Az év végi hajtásban némi erőt ad az embernek, ha sikerül egy jó akciót elkapnia. Így esett, hogy egészen jó animéket sikerült megkaparintanom a 2022-es karácsonyi vásárok forgatagában. Szerencsémre időben meg is érkezett, hogy a pihenőnapokat immáron izgalmakkal felvértezve tölthessem. Az első választottam egy androidos játékból adaptált történetre esett, mely egyik kedvenc témámmal és szituációmmal foglalkozik. A King’s Game első olvasatra közel állt a Mirai Nikki hangulatához és a Battle Royale szellemiségéhez.

 coldrain: Feed the Fire

A Kure Akedémiára érkező friss tanuló, Nobuaki Kanazawa meglehetősen különcnek és visszahúzódónak tűnik, kerüli az új ismerősei társaságát, bármennyire is nyitottan fogadják a fiút. Chiemi Honda azonban lankadatlanul ostromolja őt, ezért végül beadja a derekát, közelebb engedi az osztálytársait. Ez az állapot nem tart sokáig, mert mind a harmincketten furcsa üzenetet kapnak egy ismeretlentől, aki Királynak hívja magát. Az alattvalóknak nincs más dolguk, mintsem teljesíteni óhajait és parancsait, különben válogatott büntetésben részesülnek. Bármekkora baromságnak vagy átverésnek is tűnik, a legtöbben óhatatlanul is engedelmeskednek a bolondságnak. Pedig egyedül Nobu tudja és féli az igazságot az elkövetkező cunamit illetően. A mókás játék ugyanis valójában halálos veszélyt rejt, ezt pedig az első éjjel megtanulják a nebulók. Az engedetlenek ugyanis nem érik meg a hajnalt, szüleik felakasztva találják a testüket.

Az emberi elme, még ha fiatal is képtelen feldolgozni ilyen rendszerezettnek tűnő, tömeges öngyilkosságot, jóval valószínűbbnek tűnik, hogy egyetlen személy az okozója a történteknek. A fiú pedig pontosan ismeri a körülményeket, így egyértelműen ő lehet a felelős a gyilkosságokért. Ez a következtetés jóval logikusabb és kevéssé rémisztő, mint hogy természetfeletti hatalommal van dolguk és nem léphetnek fel az eljövendő eseményekkel szemben. A tagadás akkor is folytatódik, amikor szemük előtt zajlanak le a démoni folyamatok. Az osztály kénytelen elmerülni saját elméjének mélyére, hogy megismerje az emberi tudat sötétségét és túlélőképességükről tanúbizonyságot tegyenek.

A King’s Game klasszikus visszahúzódó, szerencsétlen sráccal operál, aki első elgondolásra egy háremes animébe csöppenhetne. Azonban a cselekmény váratlan fordulatokat hoz, és előtérbe kerül a valós téma, a Battle Royale játék. Természetesen ezúttal is a 21. századba helyeztük a jelent, így a digitális kommunikáció, azaz a mobiltelefonok és az anonimitás lesz az eszköz, amivel a szereplők az utasításokat kapják. A parancsok nem konkrét gyilkosságokra ösztönöznek, de egyértelmű céljuk, hogy a résztvevők figyelmét felhívják a helyet komolyságra, erre szolgálnak az elsődleges utasítások és a megtorlások kegyetlensége, természetfelettinek tűnő mivolta. Mivel a forrást a néző elméje is tudni szeretné, ezért a képernyő elé tapadunk, keressük az apró jeleket, amelyek végre felfedik nekünk a háttérben meghúzódó titkos szálat, a fogadásokat, az ármánykodást, a bosszú mibenlétét, a jutalom nagyságát, mellyel a győzelem, mint egy keserédes mézesmadzag ratifikálódhat a szemünkben.

Mindig kell egy indok, egy mozgatórugó, egy magasabb hatalom, ami értelmet ad az ilyen típusú játékoknak. Ezt támasztja alá a csavarok halmaza, ahogyan a történet hirtelen több szálra oszlik, és az idősíkok fokozatosan paralellé válnak. Ha a cselekmény valahogyan megismétli önmagát, ha van kiút ebből a végzetesnek tűnő csapdából, akkor léteznie kell egy királynak, aki a háttérben meghúzódva szemléli a történést vagy éppen közöttük rejtőzve a végkifejlet felé mozgatja a társaságot. Márpedig egy ilyen halálos versengésből a szabályok szerint egyetlen kiút van, a győzelem. Kiszállni nem lehetséges, az utolsó mentsvár a játékmester kiiktatása. Ehhez pedig talán nyomokat is találhatnak a szemfüles nebulók.

Sokan azon a véleményen vannak, hogy bizonyos kor alatt az emberek nem elég érettek ahhoz, hogy felmérjék cselekedeteik súlyát, döntéseik következményeit. A felelősség kérdését a szüleinktől, tanárainktól és a környezetünktől leshetjük el. A kezdetek kezdetén a védelem érdekében valóban másoktól függünk, minden tettünkért a felnőttek tartják a hátukat, helyettünk kérnek bocsánatot és a nevelést, a társadalmi és az anyagi hátteret vonják fel védő pajzsként. Ez idővel változhat, ahogy érünk és fokozatosan elengedik a kezünket vagy magunk ismerjük fel a valóságot. Az igazság pedig komor és végtelenül igazságtalannak tűnhet azok számára, akik kényelmesen a környezetüket hibáztatják.

Az osztálytársak azonban egy kiélezett helyzetbe kerülnek, ahol a morálnak nincs keresnivalója, a főszerepbe ugyanis a túlélő ösztön kerül. Ez pedig már a pubertás után is bekapcsol az életképes egyedekben. Nem csupán a küzdelem jelenti a kiutat, a játékszabályok követése egy felnövéstörténet is lehetne. De a Battle Royale mindig az emberi elmék mélyére hatol, a valós ént szakítja ki a viselt maszkok mögül. Az emberek mindegyike ugyanis nem rendelkezik a túléléshez szükséges képességek minden tárházával. Az erő, az értelem, az ösztön, a reflexek, a tudás és a manipuláció nincs meg mindenkiben azonos arányban. De a halálos játékok tárháza már rendelkezésünkre áll, több anime és manga is bemutatta nekünk, hogy mindig másra van szükségünk a túlélés érdekében.

A pszichopata karakterek előnnyel indulnak az ilyen típusú helyzetekben, azonban csak akkor, ha ezen tulajdonságukat ügyesen palástolják. A legbiztosabb, ha mindenre adekvát módon reagálnak, miközben kitapasztalják, mikor hova érdemes csapódni, kit érdemes észrevétlenül a sínek közé taszítani, hogy abból a legjobban profitálhassanak. A yandere a King’s Game-ben is jelen van, de az első pillanattól kivetkőzik önmagából, ami szokatlan, hiszen mindezt mindenki szeme láttára teszi. Itt lép be az emberi elme másik tulajdonsága, hogy az értelmetlent megmagyarázni igyekszik. Azaz nemes egyszerűséggel sokan vezetőnek nézik az ilyen karaktert, bármennyire is egyértelmű, hogy eszközként tekint másokra.

A manipulációk ügyesen kavarognak, az időszálak fokozatosan a végtelenben találkozni látszanak, a 12 részes anime sorozat zakatolva hasít a tudatunkba, a katarzis is megérkezik, ahogyan várjuk. Minden olajozott gépezetként működik, a King’s Game a kliséket némileg ugyan megcsavarja, de alapvető újdonságot a cselekményben nem igazán találhatunk. A psziché felfedezése, a tudatállapotok ábrázolása, a logikátlan és a túléléshez szükséges reakciók ábrázolása csak néhol sántít, ezek a helyzetek bizony váratlant is hozhatnak ki belőlünk. A túlélő ösztön – el kell fogadjuk – nem mindenkiben érett eléggé ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzunk, gyakran a környezetünk vagy az érzelmeink elhatalmasodnak rajtunk, ezzel a vesztünket okozván.

