Az Ayakashi Samurai Horror Tales után a Mononoke sorozata is nagy sikert aratott. A gyógyfűárusunkat nagyon sokan a szívükbe szárták, így örömmel és kétségekkel teli fogadtuk a bejelentést, hogy a Netflix három filmre is leszerződött az EOTA-val. Az elsőt 2024-ben már elérhettünk, a második márciusban debütált. A korábbi anyag bemutatása után evezzünk át a jelenbe és lássuk, a Phantom in the rain megugrotta-e az elvárt szintet, visszahozta-e az eredeti karakterek hangulatát.
Hatalmas ünnepséget rendeznek az uralkodó hitvesének szülése kapcsán. Az udvarban komoly a készülődés, érkeznek is szép számmal a vendégek is. Emellett a szolgálólányok szerepére is rengetegen tolonganak. A belső udvartartásba bejutni nem csak kiváltság, de szigorú szabályoknak kell megfelelni és komolyak az elvárások a pozíciókban. Asa ambíciózusan minél feljebb szeretne kerülni a ranglétrán, Kame inkább a hivatás szépségében hisz, küldetéstudatot ápol.
A szentély vezetője, Utayama valamilyen okból kifolyólag csak hónapokkal később engedi megrendezni a születési ünnepséget. A rejtély megfejtése miatt érkezik meg kedvenc gyógyfűárusunk, aki szerint az udvarban egy mononoke garázdálkodik. Azonban a megfejtés és a küzdelem csak akkor kezdődhet, ha ismeri az alakot, az igazságot és az okot. Ahogyan megszokhattuk, senki sem őszinte, így alaposan át kell kutatnia a helyszínt, míg végül rábukkan a tragédiára.
Az EOTA három filmet is meghirdetett, melyek közül az első kettő már a Netflix műsorába is bekerült, a harmadik viszont 2026 tavaszán várható. A rendezői székben továbbra is Kenji Nakamurát (Ayakashi - Samurai Horror Tales, Mononoke, Mononoke The Movie: The Ashes of Rage) találjuk. A karakterdizájnt Takashi Hashimototól Kitsuneko Nagata vette át. Taku Iwasaki (Akame ga KILL!, Bungo Stray Dogs, Getbackers, Noragami, Witch Hunter Robin) zenéje folytatja a megkezdett ívet és összekapcsolja a rejtély, a misztikum és a folklór hármasságát.
A fő kérdéskörünk mindig az ártó szellemek valós szándéka, mert sosem tudhatjuk, ki a felelős mindenért. Több esetben derült már fény rá, hogy a nyughatatlanság egy igazságtalanságnak vagy borzalomnak a következménye. De ugyanígy egy bosszú is állhat a háttérben, ahol az áldozatok valójában csak rosszkor és rossz helyen voltak. A nyomozás ezért kulcsfontosságú, a valóság keresése elengedhetetlen.
Viszont emberek vagyunk, így nem biztos, hogy jelentőséget tulajdonítunk egy-egy részletnek, időnként a saját védelmünk érdekében hazudunk. Mindez egy nagyobb cél, morális igazság vagy egy rangos személy érintettsége kapcsán külön bonyolódik. A Bűn és bűnhődés ugrik be és Raszkolnyikov vérlázító elképzelése. Tehát számtalan emberi tulajdonság és szándék hátráltatja a gyógyfűárusunk ténykedését is, különös tekintettel arra, hogy az udvartartás igencsak sok személyt sorakoztat fel. Ugyanígy a rend és a szabályok sincsenek segítségére, az utasítások szó szerint értelmezése könnyedén a visszájára fordulhat.
A szándékos és az akaratlan hátráltatás valójában egy csatornába hajtja a vizet, de a magas szolgálószám nagyobb eséllyel eredményezi a nem várt igazság kikotyogását. Ahogyan igyekeztem rámutatni, a következő rétegünk az ambíció, mely újabb falat emel és fals elképzelésekkel, információkkal torzíthatja el a valóságot. Ilyen közegben keresgélni nem egyszerű feladat, ami azonnal indokolja is a Mononoke Phantom in the rain film formájában történő megvalósítását. Korábban megszoktuk, hogy a nyomozás 2-3 epizódon keresztül zajlik, melyek szinte egy-egy felvonást szimbolizálnak a színházi élettel kapcsolatban. A hármas tagozódás itt is megfigyelhető, de korántsem annyira éles.
A hierarchikus rendszerekben többnyire a legalsó rétegeket érintik az igazságtalanságok, így természetszerűleg ilyenkor abban érdemes keresgélni egy rejtélyt vagy eltusolt eseményt. Viszont az előbbi részletet hozzáadva a cselekményhez, összekapcsolva az ünnepség eltolásával valójában csak egy újabb útvesztő nyílik meg előttünk. Ezért lényeges, hogy a főhősünk megfelelően és alaposan tárja fel a rejtélyeket, miközben igyekszik nem kidobatni magát az udvartartásból. Hiszen korábban alacsonyabb rangú személyekkel kellett szembenéznie, ezúttal viszont az uralkodói udvarban kutakodik.
AiNA THE END: Love Sick
A helyzet ezért kellően izgalmas fordulatot vesz, miközben a mű folyamatosan megőrzi a Mononoke eredeti hangulatát. A detektív hősünk spirituális nyomozómunkája mellé újabb szeletkét kapunk a japán folklór és történelmi hagyományok világából. Eggyel feljebb lépünk a képzeletbeli lépcső, új hierarchikus körbe nyerünk betekintést. A Phantom in the rain méltó utódja a forrásnak, izgatottan vártam a folytatást, melyről a jövő héten számolok be nektek.
Értékelésem: 8,5/10
Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Mononoke_the_Movie:_Phantom_in_the_Rain, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=25858
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=NJejE1Xv8vw
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/--661919.html
Bluray megvásárolható: -
Smaragd Sárkány
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

