2018. okt 04.

Halálra ítélt angyalok - Angel Beats!

írta: Emerald Dragon

Angel Beats! (2010)

Ha azt mondják egy műről, hogy valamiben kiemelkedik a többihez képest, természetes emberi reakció a kíváncsiság, ami felmerül bennünk. Még akkor is, ha mém formájában bukkanunk rá erre a sorozatra az Anime-Zone Hungary csoport egyik adminisztrátorának posztjában. Mivel az illető már több izgalmas alkotásra is felhívta a figyelmemet, így az Angel Beats! már csak arra várt, hogy helyet kapjon a sűrű programjaim sorában.

Lia feat. IA: My Soul, Your Beats!

Yuzuru Otonashi maga sem tudja, hogyan került oda, ahol felébredt, de az sem világos számára, hol van, mi történt vele és kicsoda ő egyáltalán. A groteszk helyszínen egy Yuri Nakamura nevű, ugyancsak gimnázium-érettségű hölgyemény fogadja, és sokkoló szituációval szembesíti a szerencsétlen fiút, aki köpni-nyelni nem tud a meglepetéstől és a meghökkenéstől. Állítólag mindannyian halottak, valahol a túlvilág és az élet közötti síkon csatáznak az angyalokkal, akik mindenképpen arra törekednek, hogy útjukra bocsátsák a zavart lelkeket. A Túlvilági Arcvonal nevű formáció - jelenleg legalábbis ezen a néven futnak - pedig éppen egy ilyen ellenséges lénnyel néz szembe, akit Nakamura meg is próbál leszedni a puskájával. De Otonashi nem érti ezt az egészet, és természetes reakcióként elindul, hogy figyelmeztesse a tér közepén ácsorgó fiatal lányt, miféle veszély leselkedik rá a közeli lépcső rejtekéből. Kanade Tachibana meghallgatja a mondanivalóját, majd egyetlen mozdulattal végez a sráccal, aki az iskola elfekvőjében tér magához, sérülések nélkül.

mv5bymqxymu2nzetywnjzi00zmewlwiwntatognjndk3mdk1odk5xkeyxkfqcgdeqxvymzq1ndu1mdm_v1.jpg Mivel innentől elég egyértelmű lesz számára, hogy valószínűleg lehet némi igazság Nakamura szavaiban, igyekszik alkalmazkodni a helyzethez és minél többet megtudni a helyszínről, ahova csöppent, a helyzetről, amiben teljesíteni kénytelen. Ez ugyanis valóban egy átjáró a két világ között, ahol azok a lelkek várakoznak, amelyek még úgy érzik, nem végeztek el mindent, amit szerettek volna. Szörnyű sorsú gyermekek, akik nem mertek kiállni magukért, vagy éppen mindig is arra vágytak, hogy segíthessenek másokon, de nem nyílt rá alkalmuk. Az angyalok pedig egyfajta programok, valamiféle isten irányítása alatt, és igyekeznek őket a túlvilág felé terelni, azaz arra ösztönzik őket, hogy teljesítsék be a végzetüket, így elégedetten távozhatnak a túlvilág irányába.

Az egész iskola ennek szimbolikus színtere, azaz az érettségi vizsgákhoz kell eljutniuk, és közben mindent elvégezni, megtenni, amire hivatottak, amit hiányolnak, vagy sosem mertek meglépni. Akadnak köztük olyanok is, akik csupán NPC-k - előnyben a játékkedvelők és a szerepjátékosok -, azaz nem vesznek részt a túlvilági játékban, illetve, akik ellenállást tanúsítanak, vagy éppen át szeretnék venni isten helyét. Mindenki másként viszonyul a helyzethez, illetve a halálhoz, és Otonashinak először elemeznie kell, mi is vár itt rá, ki kell derítenie, mit keres itt, mi történt vele, hogyan tud másokon segíteni. Kérdés, hogy mit is jelent majd a túlvilág, és az összekovácsolódott gerillacsapat, a Túlvilági Arcvonal, illetve a Girls Dead Monster nevű rockbanda, amely főként figyelem elterelésként szolgál, valamint a titkos fegyvereket gyártó Guild mihez kezd majd, ha a tagjai véletlenül mégis megszerzik a túllépéshez szükséges tapasztalatot.

Nem nehéz kitalálni, hogy az Angel Beats! igencsak drámai hangulatra épül, amellett, hogy elég groteszk helyzetben vannak a karaktereink. Ez önmagában még nem is volna igazi kettősség, de a Túlvilági Arcvonal akciói meglehetősen furcsák, olykor komikusak is, hiszen igyekeznek távol tartani maguktól Kanade Tachibanat, ehhez pedig nem túlságosan értenek még, így a vígjátékelemek is szerepet kaphatnak. Hogy ez most egy coming of age sorozat-e, azt nehéz volna megmondani, annyi bizonyos csupán, amit a cselekmény felvezetése során írtam; szimbolikusnak kell tekintenünk az iskolapadot, még akkor is, ha - spoiler nélkül - van egy érettségi címet viselő epizód is. Az élet tehát egy tanulási folyamat, amelyben alkalmazkodunk a környezetünkhöz és megpróbálunk szerepet választani, vagy a lehető legtöbbet kihozni az adott körülményekből. Mindenki másként áll hozzá; van, aki átoknak tekinti, van, aki képtelen kitörni, és természetesen olyanok is akadnak, akik feladják és csak úsznak az árral. Így adódik az a helyzet is, hogy halálunkkor nem tettük meg, amire leginkább vágytunk, vagy ahogy néhány vallási irányzat fogalmaz: még feladatunk van e Földön.

A félig számítógépes játékhoz, félig valamiféle színjátékhoz hasonlatos iskolai helyszín kicsit rásegít erre az érzésre, hiszen ha az NPC-ket normális embereknek vesszük, az angyalokat valamiféle programnak, vagy legalábbis automatikusan reagáló lényeknek, akkor a főhőseink akár szellemek is lehetnének, akiket valamilyen felsőbb erő a fény felé próbál terelgetni. De ennél sokkal erősebb az az érzésünk, hogy karaktereink valóban egy konzolos környezetbe csöppentek, akiknek az a feladatuk, hogy információkat szerezzenek, fejlődjenek, és szintlépéssel nyerhessék meg ezt a furcsa játszmát. A kettő együtt számomra egyértelműsít egy teológiai elméletet, valamint kritikát is. Hiszen a vallások szerint az isten vagy istenek időt adtak nekünk az aktuális életünkben, és attól függően, miként használjuk ki azt, a mennybe vagy valamilyen pokolba jutunk, esetleg a limbón stagnálunk. Ez a magyarázatom, ahogyan a történetben előre haladni látszunk, egyáltalán nem tűnik erőltetettnek.

Aoi Tada: Brave Song

A progresszió persze egyáltalán nem olyan látványos, ahogyan várnánk, miként az iskolapadban sem tudhatjuk mindig, hol is tartunk éppen; végtelen messzeségnek tűnik az érettségi, esetleg a diplomaosztó. Természetesen minden bele van zsúfolva ebbe a képzeletbeli játékidőbe, van szerelem, harag, versengés, vizsgák, menza, sulizenekar, klikkek, lázadás, tanárok és az informatika is ügyesen bele van csempészve. Nyilvánvalóan ez utóbbi az egyik legfontosabb elem, ez kavarja össze a szálakat, és bonyolítja a nézők számára is, miben higgyenek majd.

A játékban a karaktereink fejlődése a legizgalmasabb, ahogy felfedezik a környezetüket, társaikat és önmagukat, elfogadják a múltjukat és készen állnak az átkelésre. Apró változások ezek, mégis a kulcs minden esetben az, hogy kiállnak magukért, felvállalják a vágyaikat és ambícióikat, minden külső támadás és kritika ellenére. Hogy ezek mennyire katarktikus élmények, azt mindenki maga döntse el, az Angel Beats! egyértelműen a drámai hangulatra összpontosít a sallangok ellenére. A harc csupán a tagadás allegóriája, amit akkor élünk meg, amikor már biztosak vagyunk benne, közel áll a halál. reminds-me-of-egyptian-mummification-anime-angel-beats_o_2964831.jpg A megváltoztathatatlant pedig akkor is nehéz megértenünk, pláne elfogadnunk, ha tudunk ellene tenni, de ez halmozottan igaz, amikor nincs visszaút, mert sorsszerű, avagy biológiailag elkerülhetetlen és determinált. Így szemlélve a látottakat, az anime az egyik legszomorúbb, amelyet valaha is látni fogunk. Nincs benne az a játékosság, mint a Death Parade-ben, itt egyértelműen egy irányba mozognak a szálak, és végtelenül kilátástalan a küzdelem, amelyet a gyermekek vívnak.
Igen, ez a másik mozzanat, ami olyan tragikussá varázsolja a sorozatot, mert bizony főszereplők gyermekkorúak, a vágyaik, a szerelmeik sosem teljesedhetnek be, mert nem volt rá elég idejük a Földön.

Seiji Kishi (Assassination Classroom, Fate/Prototype, Ragnarok The Animation) rendezése elsőre talán játékosnak, vagy butaságnak tűnhet, a Jun Maeda (Charlotte) írta történet mégis egyszerre keserédes és borzasztóan melankolikus. Na-Ga (Charlotte, Little Busters!) és Katsuzo Hirata (The Severing Crime Edge) karakterdizájnja elsősorban a könnyed, vígjátékos elemeket emelik ki, míg az ANANT-GARDE EYES (Gunslinger Girl: Il Teatrino, Charlotte) zenéje a szomorkásabb hangulatra reflektál. Képileg talán nem a legerősebb anime, amit láttam, de meg kell hagyni, eltalálták a mondanivalójához illő környezetet is (Kazuki Higashiji - Ghost in the Shell: Stand Alone Complex - Individual Eleven, Street Fighter Alpha, Sakura Wars Movie, Paprika). Kellemesen groteszk és pörgős, de játékos marad az utolsó percig, azt az érzést fokozva bennünk, valami nincs rendben ezzel a képpel. Egyre mélyebb letargikus állapotba húz bennünket az anime, magával ránt a szomorúság bugyraiba. Elgondolkodtat, miként érdemes élnünk és mi az, amit kihagytunk, pedig meg kellett volna tennünk. Számvetést készítünk a múltról és vágyainkról, képtelenek vagyunk szabadulni a hatása alól. Ez pedig jó, mert átjön, amilyen üzenetet közvetíteni szerettek volna nekünk.

Ha az volt a cél, hogy újraértékeljük az életünket, átgondoljuk a korábbi döntéseinket és rámutasson arra, nem szabad utólag bánni azt, amit nem tettünk meg, inkább lépnünk kell, amíg lehetőségünk nyílik rá, akkor ezt tökéletesen teljesítette az Angel Beats!. Ha a legszomorúbb anime címre pályázott, akkor simán TOP 3-as befutónak mondanám. Kevés olyan alkotást láttam, ami ilyen ügyesen tudott volna a halál kérdésével foglalkozni, így kizárólag erős idegzetűeknek tudom ajánlani, akik nem zakkannak meg azonnal tőle.