Pile: Lost Paradise

A 2009 és 2015 között futó játék Nobuaki Kanazawának (Ōsama Game) köszönhető. Több manga adaptáció után a Studio Seven 2017-re készítette el az animét, melyet a Funimation forgalmaz és az All the Anime kiadónak köszönhetően már Blu-ray-en is elérhető. Noriyoshi Sasaki (Holmes of Kyoto, Joshi Kausei) rendezése tökéletesnek tűnik, Kenji Konuta (RErideD, Library War) forgatókönyve egy kellemes, ámde nem túlságosan kiemelkedő Battle Royale típusú sorozattal gazdagított bennünket. Az eszközök ismertek, nem ajándékoztak meg bennünket túl sok újdonsággal, az idővonalak felvétele inkább az androidos játék előtt tiszteleg, mintsem, hogy az élményhez adjon hozzá valamit. Kan Soramoto és Yōsuke Itō karakterdizánjai ismerősnek tűnhetnek, hiszen ők dolgoztak a Holmes of Kyoton is. Hideto Nakahara művészeti vezetésének remekét pedig már a Slayers-ben, a Musashiban és a Hellsing Ultimate-ben is megcsodálhattuk. Naoyuki Osada (Doreiku The Animation) zenéje ugyan ezúttal sem túlságosan erős, de panaszkodásra sem ad okot.

A King’s Game teljesen jó thriller, ne értsetek félre, csupán nem igazán hoz újdonságot a műfaj ezen ágazatába. A cselekmény átlagos, a karakterek hozzák a formájukat, a végkifejlet kiszámíthatónak mondható. A hiba természetesen a mi készülékünkben is van, hiszen vannak már olyan művek, amelyek a mércét igencsak magasra tették. Ez nem von le semmit az anime élvezeti értékéből azok számára, akik elsőként ezzel ismerkednek meg. Ám akik már régóta elmerültek ebben a világban, azok csak bólogatnak és mosolyognak a csavarokon, a karakterek pálfordulásain, az elhulló osztálytársak pedig már könnycseppet sem érdemelnek. Immunissá váltunk az ilyen eszközökkel szemben és nehezen érint meg bennünket egy olyan mű, ami csak a klisékkel operál, de kiemelkedni nem tud a középszerűségből.

A Blu-ray kiadás esetében ettől függetlenül a limitált változatra esett a választásom. A digipak csomagolás némileg kárpótol az extrák hiányával szemben, de nem feledteti a PC korunk legnagyobb átkát, a cenzúrát. Sajnos egyes részek esetében a fekete foltok egyértelmű tanúbizonyságai annak, hogy a horror ábrázolása már az animációk területén is tabunak számíthat egyes országokban. Erre egy figyelmeztetést szívesen fogadtam volna, akárcsak a Deadman Wonderland esetében. A keménydobozos kiadáshoz egy igényes poszter és egy kevésbé részletes artwork gyűjtemény jár, mely csak a főbb karaktereket tartalmazza. A leárazásnak köszönhetően nem érzem magam átverve, de ennél szebb Blu-ray-ek is helyet foglalnak a polcomon.

Aki kedveli a Battle Royale típusú sorozatokat, a yandere karaktereket, a versengést és a véres összecsapásokat. Akit nem zavar, ha az emberi lélek bugyraiból halásszák elő nekünk a túlélő ösztön kegyetlen valóságát, és örömmel konstatálja, az élet nem teljesen habostorta jellegű események sokasága, annak merem ajánlani a King’s Game-et is. Azzal a kitéttel, hogy nagyon erős alkotásra azért ne számítsanak, mert csalódniuk kellene.

Stúdió: Seven

Megjelenés: 2017

Források: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=19973, https://en.wikipedia.org/wiki/King%27s_Game_The_Animation

Blu-ray: https://www.alltheanime.com/products/kings-game-blu-ray-collectors

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány