Ha találkozások és elképzelt párbeszédek, akkor a Rózsavölgyi Szalon. Ezúttal két közkedvelt figura barátsága elevenedik meg előttünk a színpadon. Albert Einsteint a huszadik század legnagyobb koponyájának, Charlie Chaplint a legnagyobb rendezőjének tekintik. Kettejük kapcsolata ismert ugyan, de konkrétumokat nem igazán tudunk róla. Az Albert és Charlie Olivier Dutaillis drámájának színpadi változata, Ujj Mészáros Károly (Shirley Valentine, Büszkeség és balítélet – Centrál Színház; Apróbetűs szerelem – Rózsavölgyi Szalon) rendezésében.

Albert (Epres Attila – Mezítláb a parkban, Még egy kört mindenkinek – Belvárosi Színház; Szívhang – Veres1Színház; Kilenc koffer – Bálint ház) a világtól elvonultan él, megvalósította az amerikai álmot, korának ünnepelt tudósa. Feleségének elvesztése után Helene (Nagy Dóra – Cseresznyéskert, Minden tekintetben – KuglerArt Szalon Galéria) gondoskodik a férfiról, aki nem titkoltam imádja a mozgóképeket. Amikor Charlie (Pál András – Bolondok tánca, 3tél, Futótűz, A párnaember, 10, Antigoné, Oidipusz – Radnóti Színház) meglátogatja Einsteint, hatalmas az öröm, bár a Nagyvárosi fények vetítésére igazán nem emlékszik a világhírű koponya. Beszélgetésük ugyan könnyed és barátságos, de mindketten tisztában vannak vele, milyen szörnyűséget is hagytak ott Európában, Leginkább a racionális Albert dühöng a helyzeten, a művész kifejezőeszköze a filmek világa. Azért is jött, hogy konzultáljon legújabb ötletéről, mely hatalmas siker, pimasz szatíra vagy akár bukás is lehet. A megvalósítással kapcsolatban nincsenek egy véleményen, de az idő majd egyikőjüket vagy igazolni, vagy cáfolni fogja.

Einstein és Chaplin, látszólag teljesen különböző személyiségek, mégis mindketten zseniálisnak bizonyultak. A közös pontok száma meglepően sok, ezekből a bevándorló státusz az egyik kiemelt fontosságú a mű szempontjából. Ez nem tűnik túlságosan központi kérdésnek, azonban egyik leglényegesebb aspektusa a darabnak. A két férfi céljai mások voltak, amikor Amerikába emigráltak, de az álmukat mégis megvalósíthatták. A társadalom nem csak a jelenlétüket, de munkásságuk gyümölcsét is ünnepelte. Chaplint a vizuális élmény tette naggyá, bár valószínűleg sokan nem pontosan értették filmjei üzeneteit, mégis hatalmas rajongás vette körbe. Albert esetében egyértelmű, hogy a hírét és eszét tisztelték első sorban, amellett, hogy senki nem értett semmit abból, amit publikált. Az EMC és a nyelvkiötlés viszont védjegyévé vált a legendás tudósnak. A népszerűségben Hollywood és a tudós világ is osztoztak, kiemelten kezelték a két zsenit. Azonban a történelem szempontjából mégsem a megfelelő időben és térben voltak jelen, hiszen a gyanú árnyéka végül mindkettőjükre rávetődött. Amiből menekülni kényszerültek, abba csöppentek bele életük végnapjai felé. A bizalmatlanság és a koncepciós perek bizony a hírhedt kontinenst sem kerülték el.

A sorsuk tehát ebben a három részletben is összefonódhatott, a menekülés, a hírnév és a sárdobálás is osztályrészükül jutott. Bár az idő megszépíti ezeket, de a bánásmód, valljuk be, nem múlik el nyomtalanul. Ilyenkor érkezünk meg ahhoz a súlyos kijelentéshez, hogy a történelem bizony ismétli önmagát, az emberek folyamatosan elfelejtik azokat a hibákat, melyeket korábban elkövetnek és tágra nyílt szemű naivitással fogadnak mindent, ami korábban megtörtént, ahogyan azok folyományait is bosszúsan és igazságtalannak tartva fogadnak. Meglepő módon az impulzív a párosunkból leginkább Albert bizonyul, akit valószínűleg az emberi logikátlanság és hülyeség idegesít legjobban. A zsenik frusztrációja a meg nem értettség, és hogy mások mennyire vakon képesek követni egy-egy egyértelműen fals eszmét, propaganda kultúrát. Charlie fegyvere ezzel szemben a művészet, ő azon a porondon áll az ostrom élére, az eszköztára a mozgásból és a metakommunikációból fakad, végül egy ponton mégis hangosra vált. De mindennek szerepe van, a Diktátor című film nem véletlenül ütött akkorát egykor. Ahogyan az összes megformált figurája, sajnálatos módon örökérvényűnek tekinthető. A témaválasztásai ugyanis pontosan azokra a gyengeségekre mutatnak rá, ami bennünk, emberekben periodikusan előkerül. Társadalomkritika és szatíra rejlik sokszor a bájos és ügyetlen csavargó karaktere mögött, mely fricskázza a vezetőket, de nem kíméli az átlagpolgárt sem.

A második témakörünk pontosan ennek a filmnek a megvalósítása, mellyel kapcsolatban számtalan kérdőjel merült fel Chaplin fejében. Erről azonban mi csak azért tudunk, mert a háború befejeztével Charlie bevallotta, nem rendezte volna meg, ha a borzalmakról tudomása lett volna. Az álláspontok ellenére sajnos ebben nem adhatunk neki igazat, a Diktátor ismét aktuális a világpolitika porondján, legyen szó bármely szélsőséges nézeteket valló, propagandával operáló, hazugságokra épülő állam vezetéséről. Végtelenül szomorú, de ezért van leginkább szükség a mester munkásságára, hogy emlékeztessen bennünket, mindez már megtörtént egyszer, ezért elkerülhető lett volna. A párhuzam ezen a helyen folytatódik a két karakter között. Maga a film egyfajta atombombaként csapódott egykor a társadalomba, megosztva a nézeteket, ha nem is lokálisan, de globálisan tekintve. Einstein elmélete és tanulmányai, vitái és nézetei, gondolatai is elősegítették, sürgették a valós fegyver megalkotását, melyért az élete vége felé közeledve egyre inkább mélységes felelősséget érzett. A szándék mindkettőjükben más volt, a jelen hirtelenségben eltorzította az eszmét, melyben hittek, a világ pedig vegyes érzelmekkel, ítéletekkel reagált rájuk.

Az Albert és Charlie valahol érinti a felelősség kérdését is, bár sokkal óvatosabban nyúl a témához, inkább a lelkiismeret oldaláról közelíti meg. A mai világban bizonyos kritikai felhang egyes népcsoportokkal szemben már nem volna megengedett, illetve következményekkel járna. A politically correct eszmék hálójában rengeteg témát képtelenség volna akár vászonra, akár tudományos értekezés formájában rögzíteni. Ezzel a szemlélettel természetesen nem az a probléma, hogy érzékenyít, hanem a visszaélés és a gúzsbakötés lehetőségét idézi elénk. A hidegháború idején a propagandák igyekeztek megvédeni a népet a beszivárgó ügynököktől, melyek fals és veszélyes gondolatokat ültettek el a nemezetek szívében. A paranoia számtalan áldozatot követelt, de sokkal inkább a jogszabályi- és szervezeti hátteret megalkotókról szólt, mintsem a valós veszélyről. Ugyanígy egy egyensúly átbillentése kellemetlen eredményt hozhat, a bélyegzés vagy esetleges dehumanizálás politikai célú és szintű alkalmazása során.

A kommunikáció néha kettős és ennek veszélyeit a használó sem feltétlenül méri fel, mert a hangulatkeltés és a szavazók elérése érdekében nyúl hozzá, nem tekint a jövőbe vagy a múltba annak pusztító voltát nem ismeri fel. Az ideológiák két zseniális koponya dialógusában csapnak össze, finoman és a szükségszerűség nevében is. A morális felvetés természetszerűleg nyitott marad és a nézőközönség maga döntheti el, felelősségre vonást vagy dicséretet érdemel, aki állást foglal vagy a művészet, tudomány eszközeivel közelíti meg ezeket. A humor segít és könnyebbé tudja tenni a szörnyűségek elfogadását és feldolgozását, kivéve, ha tiltjuk annak megjelenítését és tabusítjuk a témáit. A tudósok felfedezése és a technikai vívmányok alkalmazása pedig örök dilemmának tűnik, pedig a fegyver és az ember találkozása nem determinálja a gyilkosságot.

Színház: Rózsavölgyi Szalon Art & Café
Link: https://szalon.rozsavolgyi.hu/hu/eloadasok.html?eloadas_id=14529
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=4RwCjyZ_K4E
Előadás: 2025.03.15.
Darab hossza: 80 perc szünet nélkül
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/gyerekprogram/albert-es-charlie/directing-49037

Fotókredit: Rózsavölgyi Szalon – Molnár Miklós

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány