2019. máj 28.

Az animefilmek alapja: AKIRA

írta: Emerald Dragon

Szerintem nem igazán akad az animések között olyan valaki, aki előbb vagy utóbb ne találkozott volna ezzel a névvel. Az Akira annyira alapműnek számít ebben a világban, hogy ideje volt ezt a cikkemet is átemelni a blogomra. Rengeteg szempontból számít olyan filmnek, amit egyszer mindenkinek látnia kell. Viszont magáról az animéről kissé nehéz kritikát írni, egyrészt mert már rengetegen megtették ezt előttem, másrészt mert a forrásanyaga, a manga jóval nagyobb terjedelmű, ezért a célom ezúttal is egy kedvcsináló, némi elemzéssel megfűszerezett ajánló.

Kaneda’s Theme

A kezdő képsorokban hatalmas atomrobbanás tépi szét Tokió városát, 1988-ban. A Harmadik Világháború iszonyatos pusztítást végzett és 2019-ben, a hamvaiból feltámadt Neo-Tokió lesz eseményeink középpontja. Igazi cyberpunk környezetbe csöppenünk bele, mely minden szempontból klasszikusnak mondható, hiszen akad itt mindenféle technikai kütyü, rengeteg korrupt politikus, titkos gyógyszergyári-, genetikai- és kormányprojektek. Szövevényes és izgalmas történet felépítés, részletgazdag háttérkidolgozás, dinamikusan lüktető zenei aláfestés, mindezek csak azért, hogy megalapozzák a hangulatunkat. Egy könnyed arcade-jelenettel vezetnek át bennünket a sztori főszereplőinek irányába, akik motoros bandába verődve járják az utcákat. A motoros bandák, a bōsōzokuk /暴走族 = lázadó (暴) + futó (走) + törzs, család (族)/ eléggé jelentős, meghatározó, erős jelenlétű és ütőképes pontjai a japán szubkultúrának, ahogyan például az USA-ban és Kanadában is. Gyönyörű posztapokaliptikus megapoliszba csöppentünk, amelyben városszerte tapintható a feszültség a társadalmi rétegek, a kasztok és a generációk között.

Kaneda és Tetsuo gyerekkoruk óta barátok, jóban-rosszban összetartanak. Egy suliba járnak, és együtt bandáznak az utcákon agyon tunningolt mocijaikon. Éppen a Bohócok nevű ellenséges csapattal támad összetűzésük, ezért nyakukba veszik a város, hogy összecsapjanak velük. Pörgős ritmusok, gyönyörűen animált rajzok és fantasztikusan részletes háttér mellett egy roppant izgalmas üldözés veszi kezdetét, amelyet még az akciófilmek is megirigyelhetnének. Nem véletlen ez, hiszen olyan eszközökkel operál az Akira, amit még előtte egyetlen rajzolt képanyag sem tett: kameramozgást imitál, ami iszonyatosan sokat dob rajta.

Ezzel párhuzamosan Neo-Tokióban tüntetések és zavargások zajlanak, amelyet a helyi erők próbálnak megfékezni. Ebben a kavalkádban próbál két alak elbújni és menekülni. Egy férfi egy szokatlan kinézetű kisfiúval szalad a rendőrök elől, kihasználva a felfordulást, azonban a taktikailag képzett fegyveresek sarokba szorítják őket és szitává lövik a felnőttet. A gyereknek szerencsére sikerül elmenekülnie, hiszen vele senki sem foglalkozik: a célpont mindig az, aki lázadónak tűnik, pláne, ha fegyvernek látszó tárgyat is visel. Az ilyen jelenetek egyáltalán nem meglepőek egy olyan társadalomban, ahol a rétegek egymástól széthúznak, a politikusok korruptak és a nép szegényen, megvetve, irányítva és átverve él. A zűrzavar gyakori eleme a posztapokaliptikus és a cyberpunk műfajnak. Kellenek a lázadók, hiszen ki mások vinnék előbbre a világot és döntenék meg a bebetonozott gazdag, konzervatív, kapzsi és könyörtelen vezetőséget?

A két fonál látszólag véletlenül találkozik, hiszen Tetsuo majdnem belerohan a menekülő fiúba, Takashiba. Ekkor valami furcsa történik, és a motor megsemmisül a srác hangjától. Érződik, hogy újabb információt tudunk meg a korról. Pláne, hogy a Japán Önvédelmi Erők érkeznek meg a kisfiúért és magukkal viszik, Tetsuot pedig kórházba szállíttatják, és megfigyelés alatt tartják. Valami nem stimmel az alakulat és a tudósok körül. Kiderül, hogy kik ezek a furcsa fiúk (Takashi nincs egyedül), mit akar velük a katonaság és ki az a titokzatos Akira, akit folyton emlegetnek. Tetsuo pedig a baleset után teljesen megváltozik, szinte kivetkőzik önmagából, miként egy kamasz, akit a hormonjai próbálnak sikeresen irányítani. Ha eddig is lázadóként mutattuk be a csapatot, akkor ez a fiú gyakorlatilag féktelen őrjöngésbe kezd újonnan felfedezett pszichokinetikus erejével. Rengeteg kérdést felvet ez az állapot és az anime igyekszik válaszokat is adni rá, így ezekre nem térnék ki, pláne, hogy azzal elspoilerezném azok számára, akik véletlenül még nem látták.

