A kollektív tudat bűnei a Psycho-Pass folytatásában
Psycho-Pass 2 (2014)
Ling Tosite Sigure: Enigmatic Feeling
Akane Tsunemori már-már rangidősnek számít, de mindenképpen kiemelkedik a többi nyomozó közül azzal a tulajdonságával, hogy sosem változik meg az aurája, a Psycho-Pass értéke tiszta, mint a hó. Különleges beleérző képességgel rendelkezik, és egykori mentora, alárendeltje, Kōgami tökéletesen kitanította. Az új irányító, Mika Shimotsuki azonban úgy tűnik, hogy nem csak féltékeny rá, hanem teljesen töketlen, képtelen bármilyen komoly döntést hozni, inkább igyekszik elkerülni az ilyen helyzeteket. Egyszerűen nem hajlandó belátni Tsunemori erényeit, ezért szeretne minél előbb megszabadulni tőle.
Közös bevetéseiken ezért gyakran próbálkozik azzal, hogy ellentétes utasításokat adjon, illetve rövidebb gyeplővel fogja a végrehajtó osztagot, ezzel veszélybe sodorva a többiek életét. Sosem érti meg, hogy mi baj azzal, hogy szigorúan a lerít szabályok szerint próbál cselekedni és semmilyen önálló gondolata sincs. Számára Akane Tsunemori egy lázadó, engedetlen és pimasz fráter. Mindeközben észre sem veszi, hogy azért döntésképtelen, mert bizonytalan önmagában.
Ezzel párhuzamosan az egyik párosnak nyoma vész a férfi üldözése során. Úgy tűnik, egy szellem van a városban, akit ezúttal nem is érzékel a Sybil, mégis képes kiiktatni az egyik végrehajtót és fogságba ejteni a hozzá tartozó nyomozót.
Új problémával kell, hogy szembenézzen a társaság, ráadásul a csoport sorai nem csak szétziláltak, de a belső feszültség szinte tapinthatóvá válik. Az új végrehajtóval sincs minden rendben, minden jel arra mutat, hogy az egyik legmagasabb Psycho-Pass értékkel rendelkezett, mielőtt az egységhez került. Ezért az igazgató megbízza legfőbb cinkosát, Akane Tsunemorit, hogy napi jelentést vezessen a férfi tevékenységéről. Mika Shimotsuki természetesen hamar kiszúrja, hogy valami titok lappang a lány körül és önálló nyomozásba kezd, hogy kiiktathassa legfőbb riválisát.
hiszen számára a gyilkosság nem jár morális problémával, illetve úgymond meg sem emelkedik a pulzusszáma, ha elkövet valami bűntettet, mert nem értelmezi helytelen cselekedetként. Így a Psycho-Pass értéke nem fog sosem megemelkedni, és a rendszer nem ismeri fel, mint látens bűnözőt. Azonban most az a probléma vetődik fel, hogy mit jelenthet, ha valakit egyáltalán nem képes detektálni a Sybil. Lehetséges az, hogy olyan alacsony az értéke, hogy nem érzékelhető? De elméletileg ez teljességgel kizárt, a legnyugodtabb állapotban is kellene valamilyen éréket mutatnia.
Viszont számunkra elgondolkodtatóbb a kollektív tudat kérdésköre. Szerintem ez a legizgalmasabb téma mind közül, és elég részletesen körbejárja a sorozat. A deviáns értékek mellett izgalmas felvetés a rávilágítás, hogy nem csak az egyénnél lehet értelmezni a Psycho-Passt, hanem egy csoportnál, vagy akár az egész társadalom esetében is. Erre legjobb példa a csőcselék, illetve a birka-effektus. Gondoljunk bele, egy olyan szituációba, ahol egy társaságban egymást hergelik az emberek. Az egyének mindegyikére ott sem az lesz jellemző, amit egy összeverődött tömeg művelni képes. Vegyünk példának egy focimeccset.
Ha ebből az irányból közelítem meg, egészen más színezetet kap a probléma, de érthető mindkét álláspont, ha úgy szemléljük, mi a legkisebb veszteség. Hiszen pár ember megölése biztosítja a látszólagos nyugalmat, egyensúlyt. Ha az volna megszokott, hogy eszeveszett, nyugtalan, félő, rettegő emberek rohangálnak az utcán, úgy a stressz szint kevésbé emelkedne, mint Sybil rendszer által kontrollált régióban.
Itt az a normális, hogy nincs olyan tényező, ami alapvetően magas tartományba tolná el a Psycho-Pass-okat. Nyilvánvalóan bele kellene magunkat képzelni egy ilyen módon működő társadalomba, hogy érthessük a pro- és kontra érveket. Részemről maradnék annál, hogy semmi sem fekete és fehér. Minden esemény, minden kérdéskör, probléma, felvetés legalább annyi színnel rendelkezik, ahányan érintettek benne. A hangsúly a legalábbon van, hiszen a külső szemlélő, analizáló, befogadó újabb perspektívát adhat neki. És eljutottunk oda, hogy a kollektívát igazán csak egy másik, vagy ugyanazon tömeg képes megítélni. Számomra iszonyatosan izgalmas a felvetés, hiszen a Sybil is hasonló cipőben jár.
A korrekció, melyet a Sybil alkalmazni próbál, egyetlen szempontból iszonyatosan pontatlanná és igazságtalanná teszi a működését. A megvalósult hálózat önmagából adódóan valamire teljességgel képtelen, hiszen dogmaként kezeli azt a feltevést, hogy hibátlan és tévedhetetlen. Az egyik legerősebb és legfontosabb emberi tulajdonság pont az, hogy képesek vagyunk megkérdőjelezni saját cselekedetünket és döntésünket, amely elengedhetetlen a hibavizsgálatnál. Ezzel a hiányossággal egy olyan változót használ a Sybil, ami nem csak alkalmatlanná teszi arra, amelyre tervezték, hanem ez lesz saját sebezhetőségének forrásai is. Nem spoilerezném el a kérdéskörre adott választ, inkább ti is nézzétek végig az eszmefuttatást.
EGOIST: Fallen
Akik látták az első sorozatot, akik kedvelik a sci-fit, a cyberpunk világát, illetve olyanok, akik érdeklődnek a filozófiai kérdéskörökön túl a kollektív (ön)tudat iránt, azoknak meleg szívvel tudom ajánlani ezt a remekművet is.
Értékelésem: 8,5/10
Forrás, információk: http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=15513
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=c5OlmcCcIC4
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/psycho-pass-251581.html
Bluray megrendelhető: Psycho-Pass Season 2 - Standard Blu-Ray
Kapcsolódó animék: Psycho-Pass
Smaragd Sárkány