Gantz, a halálos játék!
Gantz (2004)
A Gantz az egyik legkreatívabb gore, amit valaha láttam. Az első felütéstől az utolsó pillanatig nagyon betegnek mondható, részletes, grafikus kivégzés ábrázolásokkal, és miként a Neon Genesis Evangelion esetében, itt is némi szerepet kap a szexualitás, a vágy, illetve az ezzel kapcsolatos megváltozott tudatállapot. Semmit sem találtam öncélúnak benne, inkább egy kontrasztos, erős kritikai felhangot megütő kimondottan meghatározó alkotásnak tartom. Különösen kedvelem azokat a kezdéseket, ahol a főszereplő a mű legelején meghal. Ennek oka, hogy azonnal sokkol és kreativitást ígér.
Rip Slyme: Super Shooter
Kei Kurono átlagos diákként éli a kis életét, első merevedéseit az iskola padjában tapasztalja meg, amelyet osztálytársnői „Hentai!” – Perverz! – felkiáltással rögtön mindenki tudtára adnak. Amellett, hogy társai jót szórakoznak szegény kárára, még a tanárai is megszégyenítik. Hazafelé ballagva a fiú ismét elmerül gondolataiban és igyekszik a külvilágról minél kevesebb tudomást venni, még a részegen tántorgó hajléktalanra sem reagál, mikor a sínek közé esik. Ráadásul egy iszonyatosan idegesítő, demenciával küszködő öreg hölgy is zaklatja a hülye, értetlenkedő kérdéseivel, hogy melyik irányba találja az XY állomást. Leráznia sem sikerül, mert a vénség elmélkedő gondolatait is megpróbálja ráerőszakolni főszereplőnkre. Mindezt tetézi, hogy a szerencsétlenül járt csöves segítségére siet egy gyermekkori barátja, Masaru Kato, aki mindennek tetejébe felismeri Kuronot és szólongatja a többiek előtt, hogy közösen emeljék ki a magatehetetlen testet. (A bámészkodók reakcióit, gondolatait különösen érdemes megfigyelni, hiszen tipikus 21. századi minden a jelenetben, iszonyatosan erős társadalomkritika fogalmazódik meg már a legelső epizód alkalmával.) Természetesen a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen, bár a férfit kimentik a metró útjából, azonban a két főszereplőnk fejvesztve, szörnyűséges halált hal. A peronon várakozó, bámészkodó tömeg mobiltelefont kattintgatva élvezi az eléjük táruló látványt, majd mintegy csettintésre minden megváltozik és egy hihetetlenül kegyetlen játék veszi kezdetét, ami még a Fűrészt is kenterbe veri.
Adott ugyanis egy fura, fekete gömb egy tokiói szobácskában, ahol a frissen elhalálozottak – köztük Kurono és Kato – gyülekeznek. Egy érdekes szerkezet szinte szkennelt szeletenként teleportálja át a testeket a helyiségbe, mely látvány rögtön a Sejt című filmet juttatta eszembe. (Nem beszélve arról, hogy bonctermi gyakorlaton ilyen gyönyörű emberi anatómiát elénk táró preparátumokkal már élőben is találkozhattam.) Miután mindenki materializálódik, következik az újabb mindfuck élmény, amikor a Battle Royalt idéző rádiózene üvölteni kezd a gömbből és különböző feliratok jelennek meg rajta, és hirtelen kinyílik.
Mindenkit szeretettel üdvözöl egy idegen figura és bejelenti, hogy bizony ők mind meghaltak, az életük, valamint a sorsuk pedig az Ő kezében van, tehát ideje egy érdekes játékot játszaniuk. Wanna play a game?! A célpont egy űrből érkezett idegen, akit le kell vadászniuk, még eszközöket is kapnak hozzá. Állványok gördülnek elő a gömbből, ezzel finom kis sci-fis hangulatot kölcsönözve a történetnek. Egészen kreatív és futurisztikus fegyverek, futurisztikus kütyük és testpáncél kerül elő. Ami meglehetősen ijesztő, hogy a ruhákat mintha a karakterekre szabták volna, legalábbis egyetlen gombnyomásra szépen rásimul a testükre, miként a Vissza a jövőbe című filmben is. A fekete páncél nem takar el semmilyen domborulatot, hanem képzeletünknek nem sokat hagyva, kiemeli a dús keblű női szereplő, Kei Kishimoto izgalmas idomait. A férfinézőkre gondoltak csak igazán, ez érződik leginkább az első pillanattól, azonban szerintem azon túl, hogy igazán bizarrá varázsolja a hangulatot az ambivalensnek tűnő kontraszt, itt azért más szerepet is kap a szexualitás grafikusabb, ecchi ábrázolása.
Adott majd’ egy tucat hulla, akikhez hozzávágtak egy hihetetlennek tűnő küldetésszerűséget és egy csomó technikailag fejlett kütyüt. Nyilvánvalóan kevesen hiszik el az egészet és kétkedésüknek hangot is adnak.
Ismét érdekes megfigyelni, ki hogyan viselkedik ebben a szituációban, hiszen senki sem tagadja meg önmagát. A jakuzák pökhendi módon, fittyet hányva az állításokra, inkább csak jól megerőszakolnák az egyetlen jelenlévő nőt, aki ráadásul pucéran materializálódott. A többiek pedig ismét félrenéznek, igyekeznek nem törődni a jelenettel, szóval akár ott helyben, előttük is megtehetné ezt a férfi. Annyi szégyenérzete mégis megmaradt, hogy egy szomszéd szobába cipelje a csajt. Természetesen most is halljuk az emberek gondolatait és nézzük látszólagos tehetetlenségüket, és ez alkalommal is hasonló jelenet játszódik le előttünk, miként a metróban. Jönnek a pofonok a nézőknek, hiszen Ti mit csinálnátok ilyen esetben? Valószínűleg ugyanazt, mint a karaktereink.
Közjátékok ide vagy oda, Masanobu Hojou az egyetlen, aki úgy látszik, hogy tudja, mi a fene is zajlik a gömb körül, akit a továbbiakban Gantznak fogok nevezni. Ő viszont csendben szemlélődik és izgatottan várja a folytatás, mert perceken belül mindenki távozik a helyiségből pontosan úgy, ahogyan megjelentek, tehát szeletenként teleportálódva. Innentől pedig nincs visszaút, a játék elkezdődött, kiszállni nem lehet, csak meghalni vagy győzedelmeskedni. A karakterek fokozatosan ismerik meg a szabályokat és ez bizony néha igazi áldozatokat is követel. Ez egy véresen komoly helyzet, a gyilkolást képtelenség elkerülni. Hiába próbálnak tiltakozni, vagy kontrollálni magukat, ellenszegülni és meggyőzni egymást észérvekkel. Az élet nevű játék bizony nem mindig beszélgetésről és érvelésről szól, főként, ha a túlélés a tét. Olyankor bizony előjönnek az ösztönök, melyek felszólítanak bennünket a cselekvésre. És ezek nem mindig kellemes, társadalmilag elfogadott, kényelmes és civilizált viselkedésre sarkallnak bennünket. És a szereplőknek így szembe kell nézniük önmagukkal, saját korlátaikkal, illetve ismerőseik, barátaik valós jellemével. Hiába az undor, a megvetés, a hányinger, ha a saját életünk kerül veszélybe vagy egy szeretett személyé, úgy bizony kénytelenek vagyunk megemberelni magunkat, kilépni a komfort zónánkból, és a helyes cselekedet nem feltétlenül az lesz, amit a józan ész diktál. Survival of the fittest, ahogyan Darwin is megfogalmazta. Persze lehet erényekről elmélkedni, de ha egy kést szorítanak a torkodhoz, akkor valljuk be, hülyeség lehajtott fővel a vágóhídra menni, főként, ha azzal, hogy meghúzzuk a ravaszt, megmenthetnénk mások életét. Nem fekete-fehér a válasz erre, ez egyértelmű, de nagyon jó kis kérdéskör, amelyet boncolgatunk.
„A new morning has come
This morning of hope
Fills your heart with happiness,
The sky is big and blue.
At the sound of the radio,
Fully fill your lungs
With the fragrant of the wind.
Then 1, 2, 3!”
Rengeteg ambivalens kép, ellentmondásos üzenet, képi világ vetül elénk a Gantzban. Van itt hipokrita beszédeket mondó karakter; önfejű, büszke fiúcska; ambiciózus főszereplő; kegyetlen gyilkosok; bigott vallási hírnökök; no és persze az egész kegyetlen, beteg játszmát kiötlő és levezető titokzatos erők. Bizony el kell feledkezni a civilizációs gondolatbetegségekről, melyek mostani kultúráinkat meghatározzák, ha kicsit meg szeretnénk érteni az anime mondandóját. Nagyon erős, kiélezett kritikák fogalmazódnak meg és ennek legfőbb oka az, hogy valójában mi sem cselekednénk másképp, mint ezek a karakterek. Valamelyikkel mindenki azonosulni tudna, majd rá kell ébredjen, hogy ez a túléléshez elég kevés, hiába tudja morálisan, vagy akár logikailag is alátámasztani a döntését az illető. Izgalmas kérdésköröket robbantanak az arcunkba, mintegy Dr. Csernusosan, lecsupaszítva, ítélkezőn ránk bámulva, vádlón a szívünkre mutatva. Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki úgy érzi, hogy az Ő viselkedése az ilyen szituációban megfelelő volna, hiszen valójában helyes nem létezhet, csupán kielégítő, esetleg a túléléshez megalkuvó. És ezért fantasztikusan kreatív az anime, ezért kedveltem meg ilyen könnyen, hogy azóta is beleborzongok, ha megtekintem.
