2025. feb 20.

Empátiáról és emberségességről - Három férfi és egy mózeskosár országos premier!

írta: Emerald Dragon

Három férfi és egy mózeskosár

Olykor sikerülhet az is, hogy egy előadás fő- vagy olvasópróbájára is eljutok, ennél némileg több esélye van a bemutatónak, de legtöbb esetben sokkal később fogom az adott darabot megtekinteni. Volt már arra is példa, hogy kvázi az utolsó előadásra sikerült jegyet kapnom, de maradtam is le olyan műről, melyet hosszan elodáztam. A József Attila Színházba is járok egy ideje, és nosztalgikusan tekintettem a 2024/25-ös évad bemutatóira, amikor kiszúrtam a végül 2025.02.16-án elért Három férfi és egy mózeskosár című film feldolgozását. A magyarországi premiert egyetlen nappal késtem csupán le, így elég friss az élmény és a mű is.

Pierre, Jacques és Michel közösen bérelnek egy lakást Párizsban. Ennek számtalan praktikus oka van, a költségeket és a feladatokat megosztják, illetve egy fontos szabályt betartanak és betartatnak egymással: nőnemű személy egyetlen éjszakánál többet nem tölthet a kecóban. Az agglegények szép számmal rendeznek bulikat és gyűjtenek trófeákat, élvezik az életet, miközben szorgalmasan dolgoznak. Pierre egy vállalkozásban vesz aktívan részt, Michel grafikus, míg Jacques (Fekete Gábor – Luxemburg grófja, Vértestvérek, Equus, Régimódi történet) légiutas kísérőként bolondítja a nőket. Ez a tökéletes élet, nem is vágynak ennél többre. Egy napon Paul megkéri Jacques-ot, hogy egy csomag átadásban segédkezzen neki, mely nem bonyolult, a leadott cuccért pár nap után jönnek is, nincs vele komoly teendő. A szórakozott srác az információt némi csúszással adja át Pierrenek (Lukács Dániel – Az ötödik pecsét, Naftalin – avagy ki van a szekrényben?, Equus, Vértestvérek), ám a megjelölt napon néhány tényező összekavarodik. Az otthonmaradt fiúk ugyanis egy mózeskosarat találnak a küszöbön, melyben egy csecsemő, Jacques korábbi trófeájának, Sylviának gyümölcse várja őket.

Marie az összes hasznos tulajdonsággal rendelkezik, amivel egy kisbaba: eszik, iszik, alszik, sír, pisil és kakil. Ezekre sem Pierre, sem Michel (Lábodi Ádám – Kaland, Régimódi történet, Az ötödik pecsét, Naftalin – avagy ki van a szekrényben?) nincs igazán felkészülve. A kisdedtől megszabadulni nem igazán tudnak, így megvárják, hátha az ígért időpontban elviszik tőlük. Időközben egy másik csomag is befut, melyről a kalamajka közepette teljesen megfeledkeznek. Ahogy minden más is a feje tetejére áll, minél inkább próbálnak túlélni a nemvárt helyzetben. A cél, hogy életben tartsák Mariet, megtartsák a munkájukat, valahogy átpasszolják a problémás csomagot, miközben hebehurgya rendőrök és dílerek ostromolják őket, de a munkáltatóik, partnereik és a csajok sem hagyják őket nyugodni.

A történet bizonyára ismerős az én korosztályomnak, a folytatással együtt kellemes emlékeket ébresztett bennem a bemutatott színmű megtekintése. A Három férfi és egy mózeskosár könnyed vígjáték, mely érezhetően nehezen adaptálható színpadra. A történet rengeteget foglalkozik a gyerekvállalás nehézségeivel, milyen kihívásokkal kell megküzdeni, ha egy várt vagy éppen véletlenül hozzánk keveredett csecsemő csöppen az életünkbe. A kommunikációs csatornáink használata látszólag azonnal elvetendő, hiszen a kisded túl sok direkt információval nem fog kecsegtetni bennünket. Annál több indirekt célozgatás lesz, amelyek sűrűjében valahogyan mégis gondoskodnunk szükséges róla, mert erősen ránk hagyatkozik. A nemi szerepek genetikai jellegét tekintve az anyai ösztön ritkán kapcsol be egy férfiban. Legalábbis ezt gondoljuk, amíg nem szembesülünk a ténnyel: egy élet fenntartása a célunk. Ahogyan a vígjáték is szemlélteti, tudattalanul is megindul egy folyamat, mely a saját igényeink felől fokozatosan egyetlen irányba fog tartani, a gyengébbik védelme érdekében.

