2019. jún 08.

Killer B: Sorozatgyilkos

írta: Emerald Dragon
Killer B: Sorozatgyilkos

B: The Beginning (2018)

b.jpgA Netflix sorozatok első hulláma után már felmerült bennem a kérdés, hogy nem lesz-e túlságosan telítve a piac jobbnál jobb animékkel, filmekkel, így belefásulunk a minőségbe, és már nem fogjuk értékelni annyira a z átlagnál kicsivel jobb műveket sem. Szerencsére erre sikerült rácáfolniuk a készítőknek, hiszen a legtöbb alkotás alulmúlta a várakozásainkat, egyre kevesebb az értékelhető munka a hatalmas mennyiségű néznivaló között. Ennek ellenére adtam egy esélyt a B: The Beginning-nek, hátha legalább egy közepest tudok neki adni.

Yoshihiro Ike: Split B

0974f569-e0cd-4d22-a9f9-cb9362db96d2.jpgCremonában vérfagyasztó gyilkosságsorozat tartja rettegésben a lakókat. Az elkövetőt a Királyi Nyomozó Ügynökség próbálja meg kézre keríteni, egyetlen gyanúsítottjuk a természetfeletti erővel rendelkező titokzatos Koku. Mivel sehogy sem sikerült boldogulniuk és meglehetősen ellentmondásos adatokat sikerül szerezniük, így felkérik Keith-et, akit a szakma csak Genie-ként emleget, hogy segítsen nekik az eset felderítésében. Mivel az elkövető feladványokkal is szórakoztatja az ügynökséget, így megindul az ádáz küzdelem, az elmék versengése, de a végeredmény korántsem borítékolt a hatóság számára. A legendás nyomozó ugyanis nem várt fordulatokat hoz, a gyilkost eddig teljesen rossz helyen keresték.

image-w856_1.jpgEgy átlagos kriminek is mondhatnánk a Production I.G egyik legújabb sorozatát, melyet  Kazuto Nakazawa (Moondrive, Parasite Dolls, Vassalord) és Yoshiki Yamakawa (Hells, Kill Me Baby) rendeztek. A stúdióról nagyrészt jókat írtam, általában kellemesen csalódtam a tőlük érkező alkotásokban. A Netflix mégis visszatartott, hogy belekezdjek az animébe, de szerencsére nem lett szörnyű a végeredmény. b-the-beginning-01-02-31.jpgA képi világa hozza az elvárt minőséget, mind Kazuto Nakazawa karakterdizájnja, mind Takanori Tanaka (She and Her Cat -Everything Flows-) művészeti vezetése borítékolták, hogy ezen a ponton minden elfogadható lesz. A zenei kíséret, az atmoszférát meghatározó aláfestések Yoshihiro Ike (Ergo Proxy, Inuyashiki Last Hero) munkáját dicsérik, megalapozták a krimi hangulatát.

officialfamiliarbluejay-size_restricted.gifA B: The Beginning történetvezetése kimondottan izgalmas, fordulatos nyomozás irányába terel bennünket, folyamatosan fenntartja a feszültséget, még a néző sem lehet benne biztos, ki is a titokzatos elkövető és milyen célok vezérlik. Hiába akad számtalan nyom, azok mindig elterelnek bennünket a biztos út felől, így a meglepetés garantált az utolsó epizódok környékén. Mindezt megspékelik egy kis irodalmi utalással, ami kellemesen alátámasztja a mű végkimenetelét is.

3db009d5f87da14d4886d5d87be55e492f4c475fv2_hq.jpgA Moby Dickes párhuzam gyönyörűen jellemzi egy nyomozati munka folyamán kialakuló lelkiállapotot, amikor egy személy teljesen rákattan a vélt elkövetőre, és képtelen szabadulni a gondolattól, mindent feláldoz maga körül, hogy elkapja az illetőt. Ez persze egyetemesebben is érthető, nagyon sokan képesek annyira fókuszálni, hogy időközben megfeledkeznek a külvilágról és észre sem veszik, hogy mindent elvesztenek, amit addig birtokoltak vagy szerettek. maxsdefault.jpgEgyfajta függőség ez, mely kiégett és tragikus sorsú embereket hagy maga után, hiszen feloldozást sohase lelhetnek. Aki annyira rákattan valamire, hogy mást már nem is tart értékesnek, az a feladat elvégzése után végül céltalanná és üressé válik.

b-the-beginning-01-02-05.jpgEz az alaphangulat szépen kibontakozik és epizódról epizódra erősödik, egyfajta szomorú véget ígérve az animének. Persze, ha mindez borítékolt volna, akkor nem is lenne érdemes végig szenvedni a sorozatot, de szerencsére nem a predesztináció az első számú célunk. A sorsszerűség ugyanis nem ennyire egyszerű séma, az ember szabad akarattal van megáldva, mindenféle vallási maszlag nélkül állíthatjuk ezt. Mindig van választási lehetőségünk, ez pedig a felelősségtudatra mutat rá, azaz nem foghatjuk rá a környezetünkre a döntéseinket.

p12-schley-bthebeginningrev-a-20180315-870x489.jpgA krimis jellegen túl a természetfeletti is előkerül, de ezek is szimbolikusan értendők, akárcsak az irodalmi párhuzamok. A mitológiákból, legendákból és mítoszokból kölcsönzött alakok és jelenségek egy-egy tulajdonságot, elmeállapotot tükröznek és testesítenek meg. Ekképpen a jellemrajzokból is megérthetjük, legalábbis a fő karaktereink esetében, hogy mire is utalnak ezek. Mivel a gyilkos, Keith és Koku is időt és teret kapnak, hogy megismerhessük őket, így egyértelművé válnak a motivációik, és fokozatosan megértjük a döntéseik gyökerét is. Rajtuk kívül igazán nem is érdemes másokra odafigyelni, ők csak asszisztálnak az egész misztériumjátékhoz. b-the-beginning-still-02.jpgAz üdítő kivétel ez alól Lily, aki folyamatosan terelgeti főhősünket a megfelelő irányba, hogy ne tévelyedjen el az útvesztőben, hiszen Nietzsche szavai örökérvényűnek tekinthetőek az ilyen hivatásokkal kapcsolatban

Hiszen könnyedén regény és drámai párhuzamokat állíthatunk, ha lecsupaszítjuk a cselekményt és a karaktereket, a legvégén akár eszünkbe is ötlik néhány mű, amely a B: The Beginning alapjául szolgálhatott. A zseniális deduktív elmével megáldott, ugyanakkor meglehetősen szociopata detektív ugye mindenkinek ismerősen cseng…

Marty Friedman feat. Jean-Ken Johnny, KenKen: The Perfect World

53wwnhe.gifAhogyan a stúdiótól megszokhattuk, ez nem egy szokványos adaptáció, ügyesen mozgatják a szálakat, a sztereotípiák ellenére igazán fantasztikus élményben lehet részünk. A világ kidolgozottsága meglehetősen részletes, a háttértörténet is fokozatosan, de nem erőltetetten bontakozik ki előttünk. A csavarok kiszámíthatatlanok, a megoldás igazán frappáns, bár némileg elcsépeltnek mondható. Ennek ellenére bátran merem ajánlani a bűnügyi sztorik kedvelőinek.

Értékelésem: 8/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/B_The_Beginning, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=19987
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=FMxaCRLuRlQ
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/b-the-beginning-308757.html
Bluray megvásárolható: még nem
Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

krimi thriller rejtély dráma gonosz tragédia bosszú természetfeletti felelősségtudat Netflix Production I.G