Hiroya Oku (GANTZ:G, Zero One) mangája korántsem fejeződött be akkor, amikor a sorozat útjára indult, így, miként a Berserk, itt is csak egy nagy szeletet kapunk a teljes cselekményből. A 37 kötetes alkotásból az első két Stage-et (valójában a harmadik is elkezdődik) ölel fel az anime, meglehetősen ügyesen építve fel az egész történetet. Ichiro Itano a Gonzonál rendezte a Gantz adaptációját, aki olyan gore művekhez is adta a nevét, mint például a Violence Jack 2 és az Angel Cop. A karakterekért és animációért Naoyuki Onda volt a felelős, aki szintén nem ismeretlen, hiszen a Berserk filmekhez, az Ergo Proxyhoz, a Parasite Dollshoz és a Psycho-Passhez is sokat hozzátett. Yasuharu Takanashi zenéjét pedig már az Ayakashi - Samurai Horror Tales-ben, a Beelzebubban, a jelenleg közismertebb Fairy Tail-ben, a legendás Hell Girl-ökben, a Mononoke-ben, illetve a Naruto Shippūdenben is hallhattuk, nem megfeledkezve a Shiki csodálatosan komor, dark és nyomasztó világának meghatározó muzsikájáról.
Az anime hangulata lépcsőről lépcsőre változik, és fokozatosan nyomasztóbbá és kegyetlenebbé válik. Fantasztikusan felkavaró és megrázó jelenetekkel operál. A frusztrációk szexuális megnyilvánulásai pedig tökéletesen szimbolizálják a belső vívódások deformáló erejét. Azok a feszültségek, melyek az ifjú főszereplő változásokat átélő testében megjelennek, a hormonok tombolása valójában nagyon ügyesen emlékeztetnek a társadalom azon beállítottságára, mely vakká tesz azon események tekintetében, mint egy verekedés, támadás, vagy éppenséggel egy nemi erőszak. A látszólagos tehetetlenség érzete, a másik személy vádolása, és a „nem az én problémám, segítsen más” attitűd korunk egyik olyan mételye, melytől jelenleg esélytelen megszabadulnunk. Hiszen a társadalom beállítottsága és eszméi egyszerre tesznek bennünket tompává és érzéketlenné az ilyesmivel szemben, valamint erősen frusztrálttá, mikor megérint bennünket a szomorú valóság realitása.
A szex is efféle tabu, ami egy részről természetes, másrészről a hálószobába való. Egy ősi ösztön, a fajfenntartásé, egy ősi reakció, mint Kurono merevedése, mely teljesen normális, mégis nevetség és gúny tárgyává válik. Miként a kamasz fantáziája Kishimotoról, a szexualitást sugárzó nőről. Vajon van különbség főhősünk vágyakozásának tárgya és a jakuza erőszakossága között? Mindkettő vágyon alapszik, ösztönszerű és egyáltalán nem evidens, hogy valaki, aki vonzó, annak dugnia kelljen velünk. Szóval itt bizony egyáltalán nem öncélú az ecchi jelenet grafikus ábrázolása, hanem szoros kapcsolatban van az erőszakossággal és a frusztrációval, amit a Gantz boncolgat. Nem csupán a bosszúhorrorok eszközvilága ez, inkább az ösztönszerűségé, és a bármilyen kapcsolatra való éhségé– lásd a fentebb emlegetett Neon Genesis Evangeliont –, illetve letagadhatatlanul szerepe van abban is, hogy hogyan viszonyulunk a karakterekhez, illetve ahhoz, hogy milyen sorsot nyernek osztályrészül. Furcsamód így válik egyszerre vadállatiassá és romantikussá az aktus.
Bonnie Pink: Last Kiss
Pontosan mi is lesz a vége az egésznek? Hogy hol záródik le az anime? Ne felejtsük, hogy a manga még javában íródott, amikor már a szemgyönyörködtető Limitált DVD kiadást a kezemben tarthattam. Ettől függetlenül egyszerre frappánsnak és kicsit bénának is tartom a befejezést. Ajánlom viszont a gore horror rajongóinak és mindenkinek, aki el tud vonatkoztatni a látvány szuggesztív hatásától, képes az üzenetre is koncentrálni, és elborzadni.
Értékelésem: 10/10
Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=3641, https://en.wikipedia.org/wiki/Gantz
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=vPiCTBE9rRc
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/gantz-215969.html
Bluray megvásárolható: nem
Smaragd Sárkány