Ezt a két nagyszerű sorozatot együtt kívánom elemezni, mert mindkettő olyan húrt pendít meg, amely igen gyászosan és testközelből hangzik jelenünkben. Ez pedig az emberiség siratódalának hangja. A vég nem a jövő zenéje e két anime-ban, hanem a múlt, a hagyomány pusztulásának kézzelfogható ténye. A Shikiben a fönnálló struktúrákat külső erő támadja, a Higurashiban az emberben lakozó démon tör elő, ami aztán elpusztítja őt és környezetét is.

Kezdjük a Shiki áttekintésével, mert az könnyebben fölfogható, mivel klasszikus egyenesvonalú mind történetmesélése, mind üzenete. A Shiki olyasmit jelent, hogy testrabló. Egy kis faluba vámpírok szivárognak be és zabálják föl lassan egy békés falu lakosságát, úgyhogy a végén avval fenyeget a vámpirizmus, hogy az egész falu élőhalottak gyülekezetévé válik. Ekkor kapnak észbe a helyi orvos vezetésével a még emberi mivoltukat megőrzött lakosok és kíméletlenül kiirtják a vámpír lakosságot, aminek a vége az egész falu, a környező erdő fölégetése, s csak egy marék ember, na meg a vámpír kórt terjesztő cuki kislány túlélése.

A történet vázlatos áttekintése világosan mutatja a hagyományos, vidéki élet pusztulásának üzenetét. Az idegenek, a mások, a vámpírok nem kérdezik meg, akarsz-e élőhalott lenni, hanem csak harapnak, hogy vért igyanak, s evvel terjesztik a kórt. Az olyan hagyományos társadalmi struktúrákra, mint a falu, jellemző a szorosabb összetartozás érzése, az összetartóbb közösség, a „mi” identitásának erőteljesebb kiépülése. Ezt a kívülről származó mindenkori mások támadása veszélyezteti. Jelen esetben az emberekhez képest mások, a másmilyenek a vámpírok. A közösség, nemzet, etnikum (korábban: faj) összetartozásának gondolatát nacionalizmusnak vagy sovinizmusnak nevezzük, Európában a XIX. században kialakult politikai gondolat volt, s igen sok kárt okozott, például a két világháborút. Ma újra feltámadt ez a kártékony eszme, aminek hatását a migránsozásban, kurd népirtásban és hasonló antipatikus eseményekben érhetjük tetten.

A Shiki erénye, hogy nem marad meg egyoldalúan az emberek szempontjánál, nem csak az emberek élethez való jogát hirdeti, hanem bemutatja a mások, az ellenség, a vámpírok társadalmát és életét is, akik ugyanolyan szerethető vagy gyűlölhető lényekké válnak így, mint az emberek. A szempont fölcserélésével azt az üzenetet sugallja a sorozat, hogy a kiindulópontban abszolút értékként föltüntetett saját közösség, önazonosítás, az emberi létmód egyáltalán nem az egyetlen lehetséges szempont, hanem ugyanolyan jogos a másik oldal léte és világképe is, csak meg kell(ene) azt ismerni. Vagyis a sorozat végére kibontakozó apokalipszis nem azért szomorú, mert az emberek, „mi”, a hagyomány, ahonnan jövünk és amivel azonosítjuk magunkat, pusztul el, hanem mert egyáltalán minden elpusztul. Elpusztulnak a vámpírok is.

Egy szempontból tart különbséget a Shiki a „mi” és az „ők”, a „jók” és a „rosszak” között. Amikor a vámpír megharap, nem kérdezi meg, vámpírrá akarsz-e válni, vagyis nem teszi szabad akarati döntés kérdésévé az áthasonítást, eredeti önazonosságod átmásítását. A vámpírság forrása, egy kislány maga is faggatóra fogja Istent, miért tette ezt vele, ha közben meg elfordul tőle vámpírsága miatt. A Higurashi kapcsán még visszatérek a gyermek szerepére, de már itt jelzem, hogy a kórság, a mássá válás forrása egy ártatlan kislány, aki épp ártatlanságával mutatja be a sorozatban, hogy a másság nem szükségszerűen jelent elpusztítandó ellenséget, bár a Shiki nem tudja ezt az üzenetet kellő meggyőző erővel közvetíteni, mert vámpír és ember között kibékíthetetlen létharccá fajul a helyzet.

