2019. sze 26.

"Quid pro quo": Fullmetal Alchemist

írta: Emerald Dragon
"Quid pro quo": Fullmetal Alchemist

Fullmetal Alchemist (2003-2004)

b2c298402b104076cad72d8c2283af651bce4e01_hq.jpgAkadnak olyan sorozatok, melyek nem csak kiállják az idő próbáját, de több példányban is beszereztem belőlük a limitált kiadást. Ennek fő oka az, hogy bármikor szívesen végig nézem őket, még úgy is, hogy nem túlságosan rövidek. A Fullmetal Alchemist azon animék közé tartozik, melyekbe első látásra beleszerettem, és a későbbi „remake” sem taszította a háttérbe a jelentőségét. Hiszen a Hiromu Arakawa (The Heroic Legend of Arslan) mangájából készült 51 részes széria csupán az anyag elejét dolgozza fel, így a végkifejlet alternatíva az eredetihez képest. De kezdjük az elején, íme az egyik legjobb steampunk-beütésű anime.

Porno Graffitti: Melissa

fma_ep7_8.jpgAlphonse és Edward Elric örökölték édesapjuktól az alkímia iránti szerelmet. Szerencséjükre nem csak belehabarodtak ebbe a tudományágba, hanem igazán fogékonyak is rá, Edward valódi tehetségnek számít. Hohenheim az államnak dolgozott, ritkán látogatott haza, azonban anyjuk szerető figyelme alatt felcseperedtek a gyerekek, miközben gyakran versengtek, hogy ki mit tud előállítani. 10 éves korukban szörnyű tragédiát kellett megélniük, amely örökre megváltoztatta hozzáállásukat az élethez, illetve gyors felnőtté válásra sarkallta őket. Mikor félredobták a természet szabályait, és tiltott tanokhoz nyúltak, hogy könnyítsenek saját fájdalmukon, rá kellett döbbenniük, hogy a világ törvényeit, az egyensúlyt megbolygatni bizony súlyos következményekkel járhat.

fullmetal-alchemist-16.gifEzért most elindulnak, hátrahagyva mindent, hogy vállalják azt, amit a sors rendelt számukra, és megdolgozzanak azért, hogy visszaszerezzék, amit elvesztettek azon az estén. Útjuk korántsem zökkenőmentes, hiszen ahhoz, hogy elérhessék céljukat nem csak tanulniuk szükséges, hanem olyan tudásra kell szert tenniük, melyet szinte képtelenség elérni. Pláne egy 11 éves gyermeknek, aki az alkimista katonák közé szeretne beállni. Pedig az az egyetlen hely, ahol minden információt megtalálhatnak, ami szükséges lehet, azonban ezek a kutatási anyagok természetesen nem könnyen hozzáférhetőek. A felvételi pedig nem úgy megy, hogy csak csettint egyet Edward, és már…

„Man cannot obtain anything without first sacrificing something.
In order to obtain anything something of equal value is required.
That is alchemy’s Law of Equivalent Exchange.
At the time, we believed that to be the true way of the world.”

„Nem juthatunk úgy valamihez, hogy ne hoznánk érte áldozatokat.
Ahhoz, hogy megszerezzük, vele egyenértékűvel kell rendelkeznünk.
Ez az alkímia Egyenértékű Cseréjének Törvénye.
Akkor azt hittük, hogy ez a világ igazi mozgatórugója.”
/szerk. ford./

fullmetal-alchemist-lust-720x476.jpgA Fullmetal Alchemist eseményei viszonylag könnyeden indulnak, de persze az első pillanattól arcunkba mászik, hogy az önfeledt játék, gyermeki szórakozás mögött bizony kemény drámai háttér húzódik. A fiúk kénytelenek korán megtanulni az alapigazságot, hogy mindennek meg van az ára, és nem feltétlenül úgy kell megfizetniük, ahogy azt ők előre eltervezték. Hiába a naiv, tudatlan, kíváncsi gyereklét, a világ bizony kemény kézzel bánik mindenkivel, a természet pedig mindig behajtja az adósságot. fma2003bloodiedsash_20151015031428.jpgAz anime központi témája ezért egyértelműen ez lesz, nem titkolja sokáig. Engem viszonylag korán figyelmeztettek rá, hogy ne kedveljek meg egyetlen szereplőt sem, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy mire gondolt az illető. Az Akame ga KILL kritikájában utaltam arra, hogy vannak olyan animék, mint például a Shiki, ahol hullanak a karakterek, mint a legyek. Ez egy hosszabb sorozatnál azért nem ennyire feltűnő, de tény, hogy a vidám hangulatról hamar kiderül, hogy nem vígjátékot takar, hanem a látszat ellenére a Fullmetal Alchemist komoly dráma.

L`Arc~en~Ciel: READY STEADY GO

13832340_f520.jpgAz első kalandok ugyan kicsit ugrálnak az időben, de egyértelmű célja, hogy bemutassák nekünk a szereplőket, megbarátkozzunk az összes izgalmas karakterrel és kis betekintést nyerhessünk az elsődleges céljaik, törekvéseik irányába. Ezután kezd kibontakozni, hogy mi húzódik a mélyben, a lelkükben, illetve lassacskán a komorabb fonalak is kikandikálnak. Ez az egyik, amely könnyedén elvarázsolhat bennünket, mert a Fullmetal Alchemist ambivalens érzéseket ébreszt bennünk. A testvérek alapvetően teljes ellentétei egymásnak, valamint a címet is frappánsan eltalálták. fma-c3a9pisode-13-flame-vs-fullmetal-pic3.jpgEz a kettősség pedig lépten-nyomon tetten érhető az animében. Minden egyes küldetés szeletkéket mutat meg nekünk a világból, általában nem csak egyetlen nézőpontból. Ami elsőre vidámnak vagy éppen tragikusnak tűnik, kiderülhet róla, hogy pont az ellenkezője igaz rá, attól függ, hogy honnan szemléljük a kérdést. Ez a belső feszültség pedig elég hamar rátelepszik a sorozat hangulatára is, és azon kapjuk magunkat, hogy faljuk az epizódokat. Szerencsére a történetet sehol nem húzták el és nem is laposodik el. Érdeklődésünket ügyesen tartják fenn azzal, hogy az egyes küldetések, egységek csupán néhány epizódra korlátozódnak és nem nyúlnak el túlságosan hosszúra. Emellett a fő szál folyamatosan sejlik fel, de a nyomozás eredményei kreatívan el is vannak rejtve.

65cff37c3489c0e7defac2ec03941563.pngAhogy haladunk előre az időben, egyre drámaibbá válik a hangvétel, az önfeledt szórakozás csak ritkán adatik meg az Elric testvéreknek. A Fullmetal Alchemist fokozatosan rátér azokra a titkokra, melyeket Edward nem szeretett volna megtalálni. Márpedig nincs más választása, ha a kitűzött cél irányában szeretne maradni, akkor olyan felfedezéseket is fel kell dolgoznia, melyek nem egy 15 éves fiú lelkének valók. Mielőtt azonban a legfontosabb kérdésköröket megemlíteném, szólnék pár szót a főbb karakterek jelleméről.

Cool Joke: Undo

fullmetal-alchemist-greed-720x475.jpgEdward Elric az idősebbik testvér, istenadta tehetsége és affinitása van az alkímiához. Gyermekkora óta szorgalmasan gyakorol, és olyan képességekre tesz szert, melyet az állami sereg alkalmazottai is megirigyelnek. A sorozat gag része az, hogy egy szörnyű eset okán az avatatlan szemlélődők számára úgy tűnik, hogy ő a kisebbik, nem pedig Alphonse. Bár, ha belegondolunk, ez a kisebbrendűségi komplexus valójában csak fricska, hiszen fiatal kora ellenére hamar fel kell nőnie és tudása, ereje vetekedik a legtapasztaltabb alkimistákéval. fullmetal-alchemist-scar-720x476.jpgÍgy benne is megtalálható az a kettősség, ami a Fullmetal Alchemist egészét jellemzi. Látszólag feladja alapelveit is, amikor beáll az állam katonái közé, azonban emellett képes megőrizni önmagát és igyekszik úgy dönteni, hogy közben másokon is segítsen. Még akkor is, ha ez ellentétes az adott paranccsal. Éles eszének köszönhetően viszont úgy tudja keverni a kártyákat, hogy ügyesen el tudja rejteni, legalábbis nem tudnak ellene komoly vádakat felhozni. Nyilván fiatal fiúról van szó, így indulatai néha elragadják, de olyankor mindig ott van legalább Alphonse, aki vissza tudja tartani, meg képes fékezni. Ezek a zablák csak azért szükségesek, hogy ne sérüljön meg komolyabban Edward lelke.

