2025. nov 30.

Transzszexuális szörnyteremtés - The Rocky Horror Picture Show

írta: Emerald Dragon

The Rocky Horror Picture Show (1975)

A musicalek esetében igyekszem megnézni, amire kíváncsi vagyok, bár futottam már bele olyan előadásba, ami egyáltalán nem tetszett. A zsáner ellenére nem minden esetben érhető el az élő verzió, így az eredetileg színpadra állított, majd filmként kultuszra tett szert The Rocky Horror Picture Show is olyan, hogy egyelőre várom, hátha valaki bevállalja a megrendezését. A fantasztikus, science fiction, vígjáték, horror és egyéb elemekkel zsonglőrködő, látványos, megbotránkoztató és szórakoztató művet még manapság is előveszik a mozik, bár sajnos látványos megmozdulásról nem igen hallottam már, pedig a bemutató környékén számtalan performansz előfordult a nézőtér sorai között is.

Janet (Susan Sarandon) és Brad (Barry Bostwick) egy esküvő utáni eljegyzést követően eltátogatnak a mentorukhoz, hogy bejelentsék neki a jó hírt. Az úton azonban defektet kapnak, így kénytelenek egy közeli kastélyban menedéket keresni a tomboló vihar elől. Dr. Frank-N-furter (Jim Curry) éppen egy nagyszabású partit tart a közeli barátai számára, hogy megünnepeljék világrengető találmányát. A konzervatív párosunk ide téved, majd fokozatosan elkeverednek a vendégek között, megismerkedve a házigazdával és két segédjével, Magentával (Patricia Quinn) és Riff Raff-fel (Richard O’Brian), majd a doktor fergeteges teremtményével, Rockyval (Peter Hinwood). Egyetlen telefon helyett végül a Transzszilvániai Transzszexuálisból származó idegen transzik furcsa társaságában találják magukat, ahol a szabad szerelem fokozatosan felszabadítja őket a gátlásaik alól.

publicity-still-rocky-horror-picture-show-tim-curry-barry-bostwich-susan-sarandon.webp A film tele van húsvéti tojásokkal, már a kezdő dal is számtalan alkotásra és karakterre referál. Az időszakban jellemző volt a double feature, amikor két filmet lehetett egy áráért megtekinteni, bár egyik sem volt a mai hosszúságot elérő. Ezek persze nem számítottak remekműnek, a szórakoztatást szolgálták ki, mégis közülük nem egy később kultikus érdeklődést váltott ki. A The Rocky Horror Picture Show is hasonló utat járhatott be, amikor a Broadwayról a mozivászonra kerülve nem fogadták túl nagy lelkesedéssel. A témája és a vizualitása meglehetősen szokatlan, a katyvasz történet pedig lényegében értelmezhetetlen, ha nem próbálunk meg a sorok közé is pillantani. A szatíra, a paródia ugyanis a szarkazmus hangvételét használja, amit kevesen kedvelnek, illetve nehezen dolgoznak fel, mert elvesznek az első találkozás látványosan polgárpukkasztó voltában. Az alapsztorink ugyanis teljesen átlagos science fiction hülyeségnek tűnik, azzal a kivétellel, hogy nincs köntörfalazás, azt állítjuk, a transzneműeknek van egy saját bolygójuk a világegyetemben, és ide csak látogatóba érkeztek, nem pedig meghódítani azt. Tulajdonképpen nem is érzik itt jól magukat, annyi a gyűlölködő tekintet és meg nem értés, hogy inkább visszamennek a szülőhelyükre.

Azonban nekik is megvannak a saját kis szokásaik és törvényeik, az ezeket megszegőket pedig keményen megbüntetik. A hierarchia csak addig működik, amíg a szabályokat fel nem rúgják és az alapelveket meg nem sértik. A gyilkosság például nem elfogadható, bár az alacsonyabb rendűek kínzása belefér. Pontosan azért, mert ők is félnek az idegenektől és nem tartják azokat elég érettnek. A játékaik és partijaik emberi szemmel nézve kissé meghökkentőek, ahogy a ruházatuk és a kellékek sem átlagosak. Ők azonban így érzik jól magukat, és másokra néznek furcsálló tekintettel. A meztelenség és a kivillanó testrészek náluk átlagosak, a prüdériával képtelenek mit kezdeni, igazi marslakónak tűnnek az emberek szemszögéből.

A szexualitás számukra nem csak ösztönös és a párzást szolgálja, sokkal inkább a kapcsolat és az öröm forrása, nemtől függetlenül közösülnek bárkivel, akikkel kedvük szottyan. Ez nyilván nagyon megbotránkoztató lehet egyesek számára, hiszen a rómaiaknál, Egyiptomban, a görögöknél, Spártában sem gondoltak erre másként, de a történelmi korok folyamán meglepő módon kevesebb időszak volt olyan, ahol ez fennakadást okozott volna. Az egyházi tanok sem igazán tiltották az ilyesmit, de a teológiai oldal mindig sikamlós tud lenni, ha a cölibátust kezdjük el látványosan boncolgatni. Tehát a földönkívüli transzvesztiták gondolkodása és erkölcsi normája látszólag eltérést mutat a mi szokásainkhoz képest, ami némi fennakadást okozhat a kommunikációban, olykor viszont kimondottan jól olajozza a gépezeteket.

Ha a karaktereket vesszük sorba, akkor a narrátorunk olyan funkciót lát el, mint a Homályzóna Dan Aykroydja, aki látszólag kívülről meséli el az eseményeket, mégis úgy tűnik, közelebbi rálátása is volt arra. A magyarázatok, amiket a cselekményhez fűz nem csak ismeretterjesztő jellegűek, hanem a dokumentarista jelleg mellett igyekeznek megkérdőjelezni bennünket abban, hogy vajon mindez megtörtént-e vagy mese. Riff Raff és Magenta már a kezdeti sorokban is megjelennek, mint egy festményből, úgy lépnek előre a háttérből, megjósolva, hogy érdekes szerepük lesz a továbbiakban. Valahol Igor és Frankenstein menyasszonya karaktereit elevenítik meg számunkra, növelve a kakofón érzetet, miközben egyre közelebb tessékelnek bennünket Mary Shelley fantáziájához. A koronát erre a doktor és Rocky teszik fel, de innentől alapjaiban változik meg a képzet. A vendégek sokasága nem a falusi parasztokra emlékeztetnek bennünket, jóval inkább a Vámpírok bálját juttatják eszünkbe, ahogyan Eddie is inkább a Rémségek kicsiny boltja fogorvosára hajaz leginkább. A keveredés tehát egyre inkább a káosz irányába mozdítja el a cselekményt, miközben az agyunk nosztalgiavonatra huppan és beszippantja az életérzés. Az ügyesebbek kiszúrhatták a gondolatmenetben a hibát, hiszen az utolsó mű ezután 11 évvel került csak a mozikba, ennek ellenére a kapcsolat tökéletes, bár az 1960-as filmben még nem szerepelt motor.

Miért is varázsol el bennünket mégis a The Rocky Hororr Picture Show, amikor tele van ellentmondásokkal, a cselekménye zavaros és a karakterei néha logikátlanul viselkednek. Az elsőt már leírtam, a nosztalgiavonat bizony nem ereszt bennünket, minden guilty pleasure, amit élveztünk a ponyvafilmekben, megjelenik ebben az előadásban. legyen szó a díszletről, a kellékekről, a karakterekről vagy a dialógusokról, de még a klisé sztori is magához láncol bennünket és asszociációra késztet. Mindamellett, hogy a szereplők is fantasztikusak és közismertek, Jim Curry debütálása és a sminkjének hasonlósága az IT bohócához eléggé szembetűnő, ahogyan az is, miért is fedezhették fel ez alapján az alkotás alapján. A fiatal Meat Loaf hangja ugyanúgy elvarázsol bennünket, mint Susan Sarandoné, Richard O’Briané vagy Nell Campbellé. Az összhatás fergeteges show, egy revü, melyet a képernyő előtt ülve ugyanúgy lehet élvezni, mint a moziban vagy éppen a színházban.

rocky-horror-picture-show-tim-curry-peter-hinwood-susan-sarandon-031925-1f57681c772f43048576200f400ba7d1.jpg A film erőssége elsősorban a zene és a dalok, a cselekmény nosztalgikus, a karakterek pedig vérlázítóan és valószínűtlenül sztereotipizáltak. Ezeket egyáltalán nem bánjuk, szórakoztató történet bontakozik ki előttünk a kedvenc horrorjainkat és sci-fijeinket idézve. A fülbemászó dallamokra nem véletlenül tomboltak egykor az ifjak a mozikban, a TV előtt is felpattannák, ha olyan társaságba csöppennénk. A szexuális- és gondolatszabadság viszont egy olyan tényező, ami az LMBTQ közösséget is megérintette, bár korántsem ilyen „propaganda” céllal készült az alkotás. Mégis, olyan értékeket és megfogalmazásokat tár elénk, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy ne meg- és elítéljük az embertársainkat, hanem egyszerűen hagyjuk, hogy mindenki úgy éljen, ahogy szeretne. A szerelem, a szeretet és a kapcsolódás akkor teljesen ártatlan, ha mind a két fél beleegyezik a történésbe és alapvetően csak akkor lehet igazán mocskos, ha élvezetes…vagy fordítva.

Nyilvánvalóan egyesek megbotránkoztatónak, mások kimondottan felemelőnek találják ezt a filmet, a megosztó kimondottan érvényes jelző rá nézve. Letagadhatatlan, hogy valamilyen érzelmet és reakciót ki fog váltani a nézőkből, a kultstátusza tökéletesen érthető. Ahogy múlik az idő, nem veszt a patinájából, a jelenben is érvényes és élvezhető alkotás. A vágy a szeretetre, az elfogadásra és arra, hogy tartozzunk valahová egyértelműen nem múlandó téma, a világ ugyan folyamatosan változik, de szélsőséges gondolkodók mindig is lesznek. Ahogyan a saját eszméink is állandóan módosulnak, úgy a társadalmi normák is. És így szép ez a világ, amelyben sokszínű emberek élnek egymás mellett, akik nem bántják, hanem elfogadják egymás különbségeit.