Természetesnek tűnik, hogy három agglegény nem tud sok mindent a gyermeknevelésről, ebben pedig szemléletesen a társadalom sincsen nagy segítséggel. Az iskolában nem készítenek fel bennünket erre a helyzetre, nincsenek olyan foglalkozások, ahol ilyesmivel ismerkedhetnénk. A szexualitás tabuként kezelése ugyanúgy jelen van az oktatásban, mint az élet fenntartásához szükséges alapeszközök ismertetése. Az alapműveltség nagyon jó dolog, de viszonylag keveset érünk vele a csekkek feladásakor, az állásinterjún, párválasztáskor, konfliktusok esetén, gyerekvállaláskor vagy éppen a halálos ágyhoz közeledve. A Három férfi és egy mózeskosár korántsem kritikus hangnemet üt meg, sokkal inkább a helyzetet igyekszik humoros módon bemutatni. Azt, hogy mennyire nem állunk készen az ilyen kihívásokra.

A másik oldal viszont nagyon izgalmassá teszi, ahogyan az önérdek és az önzés fokozatosan kötelességtudatból felelősséggé és szeretetté válik. A karakterek fejlődése az egyik leglényegesebb elem, ami valószínűleg sokak számára detektált ugyan, de nem tudatosul. A helyzet különböző kezelése ellenére egy ösztönös folyamat indul meg, amely a kisded életének fenntartására irányul. Viszont ezt követően egy kötődés is kialakul, mely ugyan nem igazi apainak tűnik, mégis az analógiával az örökbefogadás során lejátszódó reakciók is érthetővé válnak. A nehézség ellenére a színdarab tökéletesen szemlélteti ezt a jelenséget, a színészek empátiájának felébredése a közönség szívét is megmelengeti.

Az előadás megtekintése előtt sokat gondolkodtam, hogy miért lesz több karakternek azonos megformálója, de hamar kikristályosodott a szándék. Egyrészt, többeknek csak egyetlen mondat jutna, másrészt a párhuzamos szerepvállalás lehetőséget nyújt több vígjátékelem előhúzására, valamint a főszereplőkre jóval nagyobb hangsúly kerülhetett. A többiek ugyanis csak részei az életüknek, nem töltenek be fontos tényezőt abban. Hiszen agglegények, a világ számukra riválisokból és trófeákból állnak. Hogy éppen ki köt ki az ágyukban, ki jelenik meg a bulijukon, nem lényeges tényező. Ahogyan az utca embere, a szomszéd, az überes, a díler, de még Sylvia sem olyanok, akikre hangsúlyt szeretnének fektetni, Arcok a tömegben, annak ellenére, hogy jelen történetben esetleg fontos funkciót töltenek be.

A József Attila Színház rendezései többnyire monumentálisabbak, részletesen kidolgozott jelmezekkel és díszlettel (Vereckei Rita – A bűvös szék – Karinthy Színház; Alul semmi – Móricz Zsigmond Színház) operálnak. A pénz jelen van a társulat életében, de ez vajhmi kevés volna a darabok sikerét illetően. Ezen a ponton kapcsolódnak be a színészek, akik szívüket-lelküket beleadják a műbe, átlényegülnek a karakterekbe, de a saját egyéniségüket is úgy forgatják, hogy az élmény növekedését segítsék. A rendezés a Három férfi és egy mózeskosár esetében is frappáns, ügyesen megoldják azokat a pontokat, amire azt írtam, nem egyszerű az adaptáció. A jelenetek váltása eleinte furcsán hatott rám, de összességében tetszett, hogy a végső koncepcióval összhangba került ez is. Ahogyan a színházra jellemző koreográfia is beleivódott a darabba, ezzel emelve az érzelmi azonosulás lehetőségét.

Bagó Bertalan (Részegek – Budaörsi Latinovits Színház) rendezése kiválóan megoldotta azt a problémát, amitől tartottam a darab megtekintését megelőzően. A jelenetek egymásutániságának optimálása tökéletesnek bizonyult. A főszereplők játéka fantasztikusan emberközeli és hiteles, Quintus Konrád, Szabó Emília, Szabó Gabi és Horváth Csenge tökéletes gagparádét rendeznek a színpadon, Chajnóczki Balázs könnyedén asszisztál emellé, bár az első percekben kimondottan idegesítő karaktert alakít, de le a kalappal a többiek előtt is. A sztereotipizálás a humornak kényelmes ágyat biztosít, ahogyan a felcsendülő dallamok sem hajlanak el a túlzott ripacskodás irányába. Ez a gárda csodálatos szereplőinek eredménye, mindenen tudunk nevetni, sehol sem érezzük túlzottan erőltetettnek a poénokat. A természetesség fontos, pláne, ha a jelenetek váltakozása olykor kimondottan gyorsan történik meg.

A Három férfi és egy mózeskosár olyan mű, ami remélhetőleg sokáig elérhető lesz a József Attila Színház repertoárjában, mert nem csak bájos és szerethető, de könnyedebb kikapcsolódás mellett ügyesen a szívünkbe lopja magát. A mai világban lényeges, hogy a sztereotípiákat ugyan felvonultatja előttünk, de megfelelő hangsúlyt fektet a karakterfejlődésre és a társadalmi elvárásokkal szemben inkább a megoldásorientáltságra koncentrál. A kritikus felhang egyik irányba sem érezhető, nem szeretne erőltetni, csak példát mutat az emberségesség és az empátia eszméi felé.