2018. okt 11.

Szuperhős paródia, anime módra – One-Punch Man

írta: Emerald Dragon
Szuperhős paródia, anime módra – One-Punch Man

One-Punch Man (2015)

one-pnch-man.jpgSzuperhősös filmekkel már Dunát lehet rekeszteni, hiszen ott a Marvel és a DC teljes világa, és a Disney-nél is láthattunk példákat csodálatos képességekre. De a mangától és az animétől sem idegen a szupererő és a hozzá kapcsolódó felelősség, valamint az előítéletek megtárgyalása. Mivel már a könyökünkön jönnek ki ezek, így természetes, hogy számtalan paródia is született a témában, melyek nagy része igencsak bárgyú, némelyik azonban egészen kellemes alkotásnak bizonyult. A One Punch Man viszont arcon vág mindenkit és nem köntörfalaz, csak rekeszizmokat mozgat meg.

JAM Project: The Hero!! ~Ikareru Ken ni Honō o Tsukeru~

one-punch-man-episode-screenshot.jpgSaitama egy egyszerű hétköznapi hősként indította karrierjét, hiszen csak hivatalnokként tengette az életét, aki véletlenül belebotlott egy átlagos utcai csetepatéba. Nem akart belefolyni, de végül laposra verte a támadókat, viszont felismerte, hogy elég gyenge ehhez a feladathoz, így elhatározta: valódi szuperhőssé válik. Évekkel később már sárga kezeslábasban, vörös kesztyűben, csizmában és fehér köpenyben keresi a gonosztevőket, akiket tökéletes edzéstervének köszönhetően egyetlen ütéssel elintéz.
na5a.gifA rettenthetetlen szupergonoszok persze csak özönlenek a városba, hiszen nem egy átlagos világban járunk, hanem egy olyan helyet ismerhetünk meg, ahol a településeket Z-ig jegyzik; itt lakik Saitama is, de a Szuperhősök Társaságának főhadiszállása is ide épült. A férfi erről mit sem tud, sosem regisztrálta magát, ezért nem is sejtik, ki ő, hiába menti meg újra és újra a lakókat a különböző veszedelmektől.

tenor_3.gifGenos egy kiborg, aki azért választott mesterséges testet, hogy megerősödjön és megvédje az embereket a gonosztevőktől. Mikor Saitama-val találkozik, nem tudja komolyan venni a teljesen kopasz férfit a fura öltözékében, de ezt a szemléletet az első csapás gyökeresen megváltoztatja, így inkább mesterként tekint rá a jövőben. Mivel az önjelölt szuperhős csupán passzióból segít másokon, ezért ő is némi iránymutatásra szorul, hogy magasabb körökben is ismertté válhasson. saitamabig-625x352.pngMeglepetésükre azonban, míg Genost a magasabb S kategóriába sorolják be, addig Saitama a ranglétra legaljáról kezdi, a C zónából. Hamarosan újabb szörnyhullám támad a városokra, akiket a férfi unottan semmisít meg, hiszen egyetlen komoly ellenfele sem akad.

one-punch-mn.png
A One Punch Man szembe köpi az összes szuperképességekkel bíró lényt, amelyről valaha olvastunk. Célja hasonló, mint a Deadpool-nak, csupán a karakter önmagában nem poénkodik. Ennek ellenére iszonyatosan humoros a megközelítése, hiszen a legtöbb szuperhős valamilyen különleges erőt birtokol, vagy izgalmas technikai újításai, eszközei vannak, de szimplán géniusz is lehet. Ezzel szemben Saitama titka teljesen átlagosnak tűnhet, kimondottan mulatságos, pláne, hogy a sok erőlködő, halálos küzdelmet vívó társai mellett ő egyszerűen élvezni próbálja a helyzetet, de általában egyetlen ütéssel kinyírja a gonosztevőket. onepunch.jpgÍgy gyakorlatilag a képregény izgalmai, hősies helyzetei kerülnek kifigurázásra, mert a sok moralizáló és monológot tartó szereplő végtelenül nevetségessé válik, mert tudjuk: bármelyik epizód akár két perces is lehetne, ha főhősünkre bíznák a problémamegoldást. Hiába ismert, hogy Saitama semmiféle szupererővel nem rendelkezik, ő csak egy átlagos férfi, aki rengeteget edz és szabadidejét a bűnüldözéssel tölti.

unnamed_1.jpgÖnjelölt szuperhősök persze már egyéb képregényekben is előfordultak (lentebb majd az eredetére is kitérek), illetve az amerikai rajzfilmek közül a Kullancsot valószínűleg sokan ismerik, de a One Punch Man új szintre emeli a humort, hiszen olyan fantasztikus, regisztrált társakkal találkozhat Saitama, mint a Mumen Rider, aki gyakorlatilag egy biciklis bosszúálló, teljesen átlagos golyóálló mellénnyel és képességekkel. De a ranglétra tetején távirányítású robotruhát viselő kollégája, telepata, valamint nindzsa is akad. Azaz minden univerzumból láthatunk paródiákat, akik vért izzadva küzdenek a valós szuperképességük használata közben. A férfi pedig belép, üt, és vége az egésznek. Ő sem igazán érti, mi ez a felhajtás, pláne azt, hogy miért veszi mindenki más tehernek és kötelességnek a szuperhősködést, hiszen neki ez a kikapcsolódás; élvezi, amit csinál.

