fajfenntartáshoz szükséges viselkedés mintázatokat, de a kapcsoló is bennünk van, hogy mikor melyik irányba szeretnénk elmozdulni.

Itt vetem közbe, ahogyan Ödön von Horváth is teszi, hogy ez nem egy teljesen szélsőséges és egyszínű reakció. Az egyént minden természettudós, pszichológus és filozófus szereti kifelejteni az elméleteiből. Szerencsére a spektrális szemlélet már megjelent a huszadik század végén, de manapság több olyan iránya is van, ami félreviszi a jelenséget. A karaktereink egy része ezért a túlélés érdekében az önzést választja, amelyhez minden eszközt be is vet, ami rendelkezésére áll. De az árnyaltságot a személyiségek viselkedésének egyes pontjain tetten érhetjük. Mert vannak húzódozások, akad, aki hány önmagától, megveti a másikat elhatárolódik az attitűdtől, büszkesége vagy elvei alapján nem hajlandó a hordához csatlakozni. Hiába használunk azonos eszközöket az őseinkkel, a magatartásunk és az ösztöneik ugyan vezérelhetnének bennünket, de az individuum gyakran a felszínre tör és akár a saját kárára is képes dönteni. A moralizálás valószínűleg ugyanúgy kódolt, viszont legalább egyedi jelenség az állatvilágban.

Az erkölcsi kérdések feszegetése mellett elmerülhetünk az érzelem és értelem rejtelmeibe is. A Mellékhatás című darabnál már elmélkedtem erről, de a Karoline és Kasimir teljesen más aspektusokat mutatnak be nekünk. Számomra ez a legfontosabb mondanivaló, de ennek személyes okai is vannak. Itt is kihangsúlyozom, a blogom célja mindig az volt, hogy bemutassam, mit okoz bennem az adott mű, ennek pedig nem mindig van köze az író vagy a rendező szándékához, amelyet a legtöbb esetben valójában csak megtippelni tudunk. Minden egyes karakter leteszi a voksát amellett, hogy racionálisan gondolkodik-e vagy az emóciókat preferálja, de az idealista világszemléletre is látunk példát. A főszereplők ezeket optimista- és pesszimista gondolkodásmódnak nevezik, és ellentétesnek állítják be. Ám a darab folyamán elég egyértelművé válik számunkra, hogy ezek valójában komplementerek, azaz a hozzáállásunkat szükséges megváltoztatni és a fekete-fehér elméleteket elfelejteni. A szereplők dinamikus mozgása frappánsan szemléltet egy szociológiai mintázatot, ahogyan az egyedek csapódnak a különböző csoportokhoz vagy éppen eszmékhez az életútjuk folyamán.

A szerelem és az egyéb emberi kapcsolatok borzasztóan bonyolultak, ezek okozói pedig a saját személyiségünk. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy "Börtönünk őrei magunk vagyunk, a kulcsot a szívünk rejti a fürkésző szemek elől". A két alapeset a vonzódás és a taszítás, mint a mágneseknél, de a különböző erősségek és alakzatok mintájára ezek is szivárványszínekben pompázhatnak. Már gimnáziumi tanulmányaim során érdeklődve figyeltem meg, hogy ki miként viselkedik a különböző élethelyzetekben, nem ritkán virtuálisan hátra lépve magamat is megszemléltem így. A legegyszerűbb felismerés az volt, hogy idegenben a női egyedek automatikusan a fizikailag legerősebbnek tűnő hím felé tendálnak, hízelegnek neki, képletesen hozzásimulnak. Erre a válasz egyértelműen pozitív, a tinédzserek agyát elöntik a hormonok, így a védelem készen áll, az alkalmi szimbiózis viszont valójában parazita viselkedésforma. Ennek nyilvánvaló okait nem taglalom, tökéletesen érthető és praktikus, de pragmatikusan ösztönszerű. Ez a magatartás azonban nem limitálódik és korlátozódik, a szerepek keverednek, a korcsoportok változnak, a helyzet szüli meg, hogy ki melyik pozícióban játszik. Mert ez bizony egy játszma, amely a túlélésért zajlik, ami valójában a szituációk 90%-ban nem is éles, nem is valódi, de a karakterek elképesztő módon így élik meg.

