A hétfői napon sem szundizhattunk túl sokáig, mert beterveztünk egy jó háromnegyed nyolcas indulást. A legjobb vezetőnk el is slattyogott velünk a sarkon található Fukakusa állomásra, és vonat, majd némi keresés után busz kombóval pont egy megállóval túlhaladtuk a betervezettet, mert jól eldumáltam az időt szegénnyel. De legalább leszállva betérhettünk egy közértbe, ahol kávéval, rágcsával és üccsivel, no meg sörrel felfegyverkezve vetettük magunkat a látnivalók felé.

Séta közben derült ki, hogy Milánnak megtetszettek a mosómedveszobrok, így kiváló vezetőnk elmesélte, hogy ezek valójában se nem mosók, se nem medvék, hanem tanukik, és a legfontosabb tulajdonságuk - az átalakuláson kívül - a hatalmas herezacskójuk. Az ábrázolásokon, valamint a Pom-Poko című animéből ezeket mi, otakuk már tudtuk, de a többiek is jót szórakoztak rajta, és innentől kerestük az apró lények szobrait mi is. Az első célpontunk az Ezüstpavilon Temploma (Ginkaku-ji) volt, de azért útközben megcsodáltunk kisebb szentélyeket is. A helyszínre érve először kívülről, majd belülről is megcsodáltuk az épületeket, valamint az azokat összekötő folyosókat, szigorúan cipő nélkül, zokniban döngetve a fapadlókat. Sétánkat folytattuk a Filozófusok útján, hogy újabb templomokat is felfedezhessünk, persze mindbe nem volt szándékunkban betérni.

Természetesen útközben megettük a matchas fagylatot is, amit már Narában kinéztem magamnak. A szép, ám csupasz cseresznyefák után végül betértünk a következő állomásunkra, az Eikan-do Zenrin-ji-be. Itt a termekbe nem igazán lehetett bemenni, sőt fényképezni sem volt szabad, de azért gyönyörű falfestményeket, elhúzható ajtót díszítő tigriseket és leopárdokat szemlélhettünk meg. A császári, fogadói, illetve papi rezidenciák megnézése közben erősen hiányozni kezdtek a cipőink, és megértettünk a szamurájfilmekben látott házi jelenetek értelmét is.  A legcsodálatosabb élmény talán az egyik pagoda tetején díszelgő főnixmadár volt, valamint a panoráma, Kiotó gyönyörű városára. Miután sikerült szelfizni egy kinti Buddha szoborral, és már a sokadik képembe mászott bele Balázs, Poroszkai Laci ráébredt - és ilyen revellációja több is akadt a nap folyamán -, hogy a P10B valójában Photo10Bomb-ot jelent nála. 

Innen elsétáltunk a Nanzen-ji templomig, amihez útközben azért tettünk egy kitérőt, egy szokásos hatalmas kapun keresztül. Ehelyütt botlottunk bele számos kimonóba öltözött hölgyeménybe, akik élvezettel pózoltak a kedvesüknek, családjuknak, osztálytársaiknak, vagy fényképészüknek. Természetesen akadtak szelfizők is, akik előttünk bájologtak, vagy éppen feltartották a turisták hosszú hadát. Odafent megcsodáltunk egy aqueduct-szerű építményt, aztán elballagtunk a már említett templomig. Azért visszafelé mi is lekaptuk az egyikőjüket, szigorúan engedélyt kérve, amit a hű tolmácsunk segítségével tettünk meg. Dr. Markos Dániel igen sokoldalú tehetség, még vidám percekkel is szórakoztatott bennünket viccek és szóviccek formájában. A templomban szerencsére lehetett fotózni, így néhány termet rögzítettünk, megnéztük a fantasztikus homokkerteket, amelyeket más helyszínen is meghökkenve bámultunk.

Ezek után tettünk egy utolsó kitérőt a Honen Shonin Mido-hoz, azonban egy része sajnálatos módon zárva volt, így csak kívülről tudtuk megnézni. Itt akadtunk össze pár imádkozó, vonuló szerzetessel, akiket aztán követtünk is, egészen az ünneplésre váró tömegig. Elsőre azt hittük, hogy a rengeteg ember a Sakura-ünnepségre jött, de később ráébredtünk, hogy mostanában van a suli vége, lehet, hogy azért láttunk annyi népviseletbe öltözött gyermeket. Egészen a Kiyomizu-dera templomig törtük az utat a Maruyama Parkban, ahol Dani összefoglalta nekünk, hogy melyik vízesésből igyunk, hogy hosszú legyen, melyikből, ha a szerelemben akarunk szerencsét, és melyikből, ha az iskolában. Persze a greedy attitűd nem kifizetődő... Megcsodáltunk a szentélykomplexumot, megkondítottuk a vaskondért, meglátogattuk a pagodát, hogy könnyű legyen a szülésünk, majd megvártuk, míg Balázs, Dani, Milán és Gábor megisszák a vizet, aztán Oszakában kiderül, kinek lett hosszú...

Végezetül visszasétáltunk az állomásig, közben elfogyasztottunk édes gombócokat pirítva és húsos batyut gőzölve. Dr. Markos és tsa. lemaradtak, hogy Geikóval találkozhassanak, Laci elszaladt a Mekibe vacsiért, Gábor, Milán és én pedig megettük a sarki ramenezőben a japán levesünket, én gyozával ráerősítettem, és a szálláson Sapporo sörrel leöblítettem. Várjuk a fotókat P10B-éktől, hogy a gésával hogyan boldogulnak... Egyelőre annyi bizonyos, hogy Dr. Markos zseniálisan táncol és legyőzte a tigrist.

Smaragd Sárkány