Nosztalgia az első szó, ami eszembe jut a színházzal kapcsolatban. Az egyik legelső élményem a Vígszínház 1988-as A padlás előadása volt, amire emlékszem. Ugyan az iskolában is ellátogattunk pár darabra, köztük a Madách Kamarában (mai Örkény István Színház) a Tótékat néztük meg, de viszonylag kevés…
Akadnak olyan művek, amelyek ugyan nem hazai kötődésűek, mégis a magyarok tettek igazán naggyá. Szüleink gyermekkorának kedvencei, Frédi és Béni nem csupán William Hannah és Joseph Barbera munkájának köszönhetik töretlen és időtálló hírnevüket, hanem Romhányi József remekbeszabott rímjeinek is,…
Közönségtalálkozóra érdekes élmény beülni, bár időnként vágyom az interaktivitást, mindig ráeszmélek, viszonyleg kevesen kompatibilisek az asszociációs képességeimmel, így inkább csendben maradok és figyelek. Fehér Balázs Benő rendezése elsőre betalált, ezért, amikor említette, hogy a…
Rájöttem, hogy azért szeretem Pintér Béla előadásait, mert adott egy téma, amelyet a cím sugall, de azzal csak becsal bennünket a nyúl üregébe, ahol sokkal keményebb és társadalomkritikusabb izgalmak várnak. Az eszközök, amelyeket használ, csupán ennek szolgálatában állnak, ezért nem rest olyasmiket…
Presser Gábor és Sztevanovity Dusán A padlás című keresztül ismertem meg a színházat, ezért természetesnek hatott, hogy a 2024-es újdonságot, a Pinokkiót is megtekintsem. A Vígszínházban nem könnyű igazán jó helyre jegyet szerezni, így tavaly márciusig várnom kellett, hogy kiderítsem, megérte-e a…
Ki ne imádná az állatokat, hiszen kedvesek, aranyosak, puhák, szőrösek és cuki hangokat adnak ki. Ráadásul folyton ételt koldulnak a kis éhenkórászok. Japánban hatalmas kultusza és hagyománya van a teaházaknak, ahol különböző állatokkal találkozhatnak össze az emberek, miközben iszogatnak és…
Molnár Ferenc műveivel elég gyakran találkozom, azon drámaírók közé tartozik, akiktől a legtöbbet láttam eddig színpadon. A Játéka kastélyban című alkotását eddig két verzióban, bár az egyik archív felvétel. Összehasonlításnak nincs sok értelme, mindegyik színész más-más oldalról közelítette meg a…
A Thália Színház esetében is sikerült egy kifutó darabhoz jutnom, mivel tavaly már láttam, úgy döntöttem, a búcsúelőadások egyikén ismét részt veszek, hogy írhassak róla. Annál is inkább, mert Zayzon Zsoltra ebben a műben figyeltem fel komolyabban. Ahogyan Sóvári-Fehér Annára is, akik később…
Martin McDonagh művei közül az első az Alhangya volt, amit sajnos 17 éve láthattam utoljára. Viszont olyan szerencsében van részem, hogy meglehetősen sok darabját nyílt alkalmam megtekinteni az elmúlt két év folyamán. Utoljára az A kripliről írtam, melyet a Centrál Színházban mutattak be idén. A…
Felfedezni mindig jó, főleg olyan helyeket, ahol még nem jártam. A színházzal is így vagyok, bár mindig lutri, milyen lesz a helyszín, a közönség, és milyen az előadás és a színészek játéka. Sajnos találkoztam már olyannal, hogy egyetlen sztárra építették a darabokat, ami bizony megfelelő rendezés…
