Smaragd Sárkány animéi

Molnár Ferenc műveivel elég gyakran találkozom, azon drámaírók közé tartozik, akiktől a legtöbbet láttam eddig színpadon. A Játéka kastélyban című alkotását eddig két verzióban, bár az egyik archív felvétel. Összehasonlításnak nincs sok értelme, mindegyik színész más-más oldalról közelítette meg a figurákat, ezért is lettem kíváncsi a Hamajdlesz Színházi Egyesület verziójára, melyet az egyik tagjuk, Mák Virág rendezett. Mivel meglehetősen régóta játsszák, így egy kiforrott munkát tekinthettem meg, ezúttal az Őrmezei Közösségi Ház Kamaratermében. Már a színpad és a nézőtér is szokatlannak bizonyult, ahogyan az nyitány is, mégis minden a helyére került.

A legendás szerzőpáros, Gál (Mák Virág – A rátóti csikótojás) és Turay (Kiss Lóránt – Tótocskáim) meglepetést szeretnének szerezni legújabb darabjuk primadonnájának, Annienak (Katona Virág – Lúdas Matyi), aki amúgy is jegyese a kiváló, feltörekvő zeneszerzőjüknek, Ádámnak (Németh Áron – A rátóti csikótojás). Így két legyet ütnek egy csapásra, mindenki elégedett és boldog lesz, a menyegző és a premier is kasszasiker lehetnek. Az érkezés nem pont úgy sül el, ahogyan tervezték, az út viszontagságait kipihenve Turay elégedett magával, Gál viszont aggódik, mert a vendégkönyvben megpillantotta a híres színész, Almády (Pozsik Hunor – Tótocskáim) nevét a kastélyban tartózkodók között. Tetézi a bajt, hogy a művésznő a vártnál korábban ér vissza a szobájába, amely pont az ő lakosztályuk mellett van. Így fültanúi lesznek Annie és Almády évődésének és civódásának. Ezen a ponton úgy tűnik, a tragédia elkerülhetetlen, Ádám összetörik, se esküvő, se premier nem várható ezután. Turay azonban másként gondolja, tollat ragad, hűséges társául szegődik a fura nevű és vigyorú lakáj (Orbán Ferenc – Tótocskáim) is. Ha minden jól megy, ők ketten és a kastély titkára (Szalai Ádám) happy endet is kölcsönözhetnek a helyzetnek.

A történetet már ismertettem korábban is, de tegyük kicsit más megvilágításba, ahogyan azt a rendező is meglépi. A helyszín erre kiváló lehetőséget szolgáltat, bár elsőre nem volt világos a nézőtér elhelyezése, de a karakterek folyamatos mozgása végül igazolta, hogy az elgondolás működőképes lehet. A Kultúrbrigád 12 dühös ember című előadásának halotti torján merült fel a kérdés, miként lehetséges egy körszínház létrehozása anélkül, hogy a szereplők ne háttal legyenek a közönségnek. A megoldást Mák Virág ügyesen elhozta, ahogyan a Félelem megeszi a lelket esetén is tapasztalhattam, bár ott az intimitást is növelte az elrendezés. A jelmezek és a díszlet az A játék a kastélyban című műben is ugyanolyan kreatív megoldásokat igényeltek, amelyek az egyesült korábbi darabjainál is tapasztaltam, de még a muzsika is megfelelő ütemre érkezik. Mivel már túl vagyok a harmadik élményen is, így kis kontárkodást is megengedek magamnak a kritikusi szemlélet indokán, egyrészt építő, másrészt megfigyelő és visszajelző jelleggel.

A karakterek újragondolása kimondottan tetszetős volt számomra, ahogyan a végletekig elviszik egyiket-másikat, miközben visszafogják a harmadikat, a kontraszt így nem növekszik, hanem megmarad koherensnek. A lakáj egy nagyon hálás szerep, hiszen tologatni lehet őt egy skálán és akár extrém helyezeteket is lehet vele létrehozni, ami izgalmas kísérletezés. Hogy mennyire improvizatívan történt a karakter megformálása, azt csak többszöri megtekintés után tudnám megmondani, mindenesetre a modern színházat Mák Virág alaposan megostromolta, méghozzá a jó értelemben. Ahogyan beharangoztam, a nyitány is úgy indul el, hogy a nézőközönséget invitálják a helyszínre, a kastélyba, mintha mi is részesei volnánk az egész produkciónak. Az ötlet elsőre meglehetősen fura, hiszen nem tudni, most már az előadást látjuk-e vagy ez valamilyen spontán, a helyszínnek szóló találékony bevezetés. A Játék a kastélyban viszont pontosan arról szól, hogy adott két író, az egyikőjük inkább realista, a másik viszont kimondottan idealista, és levezényel egy darabot az előadás alatt. Ha ebből egy kicsi kilépünk, akkor az udvarmesterünkké válik Turay, aki Lucifer módjára csábít bennünket új kalandok felé, és mindig ő dönti el, hogy most éppen melyik síkján is vagyunk az adott mű előadásának.

