2020. nov 06.

Veszélyelhárítás: Mezzo DSA

írta: Emerald Dragon
Veszélyelhárítás: Mezzo DSA

Mezzo DSA (2004)

mezzo_1.jpgHárom évvel a Mezzo Forte után az OVA egy folytatást kapott, melyben a főszereplők visszatértek, hogy újabb kalandok felé kalauzolják el a nézőközönséget. A science fiction és az akció, illetve az izgalmak megmaradtak, de a hentait ezúttal elvetették. A célközönség továbbra is a felnőtt korosztály, de így könnyebben elérhették a tengerentúli érdeklődőket is. Az ARMS Studio Yasuomi Umetsuja (Kite, Kite Liberator, Mezzo Forte) ezúttal cis rendezője, írója és karakter dizájnere volt a Mezzo DSA-nak, mely manga adaptációja kifejti az betűszó jelentését is: Mezzo: Danger Service Agency.

Barnabys Suki: Mami Mai Tai

mezzo_6.jpgAsami Igarashit állandóan piszkálják az osztálytársnői. Nincs menekülése a helyzetekből, mindenhol megtalálják és alaposan megalázzák, helybenhagyják. Ám egy napon egy megmentőbe botlik, aki teljesen véletlenül csöppen a tinik összetűzésébe. Mikura Suzuki a Dangers Service Agency üdvöskéje, és akaratán kívül csapódik be a csetepatéba, magával rántva a Black Scissors banda jeles tagjait. A tűzpárbaj kénytelen-kelletlen véget vet az iskoláslányok szokásos napi piszkálódásának, Asami pedig meglehetősen hálás lesz Mikurának. Azt pesrze még nem sejti, hogy miféle szervezet tevékenységébe sikerült beletenyerelnie azzal, hogy megpróbál a lány társaságába kerülni.

mezzo_8.jpgA Danger Service Agency három tagja Kenichi Kurokawa, Tomohisa Harada és Mikura Suzuki. Bármilyen veszélyes ügyet elvállalnak, hogy biztosítsák a megélhetésüket, ez az elsődleges céljuk, nem pedig a hősködés. Kenichi kiszuperált zsaru, akinek még megvannak a kapcsolatai, de helyezkednie kell, hogy a helyi bandák ne őröljék fel maroknyi csapatát. Tomoshi elsősorban androidok készítésével foglalatoskodik, amelyeket a küldetések során is fel tudnak használni, de magányos óráit is szívesen tölti az alkotásaival. Mikura igazi tökös hölgyemény, aki mindent kitesz, hogy áldozatai közelébe férkőzhessen.

mezzo_5.jpgAz ügynökség különböző megbízásokat vállal el, de eközben a maffia, a rendőrség és egy titokzatos orvlövész is nehezíti az életüket. A Mezzo DSA folyamán előkerülnek a múlt árnyai, a végzeteke, melyekkel ideje szembenézniük. Ugyanígy számtalan utalást találhatunk a spirituális előzményfilmre, a Kite-ra is.

mezzo_7.jpg

 

Ebben az animében folytatódik a kontraszt vonal, de a hentai helyébe az ecchi és a lágy erotika lépnek. A meztelen test ezúttal visszafogottan ábrázolt, pajzánság dominál a pornós felhanggal szemben. Inkább Mikura nőies, naiv, védtelen oldalát igyekeztek vele kihangsúlyozni, nem pedig a kiszolgáltatottságot.

mezzo_2.jpg

 

A Mezzo Forte alkotógárdájához Akira Itō (AKB0048, Denpa teki na Kanojo, Elfen Lied, Street Fighter Alpha), művészeti vezető csatlakozott, akinek hála a grafika némileg finomodott. A mű muzsikája meglehetősen erős, Fumika Yasuda talán ezzel ellensúlyozta, hogy a pornós részletek ezúttal elmaradtak. Eredménye viszont a játékos, ugyanakkor kemény és szívós női karakterélmény.

Barnabys: Mitsu

mezzo_4.jpgBár a küldetések izgalmasak, a zene impresszív, a cselekmény fordulatos, és némi meglepetést is tartogat a számunkra, a nosztalgikus hatást leszámolva nem jutottunk előrébb. Hiába tűnt el a perverz vonal, és próbáltak némi mókát csempészni a történetekbe, az éle kissé megkopott. Nem rosszabb ugyan, mint a Mezzo Forte, de egyhelyben topog, így kiemelkedőnek sem mondanám. Egy kis karakterfejlődés, némi tanulság vagy üzenet az, ami hiányzik, sajnos megragadtak az alapoknál.

Értékelésem: 7,5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Mezzo_DSA, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=3059
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=5NkQRj1HuUo
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/mezzo-dsa-217222.html
Bluray megvásárolható: nem

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

krimi akció anime ecchi science-fiction