Bizony a zsűrinek komoly gondja akadhat, ha két kitűnő alkotás között kell döntésre jutniuk, és ezúttal a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon is dilemma volt, vajon melyik legyen a nyertes film. Az első díjat végül a már bemutatott Another Day of Life vitte el, de mindenképpen ki kellett emelni a Funant is a többi közül, hiszen hasonlóak remekműről van szó, amely animációját tekintve is elég látványos. Itt is erős témaválasztás előzte meg a munkálatokat, de a grafikai megoldások, valamint a zene is bizonyult annyira jónak, hogy végül a szűri külön elismerését azért bezsebelhette.

A helyszín Kambodzsa, és egy boldog családot ismerhetünk meg a Vörös Khmer forradalmi mozgalom megindulása előtti pillanatokban. Chou és Khoun, négyéves gyermekükkel, Sovanh-nal, valamint közeli rokonaikkal menekülni kényszerülnek, amikor a Pol Pot serege lerohanja és megkaparintja Phnom Penh-t, a fővárost, Funan tartomány legnagyobb települését. A katonák konvojba állítják a közel másfél millió lakost, és munkatáborokba terelik őket. Chou és Khoun családja időközben szétszakadozik, a rokonokat lassan megtörni látszanak a háborús viszonyok és a túlélésért vívott küzdelem. Egyetlen lehetőségük az volna, ha elmenekülhetnének az országból, de bárki, aki hátramarad, súlyos büntetésre számíthatna, így kénytelenek kivárni.

Denis Do animációja egy súlyos problémát, komoly helyzetet és nehéz konfliktusokat dolgoz fel. Azon túl, hogy a polgárháború borzalmait igyekszik szemléltetni a nézőnek, erősen lélektani drámába is torkollik az ábrázolása, hiszen kendőzetlenül tárja elénk a szörnyű sorosokat. A Vörös Khmer mozgalom Kambodzsa történelmének legvéresebb korszakát eredményezte, hiszen milliónyi áldozatokat követelt Pol Pot őrültsége és nagyravágyása. A fő téma éppen ezért ekörül forog, tehát a katonai diktatúra eredményeit mutatja be, kendőzetlenül. Hiszen a Demokratikus Kambodzsának csúfolt 1975-1979-es periódus minden volt, csak nem boldog és békés, pláne nem találhattak benne egyenlőséget az ott élők. Elsősorban azért, mert rájuk kényszerítették az államformát, másrészt csak névleg valósult meg minden eszme, amit hirdettek. Hiszen a vörös szó már önmagában utal arra, hogy erősen kommunista nézeteket vallottak, ami a vagyonok újrafelosztását jelenthette volna, ha egy másodpercre is komolyan veszik a szellemiségét. De, mint minden ilyen irányú törekvés, nem jelentett mást, mint a kizsákmányolást, az agymosását, valamint munkatábort és kényszermunkát. Ebben a helyzetben csak a vezetőség egyenlő a saját szemében, mindenki más gyanús, márpedig akinek a hűsége megkérdőjeleződik, azt egyszerűbb kivégezni.

Azon kívül, hogy ez már egy erős ellentmondást hordoz önmagában is, természeténél fogva az algoritmusok szépen megfigyelhetőek a film folyamán. Hiszen, bár elsősorban erről az időszakról és erről a népről értekezik a Funan, és még a címe is sugallja a történelmi mivoltát, de még a rendező is úgy nyilatkozott, hogy semmilyen aktuálpolitikai üzenetet nem szándékozott megfogalmazni, a séma azért könnyedén felismerhető, átültethető egyéb országok viselkedésére is. Hiszen végtelenül egyszerű a mechanika, csupán pár meggyőzhető ember, kevés támogató, némi fegyver és irányított médiapropaganda kell, az idősebbeket és a rebelliseket dolgoztatni kell és megtörni, a fiatalokat korán átképezni, mert agymosott zombiként a mi céljainkat szolgálják majd, még a szüleiket is képesek lesznek elárulni vagy kivégezni a vezetői eszmék nevében. Ez az európai történelemből is könnyedén megérthető, nem kell nagyon messzire mennünk.

Ami viszont lényeges, hogy a Funan nem csupán végig kíséri a család sorsát, hanem minden egyes rokon folyamatosan változik, másként törnek meg, nem ugyanúgy reagálnak a felmerülő helyzetekre. Ebből a szempontból az is nagyon bevállalós megoldás, hogy a férfi és a női különbségeket is be merik mutatni, de nem ítélkeznek felettük, csak arra hegyezik ki, mennyire mással vannak elfoglalva a nemek, és természetesen a következményeket sem seprik a szőnyeg alá. A kritikai felhang máshol érvényesül, de azért ridegen felsejlik az is, ha valami rossz irányba vezethet egy ilyen szituációban. Bár ebbe itt most nem szeretnék belemenni, hiszen legutóbb, a Grave of the Fireflies esetén többen jelezték, hogy ne elemezzek objektívan egy ilyen szituációt, mert itt az érzelmek uralkodnak. Ezzel ugyan nem értek egyet, de annál a cikkemnél nagyjából kifejtem, hogy miben kell másként gondolkodni, és milyen döntések lehetnek veszélyesek.

A túlélésért vívott küzdelem nem egyszerű, hiszen kompromisszumokat is szükséges lehet kötni ahhoz, hogy ne tapossanak el teljesen egy családot, vagy irtsanak ki egy egész generációt. Az adekvát válasz, az ellenállás azonban nem olyan könnyű, mint az egy külső szemlélő számára evidensnek tűnhet. Alapvetően csak a rokonok szoktak összetartani, esetleg szorosabb közösségek, azonban egy népcsoport vagy egy város lakossága elég nagy ahhoz, hogy a gondolkodásbéli megoszlás gátolhassa az együttműködést. Márpedig megfelelő koordináció és vezető hiányában képtelenség sikeresen nemet mondani, legyőzni egy kisebb, de katonailag jobban összeszervezett alakulat ellen. Mivel az elsődleges ösztön nem a fajfenntartás, hanem a család védelme, így a prioritást a vér fogja meghatározni, a gyermekek és a szülők, csak ez után következik a férjünk, feleségünk és a hozzájuk tartozó emberkör. Ekképpen a döntéseket is ez a sorrend fogja meghatározni, az objektivitás teljesen eltűnik, csak az érzelmek dominálnak a racionalitással szemben. Nehéz így összefogást szervezni, ezért is könnyű egy nagyobb tömeget is irányítás alá vonni, dolgoztatni, akár darabokra cincálni.

Ehhez kapcsolódik persze a politikai propaganda, mely elsősorban azt fogja szajkózni, hogy a közérdek ezt diktálja, a nemzet ezt kívánja, így bárki, aki ezzel nem ért egyet, az hazaáruló, közellenség vagy kém. Miután az első nyilvános kivégzés megtörténik, és feláldozunk néhány ártatlant is a bűnösök mellett, egyértelművé válik mindenkinek, hogy nem érdemes lázadozni, hiszen a hűségesek ugyanúgy bajba kerülhetnek. Egyszerűbb meghúzni magunkat, és az első gyanús jelre beköpni a potenciális felbujtót vagy menekülni készülőt.
Sajnos ugyanehhez a témához kapcsolódik az, amit az első anime elemzésemkor kiemeltem, avagy: „Ha szánalmas vagy, érd el, hogy valaki nálad is szánalmasabb legyen!” Azt a helyzetet, amikor megaláznak, dolgoztatnak, eleszik a szabadságunkat és bántanak bennünket, sokkal könnyebben feldolgozzuk, ha kipécézünk egy nálunk gyengébbet, és belé rúgunk. Egyfajta elégtétel lesz számunkra, fellélegzünk, hogy nem mi vagy a pöcegödör legalján. Ez gyönyörűen átjön több ponton is a Funan esetében, amikor más cselekedetét negatívabbnak bélyegzik meg, mint amikor ők tesznek ugyanúgy. Nem mindegy, hogy a virtuális kiváltságokat ki élvezi, egy pillanatra levegőhöz juthatunk, azért pedig készek vagyunk bármit beáldozni.

Ez a háborús helyzetek egyik fő tragédiája, amellett, hogy megöli az emberek reményét, tompává és kegyetlenné változtatja őket, üres, lélektelen porhüvely marad utánuk. De meg kell érteni, hogy a Funan egyik célja az is, hogy rámutasson az algoritmusra, melyre fentebb már utaltam. Kihasználni a lázadó generációt, megtörni és megszabadulni tőle, lecserélni egy agymosott és vakbuzgó verzióval, amely csak nekünk engedelmeskedik, nem is tudja másként elképzelni az életét. A gondolkodás és a műveltség hátrány, a kontroll és a parancsorientáltság, a kötelességtudat előny. A kiváltság csak azoknak jár, akik nem kérdőjeleznek meg semmit, és elfogadják, hogy ők is csupán parasztfigurák, feláldozhatóak a sakkjátszmában. Azonban bárki, aki kicsit is meginog, a nép haragjával néz majd szembe, egyik oldalon sincs maradása. Mert az áruló az egyik oldalon csupán percekre kell, a másik oldal azonnal kiveti magából, mert a természetes ismert a felek számára.

A Funan francia-belga-luxemburgi animáció, kifejezetten kellemes, nyugati típusú képi világgal. Az egyik legszebb alkotásnak tartottam az idei Anilogue résztvevői közül, hiszen a régi belga iskolára hajaz a stílusa. Michael Crouzat művészeti irányítását ezért mindenképpen ki szerettem volna emelni, ahogy a zenei részleget is dicséret illeti. Thibault Agyeman (Kirikou et les hommes et les femmes, Arthur and the Minimoys) tökéletesen eltalálta a hangulatot, nem viszi el túlságosan drámai irányba a filmet, inkább támogatja az összhatást, ami nagyon kellett az animáció hatásához. Fény és árnyék, háttér és karakterek, sehol sincs hiba, még az ázsiai arcábrázolás jellegzetességeit is ügyesen eltalálták. A film nem túl véres, de a tragikus mondanivaló ugyanúgy felsejlik, mintha mészárlást mutatnának be, hiszen a főbb szereplőinken igencsak látványos a folyamatos változás. Ezért a jellemek változása szomatikus jelekben is tükröződik, ami külön öröm, mert rengeteg esetben nem figyelnek az ilyesmire.

A Funan szemléletesen mutatja be a családok helyzetét a háborús/polgárháborús időszakban. A felső vezetés céljai homlokegyenest ellentétesek a valódi „demokratikus” államok ideológiáival, hiszen mindent a saját akaratuknak szeretnének alárendelni. Így a legfontosabb pillért szét kell zúzniuk, semmibe kell venniük, nem törődve azzal, hogy mekkora összetartó erővel néznek szembe, és hosszú távon mit veszítenek majd ezzel. A pillanatnyi emberi vágyak mindezt felülírják, az utódlás mechanikus és kötelező lehet, akár erőszak útján is fenntartható egy nemzet, csak a saját értékeit fogja a sárba taposni. Mindez iszonyatosan tragikus, és az animáció hangulata adekvát hozzá. megtekintést mindenképpen csak azoknak ajánlom, akik készek a háború csupasz borzalmainak befogadására.

Értékelésem: 9,5/10

Forrás, információk: https://www.imdb.com/title/tt6342440/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=xdSqaLOcOXc
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/funan-312088.html
Bluray megvásárolható: még nem

Smaragd Sárkány