2019. jún 01.

Halálos Játékok: Death Parade

írta: Emerald Dragon
Halálos Játékok: Death Parade

Death Parade (2015) & Death Billiards (2013)

dp05.jpgTévedni emberi dolog, pláne animék esetében könnyen esünk bele abba a hibába, hogy egy OVA-t erősen benézünk és jobbik esetben egy, rosszabbikban pedig számtalan sorozat kapcsolódik hozzá. A most előhalászott széria megtekintése során is ebbe sikerült ütköznöm, a nyúlfarknyi részt már jóval előbb láttam, csak később észleltem, hogy azóta tovább vitték a történetet. Már amennyire ilyesmiről lehet beszélni a Death Billiards, illetve a Death Parade esetében.

BRADIO: Flyers

dp01.jpgIdőben a Death Billiard később játszódik, már amennyire ennek a faktornak egyáltalán szerepe lehet az egész sorozatban, hiszen viszonylagosan különálló epizódokból, esetekből épül fel. A történet szerint, amennyiben több ember egy időben halálozna el, hogy a QuinDecim nevű bárba kerülnek, ahol egy játékot kell lejátszaniuk, amelynek tétje szó szerint az életük lesz. Aki nyer, az újjászülethet, a vesztes pedig a Pokolra jut. Persze ez csak elsőre tűnik ennyire egyszerűen felvázolható sémának, valójában a szabályok ennél jóval bonyolultabbak.

dp03.jpgEbben a bizonyos bárban dolgozik Decim, aki a csapos szerepét tölti be, és feladata, hogy a betérőknek a szabályokat ismertesse. Egy random játékon kell részt venniük, amennyiben elfogadják a feltételeket, és a végéig nem szállhatnak ki belőle. Viszonylag nehéz is volna, mert minden kijárati lehetőség le van zárva. A tét minden esetben az életük, így komolyan kell venniük, hiába tűnik ez némelykor inkább egy könnyed nyári délutánnak, vagy éppen egy vakrandinak. Hogy ne legyen túlságosan könnyű dolguk, a játékmester némi csavart is iktat a játékokba, hogy mindenki saját tudása és képessége szerint játsszon, ne próbáljon meg azért csalni, mert az érzelmei befolyásolják. death-parade-image-3.jpgEmiatt a vendégek eleinte nem is emlékeznek arra, hogyan kerültek ide, valamint, hogy meghaltak. Sok esetben a múltjukkal sincsenek teljesen tisztában, tehát nem kizárt, hogy ismerik egymást. Ez azért lehet nagyon lényeges elem, mert így nagyobb valószínűséggel fogják komolyan venni az egész helyzetet, mert a holtaknak amúgy nem lenne veszítenivalójuk. Azonban az események előrehaladtával, a győzelem pillanatáig fokozatosan előbukkannak a múltbéli emlékeik, így a játékok hangulata is dinamikusan változik ennek tekintetében.

death-parade-billiards-with-god-2.jpgAz egész történetsor zseniális szimbólumokkal teletűzdelt, melyek csak akkor válnak érthetővé, ha a végére érünk az epizódnak. A néző sem sejti, hogy miért is vannak ott a játékosok, és azt sem lehet megtippelni, ki milyen eredménnyel végez majd, illetve hogyan reflektál az apró csalásokra, kiskapukra, melyek nincsenek túlságosan elrejtve. A sorok között olvasni nem egyszerű, mert egy olyan játékot játszanak, amely tényleges tétje az, hogy mi lesz a sorsuk. deathparade-01-12-1024x576.jpgValahol ez tudattalanul is befolyásolja a döntéseiket, de csak a legvégére értik meg, mit miért tettek. Ezek az önkéntelen, ösztönszerű cselekedetek viszont segítik Decimet a megfelelő döntéshozatalban. Nyilvánvalóan nem egyetlen adekvát válasz létezik, így ő is tévedhet, vagy csupán az emberi érzelmek, színjátékok tükrében más végeredményre juthat.

dp04.jpgCsaposunkat egy fekete hajú lány segíti, akit sosem szólítanak a nevén. Hogy pontosan mi is a funkciója, arra csak jóval később derül fény, miközben kiderül, milyen szervezet része a bár, amelyben dolgoznak. A többi szereplő is előbújik, hogy megmutassák magukat, és ráébredjünk, mennyire nincs egyszerű dolga egy döntőbírónak. Hiszen neki is van felettese, felügyelője, sőt időnként a betérő vendégek sem azok, akiknek elsőre látszanak. Attól, hogy bizonyos információkat előre megtudunk róluk, még nem biztos, hogy a néző a megfelelő következtetésre fog jutni. Ezt ugyancsak zseniálisan ábrázolják az anime folyamán. dp02.jpgA morális kérdések, amelyeket boncolgat, éppen ezért nem csak egy szemszögből ismerhetőek meg. A karakterek beszélgetése pedig néhol filozófiai elmélkedésre is emlékeztet, például a bűnnel, illetve a halállal és a reinkarnációval kapcsolatban. Ezért érdemes minden apróbb részletre odafigyelni a Death Parade epizódjai közben.

tenor_16.gifA történet előrehaladtával elkezdjük mi is kicsit más szempontból megítélni az áldozatokat, valamint ráébredünk, miféle játékot játszik velünk a rendező, Yuzuru Tachikawa. Shinichi Kurita karakterdizájnja (One-Punch Man: Road to Hero) tökéletesen passzol a témához, szemet gyönyörködtetőek a szereplők. A zenéje fantasztikus hangulatot teremt, köszönet érte Yuuki Hayashinak (Kiznaiver, My Hero Academia). A főcímzene BRADIO Flyers-e, a végeken pedig a Last Theater hallható a NoisyCell-től.

NoisyCell: Last Theatre

tumblr_njwg7l2t3w1u8y58to1_500.gifAttól eltekintve, hogy a Death Parade végül teljesen más irányba mozdul el, mint amire számítunk, nekem nagyon megtetszett. A történetek, a döntések kimondottan érdekesek, a szituációk, melyekben ítélet születik, meglehetősen komplikáltak. Az egész halál gondolatkörét szépen körbejárják az epizódok során, valamint arra is rávilágítanak, hogy egy ilyen Decim-féle karakternek milyen nehézségekkel kell szembenéznie, illetve mennyire fontos is az ő munkássága. Nem egy erős horror, inkább izgalmas pszichothriller elemekkel operáló dráma, így elsősorban a gondolkodni vágyóbbaknak ajánlanám.

Értékelésem: 8/10

Forrás, információk: http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=16375, http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=14941
Trailerek: https://www.youtube.com/watch?v=7NTNMP4ize0, https://www.youtube.com/watch?v=YBcjwA-dX18
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/death-billiards-116968.html
Bluray megvásárolható: Death Parade: The Complete Series (Limited Edition Blu-ray/DVD Combo)

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

anime dráma természetfeletti túlvilág pszichothriller túlélőjáték