A spontaneitásnak ható színjáték viszont ezt nem teszi nyilvánvalóvá a néző számára, így hagyjuk magunkat sodródni az árral. Mivel ezt Turay nem csak a kezdetekkor alkalmazza, hanem több, random ponton is, így tényleg nem világos, mikor látunk improvizációt és mikor ugratják egymást a színészek. A folyamatos mozgás viszont ezt nem megakasztja, sokkal inkább alátámasztja, azaz minden időzített, még Marika tevékenysége is. Külön meglepetésként szolgált számomra, hogy a helyzetkomikumot egy ponton paródiáig tolják el a karakterek, amellyel egy kis fricskát nyomnak a közönség rakoncátlankodásával szemben. A végeredmény pedig nem csak szórakoztató, de kiváló performanszt is rejt magában. A karmesteri vezénylés ezért, akárcsak az Egy, kettő, három során kritikai felhangot is megpenget, akarva vagy akaratlanul, de ügyesen megfogalmazva.

A higgadt Gál bőrébe bújik bele Mák Virág, aki ezt a karaktert is finoman átformálja. A korábban látott előadásokkal ellentétben ezt a hangot végig meg tudja tartani, egészen a crescendoig, ahol átbillen és nem tudni, kacag-e vagy sír az élményen. Mivel mindkét reakció adekvát a jelenethez, így részemről csak emelte a színész profizmusát az előadásmód. Ezzel Turayval szemléletes ellentétet jelenít meg a színpadon, az összhang eléri a várt hatást. Nem titok, általában Gált is férfi szokta játszani, viszont Virág bizonyította, ez korántsem annyira indokolt, hiszen a szabályok felrúgása mindig adekvát, ha nem erőltetett, hanem eredményes a változtatás. Márpedig jelen esetben ez nem csak működőképes, hanem ezt a Gált könnyedén el tudom képzelni akár a Centrál Színház színpadán is.

Ádámot valószínűleg mindig imádni fogják a nők, amint megjelenik a színpadon, a hősszerelmes karaktere magas labda, de Németh Áron nem tolja túl, hanem pontosan úgy játssza, ahogyan még érzékletes, de nem válik kínossá. A hullámzó érzelmek megformálása teljes beleéléssel történik, egyáltalán nem zavartatja magát, amikor a monológja alatt a szerzőpáros rá sem hederít. Katona Virág meglepően jól adja a dívát, bár amikor halljuk, még korántsem lehetünk biztosak benne, hogy ez a nő valóban kellő bájjal és tartással fog viselkedni, a színpadra lépésével megteremti azt a hangulatot, amit várunk tőle. Almádyval szemben a nyílt terepen pontosan úgy viselkedik, ahogyan egy gőgös, öntudatos színésznő tenné. Pozsik Hunornál már előre sejtettem, hogy mire számíthatok, meglepetésemre ezúttal visszafogta magát, bár a játszott karakter elbírt volna egy kis ripacskodást, hiszen úgy van megírva, ennek ellenére tökéletes partnere lett Annienek.

A szereplők kiválasztása tehát, ahogyan előre megjósoltam, adekvátnak bizonyult, de meglepetésekkel is szolgált. Orbán Ferenc addig tolta a biciklit, ameddig lehetett, ami nagyon jól állt neki, és a figura ezt még bőven elbírta. A titkár eleganciáját kissé levetkezve Szalai Ádám is mozgatott a képzeletbeli csúszkán, a karakter esetében ügyesen kihangsúlyozta, mennyire fontosnak érzi magát az illető, és mennyire ki van akadva azon, hogy senki sem figyel rá. A rendezés ezen a ponton, ahogyan korábban is említettem, kimondottan kreatív és szórakoztató irányt vettem a fő szál megzavarása valójában indokoltnak bizonyult. Kiss Lóránt Turayjáról már beszéltem, a vendéglátó szerepét az elejétől a végéig viszi, ő a társulat vezetőjeként funkcionál több értelemben is.

A Hamajdlesz Színházi Egyesület három eltérő stílusú és műfajú előadását láttam eddig, egyértelműen a Játék a kastélyban a legérettebb és legjobb a színpadon ezek közül. Legyen szó színészi játékról, koreográfiáról, helyzetek kezeléséről és improvizációról, ezt találtam a legélvezhetőbbnek. A casting és a rendezés mellett a következő lépés talán egy kőszínház színpada volna, amelyen kísérletezniük kellene. Az élmény teljesen más volt mindhárom darab során, hiszen más és más környezetben kellett helytállniuk. A társulat remek lehetőségeket dédelget magában, szeretném őket egyszer egy valódi kamaraszínházban is megtekinteni. A korlátok egyelőre egyáltalán nem látszanak, a megoldásaik működőképesek és sosem erőltetettek. Amennyiben kell, megszólítják a közönséget, a modern irányt is bevonják, olykor a múlt eszközeit is felelevenítik. Az ötvözet viszont nem öszvér, hanem egy öntvény formájában jelenik meg a közönség szemei előtt.

Színház: Hamajdlesz Színházi Egyesület
Link: https://www.facebook.com/events/1528355434566867/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=G3VPx8q0qKI
Előadás: 2025.05.23.
Darab hossza: 120 perc egy szünettel
Port.hu link: -
Fotókredit: Hamajdlesz Színházi Egyesület – Török Maja

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány