2018. dec 18.

Sötét rejtélyek a gyerekkorból - Erased, a thriller anime

írta: Emerald Dragon

Boku Dake ga Inai Machi aka. Erased (2016)

Az animék között igazán kellemes thrillerekre lehet akadni. Ezt a mostani sorozatot egy kedves ismerősöm ajánlotta, pontosabban arra volt kíváncsi, hogy milyen kritikát írok neki erről. Hogy mi is pontosan az Erased (僕だけがいない街 = A város, nélkülem), nos, arra igyekszem minél részletesebb választ adni nektek, de bevallom, nincs könnyű dolgom. A Kei Sanbe (Hohzuki Island) 8 részes mangájából adaptált mű tizenkét részes és a megszokottól eltérően több fordulópontot is tartalmaz.

Asian Kung Fu Generation: Re:Re:

Satoru Fujinuma egy 29 éves fiatalember, aki nem csak szeret rajzolni, hanem kimondottan ügyes is benne, olyannyira, hogy egy manga kiadónál tevékenykedik. Nyilván minden kezdet nehéz, így eleinte szüksége van egy kis kereset kiegészítésre, ezért a helyi pizzériában futárkodik. Azonban nem egyedül a művészetekben nyújt kiemelkedő teljesítményt, van egy különleges képessége is. Satoru ugyanis időnként „újrajátszik” egy-egy pillanatot, amely valamilyen szempontból kritikus, de általában nem a saját maga számára, hanem valakinek, aki bajba került. Ez az adottság azt jelenti, hogy amennyiben egy pár percet megismétel az életéből, és eközben ezt észreveszi, meg tudja változtatni egy végzetes esemény kimenetelét, amely például egy gyermek véletlen halálát okozná. Sajnos az egyenleg nem minden esetben pozitív, és néha ő maga is megsérül, de kicsiny ár ez egy-egy ember megmentéséért. A fiú ezen képességéről nem mesélt senkinek, ám ezúttal jóval nagyobb baleset éri és virtuálisan repül vissza a múltba, hiszen az anyja jön el hozzá, hogy ápolja, míg teljesen felépül. Először nem is tudja, miért nem örül annak, hogy megjelent, de a következő déjà vu alkalmával visszaemlékezik, hogy valami nagyon szörnyű és tragikus történt vele gyermekkorában, amit a tudata legmélyére zárt el.

A probléma azonban akkor kezdődik el, amikor kiderül, múltbéli este mást is érint, és ezért az édesanyja fizeti meg az árat. Ezúttal Satoru nem csak pár percet utazik vissza a múltba, hanem 18 évet. 1988-ba érkezik, abba az időbe, amikor a titokzatos gyermekeltűnések közepette egyik osztálytársa is áldozattá vált. Nehéz megtartani az egyensúlyt önmaga és jövőbeli énje között, úgy, hogy mindeközben segíteni tudjon az első kislánynak, akit egy kegyetlen alak rabolt el. Viszont adott a lehetőség, hogy megmenthesse édesanyjával együtt őt is megmenthesse. A kapcsolat Sachiko Fujinuma és Kayo Hinazuki halála között nehezen felfedhető, de így is meg kell próbálnia, hiszen több élet van kockán, mint eddig valaha.
A fiú újraéli a múltat és ismét együtt lehet egykori barátaival, akiket nem is olyan nehéz meggyőznie, hogy belekeveredjenek olyasmibe, amely hasonlít egy detektív játékhoz. Az egyetlen fontos különbség, hogy ha hibáznak, akkor egy olyan lavina indul útjára, amely végül akár Satorut is betemetheti.

A cselekmény izgalmas, játékos, hátborzongató, drámai és szövevényes. Bár én viszonylag hamar rájöttem a gyilkos személyazonosságára, de az is igaz, hogy szerencsére egyáltalán nem egyértelmű volt, mert a jelek nagyon ügyesen el vannak szórva és több karakter is gyanúba kerül. Ámde pont ez a legszebb benne, kellemesen vérfagyasztó krimibe csöppenünk, ahol finom rezgésekre kell koncentrálnunk, hogy végül nagy meglepetés érhessen bennünket. Mint korábban utaltam rá, itt a megszokottal ellentétben két fordulópontot is beiktattak a szerzők, ami erősen merész húzás egy 12 részes animénél, hiszen fennáll a veszélye, hogy vagy feleslegesen húzzák el a történetet, vagy a vége válik összecsapottá. De itt annyira frappáns a megoldás, amilyet például a Steins;Gate-ben is láthattunk már, mégis sikerül egyedien izgalmassá varázsolni az Erased-et.

