2019. máj 09.

A halál és a jövő: Plastic Memories

írta: Emerald Dragon

Plastic Memories (2015)

A romantikus animékből is van még lemaradásom, hiszen számtalan érzelmes mű akad a palettán. Az ilyen témájú alkotásokba általában véletlenül szoktam botlani egy ajánló vagy egy Youtube videó kapcsán. Ekképpen találtam rá a Plastic Memories-ra is, mint az egyik legszomorúbb sorozatra. Az Angel Beats! persze elég magasra tette a lécet, de azért kíváncsi lettem rá.

Eri Sasaki: Ring of Fortune"

Tsukasa Mizugaki frissen vállal állást egy cégnél, a Terminal Service One-nál. Nem igazán a saját választása, és nem is olyan, amilyennek elképzelte, a csapat meglehetősen furcsa párosokból áll. A Végső Szolgálat tagjainak feladatköre nem túl vidám, ugyanakkor korántsem egyszerű. Ebben a jövőbeli világban ugyanis már mindennaposnak számítanak az androidok, amelyek – akárcsak a Hal-ban – gyakran egy magára maradt személy lelki ápolását látják el.

A gépek tökéletesen hasonlítanak egy igazi emberre, azt leszámítva, hogy a programjuk egy időperiódus után lekapcsol és formatálja magát. Hogy ezt a leépülést megelőzzék, a Terminal Service One tagjai kimennek a helyszínre, aláiratnak egy beleegyező nyilatkozatot a tulajdonossal, hogy aztán magunk deaktiválják az androidot.

A robotokat Giftiának nevezik és természetesen a Végső Szolgálat duóinak egyik tagját egy gép, másikét egy ember alkotja. Így könnyebben meggyőzhetik az adott személyt, hogy szebb „halált” biztosíthatnak elvesztett hozzátartozóik számára, ha nem hagyják azokat leépülni, hanem engedik a merevlemezek formatálását.
Tsukasa egy Isla nevű Giftiával kiegészülve ismerkedik meg ezzel a szomorú, ugyanakkor néha vidám perceket szerző munkával, míg lassan neki is rá kell ébrednie, a kapcsolat semmilyen formában sem tarthat örökké.

Ahogyan felvezettem, a Plastic Memories alapjai erősen emlékeztetnek a Hal című filmre, leszámítva, hogy itt nincs komoly csavar a történetben, hiszen elejétől sejtjük a sorozat kimenetelét. Talán ezért is szórakoztató az alkotás, és tudunk könnyedén elmerülni a mindennapok nehézségeiben, amit az adott küldetés rejteget a párosok számára. Így a felvetett problémakörök is puhábban, játékosabban közelítik meg, de a drámaiság fátyla azért fenntartható marad.

1462282139_1446819708_tumblr_no3wer407o1tiivhqo1_500.gif Elég csak egyszer elveszteni valakit, idővel a helyettesítőt is könnyedén megszokhatjuk, ha létezett az illető, de legyen szó akár csak egy robotról is. A viselkedés úgyis meghatározza, miként kötődünk egy emberhez vagy élőlényhez, esetleg egy tárgyhoz, az elválás minden esetben problémákat okozhat. Bár jelen esetben az élethosszok ismertek, így fel lehetne készülni a végleges változásra, de az emberi természet valahogy sosem kezelte jól az elmúlást. Hiszen ez marad a központban, nagyon ügyesen és puhán megfogalmazva.

Bárhogyan is nézzük, a halál kérdése minden társadalomban egyféle tabunak számít, és a gyász is társadalmi kérdéssé, valamint intézménnyé degradálódott. A környezet elvárja, hogyan cselekedjünk, reagáljunk, miként temessünk, hogyan fejezzük ki az érzéseinket mások felé. Minden mást kórosnak és deviánsnak, gyakran ijesztőnek és szívtelennek értékel. Pedig a halál a kezdetektől az élet szoros velejárója, elkerülhetetlennek bizonyul az orvostudomány rohamos fejlődésével is.

114434-plastic-memories-i-just-dont-know-how-to-smile-episode-screencap-1x4.jpg Emiatt azt hinnénk, hogy miként elfogadjuk, hogy a Nap éget és fényes, a Föld kerek és termő, a víz táplál és életet ad, az emberek nem egyformák, úgy a halált is természetesnek vesszük és a mindennapok részének tekintjük. Nem, ez nem így van, a változást senki sem szereti, nagyon nehéz beletörődnünk, hogy valami másképpen van, mint tegnap, pláne, ha az nem ínyűnkre való módon történik.

Így a mellékszereplők is próbálják elkerülni a véget, annak ellenére, hogy a másik alternatíva számukra is fájdalmasabb elváláshoz vezethet. Van tagadás, düh, beletörődés, ármány, menekülés, és számtalan más emberi reakció, ami végül ugyanahhoz az eredményhez vezet.

A Doga Kobo Studio azt a Yoshiyuki Fujiwara rendezőt nyerte meg a Plastic Memories elkészítésére, aki a New Game és a Engaged to the Unidentified című animéket is gondozta. A történet klasszikus romantikus dráma, science fiction környezetbe ültetve, tabukat boncolgatva. A hozzá választott zenei anyag (Masaru Yokoyama – 3D Kanojo Real Girl, Fruits Basket 2019, The Lost Village, Seven Mortal Sins) ezért adekvát módon érzelmes hangvételű. A mű Naotaka Hayashi agyából pattant elő, aki végül mangává is adaptálta a sorozatot. Okiura (The Asterisk War, Infinite Stratos) terveiből a karakterdizájnt Chiaki Nakajima követte el, akinek munkásságát már ismerhetitek a Yuruyuri - Happy Go Lily-ből és a Love Lab-ből. Hogy a vizuális élmény is tökéletes legyen, a művészeti vezetéssel Masaaki Kawaguchit (Romeo and the Black Brothers, Fairy Tail Season 3, Billy Inu nan de mo Shōkai) bízták meg.

Mindig élmény, ha az animáció szemet gyönyörködtető, a zene kiemeli a hangulatot, illetve mindehhez egy kerek cselekmény társul. A Plastic Memories esetén ez tökéletesen megvalósul, bár a történet nem teljesen újdonság. Ami alapvetően nem jelentene problémát, ha nem támasztunk elvárásokat egy művel szemben. Jelen esetben viszont már jónéhány hasonló témájú alkotással volt dolgom, így némileg csalódást okozott a kiszámítható végkifejlet. Ennek ellenére a sorozat élvezhető, valóban érzelemdús és ügyesen, puhán közelíti meg a tabutémát, némi vidámsággal megfűszerezve.

Semmiképpen sem ajánlom olyanoknak, akik egy könnyed szórakozásra vágynak, hiszen a központi téma a halál és az elmúlás, ügyesen beöltöztetve. Akik a drámai darabokat kedvelik, vagy a science fiction irányába húznak, azok viszont semmiképpen se hagyják ki, mert látványos, összetett és mély gondolatokat boncolgató sorozatra találhatnak benne. A Plastic Memories megüti a mércét, bár nem emelkedik ki a többi ilyen anime közül.

Asami Imai: Asayake no Starmine