fullmetal_alchemist_1_evad_16_resz.jpgAlphonse Elric a fiatalabb kettőjük közül, mégis – megjelenéséből adódóan – Edward bátyjának nézik. Ennek ellenére viselkedésében (meglepő módon) hasonló kettősség figyelhető meg, hiszen egyrészt naivabb a bátyjánál, azonban ezzel párhuzamosan, a kiélezett szituációkban sokkal józanabb gondolkodásról tesz tanúbizonyságot. Legbelül jóval inkább aggódik mások testi épségéért, mint Edward, sőt testvérét is félti a testi-, illetve a lelki sebektől. Emiatt a két Elric fiú kiegészíti egymást, ügyesen mozgatják egymás reakcióját a középső, kibalanszolt irányba. Természetesen érződik az is, hogy Al a fiatalabbik, ezért gyakran érzelmesebben reagál, illetve fogékonyabb az efféle helyzetek felismerésére. Erre azért is van szükség, hogy Edwardot ne ragadhassák magukkal a düh és a tehetetlenség béklyói.

Asian Kung-Fu Generation: Rewrite

6783226-1723300337-38019.jpgWinry Rockbell a legjobb példa arra, hogyan lehet a múltat arra használni, hogy erősebbé válhassunk. Szüleit korán elvesztette, mégis képes két lábra állni és folytatni azt, amit elkezdett: igazi gépésszé válni. Nyilvánvalóan szemében és lelke mélyén ott lapul a fájdalom, amelyre még inkább emlékeztetik az Elric fiúk, azonban képes elvonatkoztatni ettől, és nem csak felülemelkedik rajta, hanem a világot új szemmel akarja látni. Igyekszik mindenben az izgalmat, az érdekességet, a szépet, a tökéletességet megtalálni, ezzel mutatva példát Edwarnak. Néha ez azt is jelenti, hogy keményen kell velük viselkednie, pláne, mikor látja, hogy az idősebbik fiú folyton önmagát ostorozza, valamint sosem veszi észre, mennyire kedveli őt. Winry igazi statikus jellem, a szó azon értelmében, hogy a végsőkig képes kiállni a testvérek mellet és bármikor a rendelkezésükre áll. Képes irányt mutatni nekik akkor is, amikor le vannak hangolva, és nem utolsó sorban, neki köszönheti Edward a nevét adó mesterséges végtagokat.

mv5bndjlmmvjmzytzjyyms00mdnlltg5zdktyznizwywogniotlhxkeyxkfqcgdeqxvyntm3mdmymdq_v1.jpgRoy Mustang elsőre talán enigmának tűnhet, de a későbbiekben bővebben kifejtésre kerülő kettősség, illetve morális kérdéskör talán nála a leginkább megfigyelhető. Fegyelmezett, tökéletes katona, zseniális alkimista, aki határozottan és céltudatosan lépeget fel a ranglétrán úgy, hogy igyekszik azokat a hibákat nem elkövetni, amelyekért Edwardot csodálja. Talán nem is véletlen, hogy ez a mozzanat egy ponton tetten is érhető, mert Roy valószínűleg olyan lázadó, tehetséges tinédzser lehetett, mint a fiú.

Nana Kitade: Kesenai Tsumi

giphy_22.gifA történet előrehaladtával minden egyre komorabbá válik, és a finoman megfogalmazott tanulságok egy idő után már az arcunkba másznak, amelytől kényelmetlenül feszengünk, ambivalens érzések kerítenek hatalmukba bennünket, mert mi sem találjuk a megfelelő válaszokat a felvetődő kérdésekre. A Fullmetal Alchemist központi témája minden egyes rész elején elhangzik, ez maga a természet törvényeinek mozgatórugója, a valamit valamiért elv. „Quid pro quo”, ahogy Hannibal Lecter mondja a Bárányok hallgatnakban. Elsőre talán erősnek tűnhet a párhuzam, pedig ott is szimplán arra mutat rá a főszereplő, hogy semmi sincs ingyen, még akkor sem, ha a helyes cselekedet látszólag úgy diktálná. lust.pngA világ alapelvei között nincsen se jó, se rossz, minden semleges. Nem létezik se gonosz, se jóságos, ezek csupán címkék, amelyeket egy emberi értékrendhez viszonyítva ragasztgatunk fel mindenre. Az pedig tény, és nem vita kérdése, hogy mindennek megvan az ára, amit teszünk. Lehet vele vitatkozni, lehet próbálkozni azzal, hogy megpróbáljuk elkerülni a fizetséget, de valamilyen formában mégis le kell rónunk a tartozásunkat. Itt lehet a fakitermelésre is gondolni, de lopásra, gyilkosságra, sikkasztásra, bujaságra, illetve bármi egyébre ráhúzható a séma, és igaz lesz. Ez pedig az egész Fullmetal Alchemist alapja. Lépten-nyomon példákat látunk rá, hogy megpróbálják áthágni a határokat, öntelten cselekednek, hátha kivételek lesznek, mégis mindenkit utolér a végzete egytől egyig, hiába tiltakozik ellene. Persze méltatlankodni és tiltakozni is lehet, de mindez hiábavaló.

edward-and-alphonse-elric-as-they-appear-in-the-anime.jpgA másik, szorosan idekapcsolódó kérdéskört majd a filmnél (Conqueror of Shamballa) szeretném tárgyalni, mert a homunculusok lényege elég sokat elspoilerezne azok számára, akik még nem látták a sorozatot. Így a harmadikkal folytatnám, mert az alkímián túl a katonaság problémája is górcső alá kerül. Rengeteg történelmi példát fel lehetne sorolni olyan szituációkra, amikor a fiatalokat számláló sereg túl korán kerül bevetésre, illetve nincsenek megfelelően felkészítve az eseményekre. Ennek oka, hogy az emberek valójában csak a harcok során szerezhetnek igazi tapasztalatot, csupán akkor fog kiderülni, mennyire bírják a gyűrődést. working.pngTermészetesen a lelki értelemben vett nyomásra gondolok, mert – mint a Ghost in the Shell Stand Alone Complex: 2nd GIG-nél kifejtettem – látszólag egy másik személyt legyilkolni háborús szituációban, parancsra könnyűnek tűnhet, azonban utólag, amikor valaki egyedül fekszik az ágyában, bizony előfordulhat, hogy ráeszmél, mit is az élet valódi jelentősége. Erre is igyekszik rámutatni a Fullmetal Alchemist. Egyrészt minden élet egyformán értékes és fontos, védendő, másrészt egy katona csak a harcok során képes teljesen kizárni a külvilágot, de mikor lesz ideje gondolkodni, bizony átértékelheti a helyzetet. Illetve parancsot teljesíteni kötelező, hiszen a megtagadása jóval több halállal, áldozattal is járhat, mintsem vakon megtenni, amire utasítanak bennünket. Ergo itt is tetten érhető a kettősség, mert tény, hogy csupán parancsra ölnek, de az is igaz, hogy az első perctől fogva tisztában vannak vele, mindez be fog egyszer következni. Több karakter jellemében megfigyelhető ez a dualitás, ahogyan vívódnak és próbálnak változtatni, jóvátenni bűneiket.

Itt a bűnökre nem csak teológiai értelemben kell gondolni, bár ilyen utalásokat is tartalmaz a Fullmetal Alchemist, valójában morális értékrendekhez viszonyított vétkekről beszélünk, és ez az anime egyik nagy erőssége, hogy nem próbál meg semmi olyasmit letolni a torkunkon, amely nem általános alapelv, hanem valamelyik valláshoz vagy ideológiához köthető.

YeLLOW Generation: Tobira no Mukou e

fma-characters.jpgHa már a vallások is szóba kerültek, nem mehetek el amellett sem, hogy a Fullmetal Alchemist egyértelmű, akár alcímnek is tekinthető részét ne érintsem. Ez pedig nem más, mint a Bölcsek köve (műben: Philosopher’s Stone), melyről azt beszélik, hogy kulcs az aranycsináláshoz, az örök élethez, meg ugye az ingyen vezetékes sörhöz. Erről az eszközről már Paracelsus (1493-1541) is értekezett, és ahogyan az animében, ott is több megjelenési formáját említi, illetve az előállításáról is elmélkedik. De akár messzebbre is visszanyúlhatunk az időben, hiszen már az ógörög alkimisták is foglalkoztak az anyagok alapjaival, a világmindenség felépítésével, eredetével. A mai, kortárs irodalomból pedig mindenki emlékezhet a Harry Potter ide vonatkozó részére.

hqdefault_14.jpgAz eredeti koncepciót tekintve a kegytárgy lényege annyi, hogy a segítségével látszólag lehetetlen dolgok is megtehetők, illetve a semmiből valami hozható létre. A Fullmetal Alchemist-ben nem az aranycsinálás áll a középpontba, hanem inkább az, hogy a természet törvényei felrúghatóak, ignorálhatóak abban az esetben, ha a Bölcsek kövét használjuk. Nem érvényes többé a valamit valamiért elv, így akár a tabu tanok is elérhetővé válnak. Így akár megsemmisíteni és teremteni is képes lehet az, aki birtokolja a szent tárgyat. Nyilvánvalóan az is ki fog derülni a Fullmetal Alchemist-ből, hogy ez mennyire érvényes állítás, illetve igazak-e a híresztelések, és valóban következmények és árak nélkül tehet-e meg bárki bármit a Bölcsek kövének segítségével.