A rózsaszín fátyol megváltoztatja a percepciónkat és teljesen másként nézünk a világra, a családi kapcsolatokra és a barátainkra is. Hatalmas boostot tud adni ez az érzés, úgy gondoljuk, bármire képesek vagyunk, ha a pár ideálisan egymást potencírozza, hasznára lehet mindkét félnek. De az élet szépsége (?!), hogy ez a legtöbb esetben ugyanúgy a színskála egyéb árnyalatait mutatja, mint fent emlegetett többi érzelem. Az egymás kihasználása például iszonyatosan taszító lehet mások számára, a barátok ilyenkor mérgesen vagy aggódva szemlélik a másikat. Nem gondolva bele, hogy az ösztönösség mögött milyen valódi problémák húzódhatnak. Az agresszív viselkedés, mások elriasztása, a kivagyiság és az ego fitogtatása árnyékában szörnyű pszichés gyötrelmek lappanganak, akárcsak abban, aki ehhez a karakterhez nem csak vonzódik, de ragaszkodik is. A valakihez tartozás vágya, a magány elkerülése mindennél erősebb ösztön, egyáltalán nem megvetendő, hanem inkább professzionális és emocionális támogatást igénylő.

Mielőtt rátérnék, miért ezt a címet választottam végül, nem mehetek el amellett, hogy a darab igencsak közkedveltnek bizonyul, hiszen több feldolgozása, rendezése is volt az idő folyamán. A Centrál Színházban Alföldi Róbert vitte a színpadra a művet, Stohl András és Bata Éva főszereplésével, 2019-ben. Az Örkény Színházban az adaptáció Bagossy László munkája, Polgár Csaba és Szandtner Anna bújtak a páros bőrébe, 10 évvel korábban. A Krétakör Színház 2005-ben már feldolgozta a drámát, Wulf Twiehaus rendezésében Katona László alakította Kasimir, Láng Annamária Karoline szerepét. A Budaörsi Latinovits Színházban ezúttal Hegymegi Máté varázsolja elénk ezt a történetet. Mindebből érzékelhető, hogy a nő és a férfi valójában kortalanok, a helyzetek és az érzelmi cunami forgása számít csupán.

A két szélsőséges típus közül az egyik mindig igyekszik kordában tartani az érzelmeit, a másik viszont csak a pillanatnak él és élvezi a jelent, nem gondol sem múltra, sem jövőre. Ez a valóságban szerencsére folyamatosan változik, de meglepő módon mindkettőre találunk példát. Az emberi játszmák az első szint, ami eszembe jut ezzel kapcsolatban, hiszen a másik gombjainak nyomogatása, valamint befolyásolása, pejoratív szóhasználattal manipulálása érdekében olyasmiket teszünk és mondunk, olyan kommunikációs eszközöket alkalmazunk, hogy a kedvünkre történjenek a dolgok. Ezt a viselkedésformát gyakran azonosítjuk a pszichopatákkal, a szociopatákkal, de manapság divatos a nárcisztikus kifejezés agyongyepálása is. Azonban mindegyik téves címke, mert elemekkel kapcsoljuk össze a személyiségzavarokat, amikor azok egy tünetegyüttessel jellemezhetőek. Az általánosítás ugyanúgy mérgező, mint az influenszerek „toxikus” kifejezéssel való marketing célzatú visszaélése.

A valóság az, hogy ezeket a gombnyomogatásokat napi szinten használjuk, már babakorunk óta, amikor felfedezzük a világot és keressük a határokat. Ez egy DND-szinten kódolt viselkedésforma, amely természetesen gyerekes, de csak akkor, ha az saját szórakoztatásunkra alkalmazzuk. Ez viszont minden esetben bekapcsolhat, amikor az érzelmeink uralkodni kezdenek a tudatunk felett, ilyenkor nem is detektáljuk, hogy mit is cselekszünk. Érdekes játék tud lenni az ilyen beszélgetések rögzítése és visszajátszása. A probléma ezzel az, hogy akad egy embertípus, amelyik nem képes a bocsánatkérésre, és ilyenkor egy másik ügyes trükkel ér és megpróbálja ellenünk fordítani a fegyverünket. A közéletből nem szeretnék erre semmilyen példát hozni, de iszonyatosan gyerekes játszmákat valójában felnőttek művelnek mesteri szinten. Erre nagyon könnyű propagandát is építeni, mert kulcsszavak használatával a társadalom indulatai könnyedén irányíthatóak. Ahogyan egy veszekedés során is simán manipulálhatjuk a másik reakcióit. Igen, ezt is a narcisztikusok számlájára írják, de ez csak egy eszköz, amivel könnyedén lehet célt érni.