Tomohiko Ito (Sword Art Online, Silver Spoon) rendezte ezt az igazán izgalmas sorozatot, mely audiovizuálisan is remekmű, nem csak a lelkünknek szolgál eledelül. Ezért pedig Keigo Sasakinak (Blue Exorcist) mondhatunk köszönetet, kiváló karakter dizájnjáért. Itt sem utolsó a muzsika ereje, Yuki Kajiura (Elemental Gelade, Fate/Zero, Madlax, Noir, Sword Art Online, Tsubasa: RESERVoir CHRoNiCLE) tudásával érzelmes és dinamikus, olykor vérfagyasztó hangulatot kölcsönöz a műnek.

Amit nagyon tudtam értékelni ebben a sorozatban, az az, hogy időnként érezhető a főszereplő kettős személyisége. Ami nagyjából annyit jelent, hogy képes az önfeledt játékban is elmélyülni, de ismeri a jövőt, így az események változása felkavarja a lelkét és ez igencsak kiütközik a viselkedésében. A zavartság, amelyet ilyenkor a társai éreznek, ügyesen ki van emelve, ahogyan a csípőből érkező reakciója is, hiszen egy gyermek fantáziája gyakran elkalandozhat, és ezt jól kihasználja a történetvezetés.

Azon túl, hogy ismét az került a fókuszba, mennyire nehéz tud lenni egy különleges képesség, illetve mekkora felelősséggel jár ezek használata, azért mással is foglalkozhatunk. A kisvárosi lét veszélyei általában az amerikai filmekben szoktak előkerülni, elsősorban azokban az esetekben, mikor a sorozatgyilkosok életét igyekeznek elénk tárni. Ugyanis az ilyen típusú helyszíneknek ugyan megvan a saját bája és előnye, azonban az elkerítetlen házak, a tárva-nyitva hagyott ajtók bizony nem csupán a vendégsereget csábítják, de könnyedén lehetőséget szolgáltathatnak a vadász elméknek is. Ennek két, modernkori felfogásával a Lovely Bones, valamint a Summer of 84 című drámai horrorokban találkozhatunk. és nem véletlenül említem meg ezt a két alkotást, hiszen ez utóbbi egy aspektusból hasonlít is erre. Bár a legfőbb különbség megmarad; ebben a sorozatban csupán sejtjük az elkövető személyét, a rejtély megoldására csak később derül fény.

Mindenesetre, ami a legkönnyebben felismerhető, hogy a gyilkos mindegyik esetben olyasvalaki, akire a közösség tagjai nem gondolnának. Legrosszabb esetben akár a városka megbecsültebb tagja is lehet a szörnyeteg, akire mindenki vadászni próbál. Ez a legrosszabb rémálom, amikor a gyilkos a szomszédban lakik, és a gyermekeink néha átruccannak hozzá a kertbe játszani. Mi nem is sejtünk semmit, csak a letartóztatáskor vág minket tarkón a hír.

De akad még egy fontos jelenség, amely általában tabunak számít a közösségeken belül is. Ez a családi erőszak, a gyermekek kihasználása, verése vagy éppen – testi vagy lelki – kínzása. Jellemzően ezekről a kisebb településeken mindenki szokott tudni, de sosem mernek cselekedni, azzal igazolva a saját döntésüket, hogy nem a saját problémájuk, nem az ő családjuk. Magánügynek tekintik ezek kezelését, nem gondolva arra, mennyire ki van szolgáltatva egy idős családtag vagy egy fiatal gyermek az ilyen helyzetekben. Hiszen, ha azt látja, hogy a környezete sejti, mégsem tesz semmit, így maga sem merészel szólni, mert fél a közönytől és az azt követő megtorlástól. Ez a fajta terrorizmus azonban büntetendő, csak nehéz tetten érni, pláne rávenni az érintetteket a megnyílásra, vallomástételre. gyakran kívülről kell érkezzen az invazív segítség, mely akkor is jogosnak és törvényszerűnek tekinthető, ha ezzel esetleg nagyobb vihart kavarnak.

Az egyetlen aprócska hibáját kiemeltem a műnek, más nem igazán kifogásolható, majdnem tökéletes lett. Igyekeztem elkerülni a spoilereket, de muszáj megemlítenem azt a láthatatlan kapcsolatot, amely a főszereplő és a gyilkos között kialakul. Ezt viszonylag kevés mű fogalmazza meg ennyire sarkalatosan, de tény, hogy a ragadozó és a vadász között gyakran létrejön egy olyan jellegű függés, amely végül a Stockholm-szindróma mintájára akár meg is fordulhat. Erre gyönyörű példa Hannibal Lecter és Clarice Starling, illetve Will Graham karaktere. Ajánlom az anime rajongóknak, akik szeretik a melankolikusabb thrillereket. Ebből szívesen megnéznék egy igényesebb élőszereplős (ITT eléritek majd) filmet. Nyilvánvalóan a sztorit kicsit meg kell kurtítani, de szerintem nagyon jó alapja lehet egy sci-finek.