2020. jan 03.

Mononoke II.

írta: Emerald Dragon
Mononoke II.

Mononoke II.

(rendező: Kenji Nakamura, Toei Animation, 2007)

4. Problémafeltárások. A Mononoke öt történetben tárja fel az ember kísértetiességét. Mindegyik történet egy sajátos nyomozati módszer köré épül, amelyet egy néven nem nevezett Füvesember hajt végre. (A magyar fordításban Vajákos Úr, amúgy Medicine Seller.) A régivágású gyógyszerárusnál ugyan egyetlen gyógyszert sem találunk, annál inkább kísértetek felfedezésére és elpusztítására szolgáló eszközöket: csengettyűvel ellátott mérlegeket, amelyek megmutatják, hol tartózkodik a kísértet és egy démonkardot (taima), amelyet csak az alább vázolandó nyomozati folyamat sikeres végrehajtása után tud kihúzni a Füvesember hüvelyéből.

Egy démont (mononokét) csak az után lehet elpusztítani, ha megtalálod az alakját (katacsi), azaz megmutatja magát, ha kitudakoltad megjelenésének okát (makoto), valamint a vágyait (kotowari), mi a baja a léleknek, amiért bosszút áll. A kísértet alakjának fogalma közel áll a hindu filozófia rúpa (alak) terminusához, ami egy elvont fogalom vagy lehetőség konkrét megjelenését jelenti, s amihez közvetlenül kapcsolódik neve (nama), azaz megnevezhetőségének aktusa. A történetek lassan ráébresztik a nézőt arra, hogy a kísértet megjelenésének oka és vágya mindig az egybefonódó emberi sorsokban keresendő. Vagyis végeredményben az emberekben lakozó démoni az, ami materializál egy kísértetet, s ezt az emberi okot kell megnevezni a kísértet elűzéséhez, átalakításához.

4.1. Zasiki warasi. Az első történetben kísértetgyerekek (zasiki warasi) megjelenésének okait követhetjük nyomon. Egy volt bordélyházban egy terhes nőbe akarnak beszállni az elvetélt embriók lelkei. A terhes nő be is akarja fogadni őket, s ez lesz a megoldás a gyermekkísértetek masírozásának megbékéltetéséhez. Gyönyörű szimbólumokkal mutatja be az anime a gyermeki lélek megfoganásának lelki folyamatát. A még meg nem születettség potencialitásában lebegő lelkeket tojáshoz vagy inkább rovarbábokhoz hasonló babákként (daruma) látjuk, és a menstruációs vért szimbolizáló vörös szőnyeg teremt kapcsolatot a kísértetgyermek és a nő között.

A kísértet elűzéséhez szükséges három szempont az alábbiak szerint alakul: megjelenésének oka: a madame ölte meg a gyerekeket (abortálta a megejtett örömlányokat); alakja: gyermek; vágya: újraszületni és bosszút állni a madame-on. A gyereklelkek őrzik a kuncsaftok és az örömlányok sorsát is – itt lép be az összefonódó emberi sorsok kérdésköre. Az állapotos nő egy látomásban meglátja, hogy ugyanaz a sorsa, mint a belé szállni akaró léleké: egy szamuráj ejtette meg az örömlányt, ahogy az epizód főszereplőjét is, s mindketten meg akarták tartani gyermeküket. A kismama befogadja a meghalt gyermek(ek) lelkét, és ezzel kibékíti haragjukat. Ám nem ez lenne az igazi megoldás a kísértetek megbékéltetésére, hanem az, amit a Füvesember hajt(ana) végre: rá kell döbbenniük kísérteties létformájuk alakjára, okára és vágyára, hogy aztán egy magasabb létsíkon folytassák létezésüket. Az egyik jelenet utal a végcélra: a kísértetgyermek mögött a falon egy festett Buddha látható – a mononokénak a felismerés/megvilágosodás révén meg kell szabadulnia a létforgatagból, hogy végül buddhává váljon.

4.2. Omibózu. A 3-5. részben olyan szemtelenül furkálódnak az alkotók a felületes társadalmi konvenciók mögé, amennyire csak lehet, hogy kiérdemeljék a „pofátlan” jelzőt. Több fontos kérdést is felvetnek. Az egyik: mi áll a szentség mögött? A szentéletű szerzetes vérfertőző szerelmének eltitkolása áll erkölcsi tisztasága és magasfokú szellemi megvalósítása mögött. Ez az elfojtás itt a kísértet megjelenésének oka (makoto). Az omibózu az a fatörzsből kivájt üreges tengeralattjáró, amelybe a szerzetes helyett bűnös szerelme miatt saját szeretett húgát dugják. A szerzetes bűntudatát jelképező fatörzs a mononoke alakjaként (katacsi) felmerül a tenger mélyéről, ahogy ezzel párhuzamosan a szerzetesből feltör az elnyomott szexuális vágya, hogy aztán lelke halott húga szerelmetes lelkével egyesüljön, aki megbékélt árnyként száll le a szerzetes holttestére. Ez az újraegyesülés volt a kísértet vágya (katawari), ami egyrészt a szerzetes egész életében elfojtott vágya volt, másrészt húga lelkének bosszúja/szerelme a szerzetes iránt.

A másik fontos kérdés: mitől félsz a legjobban? Akármit mondhatsz, akármit hazudhatsz, akár az igazat is mondhatod, a démon úgyis megmutatja a félelmedet. A pofátlan rákérdezés nem hogy kritikus, de cinikus végletekig vitele az, hogy saját félelmével szembesülvén a főszereplő - a sorozat vezérfonala, akivel azonosul a néző -, a szoláris hős Füvesember is megsemmisül. Ő attól retteg, hogy nincs igazság és ok, azaz nincs metafizikai értelemben vett transzcendencia. Mikor erre ráeszmél, ruhája teste nélkül, üresen rogy össze. Ezt a képsort több módon is értelmezhetjük. 1. Az ő identitása a (metafizikai) igazság keresése, s ha nincs igazság/ok, akkor ő sem létezhet. 2. A kísértetek az emberi félelmekbe, meg nem valósult, elfojtott vágyakba kapaszkodnak – ha nem félnek tőlük, a Füvesembernek sincs szerepe. Ez mai metafizikátlan, azaz materialista és ateista korunk szituációja, ami egy dialektikus átfordítással a posztmodern kísértete: az a démon ül a mai emberiségre, hogy nem képes már semmiben sem hinni, s ez ugyanolyan metafizikai állapot, mint amikor hitt valamiben. Csakhogy ez fel nem ismert hit és démon, ezért személytelen, nem megnevezhető, ami miatt el sem lehet űzni. Amiről nem tudsz, amit nem tudsz megnevezni, az sokkal hatékonyabban képes uralkodni rajtad. 3. Csak egy póz, szerep a metafizikai keresés, üres maskara az egész. Ennek az értelmezésnek annyi alapja van, hogy az egész sorozat során a Füvesember a trickster szerepét játssza. Mind mitológiai értelemben: ő a  lélekvezető (Hermész); mind köznapi értelemben: becsapja „ügyfeleit”; úgy viszi bele azokat a szelleműzés játékába, hogy azok nem is tudnak eleinte arról, hogy kísértetek játékszerei, s mikor megtudják, akkor sem akarják, hogy megtisztítsák őket a rosszindulatú démonoktól.

Ebben a történetben a mononoke egészen más jelentését veszik elő ahhoz képest, amit a bevezetőben kifejtettem. Itt azt mondják, hogy a mono: kísértet, a ke: baj. A mononoke úgy kísérti meg az embert, mint a betegség. A mono isteni jelleget takar, a ke betegséget. Az antikvitásban minden betegséget vagy jóllétet isteni átoknak vagy áldásnak tartottak. Innen jön a katalépszisz elnevezés: megszállott, amit szent kórnak gondoltak, mivel az isten szállja meg az embert, hogy rajta keresztül kommunikáljon a többi emberrel. Ez közeli rokonságba vonja a sámán megszállottságával, betegségével az itt vizsgált jelenségeket. A bajon, betegségen keresztül az ismeretlennel, a transzcendenciával szembesül az ember. Ez mindig veszélyes és félelmetes, hiszen a kimenetele egyáltalán nem biztos, hogy a gyógyulás. A gyógyuláshoz meg kell lépni azokat a lépéseket, amik túlvisznek az adott démonon. A túllépés pedig a korrekt fordítása a transzcenzusnak.

Továbbá feltűnik egy másik túlvilági entitás, az ajakasi, aki a mononokénél sokkal hatalmasabb, isteni lény. Bosszúszomj, szomorúság, félelem – ezekhez a negatív, de erős érzelmekhez kapcsolódnak az ajakasik, s csak arra használják a mononokét, hogy azon keresztül az emberi világban megjelenhessenek. Az ajakasi nem gonosz, de a történetben rosszindulatú az emberrel szemben. Nem gonosz, mert halként megjelenve elcuppogja kérdéseit az embereknek, hogy mitől félnek a legjobban. Ez nyilván nagyon kényelmetlen szituáció, de mégis önazonosságod lényegére kérdez rá. Ha túléled létezésed alapjának megrendülését, megrendíthetetlenné válsz.

4.3. Noppera-bó. Ebben és a következő két történetben kerül elő a Füvesember csaló természete, ami a hermetikus lélekvezető egyik jellemzője: a két világ közötti közvetítőként több minden megengedett neki, mintha csak kísértet vagy csak ember lenne. Becsaphatja klienseit, átverheti a kísérteteket azért, hogy mindkét birodalomban biztonságosan mozoghasson. Ennek következményeképp a Füvesember maga jelenik meg mononokeként, hogy előcsalja az áldozatból nem is a démonát, hanem önmagát. A történet elején úgy ismerjük meg a börtönbe zárt nőt, hogy megölte férje családját. Aztán a Füvesember csele következtében kiderül, hogy nincs se család, se kísértet, hanem a nő önmagát zárta egy börtönbe – most már szimbolikus értelemben –, mikor az anyja szeretetéért ácsingózva eltávozott belőle a lelke a csalódások és megalkuvások miatt. Az egész sztorit egy festmény allegóriájába ágyazva látjuk, s csak azért nem jövünk rá a történet turpisságára, mert a Mononoke összlátványa teljesen festmény- és állókép szerű. A „kivégzett” család valójában egy festmény, s mikor a Füvesember csalafinta kísértetként ébreszti rá a nőt saját lelketlenségére, azaz saját önkínzásának tényére, lelki cellájának falán látható másik festményről kirepül egy kismadár, azaz lelke visszatért és szabaddá vált.

4.4. Nüe. A nüe egy olyan alakváltó démon, aki mindenkinek olyan formában jelenik meg, ami számára félelmetes vagy csábító. A démon ebben a történetben egy különleges illatot árasztó fadoboz, pontosabban a fadoboz hordozza anyagi szinten a köztes szférában létező démont. Ez arra az animista elgondolásra vezethető vissza, hogy minden kísértetté válhat, még élettelen tárgyak is. Ha bizonyos idő elteltével nem használják vagy elfeledik a tárgyat, keje (energiája, „lelke”) elvadul, zabolátlanná, azaz kísértetiessé válik. Az illat maga a halott lélekre (kísértetre) utal, ahogy azt Hérakleitosz is megfogalmazta: „A lelkek a Hádészban illatérzők” (B 98). A halott lélek illathoz vagy a szaglás általi érzékeléshez hasonlítása a nyugati elemtanban levegős, megfoghatatlan jellegét adja vissza, a keleti elemtanban, azonban a szaglás a föld elemhez tartozik, ami földalattiságát fejezi ki.

Négy férfit látunk, aki leánykérőbe érkezett egy gazdag házhoz. A lány egy olyan família utolsó sarja, amely egy ősi illatkészítő és illatfelismerő módszert birtokol. Az illatkészítés és szaglás művészete szorosan kapcsolódik az alkémia művészetéhez, mert egy illékony minőséget, az illatot kell valamilyen materiális hordozóban rögzíteni. Az alkémia alaptanítása, hogy az illékony, levegős szellemet stabilizálni kell az anyagban. Ezt a vonalat nem aknázza ki a történet, de érdemes tudni, hogy az alkémia a lélek transzcendálásának módszere az anyagi összetevők révén. A Füvesember folytonosan átlépi, áthágja a szellem és anyag határait, mivelhogy ez a feladata. Ebben a történetben jelenik meg szellemvilágbéli alteregója, asztrálteste, vagyis van egy kísértet-Füvesemberünk is, aki azonban nem puszta mononoke, különben nem tudna a kísértetvilág törvényei fölé helyezkedni és büntetéseket osztani.

Áthágja a normális etikai kereteket, mert  az egész történet során átvágja a lánykérőket. Vagy inkább az író veri át a nézőt, mikor eleve csapdába csalja. Az író/Füvesember már eleve tudja, hogy az összegyűltek rég halottak, a lánykérés eseményét csak kísértetük játssza le újra és újra a nüe szórakoztatására. A Füvesember feladata, hogy kiszabadítsa a tévelygő lelkeket a démon illúzióvilágából, s ehhez ő maga is az illúziót, azaz a becsapást alkalmazza. Ez az egyik leghumorosabb és egyben legkísértetiesebb történet, melyben az emberi gyengeségek karikaturisztikusan domborodnak ki, a nüe épp olyan buta, ahogy azt egy illatdoboztól elvárjuk, hogy egyszerű tárgy legyen. A lelkek rabul tartására nincs is különösebb oka, pusztán egy lélekrabló program. Ugyanakkor annál rafináltabb, ahogy az illatérzékelés lelki hatását megjeleníti a rajzfilm. Az illatérző lelkek kiszínesednek, ahogy egy-egy emlékkép felmerül az illat hatására, vagy egy másik lélekben, a bérgyilkos szamuráj esetében épp semmi sem történik, mert ő olyan egyszerű lény, hogy még az illatokat sem tudja megkülönböztetni. A történet végére kiderül, hogy a gazdag ház egy rom, aminek a közelében nagy temető fekszik, amelyből a kísértetek folyamatosan ki-bejárnak a házba.

Allogenes

Kapcsolódó cikkek:
I. rész
III. rész

Szólj hozzá

horror krimi filozófia anime társadalomkritika pszichológia dráma mitológia teológia természetfeletti Japán Allogenes Toei Animation