2019. dec 26.

Emlékek a gyermekkorból: Only Yesterday

írta: Emerald Dragon
Emlékek a gyermekkorból: Only Yesterday

Only Yesterday (1991)

1_aj9uikvh1kss6zeqiadjua.jpgNem minden Ghibli-anime tartozik a legkiválóbbak közé, bár általánosságban elmondhatjuk róluk, hogy szórakoztatóak, tanulságosak és gyönyörűek. Most azonban egy olyan alkotással szeretnék foglalkozni, ami nem a szokványos témákat boncolgatja, sokkal földhözragadtabb, mint a fantázia világában játszódók. Az Only Yesterday inkább slice of life típusú dráma, Isao Takahata (Anne of Green Gables, Horus - Prince of the Sun, My Neighbors the Yamadas, Panda! Go, Panda!, Pom Poko) rendezésében.

taeko-and-toshio-only-yesterday.jpgTaeko Okajima végzett az iskolával és a felnőttek életét éli. Ahogy minden nyáron, most is vidékre készülődik, ahol fogadott rokonai között hasznosan töltheti el az időt. Ahogyan készülődik a látogatásra, visszaemlékszik az első utazásra, mely Yamagatába vezetett. Hiszen mikor még kicsi volt, teljesen másként állt hozzá az élethez, a szüleinek nem akadtak olyan lehetőségei, mint most neki. Egészen addig, míg nem látogatott le a kicsiny faluba, el sem tudta képzelni, hogy akad olyan hely, ahol folyamatosan dolgozni kell. Viszont Yamagatában nem csupán egy új családra és otthonra lelt, de új barátokat is szerzett.

onlyyesterday4.jpgAz általánostól eltérően az Only Yesterday egy realisztikus romantikus dráma, azaz a fantázia elemek helyett a valóságra fektették a hangsúlyt. Azaz láthatjuk, milyen körülmények között éltek Japánban az 1966-os és az 1982-es években, kiemelve a kettő közti kontrasztot. Ugyanígy a városi lehetőségeket is ügyesen szembeállították a falusi léttel, mindezt egy fiatal lány szemszögéből nézve.

only-yesterday-7.jpgAz eszköz kiváló, hiszen egy kíváncsi csemete másként éli meg a jelent, a 10 éves kislány szempontjából nem ugyanaz számít mérföldkőnek, mint egy felnőtt gondolná. Ennek elsődleges oka, hogy az iskolai szocializáció, a barátkozás, az ellentétes nem felfedezése mellett a saját testük is változik, és a külső ingerekre is adekvát választ kell kialakítaniuk. Mindez persze, történetét tekintve egy lányregénynek tűnik, de pontosan ezzel a céllal készítették az alkotók.

only-yesterday-movie-review-8-1024x576.jpgMivel az Only Yesterday nem kimondottan engem igyekszik megszólítani, így viszonylag külső szemlélőként tudok vele foglalkozni. Hotaru Okamoto mangájából a forgatókönyvet a rendező dolgozta át, és korántsem volt könnyű dolga, hogy a várt hatást elérhesse. Yuuko Tone rajzait Yoshifumi Kondō (Grave of the Fireflies, Anne of Green Gables) adaptálta olyan figurákká, melyek a Ghibli Studiótól ugyan elvártak, de némileg különböznek is a megszokottól. Hiszen a cél a valóágérzet növelése volt, szembe állítva a múlt mesés visszaemlékezésével. Kazuo Oganak (Barefoot Gen, My Neighbor Totoro, Princess Mononoke) köszönhető a varázslatos vidéki táj megelevenedése, a sáfrány ábrázolása.

only-yesterday-slapping-scene.pngAzon túl, hogy nem tudunk belekötni a látványvilágba, és a romantikus vonal is kimondottan realisztikus, a zene még, amely erős pontokat kaphat. Ennek fő oka, hogy ügyesen csokorba szedték azokat a muzsikákat, melyek egy ilyen típusú, ámde retro környezetben játszódó cselekményhez illenek. Különlegessége, hogy Sebestyén Mártát is hallhatjuk benne énekelni, illetve Brahms Magyar táncok 5. című műve is felcsendül. Ezek segítségével könnyedén beleélhetjük magunkat a főszereplő és környezete helyzetébe.

Miyako Harumi: Ai wa Hana, Kimi wa sono Tane

Alapvetően nem a legjobb alkotások közé tartozik, de külsőre és belsőre nem igazán lehet belekötni a műbe. A célközönsége a 14-24 közötti nők lehetnek, így elsősorban nekik ajánlom. Az Only Yesterday kellemes romantikus drámával kecsegtet számukra.

Értékelésem: 7/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Only_Yesterday_(1991_film), https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=810
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=x0ZrjocXVJ4
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/omohide-poro-poro-24242.html
Bluray megvásárolható: Only Yesterday [Doubleplay] [Blu-ray] [2016]

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

szerelem anime társadalomkritika dráma romantika felnőtté válás slice of life Isao Takahata Ghibli Studio