Crystal Kay: Motherland

205937.jpgHa már a tabu tanokhoz érkeztünk, akkor az Ishbal kérdést sem hagyhatom figyelmen kívül. Valójában bármilyen népcsoportra, vagy akár egyházra ráhúzható az, ami felmerül az ishbaliakkal kapcsolatban. Ez az alapprobléma pedig az idegentől, különbözőségtől való félelem. Az emberek egyik ősi ösztöne, hogy bármi, amely ismeretlen számukra elsőre ellenséges viselkedést vált ki belőlünk. Nem tudjuk, hogy bízhatunk-e benne, nem ismerjük, ezért rettegünk, hogy árthat nekünk, bármi is legyen az. Ez nem csak egy olyan lényre, vagy tárgyra igaz, mely teljességgel különbözik tőlünk, mert ugyanígy állunk egy betegség, mutáció, vagy éppen tulajdonság, képesség előtt is, mintha csak és kizárólag ellenségként tekinthetnénk rá. episode-15-.jpgÍgy bármit, ami más, szűkebb értelemben akár a társadalmi átlagtól eltérő, nem hagyhatjuk szó nélkül és el kell pusztítanunk. Szerencsére ez a probléma ritkán élesedik ki ennyire, de gyönyörűen szimbolizálható a jelenség akár egy szem-, haj-, bőrszínnel, vagy éppen nemi identitással, vallási és ideológiai hovatartozással, esetleg politikai állásfoglalással. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy az erőszak bizony erőszakot szülhet. Illetve nem mindig egyértelmű, hogy melyik oldalnak van igaza az adott kérdésben. Az ishbaliak dogmatikus viselkedése például ellenséges magatartást szül olyasmikkel kapcsolatban is, amelyek kívülállónak, tabunak számítanak. Ezért lesz ismét izgalmas az ábrázolásmód, valamint a válaszok sem feketék vagy fehérek, nekünk kell gondolkodnunk, hogy ki a jó, ki a rossz, mi volna a helyes cselekedet. Segítek: mindegyik és egyik sem, mert minden anime megpróbál rávezetni bennünket, hogy a nagyobb jó nézőpont kérdése csupán. Minden tett utólag ítéltetik meg, és csak a jövő fogja megmondani, hogy milyen bélyeget süt majd rá.

cvzaorp_1.jpgA Fullmetal Alchemist-et Seiji Mizushima (Fullmetal Alchemist: The Movie - Conqueror of Shamballa, Mobile Suit Gundam 00, Un-Go, Zaion: I Wish You Were Here) rendezte a Bones studiójának zászlaja alatt Az adaptáció felettébb jól sikerült, Yoshiyuki Ito (Soul Eater) karakterdizájnja és Michiru Oshima zenéje fantasztikusan passzoltak a hangulathoz. Az OST-k felettébb izgalmasak, így a gyűjtőknek szeretettel merem ajánlani. A későbbi, Brotherhood-hoz képest több fronton is különbözőséget mutat, de számomra mindkettő megfér a polcon és bármelyiket szívesen megtekintem.

Sowelu: I will

A Fullmetal Alchemist gyönyörű látványvilágú és zseniális témákat boncolgat a maga módján. Az egyik legérzelmesebb anime, melyet valaha láttam, bár a Shiki messze megelőzi őt (legalábbis ebben a tekintetben). Mindenképpen ajánlani tudom az alkímia és a steampunk rajongóinak, nem érdemes kihagyni.

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=2960, https://en.wikipedia.org/wiki/Fullmetal_Alchemist
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=2Dsa8j_usqI
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/hagane-no-renkinjutsushi-219034.html&tab=2
Bluray megvásárolható: Full Metal Alchemist Ultimate Edition [Blu-ray]

Smaragd Sárkány

 

Szólj hozzá

halál akció anime dráma tragédia fantázia mágia mitológia steampunk természetfeletti alkímia felelősségtudat Fullmetal Alchemist science-fiction Bölcsek köve Bones Studio