Smaragd Sárkány animéi

Martin McDonagh művei közül az első az Alhangya volt, amit sajnos 17 éve láthattam utoljára. Viszont olyan szerencsében van részem, hogy meglehetősen sok darabját nyílt alkalmam megtekinteni az elmúlt két év folyamán. Utoljára az A kripliről írtam, melyet a Centrál Színházban mutattak be idén. A különlegessége és kapcsolata a mai cikkemmel, hogy a Nézőművészeti Kft. egyik alapítója játszik mindkettőben, méghozzá nagyon hasonló szerepet. A Leenane szépe ugyan egy másik trilógiához tartozik, de ugyancsak az ír vidéki életet hivatott bemutatni. Mucsi Zoltán pedig kiválóan alakítja az idős asszony, Maggie szerepét.

Maureen (Hay Anna – 3tél – Radnóti Miklós Színház; Saját (?) Szoba – Katona József Színház) kettesben él egy ír faluban édesanyjával, a közel hetvenéves Maggel (Mucsi Zoltán – Tóték – Thália Színház; Elem, Kartonpapa, A fajok eredete – Szkéné Színház; A király beszéde – József Attila Színház; 12 dühös ember – Kultúrbrigád; A kripli – Centrál Színház). A másik két testvére leléptek, amint lehetett, azonban ő nem volt ennyire szerencsés, ezt pedig részben magának is köszönheti. Évekkel ezelőtt idegösszeroppanással kezelték, azóta a szülője gyámsága alatt van és ezt Mag maximálisan kihasználja. Ebben a kilátástalanságban egy véletlen találkozás végre meghozza számára a kitörési lehetőséget. Pato Dooley (Katona László – Ma este megbukunk – Centrál Színház; Kutyaharapás – Szkéné Színház; Tóbiás, a tejesember – Gólem Színház) meghívását azonban kis híján elszalasztja egy vérbeli ünnepségbe, ahol összefut a kissé debil férfi testvérével, Rayjel (Kovács Krisztián – Tóték – Thália Színház; A kutyatartó lány – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház). A két középkorú, megviselt felnőtt egymásra találnak, a változás pedig új erőt ad Maureennak. Azonban Mag nem szeretne egyedül maradni és mindent megtesz, hogy lánya boldogsága útjába álljon.

Kovács Lehel (Tóték – Thália Színház; Előjáték a Lear királyhoz – Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház) rendezésében elevenedik meg előttünk a fantasztikus Martin McDonagh fekete komédiája, mely az írek kettős helyzetét és ambivalens érzéseit igyekszik bemutatni a gazdasági válság esetén, amikor mindenki csak arra törekedett, meglegyen a másnapi betevő. Az alaphelyzet végtelenül szomorú és tragikus, dacára a humoros felhangnak, amellyel a darab indít, érezzük azt a nyomasztó légkört, amely a helyszínt belengi. Ha a családon túl tekintünk, egy elszegényedett vidékkel találkozunk, akárcsak az A kripli esetében. Az étel nem változatos, az emberek egymástól távol élnek és nagyobb iszogatásokat eltekintve ennél több érintkezésre nem is igazán vágynak. Írország szigetvilágában, aki teheti, Angliába utazik, hogy szerencsét próbáljon. De a munka korántsem kifizetődő, éhbérért dolgoznak, keveset tudnak félretenné és a védelmi előírások sem kedveznek számukra. Aki maradt, az besavanyodott, mogorva vagy azért nem megy el, mert valószínűleg esélytelen lenne. Aki nem elég eszes, az csak egyik napról a másikra él, nem törődve semmivel, csak a televízió bámulásával és időnként a szomszédoknak besegítéssel. Ez a valóság, a szoros kapcsolatok nem létezhetnek a közösségben.

Ezt tapasztaljuk Maureen és Maggie esetében is, akik egymásra vannak utalva, mégis gyűlölik a másikat, de a parazitikus szimbiózis életben tartja őket. Talán ez az egyetlen elmérgesedett mozgatórugó létezik bennük, hiszen az özvegyasszonyt senki sem látogatja, nem kíváncsiak rá, a lányáról pedig valószínűleg sokan sejthetik, hogy némileg problémás. Bár Maureen bejár a faluba és kereskedik, mégsem érezhető, hogy igazán tárt karokkal fogadnák mindenhol. Hogy ez a saját döntése-e és bünteti magát vagy a külvilág szétziláltsága okozza-e, azt azért erősen érezzük a Dooley fiúk hozzáállásából is. Így anya és lánya folyamatosan basztatják a másikat, a műsor napról napra változatlan maradhat. Mivel egyik sem túlságosan szimpatikus, ezért a néző is nehezen dönti el, mennyi ebből a keserűség, a lódítás vagy éppen az igazság. Ebben a közegben csak egymás agyára mennek, ha nem csinálják ki a másikat egy veszekedés során.

Bár a tettlegesség szele nem igazán fenyeget, mégis a hangulat baljóssága némi Pszicho-érzetet kelt bennünk, mert a kapcsolatban valami mélyebb sértettség is tetten érhető. Stephen King Tortúrája is eszünkbe ötlik, nem is lepődnénk meg, ha a vasaló időnként eljárna valaki kezében. A kínzás verbális és pszichés természete nyomasztóan hat mindenkire, a dialógusok ebben a környezetben a frusztráló ismételgetést humorossá varázsolják. Akár egy pszichiátriai intézetben is járhatnánk, ahol a betegek időnként megszólítják a másikat, de értelmeset nem tudnak mondani, így valós kommunikációról nem beszélhetünk, mert ahhoz valakinek csatlakoznia kellene a másikhoz. Itt viszont ilyesmi nincs, csak a saját monológjukat fújják, ami dühöt és kínos helyzeteket eredményez. Nehéz volna megmondani, kit milyen mentális betegséggel kezelnek és ki lehetne a kezelőorvos ebben a szituációban, ezért a fekete humor egy idő után kényelmetlen feszengést is kivált. Hiszen itt emberi sorsokat látunk, amelyek kilátástalanok, elrendeltetettek és túlságosan valóságszagúak.

A menekülési lehetőség ezért fantasztikusan színes, habos-babos, miközben kínos is, mert görcsösen szeretne megszületni a random adódott helyzetből. Maureen vonzódása egyszerre testi, lelki, bosszúálló, demonstratív és szándékos provokáció, ezért ugyancsak ambivalens érzéseink vannak vele kapcsolatban. A vágya őszintének és kiéhezettnek, állatiasnak és ösztönösnek tűnik, miközben időnként elővillan a nőiesség bája is, de ebben a közegben ennek nincs igazán helye. Közben meg tapintható a feszültség, hogy kétségbeesetten kapaszkodik valakibe, aki kicsi kis érdeklődést mutat iránta, amit az elmúlt 40 év alatt nem igazán tapasztalhatott meg. Talán éppen ezért ügyetlen és esetlen, követelőző és tétova egyszerre az ismerkedésük és összefonódásuk Rayjel.

Első ránézésre persze Maureennek szeretnék együtt érezni, hiszen az ő sorsa kilátástalanabbnak tűnik, mert a szülőjéhez láncoltan él, aki csak csicskáztatni és idegesíteni tudja. De ezt a játszmát, hamarosan ráébredünk, ketten játsszák, így azonosulni képtelenség bármelyikkel is. Az önsajnálat és egymás visszarántása a sárba képtelenné teszi a párost, hogy valaha is megszabaduljanak egymástól. Hiszen egyetlen elhatározás is elég lehetne, a lány szerencsét próbálhatna bárhol máshol, vagy más módon is véget vethetne az abúzusnak. Azonban ehhez nincs elég vér a pucájában, ahogyan Mag sem menekül ki a helyzetből, mert ragaszkodnak egymáshoz egy szinten, ahogyan az elemzést is kezdtem.

Martin McDonagh drámái esetében nem szokatlan ez a típusú hangulat, a színészek pedig fantasztikusan könnyedén bújnak a karakterek bőrébe. A négy elfuserált figurának időnként drukkolunk, máskor sajnáljuk őket, de összességében könnyedén meg is vetjük, miközben jót szórakozunk a fenomenális alakításokon. Mucsi Zoltánnak és Katona Lászlónak mindez természetesen kiválóan áll, de még egymás ugratása is kiválóan működik, anélkül, hogy komolyabban zavarba tudnák hozni a másikat, ami az összeszokottságot mutatja. Hay Annával korábban a Radnótiban is találkoztam, ez a szerep pedig kiválóan áll neki. Ahogyan Kovács Krisztiánt is üdvözöltem itt és a Tótékban is a Tháliában. A négyesfogat számomra azt hozta el mindkét alkalommal, amit egy a műtől vártam, remélhetőleg más alkotást is leporolnak egyszer a nézők kedvéért.

Színház: Nézőművészeti Kft.
Link: https://nezomuveszeti.hu/darab/martin-mcdonagh-leenane-sz%C3%A9pe
Trailer: -
Előadás: 2024.02.02., 2025.05.14.
Darab hossza: 110 perc szünet nélkül
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/leenane-szepe/directing-43630

Fotókredit: Nézőművészeti Kft.

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány