Lehet, hogy nagyon unalmas úgy kezdenem a cikkeimet, hogy valamelyik Anilogue előadáson sikerült egy nagyszerű animét találnom. Viszont az INU-OH-val is pontosan ez történt, nem véletlenül szeretek minden egyes évben eljutni a rendezvényükre. A most bemutatásra kerülő filmet a tavaly előtti évben volt alkalmam, ugyancsak a Toldi Moziban elcsípnem, a hangulata pedig meglepetésként hatott rám.
Történetünk 600-900 évvel korábban játszódik a jelenünknél, a feudális korban, amikor Japánt két uralkodó is magáénak követelte. A birodalmi jelképeket azonban csak egyetlen fél birtokolhatta, de a Dan-no-ura ütközet során egy részük elveszett. Hogy megszilárdítsa hatalmát, évszázadokkal később az uralkodó megbízott egy szegény családot, hogy hozzák fel a mélyből a legendás kardot. Azonban a mentőakció balesettel vagy árulással végződött, melynek következtében Tomona, a fiú megvakult és az apja meghalt. A srác megesküdött, hogy bosszút áll, de az ősök szelleme csak úgy találja meg őt, ha a nevét örökké megérzi. Tomona így felkerekedett és a vidéket járva végül egy Tanuichi nevű zenésznél kötött ki, aki megtanította a mesterségére. A fiú ügyességét magasztalta az a tény, hogy hamar a klán fejéhez jutott a híre, előléptették őt igazi kobzossá (zenész szerzetes), és Tomoichinek keresztelték (kénytelen volt felvenni a klán nevét).
Egy színész klán újszülöttje meglehetősen groteszk testtel jött a világra, ezért Inu-Oh-nak (kutya király) keresztelték. A rosszcsont, de érdeklődő srác fiatalon is érdeklődést mutatott a szakma iránt, annak ellenére, hogy felemás végtagjaival elméletileg ügyetlenül lehetett volna csupán táncolnia. Amikor a két hányattatott sorsú ifjú véletlenül találkozott, felismerték egymás tehetségét, a spontán performansz során Inu-oh-ban valami változni látszott. Ahogy előadásról előadásra haladtak, a groteszk srác varázslatosan fiúvá alakult, a bárd pedig egyre progresszívebb zenei irányokat fedezett fel. Kettejük tehetségét elsősorban a köznép ünnepelte, akik jót szórakoztak a friss zenei és előadói élményeken. Ténykedésükre még a két klán vezetői is felfigyeltek, de ők nem nézték jól szemmel a hagyománytól eltérő történeteket, dallamokat és táncmozdulatokat.
A film zenéje
A Science SARU stúdiójából került elő ez a szokatlan alkotás. Masaaki Yuasa (DEVILMAN crybaby; Lu over the wall; The Tatami Galaxy) rendezte az animét, Akiko Nogi (Library Wars) forgatókönyve alapján. Hideo Furukawa (The Heike Story) ötlete és Taiyo Matsumoto (Tekkonkinkreet, Tokyo These Days) skiccei alapján a karakterdizájnt a filmhez Nobutake Ito (Giovanni's Island, Lu over the wall, Night is Short, Walk On Girl) készítette. A művészeti vezetés Hideki Nakamura (Cat Soup, Inuyashiki Last Hero, King of Thorn, Rage of Bahamut) feladata volt. Látványvilág szempontjából egy szemet gyönyörködtető alkotás az Inu-oh, de más aspektusból igazán kiemelkedőnek minősül. Az anime ugyanis egy musical, amely ötvözi a hagyományos, japán népi hangszereket a mai rockosabb, glam metál elemekkel. Yoshihide Otomo muzsikájához az éneket a két főszereplőnk szinkronhangja adta.
Az INU-OH meglehetősen furcsa alkotás, a musical nem egy olyan forma, amelyet az animék alkalmazni szoktak. Emellett filmszerű eszközökkel is operál, időugrásokat alkalmaz, de az adott történelmi eseményt némileg összekeveri fantázia elemekkel is. Egyfajta legendát hoz létre, melyben a szereplők látszólag valós személyiségek is lehettek volna. Ugyanígy a két klán valóban létezett, hiszen a szerzetesek előszeretettel foglalkoztak és specializálódtak akár a Noh táncosok, akár a biwa pengetők, de egyesek a harcműszészetek, mások egyéb hangszerek játékával foglalatoskodtak. A dogmatikus előadásmód pedig egyértelműen a hagyománytisztelet és a szabályok betartására utal, ami sosem állt messze a japán társadalomtól.
Az új stílusok meghonosítása, a látókör kiszélesítése, a megszokottól való eltérés, a szürkeségből kitörés egy másik eleme a szigetország attitűdjének. A fejlődés iránti vágy mindig is megvolt, a szigorú és konzervatív szemlélet mellett számtalan újítást és technikai fejlesztést vitt véghez a japán tudós társadalom, ha más nem azzal, hogy Kínától lenyúlták. Ez a kettősség érhető tetten az INU-OH-ban is, hiszen a megszokott rigmusokat, történeteket és mozdulatokat a két főhősünk darabokra törik és valami frisset, újat próbálnak az emberek életébe csempészni. Ahogyan az előbb írtam, a szürkeségbe fásult munkásréteg kimondottan fogékonynak bizonyul az újdonság varázsára, ami pezsgő frissességgel ajándékozza meg őket.
A letűnt idők elfeledett történeteinek felfedezése nem szokatlan a kultúra fejlődése és megismerése során. Ilyenre számtalan példát láthattunk és hallhattunk a történelmi tanulmányaink során is. Azonban az sem ment ritkaság számba, hogy az adott uralkodó igyekezett olyan irányba terelni ezeket a legendákat, hogy a saját dinasztiáját fényezze, míg a korábbiakat negatívabban árnyalja. A társadalom ilyen megvezetése mai szóval propaganda, és korántsem a modern kor vívmánya. Viszont Inu-oh számára egy küldetés, hogy felfedezze az elveszett történeteket, mert csak a segítségükkel áshat le lényegének gyökeréig és szabadulhat meg az átoktól, mely eldeformálta testét. Talán a story ismerős lehet a Dororo rajongói számára is.
Ez a típusú elbeszélés sem ritkaság, a népmesék gyakran őriznek olyan példabeszédeket, melyek az emberi test és a sors között vonnak némi összefüggést. Mai szakszóval pszichoszomatikus tüneteknek mondanánk ezeket, és nem kapcsolnánk átokhoz vagy istenségekhez, sokkal inkább életmódhoz, betegséghez vagy rokonok közti házassághoz. Márpedig ezek egyáltalán nem számítottak szokatlannak a szigetország múltjában sem. Az INU-OH újdonság és frissesség erejével hat a történeten belül is, de a nézőközönséget is felélénkíti. Ugyan a mozikban már valószínűleg nem csíphető el, de ajánlom minden zene-, musical- és anime rajongó számára.
A letűnt idők elfeledett történeteinek felfedezése nem szokatlan a kultúra fejlődése és megismerése során. Ilyenre számtalan példát láthattunk és hallhattunk a történelmi tanulmányaink során is. Azonban az sem ment ritkaság számba, hogy az adott uralkodó igyekezett olyan irányba terelni ezeket a legendákat, hogy a saját dinasztiáját fényezze, míg a korábbiakat negatívabban árnyalja. A társadalom ilyen megvezetése mai szóval propaganda, és korántsem a modern kor vívmánya. Viszont Inu-oh számára egy küldetés, hogy felfedezze az elveszett történeteket, mert csak a segítségükkel áshat le lényegének gyökeréig és szabadulhat meg az átoktól, mely eldeformálta testét. Talán a story ismerős lehet a Dororo rajongói számára is.
