Mononoke III.

(rendező: Kenji Nakamura, Toei Animation, 2007)

4.5. Bakeneko. Ez a történet az Ayakashi: Samurai Horror Tales (2006) című antológiában jelent meg, s ennek a leágazása a Mononoke sorozat egésze. Az előző részek egy XVII. század végi fiktív Japánt idéznek meg szecessziós táblaképek rendkívül formalizált és olyannyira szemkápráztató világával, hogy a szereplőket gyakran úgy kell kikeresni a képkivágatból. A Bakeneko képileg és időben némileg kilóg a sorozat egyébként nagyon egységes világából, mert az 1920-as évek nagyvárosában játszódik. Tematikailag illeszkedik az előző kilenc epizódhoz, amennyiben az egyes jeleneteket bezáruló és kinyíló tolóajtók tagolják. Itt most vonatajtók, merthogy az egész sztori egy városi vonaton (mi HÉV-et mondanánk) játszódik. A Bakeneko képisége sokkal mozgalmasabb, mint az előző részeké, amelyek inkább táblaképeken belül lefolyó események állóképszerű megjelenítése.

Bakeneko: macskadémon, merthogy a kísértet egy macskába szállt bele. Ebben a történetben világosabbá válik a túlvilági lények hierarchiája. A kísértet hordozója egy macska (anyagi szint), a nő bosszúja/bosszúvágyó lelke a köztes szféra szintje, de ebben az anyagi-lelki összetételben egy ajakasi, rosszindulatú isten testesül meg, aki maga is macskaalakú. Az ajakasinak szüksége van egy mononokéra, gazdatestre, egy alakra, amely az emberek halálával táplálkozik. A macska, mint kísérteties állat régi múltra tekint vissza, valószínűleg éjszakai és vadászó életmódja miatt érdemelte ki ezt a rangot, miként a bagoly is. Itt azonban az alkotók konkrétabb kapcsolatot vonnak az emberi lélek és a macska között: a vonatsínek közé lökött tényfeltáró újságírónő végső elkeseredésében mindenkit megátkoz, akinek köze van gyászos sorsához, s miután átfutnak rajta a vonatkerekek, egy arra járó macska belenyal a vérébe (emberi halállal táplálkozik). Így kerül át kísértete a macskába, akin keresztül erős negatív érzelme, a bosszúvágy idézi meg a macska ajakasit. Fura cicát látunk, mert a nyakán olyan műanyag gallért visel, amit a műtött négylábúakra tesznek, hogy ne bontsák ki a sebüket.

Ez a történet a leginkább krimi jellegű, mert a Füvesember egy gyilkosság oka, elkövetője és indítékai után nyomoz a HÉV-szerelvénybe zárt, látszólag véletlenül oda sodródott szereplők között. A nyomozati módszer most úgy fest, hogy mivel a szerelvény folyton egy bizonyos hely mellett megy el, ahol ti. lelökték a sínek közé a kísértetté vált nőt, a Füvesember arra kérdez rá, miért fontos az a hely. Az emlékek egy bizonyos helyhez kötődnek (mint ahogy a Nüében az illatok is meghatározott emlékeket gerjesztenek). Az emlékek előhozzák a vágyakat, s ezen keresztül mutatkoznak meg az egybefonódó emberi sorsok.

Szimpatikus az alkotók részéről, hogy nem sematikusan alkalmazzák az alak-ok-vágy értelmezői hármasságát, hanem itt például megfordítják: előbb van meg az alak, az a konkrét megjelenési forma, azon emberek együttese, elrendeződése, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak az újságírónő tragédiájával. Ezt tényleg konkrét térbeli módon érti a történet: egy vonatszerelvény, amely egy konkrét hely előtt megy el újra és újra. Ez a hely, a gyilkosság helye idézi fel a történettel kapcsolatban állók emlékeit, amelyek elsőre persze eltorzítják és elfedik a szereplők valós kapcsolatát a gyilkossággal, de aztán mindenki szembesül bűnével, s el is nyeri méltó jutalmát a macskadémon karmai között. Csak legvégül tárul fel az egyes szereplők és a kísértet vágya, az előbbiek esetében kicsinyes emberi önzések, az utóbbi esetében a bosszú. Mennyire életszagú ebből a történetből a nyolcadikos kiskamasz figurája, aki tanulmányai fedezéséhez tejet hord ki hajnalban, s az egyik ilyen útja során látja, ahogy lelökik a viaduktról az újságírónőt. Egy ilyen szerencsétlen, szegény, kövérkés fiú is, aki tényleg véletlenül volt a gyilkosság szemtanúja, súlyosan megbűnhődik, mert félelmében nem rohant a rendőrségre feljelentést tenni.

5. Megoldások. Az emberi és túlvilági afférok feltárása után összegezzük a Mononoke megoldásait, azaz azt, ahogy a sorozat ítélkezik az egyénekről és a társadalomról. Zasiki warasi: a kísértetgyermek nem születik meg – legalábbis nem látod, vagyis a megbékélés nem biztos, hogy sikeres volt. Omibózu: az áldozati hajóban nincs senki – nincs alak, akit megidézhetett volna a Füvesember, hogy le tudja győzni. Erre utal félelme is, mely szerint lehet, hogy egyáltalán nincs is ok és igazság. Noppera-bó: a férfi kísértetnek nincs saját arca/alakja – identitásvesztés. Ez a Füvesember Omibózuban kimondott félelmére utal vissza, illetve arra, hogy a Füvesember a legnagyobb kópé, maga is egy mononoke. Nüe: a kísértetház üres – a Füvesember játéka az egész. Lásd a Noppera-bó végkicsengését. Bakeneko: a Füvesember nem öli meg a macskadémont, így az bosszút állhat a gonosz, irigy és közönyös emberiségen. Nagyon helyesen ezt a legkorábban készült történetet hagyták a sorozat végére az alkotók, mert ez mondja ki a Mononoke végső ítéletét.

Ez a látomásosságában sokszor Jankovics Marcellt is megszégyenítő anime kemény kritikája világunkról: mindannyian kísértetként bolyongunk félelmeink, bosszúvágyunk és szomorúságunk izolált poklaiban. Csak egyvalaki, a Füvesember képes egyik elidegenedett ember sorsából a másikéba átugrani, de ő is egyedül van szelleműzésében. Sem nem értik, sem nem fogadják be, inkább félik őt. Valójában jogosnak érzi a kísértetek bosszúit, ezért nem is egyértelműek exorcizmusainak eredményei. Csak az Omibózuban békél meg láthatóan a kísértet, a többi részben ilyet nem tapasztalunk közvetlenül, hanem az alkotók ránk bízzák, hogyan fejezzük be a történetet. Még a legpozitívabb kicsengésű Noppera-bóban is valami egészen más történik, mint amit elvárunk: nem elűzik a kísértetet, hanem visszahívják, amikor visszaköltözik a nőbe saját lelke. Ugyanakkor nagyon nyugtalanító, hogy a segítő, a Füvesember maga a kísértet. A Bakeneko vége is lezáratlan, s érzésem szerint a gyönyörűen felvezetett végső küzdelem feszültségkisülésének elmaradása arra utal, hogy a hős a macskadémon leigázása helyett inkább hagyja, hogy jogos bosszút álljon a bűnös embereken. A küzdelmek iszonyú látványosak és rövidek, az alkotók ezzel is hangsúlyozzák, mennyire nem konkrét fizikai küzdelmekről van itt szó, hanem egy köztes, pszichikus és asztrális világban végbemenő szenvedésekről.

A napjaink horrora pőrén áll előttünk: az emberiség menthetetlenül gonosz, s az emberek kínozzák egymást. Maga az emberi létforma a kísérteties, otthontalan és ezért felszámolandó. A Mononoke abban segíthet sokkoló üzenetével, hogy megnevezhessük az emberiségen ülő démont, akinek sok neve lehet, de eredménye az ellehetetlenült élet a Földön.

Allogenes

Kapcsolódó cikkek:
I. rész
II. rész

Bp. 19. 12. 04.