bqm6jez-ujlgguuvrnkyucg8p-x1whzlir4h-oxkqqf2sfnwugibwcnvf9jbteir9-veog0picnmhnsffra-gg.gifA hero-for-fun hozzáállás a leginkább megmosolynivaló, mert az összes szereplő megpróbál rájönni a látszólag isteni hatalommal bíró Saitama titkára, aki totálisan naivan áll az egész hivatáshoz. A kontraszt tökéletes, ez hozza létre a helyzetkomikumokat, amelyek nem csak ülnek a helyükön, hanem megunhatatlanná válnak. Az özönlő szörnyek nyilván első körben a Power Rangerst juttatják eszünkbe, de a fiatalabbaknak talán még a Powerpuff Girls is beugrik majd. e6028d6af114f90062ea91fb99ac6c358715266a_hq.gifMindez egyáltalán nem véletlen, hiszen ezeknek is paródiája, még az animációk során is visszaköszön nekünk a lények karikatúrája. Ezzel természetesen nem azt akartam kifejezni, hogy Chikashi Kubota (Corpse Princess, FLCL) karakterdizájnja pocsék volna, mert bizony mindent részletesen kidolgoztak az animében. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy a humor és a paródia minden aspektusban tetten érhető. Az animált küzdelmek során, a szuperhősök feladatai és megpróbáltatásai, valamint a muzsika (Makoto MiyazakiTriage X, Dragon Crisis!) terén is.

one_punch_man_vs_superman_in-hyuk_lee.jpgA Madhouse Studio igazán remek rendezőt talált a feladatra, hogy a művet adaptálja. A One Punch Man eredetileg egyszerű webcomic-nak indult, egy One nevet használó művész kreálmányaként, 2009-ben. De 2012-re felfigyelt rá a Shueisha (angol nyelvterületen a Viz Media) kiadó, és megkezdték a történetek nyomtatott publikálását is, Yusuke Murata (Eyeshield 21) illusztrációival. A sikernek köszönhető, hogy felkérték Shingo Natsumet (Space Dandy), segítsen a mű megelevenítésében. A sorozat pedig igencsak jól muzsikált, a kritikusok is 8/10-re értékelték összességében. A folytatást 2019. áprilisára ígérik.
A One Punch Man bemutatja nekünk az összes sztereotípiát, amit a szuperhősökről és ellenfeleikről tudni érdemes, méghozzá slice-of-life stílusban, azaz a hétköznapokat is megeleveníti, hiszen azoktól válnak igazán elevenné és emberközelivé a karakterek. Persze mind közül az igazán szerethetőnek egyedül Saitama mondható, még Genos is magasabban hordja az orrát, annak ellenére, hogy tisztában van mestere erejével. Az a kettősség, ami belengi a főhősünket, örökös szórakoztatásra kárhoztatja a sorozatot, egyszerűen letehetetlen és szem nem maradhat szárazon, rekeszizom nem maradhat mozdulatlanul.

saitama_vs_goku_by_nopeys-d9sgxnh.jpgMivel a paródia zseniálisan ütős, így nem lep meg senkit sem, hogy a mémek is megjelentek, főleg a nagy mozifilmek környékén láthatunk erre példákat. hiszen minden univerzumnak megvan a saját ultimate, isteni képességekkel rendelkező, legyőzhetetlen szuperhőse, amelyik időről időre meg kell, hogy küzdjön egy olyan szupergonosszal, mely akár meg is ölhetné őt. Ezekbe természetesen olyankor nem gondolunk bele, mikor olvassuk a képregényeket, vagy a képernyőt szemléljük, de a rajongók gyakran eljátszanak a gondolattal, mi történne, ha ezek a karakterek egyszer találkoznának egymással, ki kerülne ki győztesen. Jelen esetben az izgalom ennyire sem mondható virtuálisnak, Saitama mindenkit pontosan egyetlen ütéssel terít le, tehát egy Hulk, Superman vagy éppen Goku pillanatok alatt kifeküdne tőle, nem is beszélve Thanosról.

13071.gifTalán külön még annyit érdemes kiemelni az animéről, hogy míg általában az OVA-k nem adnak sokat a sorozatokhoz, inkább széljegyzetek, itt a tizenkét epizód és a hat rövid szösszenet, valamint az előzményeket bemutató Road to Hero (ez a Bluray egyetlen nagy hibája, ezt a prequelt lehagyták róla) tökéletesen harmonizálnak egymással minőségben és történetben is. Azaz egyformán viccesek, azonos stílusúak és hihetetlenül szórakoztatóak. Kíváncsian várom a folytatását, hiszen igazi 10/10-es anime.

Hiroko Moriguchi: Hoshi Yori Saki ni Mitsukete Ageru

saitama_vs_thanos_edc52a_6592290.jpgÉrtékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=17988
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=2JAElThbKrI
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/one-punch-man-274753.html
One-Punch Man
Bluray megrendelhető: One Punch Man Collection 1 (Episodes 1-12 + 6 OVA) Collector s Edition [Blu-ray]  

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

horror akció anime vígjáték dráma kaland természetfeletti science-fiction Madhouse Studio