A sztori egyik mellékszála Káin és Ábel történetére utal, így az ószövetségi Isten képzetére asszociálhatunk, aminek annyiban van jelentősége, hogy az Ószövetségben nem értelmezhető Káin tette pozitíven: megöli testvérét irigységből, de ez a mentalitás nem integrálható jó jelentéssel a zsidó-keresztény hagyományba. A Shikiben azonban a testrablók a puszta túlélésért isznak vért, s evvel egy új közösséget hoznak létre. Ember és vámpír, Káin és Ábel – csakhogy nem lehet eldönteni, ki kicsoda. A vámpír Káin, mert megöli a táplálékát jelentő embert és szabad döntésétől megfosztva átváltoztatja azt vámpírrá, vagy az ember Káin, aki kíméletlenül kiirtja a(z egyébként korábbi emberi személyiségét megőrzött) vámpírt? Az átváltozás, a mássá válás előföltétele egy korábbi identitás megléte, így kérdéses marad, melyik oldalt kell „jónak” tekintenünk: a kiindulópontot, amikor még emberi volt a közösség vagy a megváltozottat, amikor már vámpírrá alakult át a közösség. Mindkét oldal a közösség ugyanolyan értékeit képes fölmutatni: összetartozás, egymás segítése, szeretet, a múlt ápolása.

Egy valami biztos: Isten hallgat mind az emberek, mind a vámpírok irányában. Ezt talán Isten kegyetlenségeként vagy akár nemléteként értékelhetjük, de hallgatása teszi lehetővé – ha nem is segíti – a szabad akaratból való döntést. Nem mondja meg neked sem egy külső, sem egy benső hang, mit tégy, hanem neked kell helytállnod és döntened az adott szituációban. Ebben természetesen benne van a tévedés lehetősége, de ez a szabadság ára. Nem kérdezik meg tőlünk emberektől sem, meg akarunk-e születni, s olyan feltételek közé, melyekben találjuk magunkat. A megléted tekintetében nincs szabad akaratod, már eleve élve találod magad, bele vagy vetve a létezésbe. Az embert elragadó kór a vérben él. Maga a vér, az élet szubsztanciája, az életerő az az önálló lény, aki magának követeli létezésed. A saját életerőd, a saját lényeged az az önző, éhes ragadozó, aki megfoszt a szabad akaratodtól. A tudatosan élt életedtől elválasztó saját benső eltérülésed és a gyöngeséged, hogy nem tudsz ellene küzdeni a totális pusztuláshoz vezet. Mindkét faj, s életük gyönyörű helyszíne egyformán megsemmisül.

A szabad akarat, a szabad döntés kérdése vezet át a Higurashihoz. Itt is az a téma, hogy a saját tudatos lényemmel ellentétesen döntő kontrollálatlan benső erők hogyan törnek föl. A hangsúly azon van, hogy benső erők ezek. Most nem a vér/életerő tárgyiasított anyagiságán keresztül mutatkozik meg a bennem lévő másság, hanem én magam vagyok az, aki mássá válik, én magam vagyok a mássá válás oka, én magam vagyok a más. A másság belülről, a lelkemből fakad: bizalmatlanságom, féltékenységem, bosszúvágyam, a testemen belül élősködő tudatfertőző férgek. Ezek azok a témák, amikkel szembe kell néznie a sorozat szerint a ma emberének.

