Kono Yo no Hate de Koi wo Utau Shoujo YU-NO (2019)
Akadnak olyan sorozatok, melyek elsőre jó ötletnek tűnnek, aztán kiveszni látszik belőlük a tűz és félretesszük őket, hátha javul a történet. A Kono Yo no Hate de Koi wo Utau Shoujo YU-NO (YU-NO: A Girl Who Chants Love at the Bound of this World) kimondottan izgalmas témával kecsegtetett, így az elején belekezdtem a követésébe. Ám az epizódok múlásával sajnos a sztori meglehetősen ellaposodott, így csak nem régiben vettem újra elő, hogy írhassak róla nektek.
Asaka: Kono Yo no Hate de Koi o Utau Shōjo
Takuya Arima elvesztette édesapját és édesanyját is, ennek ellenére kimondottan vidám és pajkos tinédzser életét éli. Jelenleg Ayumi gondoskodik róla, aki számára kimondottan vonzó egyéniség, amolyan visszafogott milf-féleség. De a fiú valójában mindenkivel bátran kikezd, legyen szó az osztálytársnőjéről vagy éppen a szexi tanárnőjéről, nem igazán válogat. Mindemellett azért egy szinten érdekli, hogy mi okozhatta apja halálát. Hiszen az öreg egy híres archeológus volt, és a halálából is egy furcsa relikviával ajándékozta meg. Az eszköz pedig képes őt visszajuttatni az időben, hogy az esetleges hibáit újra elkövethesse vagy orvosolhassa.
Bármennyire is úgy tűnik, hogy Takuya felelőtlen tinédzser, valójában tényleg fontosak számára a szerettei, pláne, ha éppen nőneműek. Így mindent megtesz azért, hogy életben tartsa őket. Ez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű feladat, mert a felnőttek életében bizony számtalan olyan intrika és titok akad, amit nehéz lesz kibogoznia, pláne megoldania. az egyik ilyen fontos központi probléma a part közelében húzódó fura hegyszerű képződmény, amely mellett építkezések zajlanak, ám a ténykedést balesetek és öngyilkosságok övezik. Valaki meg szeretné akadályozni, hogy oda települjenek, márpedig ehhez a maffiának és a politikának is némi hozzátennivalója lenne.
Konomi Suzuki: Mother
Igyekeztem kihangsúlyozni, hogy az animét belengi némi ecchi-hentai-gyanús pajkosság, azonban nem lépi át ezt a határt. A próbálkozás fő oka valószínűleg a múltban keresendő, hiszen a konzolos játékot, melyből ezt a sorozatot adaptálták, már korábban is feldolgozták, egy négy epizódos hentai formájában (YU-NO).
Ha ezt az erőltetett részletet kicsit a háttérbe szorítjuk, akkor felsejlik a YU-NO: A Girl Who Chants Love at the Bound of this World valódi esszenciája, a science fiction, mely a párhuzamos világok lehetőségével foglalkozik. Tehát egyfajta Sliders, ahol csak a főszereplőnk képes világról világra utazni, ezzel kvázi időt ugorva vándorolva a lehetséges valóságok között.
Erről az oldalról szemlélve is az első epizódokat tekintve inkább játékos és mókás a rengeteg próbálkozás, amivel a fiatal fiú rendet tesz az élete körül. Bár a drámai felhang egyértelmű, azonban tényleg komolytalanok a helyzetek, és ezért az intrikák éle könnyen kicsorbul. Ezért is adtam fel korán a sorozat követését és tértem vissza a történet lezárása után. Emellett a karakterek is meglehetősen összehányva érkeznek az idővonalba, némelyik érdekesnek is tűnik, majd nyoma vész a következő pillanatban. Így a címadó szereplő is elég későn csatlakozik a fonalakhoz, és csak onnantól válik igazán érdekfeszítővé az utazás.
Bár az ugrások, és a javítani vágyott helyzetek egészen kellemesen vannak megoldva, de ha távolabbról szemléljük a cselekményt, ráeszmélünk, hogy mindent elnagyolnak és leegyszerűsítenek a kalandok folyamán. A valóság szaga csak távolról lengi be a sorozatot, pláne a szerencsétlen főhősünket, és itt nem a science fiction elemekre célzok. Nem is arra, hogy a YU-NO: A Girl Who Chants Love at the Bound of this World később átcsap fantasy irányba, ami akár jól is állhatna neki, azonban addigra már lemondunk róla.
Az üzenetek nem rosszak, a felelősség kérdése ezúttal más formában ölt alakot, a klisét ezen a pontok sikerült elkerülniük az alkotóknak. Ehelyett előtérbe kerül a tehetetlenség frusztráltsága, amit legutóbb a Steins;Gate 0 esetében láthattunk. De mindez, valamint a hanyagul elénk vetett tanulság, miszerint „Casualty rules everything in this world” (Hello MATRIX!), nem mentik meg a művet a bukástól. A felvezetés túlságosan hosszú, és inkoherens. Bár a látványvilága (Hirofumi Sakagami – Ingress, Death March to The Parallel World Rhapsody; Hiroshi Katou – Asura, 3x3 Eyes Seima Densetsu, Evangelion: 1.0, 2.0, 3.0) szemet gyönyörködtető, a karaktereket (Mai Otsuka – Non Non Biyori, Shakugan no Shana, Astarotte's Toy) is szépen kidolgozták, mindez nem elég ahhoz, hogy emlékeinkbe fészkelje magát az anime.
Konomi Suzuki: Shinri no Kagami, Ken no Yō ni
Hiroyuki Kanno alkotását Tetsuo Hirakawa (Grimoire of Zero) adaptálta a mostani sorozattá a Studio Feel jóvoltából, de nem bántuk volna, ha ez mégsem történik meg, vagy legalábbis a 26 részből egy rövidebb, de velősebb verziót készítenek. A sztori legeleje könnyedén összevonható és fordulatosabb lehetne, a közepét kihagyva pedig egy jó végjátékhoz köthették volna. A fölösleges részek egyedül akkor nyerhetnek értelmet, ha később ezt még folytatni szeretnék, azonban nálam ez nem ütötte meg annyira a mércét, hogy kíváncsian és izgatottan várakozzak rá.
