2018. már 10.

A robot köteles megvédeni magát

írta: Emerald Dragon
A robot köteles megvédeni magát

Eve no Jikan (Time of Eve) (2008-2010)

86151a6cdcca6c69fddacf065607e0b6f215b36c_hq.jpgNagyon izgalmasnak találom, amikor egy könnyed témába igyekeznek fontos kérdéseket beleágyazni az alkotók. A science fiction zsánere pont azok közé tartozik, ahol a jelen kor problémáit vetíthetjük előre, illetve az aktuális félelmekkel is foglalkozhatnak a klasszikus eszközöket felhasználva. A Time of EVE is sokkal mélyebb kérdésköröket boncolgat, ha kicsit más irányba vitték volna el a történetet, akkor egy Blade Runner stílusú cyberpunk thriller is kialakulhatott volna belőle. Ami azért is vicces, mert a filmcím – ha odafigyeltek – el is hangzik a sorozatban.

behaviour-log.pngA nem is olyan távoli jövőben egyáltalán nem számít ritkaságnak az androidok jelenléte, szerves részét képezik a mindennapoknak. A háztartást robotok segítik, nincs szükség mosásra, főzésre, mosogatásra, de még a tévét is hangvezérléssel kapcsolhatjuk be a segítségükkel. Olyannyira átlagosnak számít, hogy sok ember nem is tud nélkülük élni, már függőséget is kutatják, hogy vajon pszichésen kialakulhat-e. A robotika három alaptörvénye köztudott, így teljesen rájuk bízhatják magukat, mégis, akadnak, akik ellenzik vagy feleslegesnek tartják a jelenlétüket, megkérdőjelezik a létezésüket vagy éppen félelmet táplálnak irántuk.


Kalafina: I have a dream

time-of-eve-06-2.jpgRikuo viszont úgy gondolja, hogy nincs velük semmi baj, teljesen elfogadta, hogy a nappalijukban egy android szorgoskodik. Kíváncsi és érdeklődő fiú, ezért hamar felkeresi a helyet, melynek nevét egy programkódban pillantja meg: a Time of EVE nevű kávézót. Ott pedig elég furcsa szabályok uralkodnak, ugyanis tilos megkülönböztetni az embereket a robotoktól. 260638-time-of-eve-series-time-of-eve-delete.jpgA helyet egy Nagi nevű lány vezeti, és kedvesen ki is szolgál mindenkit, de igyekszik figyelmeztetni őket, hogy ezen a területen egyelőnek számítanak. Hiszen valójában nincs is nagy különbség – legalábbis külsőben – a két létforma között, bár az androidokat programok vezérlik, tehát a belsőjük teljesen másnak tekinthető. A külvilágban ezért az a törvény, hogy a robotoknak megkülönböztető jelzést kell hordaniuk, különben nem biztos, hogy meg tudnánk mondani, hogy nem emberekkel beszélgetünk.

192238.jpgA világ, amelybe csöppentünk, nem csak érdekes, hanem eléggé felkavaró és izgalmas is egyben. Valóban nehéz filozófiai kérdéssel foglalkozik, amelyet már Asimov is boncolgatott, illetve a sci-fi zsáner egyik kedvenc problémaköre. Mikortól számít valaki élőlénynek, személyiségnek, és mi az a pont, amíg még azt kell mondanunk róla, hogy csupán egy élettelen, programok vezérelte eszköz? Mert ugye a szoftverek sokasága bennünk is jelen van, csak másként hívjuk őket, ahogyan a neurotranszmittereink is hasonlatosan működnek a fizikai adatátvitelhez. time-of-eve-05.jpgNem is nagyon meglepő ez, hiszen a robotokat saját képmásunkra teremtettük meg, mert nagyon másként nem tudjuk praktikusnak és hétköznapinak elképzelni őket. Sokkal egyszerűbb, ha olyan formát öltenek, amelyet könnyedén megszokhatunk, illetve a testüknek olyan végtagjaik és kinézetük, funkcióik vannak, mint egy embernek vagy éppen állatnak. Mennyivel idegenebb, bizalmatlanabb tekintettel vizslatnánk őket, ha teljesen amorfak volnának, és csak kerülgetnénk a tárgyakat, hogy ne kelljen hozzájuk érnünk.

time_of_eve_01.jpgA harmadik generációs androidok nem csak egyszerűen engedelmeskednek a parancsoknak, utasításoknak vagy kéréseknek, hanem tanulási funkcióval is rendelkeznek, így adaptálódhatnak az igényekhez, egyedivé válhatnak, aminek megvan a hátulütője is. Nem csupán azért, mert mások rossz szemmel nézhetik a fejlődést, hanem azért is, mert ezáltal személyiségük fejlődhet ki, illetve nehezebb megszabadulni tőlük, ha már élőlényként gondolunk rájuk. 1494021791081.jpgEzekkel a problémákkal az A.I. Artificial Intelligence és az A kétszáz éves ember is foglalkoztak. Minél jobban hasonlítanak ránk, minél inkább úgy reagálnak a környezetükre, ahogyan azt egy élőlénytől elvárnánk, annál könnyebb elvonatkoztatnunk attól, hogy csak gépezeteket, a programjaikat halljuk és látjuk, tapasztaljuk, csak minket próbálnak kielégíteni – minden téren. Használni és kihasználni pedig nem csak robotokat és eszközöket szoktunk, hanem embereket is, így érthető a párhuzam is, ami megjelenik az animében.

Rie Tanaka: Time of Tenderness

eve011.pngA Time of EVE nem csak kellemes kikapcsolódást nyújt, hanem a fent felvázolt témákat is ügyesen boncolgatja, egészen óvatosan, de arcunkba tolja, hogy milyen általános előítéleteink lehetnek a robotokkal kapcsolatban, akkor is, ha már látszólagosan elfogadták őket, és a robotikai klasszikus alaptörvényeinek engedelmeskednek. fdsvzdxzxzx.gifA hat részes netsorozat (ONA = Original Net Animamiton) Yasuhiro Yoshiura (Patema Inverted, Harmonie, Pale Cocoon) eredeti ötletéből, forgatókönyvéből és rendezésével készült el, sőt, a zenei dirigálást is ő maga végezte. A munkásságát ezúttal is Ryuusuke Chayama karakterdizájnja támogatta, a zenéjét pedig Tohru Okada (Mobile Suit SD Gundam Mk IV, The Melody of Oblivion) szerezte. Ami lényegesebb elem szerintem, az a művészeti koncepció, ami átszövi az egész sorozatot. Kazuhiro Hotchi gyönyörűen és részlet gazdagon kidolgozta a világot, az androidokat és a programokat.

eve-no-jikan.pngA Rikka Studio kitűnő embert bízott meg ezzel a projekttel, nélküle nem tudnánk olyan könnyen beleélni magunkat a szituációkba. A teázó hangulata zseniális, a dialógusok és a helyzetek minden izgalmas témakört sikeresen érintenek a témában, ami felmerül az anime folyamán. A mozifilm, amely gyakorlatilag egy kis kerettörténetbe ágyazza a hat epizódot, nem igazán nyújt újdonságot, így külön nem érdemes rá időt pazarolni, csak ha ismét látni szeretnénk a Time of EVE-et. Valójában kicsit mélyebben is elmerülhetnénk ebben a világban, de nem ritka a japánoknál, hogy a hátterekből emelnek ki valamit és a lényegre koncentrálnak. Így vannak célzások arra, hogy a kormány kísérletei eredményezhették az androidok evolúcióját, de ez annyira nyitott marad, hogy akár véletlen eredményről is szó lehet.

tumblr_n448uxfv3f1txtra1o3_r1_1280.jpgMindig öröm olyan animéra bukkanni, ami a felszín alatt értékes kincset rejteget. A Time of EVE pontosan ilyen rövid sorozat, ezért azoknak ajánlom, akik szeretnek a sorok között is olvasni, és nincsenek előítéleteik a robotokkal szemben.

Értékelésem: 8/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=7998https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=11350
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ERGOqSoyRF4
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/eve-no-jikan-gekijouban-142760.html
Bluray megrendelhető: jelenleg nem

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

robotika anime dráma romantika Asimov science-fiction Rikka Studio