A történetmesélés a Higurashiban sokkal rafináltabb, mint a Shikiben. Hat gyerek történetét meséli el, akiknek szembe kell nézniük a lelkükből föltörő pusztító érzelmekkel. Úgyhogy hatszor kell végigélniük ugyanannak a pár napnak az iszonyatát, de mindig egy másik gyerek szempontjából, mindig egy másik benső démon megnyilvánulásából. Az egyes ciklusok mindig a vidéki élet szépsége és nyugalma felől indítanak. Cuki, nagy szemű ártatlan gyerekekkel találkozunk, akik aztán egyik pillanatról a másikra változnak át vérszomjas démonokká. A Higurashi sztorija több szinten működik, mint a Shikié, de két szál összekapcsolja őket: a szabad akarat-probléma, valamint a vidéki, tradicionális létmód elfogadhatatlansága, a vidékiség kritikája. Mind a hat ciklus az éppen főszereplővé tett gyerek szempontjából fullad horrorba. A kezdeti ártatlanság szörnyűséggé válik, s minden igyekezet ellenére a gonoszság tör utat. Egyes részekben jobban kiemelkedik a korlátolt vidéki társadalom kritikája és ennek kapcsolata a politika hazugságával. A falu életét irányító három fő család valójában maffiaként működik, s aki veszélyezteti hatalmukat, azt elteszik láb alól. Ehhez bármilyen eszközt fölhasználnak: emberrablást, fenyegetést, babonás félelmek fölélesztését.

Amit kiemelnék ebből a szűkössége ellenére is széles vidéki tablóból, az a gyermek alakja. A gyermek mindig az ártatlanság szimbóluma. A gyermeket még nem fertőzték meg a felnőttlét vágyai, hazugságai, küszködései. Csakhogy a Higurashi szerint a gyermekben már eleve benne van a gonosz, vagyis az emberi lélek eleve romlott, és a lelkünkben lakozó gonosz elleni hatszoros küzdelem során csak egyszer tudnak szereplőink kitörni az ördögi körből. A Shikiben a romlatlan falusiakat a vámpírok rontják meg, tehát nem belülről fakad a gonosz, s ahogy megismerjük testközelből a vámpírok életét, kiderül, hogy a mássá vált állapot ugyanolyan, mint a „mi”, a kiinduló állapot. Ezért nincs tulajdonképp megoldása a szembenállásnak a Shikiben. Vagyis nem lehet és nem is kell visszatérni eredeti (emberi) létmódunkba. A Higurashiban mivel a saját lelkünkből fakad a gonosz, a romlottság, ezért van megoldás: visszatérni az eredeti önazonossághoz, az ártatlan gyermeki léthez. A mássá váláson keresztül, azon keresztül, hogy kivicsorította agyarát a gonosz belőlünk, lehet visszatérni a kiindulóponthoz. Természetesen ekkor már tudod, hogy benned is ott rejlik a démon, éppen ezért leszel képes értékelni eredeti ártatlan gyermekléted. De ez már nem ugyanaz a gyermeklét lesz, mert már tudod, hogy mit veszíthetsz el, ha nem tartod kordában a mássá válás erőit. A tudás az a tényező, mégpedig az önmagunkról való tudás, amely segít kordában tartani, ha nem is teljesen legyőzni a mindannyiunkban lakozó pusztító erőket.

Ez az alapvető üzenet csak az utolsó két részben tisztul ki, addig csak a pusztító és önpusztító érzelmek, bosszúálló istenek, démonok játékainak hisszük a gyerekeket. A sorozat 25 részében azt az üzenetet kapjuk, hogy a bajban mindig egyedül maradunk, sőt mi magunk vagyunk a baj forrásai és okozói. Társaink, barátaink csak a jó időkben vannak mellettünk, ahogy fölüti fejét a baj, elpártolnak tőlünk. Ezt a szétszakítottságot, elszigeteltséget nagyon ügyes módon mutatja be a sorozat. A hat gyerek egyéni tragédiája külön fut le, mindegyik ciklus végén mindenki legyilkol mindenkit. A gyerekek nem értik, miért cselekszik a másik úgy, ahogy, ezért rosszul reagálnak a másik támadására. Az egyes résztörténetek nincsenek is egymással szoros kapcsolatban, csak a szituáció alapszerkezete közös, amúgy alternatív valóságokként értelmezhetjük azokat a 26. részig. A motivációk okait csak az egyes szekvenciák teljes ismerete után értjük meg, s a végére kibontakozik a pusztuló japán vidék tablója. A szétszakított egyének és cselekedetek közötti kapcsolatot, az okot a fönt említett önismeret hiányában fedezik föl az alkotók. Azt hiszem, alapvető és örökérvényű üzenet: amíg nem nézel szembe a démonaiddal, nem tudsz a többi emberhez sem értőn és szeretettel közeledni, s az eredmény mindig harc, háború és pusztulás lesz.

Az az összmező, amelyen elhelyezhetjük tehát a hat gyerek tragikus akcióit és interakcióit, az önismeret hiánya. Még arra is választ ad a sorozat, hogy miért nincs önismerete az embereknek. Azért, mert a hagyományuk, a családjuk, a vidéki Japán nem hogy erre nevelné őket, hanem épp az ellenkezőjét tanítja nekik: tartsd fönn a hatalmat, a színlelést minden áron. A mozaikszerűség ezt a megosztó politikát mutatja be képileg, filmes eszközökkel. A sorsok magukba zárulnak, mint a mozaik egyes kockái – épp ez az elszigeteltség az az átok, amit, ha nem ismersz föl, külső erőnek hiszel, ami ellen nem győzhetsz. Ha azonban fölismered a rossz és korlátolt hagyomány által rád erőltetett tévedéseket, sikerrel küzdhetsz meg a kívülről a tudatodba ültetett, valóságot torzító tévedésekkel. Az utolsó előtti részben a végső küzdelem során mindkét gyerek rádöbben, hogy illúzióban voltak, s csak az önmagukra és a világra vonatkozó tévedésük fölismerése után látják meg, hogy nincs miért harcolniuk egymás ellen, hisz valójában barátok és szeretik egymást. Az utolsó, 27. részben a hat gyerek egy közös történetet mesél el egymásnak az átokról. Ebben a megkapó fejezetben tárul föl az egész sorozat jelentése: ha egyesítjük lelkeinket a közös történetben, akkor nem szeparálva tapasztaljuk magunkat, hanem egy olyan összmezőn, amely mindannyiunkat átfog. Itt persze megint fölmerül a gyanú, hogy az újra megtalált identitás mennyiben hazugság, mikor üti föl fejét újra az izoláció, az önismeret hiányának átka.

Meg tudsz-e érteni egy másik embert, világot, hagyományt (vámpírt, a mást, az ellenséget) csak a külső, fenomenologikus minőségei alapján, az alapján, ahogy észleled őt? Nem – válaszolja mindkét sorozat a kérdésre. Téves, fölületes ítéletet fogsz hozni. Át kell menni a másik térfelére, hogy megértsd, mik a motivációi. És azt is meg kell értened, hogy te is része vagy annak a viszonyrendszernek, amiben ellenségnek értékeled a másikat. A viszonyulások egy egységes mezőbe illeszkednek, azon belül van értelmük. Az ártatlannak tűnő gyermek velejéig gonosz. A közösség szétesik magányos lelkekre. A vérszopó csak egy létforma a sok közül, s még csak nem is gonosz. A békés falu romboló, buta hagyományok fönntartója. Ezek a mozaikok csak megismerésük és lényegük megértése után illeszkednek egységes összmezővé. A megismerés azonban fáradságos, nehéz és egyáltalán nem szórakoztató tevékenység. Erre a megismerésre az emberiség nem nagyon képes, ezért mutat olyan gyászos képet az emberiség múltja és jelene, s erre az ostobaságra, ennek következményeire mutat rá a Shiki és a Higurashi.

Allogenes

2019. 10. 29.