Alig ért véget az első epizód, máris hatalmas felháborodás és hírverés kísérte az újonnan induló animét, ami gyakorlatilag borítékolta, hogy végig fogom nézni, ha törik, ha szakad. Mivel az Anime News Network fórumán is eléggé megoszlottak a vélemények, és már a pilot epizód sugárzása előtt is próbálták lehúzni a sorozatot, így eleinte én is gondolkodtam, megéri-e majd az erőfeszítést, de a premier minden kételyemet eloszlatta.

Mili: Rightfully

Egy fiatal papnő úgy dönt, hogy eljött az idő a kalandozásra, ezért bemegy a helyi fogadóba, ahol regisztrálja magát, és megkapja első dögcéduláját, a porcelán verziót, ami a kezdőknek jár. A pultnál álló hölgy felhívja a figyelmét arra, hogy csak olyan küldetéseket vállaljon, amelyek a rangjához illenek, hiszen könnyen otthagyhatja a fogát, ha nehéz ellenfeleket választ magának. A 15 éves lány boldogan hallgatja végig a jótanácsokat, majd hozzá is csapódik egy három fős társasághoz, akik goblin vadászatra adják a fejüket. Mivel ezek a lények akkorák, mint a gyerekek, és a társaság férfitagja már találkozott egy ilyennel, sőt, még el is üldözte a falujából, így bizonyára nem lesz különösebb probléma a küldetés teljesítése. A harcos, a harcművész, a varázslónő és a paplány el is indulnak, beveszik magukat a barlangba, ahol aztán szépen fel is koncolják a csapat jó részét. Egyedül két hölgy marad életben, az egyiket meggyalázzák a goblinok, de a papnő segítségére érkezik egy páncélos idegen, aki módszeresen végez az egész hordával, valamint a kölykökkel is.

Ez a férfi nem más, mint a Goblin Slayer néven emlegetett harcos, aki arra esküdött föl, hogy az összes ilyen lényt kiirtja a bolygó felszínéről. Természetesen nem véletlenül választotta ezt a mesterséget, a szörnyű ok pedig az immár árva srác múltjában keresendő. A kalandnak köszönhetően a fiatal papnő csatlakozik a Goblin Slayer-hez, és lassan kibővülnek öt főre, hogy kiderítsék, mi áll a szokatlanul magas goblin jelenlét hátterében. Hiszen elvileg ezek nem túlságosan eszes lények, ami azt jelenti, hogy a Demon King névre hallgató gonosz lény feltűnése és az aljas kis teremtmények elszaporodása és fejlődése között talán kapcsolat lehet. De ezeket a kártevőket senki sem tekinti ellenfélnek, az alacsony szintű kalandozók tartanak tőlük, mert csapatban támadnak, a tapasztaltabbak pedig nem tekintik őket komoly ellenfélnek.

A Goblin Slayer már a kezdetektől bemutatja nekünk azt, amit a fantasy-ról tudni érdemes, és ami miatt a Grimgar című animét is imádtuk. Külön kiemelendő, hogy kendőzetlenül belementek egy olyan témába is, amit tabuként szoktak kezelni. Hiszen az állati ösztönöktől hajtott lények bizony nem csak végezni szoktak az áldozataikkal, gyakran megalázzák, megkínozzák vagy éppen elfogyasztják őket, és a nőstény példányokat bizony akár meg is erőszakolhatják. Akit ezek elborzasztanak, azok ne is foglalkozzanak a történelemmel, hiszen a mai napig bevett gyakorlat a lakosság ilyen típusú megsarcolása a katonaságok körében. Persze most már vannak törvények, de minden csak addig nem létezik, amíg fény nem derül rá.

Azon túl, hogy ugyanazt elmondhatjuk a sorozatról, amit a fent említett anime esetében, itt két nagyon fontos téma is előtérbe kerül. Az egyik a bosszú kérdése, amely zsigerből fakad, a múltból ered és nem csillapodhat, míg goblin csak él a földön. Ezért pedig mindenki nagy árat kell, hogy fizessen, mert rendszerint feladásokkal és magánnyal jár. Bár a főszereplőnk mellett áll egy gyermekkori barátja, és többen is hősként tekintenek rá, de emellett valójában teljesen egyedül érzi magát, nem gondol úgy másokra, mintha számíthatna rájuk. Hívhatjuk rögeszmének vagy elhivatottságnak, tény, hogy az egyik legkiválóbb és legkreatívabb harcos, akit valaha is láthattunk. Hiszen nem halhatatlan, nem sebezhetetlen, ugyanolyan esendő, mint a többiek, csupán kitartó és rettenthetetlen.

A bosszú mellett a másodlagos téma pontosan ez, azaz a „képzelőerő az igazi fegyver”. Annyit már minden szerepjátékos tud, hogy a komoly ellenfelek nem jelentenek különösebb gondot, hiszen azokat általában érdemes messzire elkerülni, így az összecsapás elkerülhető. Azonban az átlagos harcok jóval nagyobb problémát tudnak okozni, pláne, ha aprónéppel akadunk össze, akik szintén csapatban támadnak. A megfélemlítés ugyan lehetséges eszköz, azonban az agyatlan társaság és a vérszem sajnos ugyanúgy előjön a goblinok, útonállók és az örök, valamint a katonák esetében is. Ez pedig azt jelenti, hogy egy viszonylag tapasztalt kalandozó csapatnak is meggyűlhet a bajuk velük, gyakran alaposan leamortizálódva fejezve be az ütközetet. Még a részletesen kidolgozott taktika sem mindig vezet sikerre, pláne a csőcselékkel kenyeret törve. Olyankor bizony az apró ötletek lehetnek, amelyek végül győzelemre vezetnek, ezt pedig nagyon ügyesen bemutatja nekünk a Goblin Slayer is. Egy-ez tárgy alternatív alkalmazása és bevetése létfontosságú lehet, pláne az, hogy a megfelelő pillanatban használjuk el azt, ne hamarkodjuk el a döntésünket.

Érdekes felvetés a goblinok eredetének kutatása, illetve az ide kapcsolódó legendák ismertetése. Nem is feltétlenül kell ezeket erre a fajra korlátozni, hiszen a fantasy világában nem egy ilyen, kicsit metaforikus lény létezik. Lehet ezek köré valós párhuzamokat vonni, és ezzel bizony a kritikusok is megpróbálkoztak, de szerintem jelen esetben eléggé mellé is lőttek. Bár való igaz, hogy bizonyos esetekben a fajok megfeleltethetőek voltak népcsoportoknak, azonban ezek inkább az írók fejében léteztek, és az olvasók, a nézők ritkán gondoltak bele ilyesmibe. A Goblin Slayer-ben sokkal inkább az érvényesül, hogy az irigységet és a kapzsiságot szimbolizálják ezek a lények, illetve a szokásos szolgalelkűséget. Hiszen a goblinok a legtöbb esetben nem önállóan gondolkodnak, hanem egy erősebb hatalomnak tevékenykednek, könnyedén megfélemlíthetőek és ezért irányíthatóak. Márpedig ez azt jelenti, hogy korántsem népcsoportokkal kell párhuzamot vonni, sokkal inkább van szó az embertípusokról.

Ez azonban az összes fantasy világ alapja, hogy a különböző mesterségek és fajok egy-egy tulajdonságot és viselkedési típust ábrázolnak. Bár maguk a kalandozók ennél jóval árnyaltabbak, és a fő karakterek sem teljesen egysíkúak, de a mellékszereplők, azaz a hétköznapi lények tekintetében bizony ezzel fogunk találkozni. A birkanép ugyanis általános érvényű kifejezés, témától, helyszíntől és korszaktól függetlenül. Ezért is fontos, hogy a Goblin Slayer több fajt is bemutat nekünk, hiszen az emberek és goblinok mellett találkozhatunk elffel, törpével és gyíkemberrel is. Jelen esetben ezek nyilvánvalóan nem azonosok a valós világunk hasonló néven illetett karaktereivel, sokkal inkább az evolúció lehetőségeinek többszínűségét hivatottak szimbolizálni.

Azonban, ha már egyszer előkerül ez a téma, pár sornyit beszélek is róla. Hiszen a zsáner egyik legfontosabb jelentősége, hogy a különbözőséggel és a társadalmi problémákkal megy szembe, mert könnyedén szemléletessé teheti azt. A sztereotípiák predesztinálják a viszonyunkat egy-egy fajhoz, ahogyan a mindennapi életben is egy-egy népcsoporttal szemben. És pontosan arra igyekeznek rámutatni az ilyen típusú regények és sorozatok, hogy ezek az előítélete nem állják meg a helyüket. A törpe nem mindig részeges, de ha mégis az, nem barátságtalan. A kapzsiság jellemző mindenkire, ahogyan a gyilkos ösztön is. Attól, hogy más istenben hisznek, még nem feltétlenül igyekeznek megtéríteni a másikat vagy fordulnak ellenük. Ugyanígy az elfek egy büszke és ősi faj, akik évezredekig is életben képesek maradni, azonban elszigetelten élnek és ezért iszonyatosan tapasztalatlanok a világ dolgaival kapcsolatban. Az emberek ezzel szemben megpróbálják minél hasznosabban leélni a kis idejüket a földön, ezért többet és hamarabb tapasztalnak, mint a többi faj képviselői. Nyilván ez nem minden esetben jelenti azt, hogy a hősünk egyértelműen az ember lesz.

A Goblin Slayer erősségei közé tartozik, hogy nyíltan beszél a kalandozás romantizálása helyett az árnyoldalakról. Nem azt hozza ki a történetből, hogy a bosszú kifizetődő és a végén happy end és békés öregkor vár majd a főszereplőnkre. Nincs fölösleges romantikus szál, bár akadnak, akik felnéznek rá, de a nyáladzás szerencsére elmarad. Ugyanazt tudjuk elmondani róla, mint azokról a fantasykról, melyek bevállalósabbak és nem csak a hősök életének gyönyörűségeit mutatják be. Természetesen lehetne aktuálpolitikai párhuzamokat is vonni a cselekménnyel kapcsolatban, de valahogy ezeket erőltetettnek tartom. Sokkal inkább van szó általános szituációkról, ahol több csoport képviselői együttesen ragadnak fegyvert a közös ellenség megfékezésére. Nyilván ez mindig azt jelenti, hogy valahol magányosak mindannyian, mégis hatnak egymásra, és kicsit megváltozik a világról alkotott képük. De ez a jellemfejlődés szándékosan elkerüli a főhősünket, mert őt nem olyan fából faragták.

Képileg a Kumo Kagyu (Goblin Slayer Side Story: Year One) light noveljéből, valamint Kousuke Kurose mangjából adaptált anime igencsak kellemesnek bizonyult. Takaharu Ozaki (Girls' Last Tour) rendezése igencsak koherens, ugyanakkor kissé lapos történetet eredményezett. Takashi Nagayoshinak köszönhetően a karakterek ábrázolása kimondottan gyönyörű, a kötelező dupla D-k is előbukkannak a nem várt helyeken. Az ecchin túl azért nem lépett a sorozat, hiába nyers a hangvétele, hentai részekre nem kell számítani. Ami kissé furcsa, mert a Gobblin Slayerben simán elférhetett volna, amúgy sem gyermekeknek szánták. Masatoshi Kai (Gangsta, Blue Exorcist, The Perfect Insider, Red Garden) művészeti vezetése segít nekünk beleilleszkedni ebbe a fantasy világba, mely megjelenik előttünk, a zenéje pedig külön dicséretet érdemel, Kenichiro Suehiro (Golden Kamuy, Re:ZERO -Starting Life in Another World-) kiváló munkát végzett e téren.

Soraruru: Gin no Kisei

Hogy miért is kiemelkedő alkotás a Goblin Slayer? Miért ilyen disszonánsak a vélemények róla? Mi a hibája? Miért csak tizenkét epizód készült el belőle? Várjuk-e a folytatást? Nos, ezekre viszonylag egyszerű válaszolni. Az impozáns és erős felütés megalapozta a sorozat felkapottságát, fel is ültetett bennünket a hypevonatra, aztán valahol félúton megállt és mi rajta maradtunk. Ugyanis a folytatás korántsem hozott frissítő újdonságot, a kreatív gyilkolászás egy idő után nem volt elég ahhoz, hogy a toplistákon maradhasson. A története – ahogyan utaltam rá – túlságosan lapos, hiányoznak belőle az erős fordulatok, a drámaiság és az epikusabb jelenetek. Az egész teljesen konstans, de nem kiemelkedő, csupán becsaptak bennünket, hogy valami újat és izgalmasat láthatunk. Innentől kezdve nem igazán érdekes, hogy mennyi részt láthatunk, a sémák nem változtak, a fejlődés és a rejtélyek feltárása helyett szimpla unalomba fullad a sorozat. Annak ellenére, hogy valóban bevállalósan indult el, nyersen ábrázolta az erőszakot és a bosszút, teljesen kiüresedett a közepére, és a katarzis is elmaradt.

Azaz, minden várakozásunk ellenére, kiváló átverésnek lehettünk tanúi, a Berserk még mindig sokkal jobb dark fantasy témában, bár tény, hogy a Goblin Slayer grafikailag kifogástalan. Nem azt mondom, hogy időrablás a megtekintése, mert képileg, zeneileg kimondottan gyönyörű, de a mondanivaló és a történet sajnos sekélyes marad. A goblinok irtása, kreativitás ide vagy oda, valódi farmolás, és inkább bíznánk egy tizenéves kínai fiúra a kivitelezését. Aki jelen esetben a főhősünk akar lenni. Megtekintését természetesen 18 éven felülieknek ajánlom.

Meglepetésünkre a végjáték némileg megváltoztatta a véleményemet, hiszen nem csupán a folytatás lehetőségét lengették meg előttünk, hanem a végére némi értelmet is sikerült csiholni ebbe a sorozatba. Pontosan annyit, hogy kíváncsiak legyünk a folytatásra, és átértékeljük az addig látottakat. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a Goblin Slayer a tavalyi év nagy meglepetése volna, csupán egy kellemes anime, amit érdemes tovább is követni.

Értékelésem: 7,5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Goblin_Slayer, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=20672
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=E1aCy0y7Rwg
Mafab link: -
Bluray megvásárolható: még nem

Smaragd Sárkány