A következő szint a kapcsolati játszmák, melyeket legszemléletesebben inkább Karoline mutat be, aki Kasimirrel hadakozik előttünk. Minden ösztönszerűen jön, érzelmekből fakad, a vágásokat senki nem gondolja végig és végtelenül kiábrándító nézni a huzavonát, melynek a végkifejlettje csak kudarc lehet. Az ember viszont hisz a katarzisélményben és a happy endben, amely gombot egyrészt a rendező, másrészt az író, de a szócső is bátran nyomogatja, hogy kellőképpen pánikhangulatunk lehessen. A darab ugyanis egy olyan tükör, amelynek görbületét folyamatosan keressük, de sosem fogjuk megtalálni. Ezeket a dialógusokat életünk folyamán vagy már hallottuk, vagy már kimondtuk mi is. És most szembesítenek bennünket azzal, hogy ezek mennyire tudattalan vagy éppen tudatos játszmák kellékei. A földön fekvő ember rugdosása, annak örvényszerű süllyedése elkerülhetetlennek és nagyon is emberinek tűnik. Ahogyan a szereplők is keresik a kiutat ebből, úgy mi is újraértékeljük az eddigi életünket.

Az állati törvények azt diktálják, hogy a sérült, sebesült egyedet a csapat mindaddig védi, amíg erre lehetőséges van és amíg a körülmények annak eliminálására nem ösztönzik. Az ember egyszerre vágyik a valahova tartozásra, az anyagi biztonságra, de az önállóságra is, ami fokozatosan magánnyá degradálódott. A nemi szerepek keveredésével nincs probléma, de amíg a sztereotípiákat összetévesztjük az ösztönösséggel és olyasmi ellen hadakozunk, ami sem az egyénnek, sem a köznek nincs javára, de az egot táplálja, addig komoly gondok elé nézünk. Ennek felismerése az ambivalencia hálójába tekeredve igencsak nehézkes, ezért nem lehet egyetlen karaktert sem elítélni a tetteiért. Számomra a legkönnyebb Kasimirrel azonosulni, nem csak Fröhlich Kristóf játéka miatt, hanem mert több ponton is magamra ismerek a gondolkodási algoritmusában, szavaiban és tetteiben. Hatalmas meglepetés volt számomra, hogy az egyetlen karakter, aki képes az önreflexióra, anélkül, hogy az számító igényeit előtérbe helyezné.

„We are all alone, born alone, die alone...”
/Hunter S. Thompson/

A Karoline és Kasimir végtelen útvesztőbe kalauzol el bennünket, a saját lelkünkben, múltunkban és érzelmeinkben merülünk el, a zseniálisan megválasztott zenei élmény és a színészi játék hitelessége kapcsán is. Ez a darab ugyanúgy húsbavágó kérdésekkel foglalkozik, mint a Beszélnünk kell Kevinről, amely sajnos távozik a színház repertoárjából. Aki teheti, mindenképpen tekintse meg a színművet, de készüljön fel, hogy kemény és mellbevágó utazásban lesz része. Az érzelmekkel játszani napi szinten szoktunk, legtöbbször az önvédelem a cél, a bocsánatkérés sosem késő, de belátom, sokak számára nem opció. Érdemes átértékelni a kapcsolatainkat a látottak függvényében?

Színház: Budaörsi Latinovits Színház
Link: https://latinovitsszinhaz.eu/eloadas/karoline-es-kasimir
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ie7S4aLNq_U
Előadás: 2025.02.06.
Darab hossza: 120 perc szünet nélkül
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/karoline-es-kasimir/directing-49349

Fotókredit: Budaörsi Latinovits Színház

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány