Elsősorban a Dot & Line ajánlása alapján vadásztam le ezt az alkotást, de öröm, hogy Oscar-díjra is jelölték. Jérémy Clapin első egész estés animációja, a J'ai perdu mon corps (I lost my body, Keresem a testem) már a felütő képsoraival is rabul ejt, de az ábrázolásmódja és az imitált kameramozgás ugyancsak figyelemreméltónak bizonyult. A kérdés csupán az maradt, hogy mi kerekedik ki a történetből, milyen mélységeket és üzeneteket rejt ez a furcsa kisugárzású mű.

Naoufel élete vidáman indult, szeretett volna zongorista és űrhajós is lenni, imádta a zenét és ezért gyakran rögzítette a körülötte zajló események hangját (nem, ez nem a Baby driver). Miután elvesztette a szüleit, a nagybátyja és unokatestvére vigyázott rá (még mindig nem ugyanaz), a lelkesedése pedig rohamosan romlott. Végül pizzafutárként kereste a kenyerét, amit nem abszolvált túlságosan fényesen. Mivel folyamatosan késett, így a fizetése rohamosan csökkent, de apatikussá vált személyiségét nem igazán hatotta meg a „fejlemény”. Egy napon közel egy órával később érkezett meg, így a rendelő végül be sem engedte a lépcsőházba. Meglepetésére azonban beszélgetésbe bonyolódott az ismeretlennel, és különös módon megkedvelte a hang tulajdonosát. Kíváncsiságát kielégítendő megkereste az illetőt, és ez gyökerestül megváltoztatta az életét.

A kezdő jelenet persze csupán sejteti velünk, hogy a történet egyfajta tragédiába torkollott, de a cselekményvezetésnek hála a rejtély folyamatosan bontakozik ki. Ezért a hangulat is változatos, egyik pillanatban feszülten figyeljük a természetfeletti jelenséget, mely egyszerre horrorisztikus és gag-ekkel tűzdelt, a másikban mosolyogva szemléljük a fiú bizonytalanságát. Az I Lost My Body fokozatosan mutatja ki foga fehérjét, ahogy megismerjük a srác fiatalkorát, életét, nehézségeit és vágyait, valamint a motívumot, melyből kiindulni próbál.

Ez a motívum metaforának tekinthető, mely egy légy formájában jelenik meg a nézőközönség számára. Ez az állat több ponton is felbukkan, de csak az utolsó pillanatokban értjük meg a jelentését és jelentőségét. Pontosan úgy, ahogy a rendező tervezte, így együtt fejlődünk a filmben szereplő Naoufellel. Az üzenet az ügyetlen, folyamatosan bénázó karakter küzdőszellemét erősíti meg, amely a kilátástalanságból rángatja elő a fiút.

Bár minden ész érv az ellen szól, hogy a történetből happy ending szülessen, a predesztináció küzdelme a spontaneitással felülírja a vágyainkat és a realitásról alkotott elképzeléseinket. A dark fantasy dráma ezért tökéletesen leírja, mire is számítsunk a film megtekintése során. Hiszen az életben akadhatnak számunkra kijelölt ösvények, melyek könnyed előrehaladási lehetőséget biztosítanak, mert a kényelmes mindig is vonzóbb számunkra. De azok a pillanatok a fontosak, amikor másképpen döntünk, mint az egyszerű ember számára logikusnak tűnhet. Miként egy légy elkapásánál, nem csak előre kell látnunk a jövőt, de úgy kell rá reagálnunk, hogy kiszámíthatatlanok lehessünk. A küzdőszellem megtörésével ugyanis irányíthatók leszünk, mert kiismerhetnek bennünket.

Ez pedig független a társadalmi és vagyoni helyzetünktől is, melyek virtuális korlátokkal kerítik be a céljainkat és ambícióinkat. Persze ez a példabeszéd, az ilyen jellegű ösztönző történetek általában igazi sikersztorik, rózsaszín és romantikus buborékok, melyek illúzióba ringatnak bennünket. Hogy mindannyian különlegesek és egyformák vagyunk, egyenlő esélyekkel küzdhetünk akkor is, ha a külső szemlélő számára ez nem világos. A valóság azonban ennél jóval ridegebb, ezt nem is rejti véka alá az I Lost My Body.

A két szemlélet lassan közelít egymás felé, ahogyan haladunk előre a film nézésében. A Netflix felkarolta alkotás egyre kegyetlenebbül tárja elénk, hogy mire is számíthatunk, majd a kellő pillanatban már nem is a crescendo lesz a legfontosabb, hanem az epilógus teszi fel a koronát a cselekményre. Ehhez pedig szükség van a karakterek megismerésére és a helyzet felismerésére. A teljes kép után van értelme a fordulópontokat beiktatni, melyek sejtetni engedik ugyan a tragédiát, de kellően elodázzák, hogy felismerjük, nem is igazán lényeges az egész. Sokkal inkább kell a nézőpontba belehelyezkednünk, hogy megérthessük az elején felvázolt metafora értelmét.

Összességében az I Lost My Body kimondottan ütős, bár a lélektani ábrázolás esetén csak a fiúra helyeztek hangsúlyt, Gabriella megmarad a tanítói szinten, aki reményt nyújt a fiatal fiú számára. Szerintem több figyelmet érdemelt volna ő is, de ez szintén csak nézőpont kérdése, a kritikusok egyelőre nem érezték ennek hiányát. Az Oscar-díjat végül nem nyerhette el, de ettől eltekintve csak ajánlani tudom, mert sokrétű és figyelemre méltó alkotás, vérbeli romantikus dráma.

Értékelésem: 9/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/I_Lost_My_Body
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=iblGg3Rpub8
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/jai-perdu-mon-corps-324578.html
Bluray elérhető: még nem

Smaragd Sárkány