2020. jún 12.

Az irodalom visszavág: Read or Die

írta: Emerald Dragon
Az irodalom visszavág: Read or Die

Read or Die (2001)

rod1.jpgHa az embernek két hobbija van és valamilyen kapcsolat alakul ki közöttük, akkor igazán szerencsés lehet. Ilyen az anime és a mangák is, de most ennél is közelebbről szeretném érinteni a témát. A Read or Die című OVA, illetve a hozzá kapcsolódó sorozat (R.O.D. TV) ugyanis az olvasás öröméről, a könyvmolyokról szól. Hogy ezek miként fonódnak össze egy alkotásban és milyen izgalmat rejthet, arról igyekszem a következő két cikkemben értekezni.

Taku Iwasaki: R.O.D Theme

i001085104.jpgYomiko Readman megszállott könyvmoly, imád olvasni, ha tehetné, bezárkózna a lakásába és ki sem tenné a lábát, maximum utánpótlás szerzés rügyén, vagy ha egy igazán ritka példányra tehet szert. A probléma ezzel, hogy a lány hobbija igencsak költséges, hiszen falja az irodalom minden műfaját. Nincs más választása tehát, hogy egy bizonyos Jokernek, illetve a titkos könyvtárszervezet vezetőjének, a Gentleman-nek különböző küldetéseket teljesítsen. Ezzel különösebb gondja nincs is, hiszen általában könyveket kell megszereznie, bár nincs tisztában az egész jelentőségével, de legalább igazán különleges művekkel is találkozhat, majd egy röpke idő leforgása alatt meg is szabadulhat vagyonától (legalábbis a pénzbelitől).

i001085107.jpgAmikor legújabb zsákmányát az egyik boltban csaknem lenyúlja egy kedves hölgy, és az utcán egy fura, sáskán lovagló alak is megpróbálja megszerezni tőle, rádöbben, hogy igencsak értékes könyvre bukkant. Joker megjelenése mindezt erősen alátámasztja, és beavatják a titokzatos új jelenségek kusza hálójába. Valaki vagy egy idegen szervezet azon ügyködik, hogy titkos tanokat gyűjtsön össze. Ehhez pedig rég elhunyt tudósok génállományát használja fel, klónozva őket, hogy segítségére lehessenek a gonosz ármányban. Ezek az alakok különleges mechanikus támogatást kapnak, hogy egyfajta szuperlényként megállíthatatlanok legyenek a jelenben.

yomiko2.jpgDe Yumiko sem egy átlagos lány, ő is izgalmas tulajdonsággal bír. Képes a papírt manipulálni, annak vastagságát, szilárdságát, sűrűségét és nagyságát is. Összekapcsolja a lapokat, origamimesterként formáz belőle hatalmas repülőt, kardot vagy amire éppen szüksége van. Ezzel az erővel könnyedén felveszi a harcot a gonosztevőkkel. Mindemellé egy bájos és naiv mosoly társul, hogy ne legyen túlságosan komoly a cselekmény hangvétele.

1121637_153870849117419.jpgA lány szerencsére nincs egyedül, a Papír fedőnevű ügynököt Drake Anderson zsoldos kíséri minden útjára, és igyekszik megvédeni őt a fegyveres ellenfelektől. Az ellenség oldaláról Nancy, alias Miss Deep próbálja megakadályozni, hogy a Gentleman szervezete sikerrel járjon. Már csak az a kérdés, ki az a titokzatos alak, aki a tudósok és hírességek feltámasztásával foglalkozik és mit szeretne a könyvek összelopdosásával elérni.

unnamed.pngA Read or Die háromrészes OVA-ja meglehetősen izgalmas és látványos akciófilm, mindenféle fantázia és steampunk elemekkel tűzdelve. A szuperképesség persze könnyedén leleplezhető, így elsőként arról érdemes értekeznem. Az olvasás, a könyvek és egyéb írásos anyagok ismerete sokaknak unalmasnak tűnhet. Mégis olyan tulajdonságot fejlesztenek az emberben, mely nélkül a fejlődésünk és a tudásunk bizony iszonyatosan bekorlátozódna. A képzelet és a fantázia ugyanis elengedhetetlen a tudomány fejlődéséhez. Márpedig, amikor elkezdünk olvasni egy írást, önkéntelenül is megjelennek az agyunkban a képek, melyeket az író alkotott, lefestett. Nem csak a karaktereket vizualizáljuk, hanem látjuk a tájakat is, érezzük az illatokat, az érzelmek is hatnak ránk. Mindezt fokozza vagy éppen lerontja az alkotó profizmusa és a saját képzelőerőnk.

ttt1ldn.gifEkképpen válik izgalmassá a Papír ügynök csodálatos képessége, hiszen a képzelete segítségével formázza a lapokat, ahogyan egy origamiművész már előre látja, mi lesz a kiindulási anyagból. Itt kapcsolódik a témába a többi művészeti irány is, a tudósok és a zeneszerzők. Azt általuk létrehozott, illetve megismert és leírt világ is segíti megértenünk a körülöttünk zajló eseményeket. Míg az előbbiek maguk is kifejezőeszközként használják a saját rendszerüket, addig az utóbbiak ezek megfejtésével foglalkoznak. Könnyen összerakható a puzzle, hogy ezzel segítik egymást is.

r_o_d_-1.pngPersze a genom archívumot sem hagyhatjuk ki, a genetika, mint olyan is képtelen volna létezni, ha nem volna képzelőerő. Mert olyan apróságokat, mint a DNS nehéz volna elhinni, hogy létezhet, ha az agyunk azt feldolgozni sem tudná. Egyfajta szupererőként jelenik meg tehát ez a tudományágazat is, bár itt lehetséges, kissé erőltetem a párhuzamot.

Taku Iwasaki: Those Who Love Books to Insanity Say, 'Paper Is Always with Us

3613-2083007867.jpgA Read or Die Hideyuki Kurata (R.O.D -The TV-, Kamichu!) mangájából készült, a Studio Deen jóvoltából. Koji Masunari (R.O.D -The TV-, Magi: The Kingdom of Magic) rendező a folytatásban is elvállata a dirigálás szerepét, a cselekményvezetés pedig parádésra és akciódúsra sikerült. Masashi Ishihama (Dragon Crisis!, Speed Grapher) karakterdizájnja ugyan néhol szögletes, de belegondolva a témába ez egyáltalán nem tűnik funkciótlannak. Pontosan azért, mert a dinamika ábrázolása során mindez értelmet is nyer. tumblr_inline_ooiqrhdszd1ujkkxf_540.pngKazuo Ogura (Blood-C: The Last Dark, Fullmetal Alchemist: The Movie - Conqueror of Shamballa, Zombie Land Saga) művészeti vezetése viszont már ismerős a számunkra, így nem csodálkozunk az élénk színeken és a tájak, épületek megjelenítésén. A koronát a műre ezúttal is a muzsika teszi fel, hiszen Taku Iwasaki (Bungo Stray Dogs, Black Butler, Getbackers, Noragami, Rurouni Kenshin: Reflection, Witch Hunter Robin) munkája varázslatos élménnyel ajándékoz meg bennünket. Azon kevés művek közé emelve a Read or Die-t, amelyeknek az OST-je is hallgatható a műtől elrugaszkodva.

Taku Iwasaki: Bring All the Wisdom to Great Britain!

pleasingcandidbull-size_restricted.gifEz az anime számtalan gag-et és sztereotípiát jelenít meg, felhasználja a képzelet világának elemeit, de a stempunk hangulatból is erősen sokat megmutat. Fantasztikus élményt nyújt, bevezet bennünket a Read or Die világába, a különös kalandokba, a zene és a tudomány kapcsolatába. Nem utolsó sorban kedvet csinál az olvasásához, valamint a folytatáshoz. Akinek az alap tetszett, az térjen vissza, hiszen nemsokára a sorozatot is górcső alá veszem.

Értékelésem: 8/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=819, https://en.wikipedia.org/wiki/Read_or_Die_(OVA)
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=uTTuPZsbpiU
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/rod-read-or-die-53260.html
Bluray megvásárolható: Read Or Die [2001] [DVD]
Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

könyv krimi történelem irodalom akció anime misztikum steampunk művészetek természetfeletti Studio DEEN