Komplex politikai helyzetjelentést is kapunk, hiszen bemutatják nekünk, micsoda feszültség tombol a kormány miniszterei között, melyik részleg mit szeretne és céljaik elérése érdekében mennyire süketek, vakok és főleg korruptak tudnak lenni. Senkit sem az érdekel, mi volna a jó a népnek, mindenki a saját boldogulása érdekében próbálja érvényesíteni akaratát és hatalmát. Látszólag vannak, akik profetikusan a jövőbe látnak és tisztában vannak vele, hogy az utcán zajló események, illetve a felemelkedő Akira-kultusz valami újnak a kezdete lehet, ami bizony jóval erősebb néhány hivatalnoknál és egyszer maga alá fogja gyűrni a haldokló jelent. Nyilvánvalóan ennek nem örülnek, de legalább akadnak köztük, akik ezt belátják. Persze tenni ellene, illetve érdekében nem szándékoznak így sem, bíznak benne, hogy hatalmuk csak növekedhet ezzel, vagy a megfékezhetetlen események már csak utánuk valósulnak meg. Meglehetősen komplexek az anime által felvetett kérdéskörök és sajnos azt kell, hogy mondjam, még most időszerűek és aktuálisak ezek a problémák. Vicces, hogy az emberiség közel 30 év alatt képtelen volt önhibájából tanulni.

Katsuhiro Otomo (Steamboy) kultikussá vált mangájából készítette el saját animéjét, melyet csak 2000 után halászott elő a Pioneer Entertainment (később Geneon Entertainment) és tette halhatatlanná. Érdekesség, hogy a mangát csak 1990-ben, tehát 2 évvel a film elkészülte után fejezte be. A karakterdizájnért Takashi Nakamura (Tetsujin 28th) volt a felelős és szerintem a mai napig megállja a helyét ez a különleges darab. Az Akira nem kevesebb, mint 160 ezer képből és 2212 jelenetből áll és 327 különböző színt használ, ami meglehetősen kiemelkedőnek számít. Ráadásul a projekt majdnem 10 millió dollárjába készült a stúdiónak. A zenéjére külön érdemes odafigyelni, hiszen iszonyatosan epikus és hozzáillő, Geinoh Yamashiro-gumi (polgári nevén Tsutomu Ōhashi) valósággal elvarázsol bennünket és elénk idézi a hangulatot – mindezt úgy, hogy a zenészek egy kockányit sem láttak a filmből, mielőtt befejezték volna a munkát.

Nagyon kevés anime képes olyasmire, amire az Akira, hogy közel harminc év múltán is időtálló legyen, nem csak témáját, hangulatát illetően, hanem a grafikai világát tekintve is. A kézzel rajzolt − és digitálisan támogatott − animációk, hátterek számtalan művész keze munkáját dicsérik és az ilyen típusú projektek nem számítanak már gyakorinak még Japánban sem. Talán a másik gigantikus film, amit ide említhetnék, a Ghost in the Shell 2: Innocence volna, annak is a kezdőjelenete, ami hasonlóan varázslatos és fenomenális.

Ráadásul az idők folyamán számtalan műre volt hatással az Akira, például a hamar népszerűvé vált Stranger Things-ben is felismerhetünk átvett motívumokat belőle, de Kaneda legendás motorja a Ready Player One-ban is feltűnik. Emellett a Tetsuo: The Iron Man című live-action film is egyértelműen merített az alkotásból, de a Mátrix-trilógia is lesett el ötleteket, ahogyan a hamarosan debütáló Cyberpunk 2077 is forrásként használta.

„Enough! Open up your eyes and look at the big picture;
You're all puppets of corrupt politicians and capitalists.
Don't you understand, it's utterly pointless to fight each other.” mercenary_garage_custom_motorcycle_workshop_akira_gif_kaneda_loses_his_shit.gif

„Elég! Nyissátok ki a szemeteket és nézzétek az egész képet;
Zsinóron rángatnak titeket a korrupt politikusok és kapitalisták!
Nem értitek, hogy teljesen felesleges egymás ellen harcolnotok?”

Magyar vonatkozásának érdekessége, hogy nálunk az Odeon adta ki a szinkronizált animét, 2006-ban és előtte, 2006.03.12.-én az akkori Odeon Lloyd Moziban történt az első vetítés és ez igencsak exkluzívra sikeredett. A vendégeket kedves ajándékkal várták és Varró Attila bevezetőjével indult el a mű megtekintése.

Meg sem próbálom jobban elemezni a művet, mint akkor ezt ő gyakorlatilag rögtönözve tette, egyszerűen ajánlom mindenkinek, aki kedveli a cyberpunkot, a sci-fit, a horrort, a társadalomkritikákat, az erős drámát és természetesen a posztapokaliptikus témát.

Requiem